Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg:
Fotó:
2022. március 23.

Kincskeresés a Mátrában

Tamás barátom az egyik legelkötelezettebb természetjáró, akit van szerencsém ismerni. Munkája és a rengeteg túra mellett önerőből üzemeltet egy túranyilvántartó és -tervező oldalt, ezenkívül aktív barlangász és vérbeli ásványgyűjtő. Gyűjteményében megszámlálhatatlan mennyiségű hegyikristály, cápafog, fosszília, achát, kalcit, ametiszt és rengeteg egyéb társuk megtalálható. Ezek nagy részét számunkra jellegtelen, mit sem érő kövekből, kavicsokból „kalapálgatta” ki. Már régóta hívott bennünket, hogy menjünk el vele egy ilyen ásványgyűjtő túrára.

Valahogy az égiek eddig nem akarták, hogy ez összejöjjön. Aztán idén az első hosszú hétvégén végre sikerült, sőt egy futó ötlet kedvesemtől még meg is koronázta a napot. Kitalálta, hogy a nagyobb unokáinkat vigyük el magunkkal, biztos tetszene nekik. Túrázni már többször voltak velünk, és ez az élmény egy újabb jelentős lökést adhat nekik, hogy a későbbiekben se felejtsék el a természet szeretetét és talán még a hivatásválasztásukban is szerepet fognak játszani ezek az élmények.

Összeszedtük a család összes kisebb-nagyobb kalapácsát és vésőjét, műanyag dobozokat gyűjtettünk a fiúkkal, növelve az érdeklődésüket. Várták az indulást, egyre izgatottabbak lettek, még az alvás is nehezen ment nekik. Máskor a hajnali indulásokkor végigalusszák az utat, most be nem állt a szájuk.

Tízre beszéltük meg a találkozást Mátrakeresztesen, ahova mindenki pontosan be is futott. Kis csapatunk hat főből állt. Csilla és Tamás mellett Első menyasszonyom, szerénységem és a főszereplők, a lurkók alkották. Igaz, hogy szép napsütés volt, de a hegyek közé zárt faluban bizony minden kémény üzemelt, zúzmara mindenfele, hófoltok tömkelege az árnyékos és fagyzugos helyeken. Sőt, helyenként még a falu patakocskái, a Kövecses, a Nagy-völgyi, a Tó-réti és a Csörgő is be voltak fagyva, ezzel is fokozva a télvégi hangulatot. Ezek a kis patakocskák, csermelyek a faluban folynak össze és igyekeznek a Zagyva felé, melyen keresztül aztán egyszer sok keveredés után elérik a hatalmas tengert.

Annak ellenére, hogy Alsóhuta környéke már az őskorban is lakott volt, és itt helyezkedett el egykoron a középkori Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű vára, az Óvár is, csak a 18. sz. közepén vált állandóan lakott településsé. Ekkor egyesek szerint cseh telepesek érkeztek, mások szerint a ciszterci rend telepített ide munkásokat. A lényeg, hogy ezek a bevándorlók üveghutákat üzemeltettek és fakitermelésből éltek. A 19. sz. közepén aztán a lakosság felhagyott az üvegfúvással és faeszközöket, elsősorban fakanalakat kezdett készíteni, ez utóbbiról nevezetes ma is a település. 1937-ben keresztelték át a falut Mátrakeresztesre, önállóságát 1984-ben elveszítette, akkortól Pásztó egyik városrésze. Érdemes megemlíteni 2005-öt, amikor a hirtelen lecsapó hatalmas özönvíz hatására a hegyekből lezúduló irdatlan vízmennyiséget nem tudták a patakok elvezetni, és elöntötték az egész települést.

Mátrakeresztest a S+ jelzésen hagytuk el a Kékesi úton. A szűk, kanyargós utca a rendszeresen itt áthaladó rallyversenyekről vált ismerté. Elhagyva a falut, egy rövid szakaszon a Galyatetőre vezető országút szélén kellett gyalogolnunk libasorban, hogy a szűk aszfaltcsíkon ne akadályozzuk a jelentős forgalmat. Pár száz lépést követően a jelzések egy szűk, vadregényes völgybe szólítottak bennünket, a Nagy-Tölgyes-bérc és a Bánya-bérc közé szorult Nagy-völgybe.

A romantikus szurdokot a völgyről elnevezett patak vájta ki évezredek során, a természet eróziós folyamatainak segítségével.

A mély völgyben a patak teljesen be volt fagyva, sőt az erdészeti utat helyenként vékonyabb-vastagabb jégpáncél is borította, ezért folyamatosan kellett figyelni ezeken a szakaszokon. Nem árulok el titkot, de a fiúk közül mindenki előállt különböző mutatványokkal. Ki simán csak perecelt, ki tripla Axelt nyomott le, ki pedig felállás közben többször is kikapart, driftelt. Hogy ezekből mennyi volt véletlen és mennyi megrendezett, azt fedje el a jótékony homály. Mindenesetre a jó hangulatot megalapozták ezek a produkciók.

Csilla és Tamás már ezen a szakaszon megmutatta a hegyikristály-kimállott kristály megtalálásának trükkjeit, így jöttek a sikerélmények számunkra szép sorban. Mindenkit elkapott az „aranyláz”, a fiúk percenként rohangáltak kiabálva: „Nézd Csilla, nézd Tamás, mit találtam!” Beni elsősorban Tomi szárnysegédje volt, míg Domi Csilla útmutatása alapján gyűjtötte a kincseket. Mi kedvesemmel magánzóként követtük őket. A nap végére egy elég nagy dobozka hegyikristályt sikerült összeszednünk. Túráink alatt ezekről a csillogó kristályokról azt hittük, hogy sima üvegcserepek, no, majd ezentúl jobban figyelünk.

Lassan, nagyon lassan haladtunk, gyűltek a kristályok szépen. Közben a S+ elköszönt tőlünk, hogy felkapaszkodjon Fallóskútra, mi pedig jelzetlen úton haladtunk tovább a völgyben. Hamarosan elértük a hangzatos és megdöbbentő nevet viselő forrást, a Pina-kutat, melyből jelenleg épphogy csak csörgedezett valami kis víz.

A nem szokványos nevet a szájhagyomány szerint az erdőjáró emberek adták a forrásnak, mert úgy látták, hogy úgy csepeg és olyan vonzó, mint egy szép asszony szemérme.

Ezen a néven is tetten érhető az erdei emberek szókimondása, egyszerűsége. A forráson és a környékén látszik, hogy egykoron becsben tartották, hisz kőből falat emeltek köré ismeretlenek, és még egy hullámpala tetőt is tettek fölé, hogy ne koszolódjon el a tiszta víz. Sajnos azonban a karbantartás napjainkra elmaradt, talán egyszer valaki felkarolja ezt az eldugott forrást és kissé rendbe rakja.

A forrásnál irányt váltottunk, és délnek tartva kapaszkodtunk tovább egy erdészeti úton a Nagy-Tölgyes-bérc csúcsa felé. Átkeltünk befagyott csermelyeken, jégpáncélokon emelkedtünk, miközben bőszen gyűltek a hegyi kristályok is. Jó 650 m magasságig kapaszkodtunk, ott vezetőnk visszafordulót vezényelt, hisz még a nap fő attrakciója hátra volt. Innen már kevesebb kristály került a dobozkába, inkább vidám beszélgetés jellemezte az ereszkedést a forrásig, ahol a Bánya-bérc oldalában kezdtünk el kapaszkodni Észak-nyugati irányba. Itt a csapat kettészakadt, Csilla és Manyesz lemaradt a kisebb unokával, Domival, aki már kezdett fáradni, ezért kímélő tempóra álltak vele a lányok. Tamás pedig Beninek és nekem kissé erősebb, haladósabb tempót diktált fölfelé.

Csodás cseres-bükkösben, később pedig fenyvesben jutottunk egyre feljebb egy kevésbé járt és ismeretlen részen. Az elhanyagolt erdészeti úton többször keltünk át vízfolyáson és küzdöttük le a kidőlt fák okozta kihívást. Egyszer aztán csak vége lett az útnak, és megérkeztünk egy valamikori, réges-rég elhagyott és elfeledett meddőhányóhoz. Ezt a helyet Tamásék fedezték fel egy korábbi túrájuk során. Háborítatlan volt itt az erdő, körös-körül csend és nyugalom, végtelen jó érzés járta át a lelkünket, igazi töltést adott ez a hely. Előkerültek a vésők, kalapácsok ásványgyűjtő zacskók, amiket eddig hősiesen cipeltünk Tamással. Közben a „Csipet csapat” is ideért, Tamás elmagyarázta, hogy a mindenfele látható szürke andezittömbökkel nincs dolgunk, viszont a barnás színű kvarc telér köveket vizionáljuk, forgassuk meg alaposan, hisz abban bújnak meg a kristályok.

Ezt is élvezték a fiúk, nagy örömmel kezdtek kutakodni megfelelő alany után. Persze, hogy Tamás találta meg az első alkalmas követ és mutatta be rajta, hogy lehet „kikalapálni” belőlük az elbújt, értékes kristályokat. A fiúk is kalapácsot – persze a legnagyobbakat – ragadtak, és próbálták utánozni Tamást, aki megbontotta a nagyobbakat, és a kisebb darabokkal már több-kevesebb sikerrel elbajlódtak a gyerekek. Kerestük a kvarcokat, egyre magasabbra jutottunk a méretes sziklatömbök között, és egyre sötétebb és mogorvább is lett a környezet, sűrű, senki által nem járt részen bóklásztunk. Röpült az idő, gyűltek a kisebb-nagyobb ásványok. Negyed három felé a vezetőnk jelezte, hogy vége a gyűjtésnek, visszavonulunk. Lefele persze nehezebb volt a haladás, megizzasztott bennünket a lejutás.

Elcsomagoltuk a kincseket és elindultunk vissza Mátrakeresztesre a már ismert úton, mi előre, a lányok Domival kicsit lemaradva. Visszafelé is jutott pár perec, bohóckodás, de a fiúkat teljesen elragadta a sikerélmény, hogy kristályokat gyűjthettek és kalapálhattak ki. Tomi meg is ígérte nekik, hogy legközelebb egy másfajta ásványgyűjtésre is elmehetnek velük. A faluban gyorsan megnéztük, mennyit is mentünk, és meg is lepődtünk alaposan, hisz a műszerek majd nyolc kilométer megtételét mutatták, és közben több mint 300 m szintet is legyűrtünk. Még büszkébbek lettünk a fiúkra, meg sem kottyant nekik, és még élvezték is. Legközelebb emelem a tétet, és megpróbálunk velünk egy 10 kilis túrát megtenni.

Hazafele a fiúk egy elengedhetetlen pizza-kóla menüvel koronázták meg a napot, mi pedig más olasz gasztronómiai finomságokkal kényeztettük magunkat. A kaja után aztán kijött a fiúkon a fáradtság, elindulást követően rögtön elaludtak az autóban. Hazaérve azonban újra erőre kaptak, éjszakába nyúlóan mesélték a szüleiknek az átélt élményeket.

Barlangászkodás a Kab-hegyen

Barlangászkodás a Kab-hegyen

2022.06.26.

Az ásványokat és a barlangok világát kedvelő baráti társaságunk elsősorban a Bakony könnyebb, nehezebb víznyelőit, üregeit részesíti előnyben, ez alkalommal a Déli-Bakony ékkövére, a Kab-hegyre (599 m) esett a választás.

→ Tovább
Egy eltűnt falu emlékei a somogyi erdők mélyén – Béndek

Egy eltűnt falu emlékei a somogyi erdők mélyén – Béndek

2022.06.14.

Béndek, vagy más elnevezéssel Béndek-puszta már az ókorban is lakott település volt a Somogy megyei Hács közelében, 1983-ban teljesen elnéptelenedett. Ami belőle megmaradt, azt birtokba vette a természet, és az idő szinte teljesen megsemmisítette. Megnéztük az elveszett falut.

→ Tovább