Benike és Domika lázas készülődésbe kezdtek, megkeresték kisvödreiket, kislapátkáikat, ugrasztották a szüleiket ellátmányért. Persze, péntek este nem jött az álommanó, még éjfélkor is záporoztak a kérdések, így elég álmosan kecmeregtek ki a gyerekek az ágyból reggel.

Szerencsére nem kellett korán kelniük, hisz Herend egy jó órányi autóúttal elérhető tőlünk, így fél kilenc előtt pár perccel izzítottam be a gépesített járművet. Útközben reggeliztek a fiúk, ma egy kolbászból készült hot-dog volt a menü, amit jó étvággyal toltak be. Lassúra vettem a figurát, és a megbeszéltnél öt perccel előbb érkeztünk meg a találkozó helyszínére, a herendi Majolika Parkhoz. Az időzítés tökéletes volt, hisz egyszerre érkeztünk.

3 / 30

Fotó: Soós Margit

Csilla és Tomi pár napot a Bakonyban töltött ezen a héten, a főhadiszállásuk Hárskúton volt, ahonnét ma reggel bemelegítésként jó 10 km-es gyalogtúrával érkeztek meg az egykor virágzó lakóparkhoz, mely mára lecsúszott, lezüllött szerencsétlenek lakóhelyévé vált, akik innét próbálnak meg újból talpra állni, kitörni. Rögös, nagyon rögös és nehéz út vár rájuk, komoly szociológiai tanulmányokat lehetne készíteni ezekről a sorsokról. Jövetelünk célja azonban egész más, ezúttal a hajdani herendi szénbányászat emlékeit kerestük, és fellelhető őskövületek után kutattunk.

Amikor a fiúk meglátták Csillát és Tamást, kitörő örömmel üdvözölték „nagy barátaikat”. Ömlöttek a kérdések, mit fogunk ma keresni, találni. Mikor kissé elnyugodtak, mi felnőttek is üdvözöltük, meglapogattuk egymást. Kezdésként csekély ajándékkal leptük meg egymást, Tamásék idefele a sziklásabb részeken gyűjtöttek pár értékes ásványt, a legrégebbiek körülbelül 145-200 millió évesek, a jura korból valók.

Ezen kívül kaptunk még olyan a kőzeteket, melyek tengeri sünöket, csigákat rejtettek, ezek a kréta korból valók, és nagyjából 66-145 millió évesek. Barátaink kedvességét mi az Etnáról származó vulkáni kövekkel és vulkáni hamuval viszonoztuk.

5 / 30

Fotó: Soós Margit

Az örömködés után Tomi indulást vezényelt a kis csapatnak. Elöl ő ment a két hadapródjával, akik minden mozdulatát lesték. A lányok, Csilla és Manyesz kissé lemaradva, csacsogva élvezték a csodás környezetet és az első tavaszi napsugarak jótékony cirógatását. Szerénységem pedig légüres térben andalgott az egykori bánya területén kiépített mesterséges tó partján, vizuálva a türkizben csillámló víztükröt és mögötte a hatalmas meddőhányó meredek oldalát. Alig tettünk meg pár száz métert, és a meddőhányó agyagos-homokos-szenes partfalán egy olyan helyre érkeztünk, ahonnan rengeteg lignit került elő. Ezekben a könnyen málló széndarabokban és a körös-körül lévő szénporban megszámlálhatatlan fosszilis csiga rejtőzött a miocén korból, melyek életkora 5-23 millió évre tehető. Figyelmes szemmel aztán lehetett még találni szebbnél szebb formában tündöklő gipszkristályokat is, melyek szintén miocén korúak, de ezeknek nehezebb a kormeghatározása, mivel a képződésüknek akár jelenleg is adottak a feltételei.

A fiúk nagy hévvel lesték el a csiga- ás ásványgyűjtés tudományát oktatójuktól, közben a lányok is megérkeztek és ők is belevetették magukat a kincskeresés gyermeki örömeibe. Pár csigát, gipszkristályt én is begyűjtöttem, aztán modern korunk okoseszközén, a szabad enciklopédián kerestem rá a helyszín érdekességeire.

6 / 30

Fotó: Soós Margit

Az egykori külszíni fejtés Herend külterületén a Székesfehérvár-Szombathely vasúti fővonal egyik hajtűkanyarjánál található. Az egykori lignittelep miocén korú uszadékfából képződött és megtalálását követően 1920-ban nyitották meg a bányát, de a viszonylag gyenge fűtőértékű szén miatt 1922-ben be is zárták. Aztán a „felszabadulás” után újra villant az eszme, és a kor ideájához alkalmazkodva a bányát újra megnyitották 1952-ben. Az esztelen iparosítás keretében Magyarországot ipari nagyhatalommá akarták fejleszteni, melyhez minden nyersanyagra szükség volt, még a gyenge minőségű fűtőanyagra is. A külszíni fejtés fokozásának érdekében a bányában, katonai felügyelettel politikai és közbűntényeseket is foglalkoztattak. 1954-ben a fejtést integrálták a várpalotai szénbánya vállalathoz, annak egyik üzemegysége lett az 1967-es, végleges bezárásáig.

Hogy a szénbánya épületei ne legyenek az enyészet martalékai, ezért azokat Herend másik büszkesége, a porcelángyár hasznosította és majolikagyárat hozott létre bennük. A külszíni fejtések hatalmas gödreiben két tó keletkezett (Majolika Park 1-es és 2-es), míg a harmadikat a Séd felduzzasztásával alakították ki. Az üzem dolgozói és pár herendi lakos lehetőséget látott a tavakban és a romantikus környezetben, és horgásztavakká fejlesztették őket. Mostanra egész kis üdülőtelep alakult ki, és a környékbeliek kedvelt horgászhelyévé, kirándulóközponttá fejlődött a karbantartott fás-bokros terület.

8 / 30

Fotó: Soós Margit

Szaladt az idő, gyűltek a kincsek, újabb lelőhelyekre bukkantunk. Ha belejössz, nehéz abbahagyni, minél többet szeretnél birtokolni. Közben Tomi felvetette, mi lenne, ha megkeresnénk a februárban iderejtett geoládát? Na, egy újabb dolog a fiúknak a világ megismerésére!

A geoládázást mi sem űztük eddig, de valószínűleg minket is hatalmába fog keríteni, nem csak a fiúkat. Tamás jó tanárhoz illően elmagyarázta a srácok saját nyelvén a geocaching lényegét, és megmutatta az alkalmazást nekik a telefonon. Ez az alkalmazás persze azóta már a mi okosainkon is fut, hisz napi rendszerességgel szeretnének újabb ládákat találni a fiúk.

11 / 30

Fotó: Soós Margit

Szépen körbejártuk a romantikus tavakat, átkeltünk a Séd keskeny hídján, néztük a szerencséjükre váró horgászok tömkelegét. Aztán a GPS kicsit vadabb területre vezényelt bennünket, már közeledtünk a ládákhoz. Gyakorlott szemmel Tomi hamar kiszúrta a ládát, de nem árulta el a srácoknak, hanem újból felolvasta a technikai segítséget. Benikének esett le hamarabb a tantusz, és ügyes logikával rájött a láda rejtésének helyére. Azt az örömöt, ami kiült az arcára! A szemem sarkából láttam, hogy Mamanyi még egy könnycseppet is elmorzsolt, úgy ellágyult. Mindenki boldog volt! Ez a rejtés még Csilláéknak sem volt meg, így Benike mindenkit beírt a „nagykönyvbe”, hisz ő már komoly első osztályos, írni, olvasni tud. Ez mindenkinek egy boldogságbonbon volt a javából!

Ajándékok cseréje után továbbálltunk, és a srácok rögtön elkezdték nyaggatni Tamást, hogy keressen még velük ládát. Őt sem kellett sokáig noszogatni, hamar ráállt a dologra. Mielőtt azonban továbbálltunk volna, még volt dolgunk Herend környékén. Az idén még nem gyűjtött kedvesem medvehagymát (ahogy Domika mondogatta pár éve: mendehagyma) ezért még elugrottunk a közeli Veréberdő tölgyesébe gyűjteni a zsenge szálakból. Közben fokozódott a jókedv, hisz Beni elkeresztelte ezt az ínyencséget medvesalátának. Hamar megteltek a zacskók, és már a gyerkőcök is nyaggattak, hogy ládázni akarnak, így továbbálltunk Bándra, hogy megkereshessük az Essegvárban elrejtett következő geoládát.

16 / 30

Fotó: Soós Margit

A nem túl turistabarát bándiak a falu majd minden részén megtiltották a parkolást, így fő látványosságuk csak egy kiadós sétával érhető el. Mi most a falu központjában hagytuk autónkat és gyalogoltunk vissza Essegvárhoz, ahol egy technikás rejtést kellett megtalálni. Találat után a fiúk egy nagyot játszottak a lepusztult várfalakon, a vizesárokban igazi vártámadás, várvédés alakult ki.

Kapcsolódó cikkek

Kincskeresés a Mátrában

Tovább

Hosszú hétvége a Potyautasokkal Upponytól Jósvafőig

Tovább

Habár már jól eljárt az idő, a gyerekek még akartak keresni egy ládát. Rengeteg van a környéken, de hogy legyen egy kis túra is, Tamásnak a Kis-Bükk csúcsán (486 m) lévőre esett a választása. A Hárskútra vezető út melletti murvás parkolóban álltunk meg, ahonnét rövid, szuszogtató emelkedőn jutottunk el a csúcsra. Ezt a felfele vezető utat a gyerkőcök majd végig futva gyűrték le, a lépést csak Tamás tudta tartani velük, a lányok derekasan haladtak a meredek emelkedőn, a gyenge láncszem ezúttal is szerénységem volt.

21 / 30

Fotó: Soós Margit

A csúcson lévő kilátó a Verga Zrt. közjóléti programjában készült el, hasonlóan számtalan testvéréhez. Névadója Fekete István, számos ifjúsági és állattörténet írója, a magyar vadászirodalom egyik legismertebb alakja. A fából készült kilátó a közeli Vitéz Bertalan Árpád kilátóhoz hasonlóan szimbolikusan 19,56 m magas, kilátóterasza 15 m magasan található. Veszprém városán kívül látható innét a Miklós Pál-hegy, a Hajag, a Kőris-hegy, a Kab-hegy, sőt tisztább időben még a Balaton, a Somló és az Alpokalja is. Rossz nyelvek beszámoltak már arról, hogy feltűnik olykor a Schneeberg és a Rax hófödte sipkája is.

Először a kincsesládát kerestük meg, ezúttal Tamás kedvesemnek hagyta a dicsőséget, ez már fifikásabb rejtés volt, ráadásul még a rejtekadó fa is kidőlt időközben. Ezután a kilátó bevétele következett a bátrabbaknak, Csilla és én alapból a lenti padoknál maradtunk állandó társunkkal, a majréval. Aztán kiderült az is, hogy Beni örökölte öregapja fóbiáját, és csak a második szintig tartott a bátorság, Domika pedig természetesen követte a nagyobb testvérét. Így a bátrak csapata két főre fogyatkozott, ők nézték az eléjük táruló csodát, mi többiek pedig a lenti padoknál élveztük az életet csúcscsokival, csúcsüdítővel.

24 / 30

Fotó: Soós Margit

A kellemes tavaszi délutánban még napfürdőztünk egy jókorát, talán ez volt idén az első nap, hogy pólóra lehessen vetkőzni. Jó órányi punnyadás után legyalogoltunk az autóhoz, majd visszavittük Csilláékat hárskúti szállásukra. Útközben a fiúk még Tamással egyeztettek a legközelebbi közös programról, és örültek az aznapi élményeknek. Hazafele Veszprém egyik gyorséttermében hamburgermenüvel jutalmaztuk meg őket és magunkat. Hazaérve még elpukkantottam egy száraz pezsgőt a jobbik fajtából, ezzel koronázva meg a napot, persze a fiúknak alkoholmentes gyerekpezsgő jutott. Ez volt Beni és Domi kincskereső kalandja 2022. márciusának végén.

26 / 30

Fotó: Soós Margit