Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg:
Fotó:
2022. április 19.

A Koppány-túramozgalom végnapjai

A hányatott, mostoha sorsú mozgalom még a 10. születésnapját sem fogja megérni, kimondatott a verdikt: vége. A zaklatott, szinte ismeretlen jelvényszerzési lehetőség teljesítőinek száma az elmúlt 9 esztendőben még a félszázat sem érte el, arra van még halvány esély, hogy a teljes kapuzárásig talán ez a bűvös 50-es szám meglesz. Elkötelezett somogyi lokálpatriótaként egy, helyenként szenvedélyes írás született tőlünk, személyes tapasztalataink alapján, miközben az utolsó teljesítők egyikeként végigjártuk ezt a sokkal jobb sorsa érdemes turistaútvonalat.

A Koppány jelvényszerző túramozgalmat 2013-ban a szántódi Szent Kristóf Természetjáró Egyesület hozta létre. Az akkori fejlesztési lehetőségek kedveztek egy ilyen projekt beindításának, támogatást is lehetett rá szerezni különböző szervezetektől, önkormányzatoktól. A mozgalom ötlete az egyesület lelkes elnökétől származott, akinek több megyei és országos elismert túrázó segített létrehozni azt. Céljuk volt, hogy a még Somogy megyében is kevéssé ismert Koppány-völgy természeti szépségeire, történelmi emlékeire, gazdag népművészetére reflektorfényt irányítsanak, ezzel is hozzájárulva a térség felzárkózásához.

A Koppány-völgy két megye határán, meredek dombok, hatalmas erdőségek közé beékelődve található, mely a legenda szerint Koppány vezér nyári szállásterülete volt. A völgy falvacskái szinte kivétel nélkül zsákfalvak, a fejlesztések ezt az egykor virágzó környéket messze elkerülték az „átkosban”, de ez a tendencia a rendszerváltást követően sem változott meg jelentősen. Zalára szokták mondogatni, de a mondás erre a környékre is igaz, hogy még a holló is csak a határig viszi a levelet...

Az ötlet tehát nemes volt, az eredményességhez pedig minden adott: hatalmas ambíció a résztvevőktől, az egyesület teljes tagságától, a források is biztosítva voltak. Hatalmas reményekkel fogtak a munka kivitelezésébe. Elkészült a nívós és szép kivitelű igazolófüzet, a csodálatosan egyszerű, mutatós jelvény. Sőt, a túramozgalom jó járhatóságáért egy teljesen új utat is festettek zöld sávval, amit szoktak Koppány zöldként is emlegetni. Az igazolópontok nem mindegyike esett erre a zöld sávra, azokhoz viszont általában egy szintén zöld jelzésű letérést festettek.

Az így kialakított útvonal 55 km környékére futott be, melyen 14 igazolópontot létesítettek.

Ideális táv, a teljesítés akár egy balatoni nyaralásba is belefért. Az új, festett nyomvonal, mint a későbbiek bizonyították is, részben felesleges volt, hiszen ez az új út nagyon nagy részen a DDP piros sávjával fonódott össze, talán jobb lett volna arra építeni a mozgalmat, és csak a nem jelzett részeken kellett volna valamilyen más jelzést létrehozni, elsősorban piros színnel, ahogy mára ez részben megvalósult.

Minden adott volt, csak egyvalami hiányzott az új mozgalom megismertetéséhez, a hathatós marketing, ami a későbbiekben sem volt jellemző. A teljesítők nem akarták felfedezni, a forrásokkal egyenes arányban az ambíció is lanyhult, ráadásul az egyesület egén is elkezdtek a viharfelhők gyülekezni. Egyre kevesebben vettek részt a karbantartási, felújítási, festési munkában, szegény elnökasszony jóformán magára maradt. Belefáradt a végére ő is, az egyesület megszűnt 2017 végén. A mozgalmaikat, teljesítménytúráikat megszüntették, kivéve a Koppányt.

A mozgalmat 2018-tól a kaposvári székhelyű Koppány Természetjáró Egyesület vette át, de sajnos a megindult lecsúszást megállítani már ők sem tudták. Közben az igazolópecséteknek helyt adó intézmények megszűntek, a Tőzeges-tó környéke magánterület lett, a gazdával nem sikerült megegyezni az átjárásról. Aztán az alacsony kihasználtságú, részben értelmetlen zöld sávot is megszüntette a megyei szövetség, csak éppen a rossz végén! Ugyanis jelenleg Törökkoppánytól Somogyacsáig még megvan, aránylag karbantartott is. A baj csak az, hogy ennek a távnak majd a 90%-án a DDP piros sávjával fonódik, tehát teljesen felesleges. Mint a megyei elnöktől hallottam, ezt az anomáliát szándékukban áll megszüntetni és a Zöld csak Törökkoppánytól fog megmaradni a Török-Kútig.

Somogyacsától (kb. a táv felétől) azonban a teljes zöldet megszüntették, leszürkézték és új jelzés nem született. Erre azonban egy teljesen más nyomvonalon haladt a pirostól, így mára két lehetőség maradt a gyér számú teljesítőnek. Ha jelzett úton szeretnének tovább menni, akkor nagyobb kerülővel a piroson, majd Bonnya fölött a sárgára váltva tudják lejárni az útvonalat, vagy jelzetlen úton haladva, vállalva egy nagyobb és szebb kihívást próbálják meg felkeresni az igazolópontokat. Azonban az szürkézéssel a kirakott kódok is az enyészeté lettek, még az egyik keresztről is eltűnt az évszám, a mozgalom végpontjában a csárda bezárt, összeomlóban van. Somogyacsától biztonsággal két igazolás gyűjthető be, az acsai pincesoron és a bonnyai Mosolygó Krisztusnál. A többi hely sem reménytelen, hisz manapság semmibe nem kerül egy igazoló fotó elkészítése.

A marketing a Koppány Természetjáró Egyesületnél sem javult jelentősen, a füzeteket jóformán csak az éves teljesítménytúráikon próbálták meg értékesíteni, de az így eladott füzetekből nagyon kevés érkezett vissza az egyesületbe. Odajutottunk, hogy mára a füzetek jóformán elfogytak, a jelvények viszont garmadában állnak. Az egyesület sem tudott, vagy nem akart foglalkozni ezzel a mozgalommal, karbantartani nem tudták, így arra az elhatározásra jutottak, hogy a beérkező teljesítéseket még elfogadják, de új füzetet már nem csináltatnak és nem adnak el. Ezzel egy tetszhalál állapotba került a Koppány. Járható, teljesíthető, de csak annak, akinek van még füzete.

Állandó túratársammal két részletben teljesítettük a Koppányt, hisz hol van már a tavalyi hó! Elszállt a világ dicsősége, nem megy már egyszerre 40 fölötti táv, kedvesemnek 30 körül, nekem már előbb, 25 környékén megjön a kalapácsos ember. Ez régen is így volt, de akkor gyorsabb volt a reagálásom, hamarább zökkentem vissza. Most 20+ pár km után leszek hisztis, és nagyon lassan jövök helyre, ezt barátaim, alkalmi túratársaim is bizonyíthatják.

Első alkalommal egy csodálatos tavaszi napon majd 30 km-t tettünk a bakancsainkba, míg másodszor egy késő őszt idéző hideg, esős napon csak térdig lettünk sárosak, agyagosak a nagyjából 25 km alatt.

Mivel ez a lehetőség adott, ezért kettő az egyben túrát csináltunk, és első alkalommal a DDP Szorosad-Somagyacsa távját is teljesítettünk. Egy újabb nyitott mozgalom, van mire gyúrni! A reggel a középkori Szorosadon köszöntött ránk, itt a Koppány pecsétje a Tök-Jó presszóban lakott, míg a becsületsüllyesztőt el nem érte a vég. Így mindkét itinerünkbe a templom előtt található DDP-pöcsétet pirítottuk be. Gyorsan összekaptuk magunkat, és belecsaptunk az aznapi gyaloglatba (ezt a remek szót egy remek túracik-szerzőtől, Konfár Tibortól plagizáltam szíves engedélyével), gyors átkelés a Koppány fölött, elhúzás a száraz Cseszmei-tó mellett, rövid kaptató, és máris a következő igazolópontnál toporogtunk a Török-kútnál, mely a török hódoltság idején a somogyi szandzsák székhelyét (Törökkoppány) látta el friss vízzel bő 3 km-es cserép vízvezetéken.

Erős kapaszkodó után kényelmes gerincút következett, majd a PO-n ereszkedés a Cseszmei-patak völgyébe, a most roppant rendezetlen környékű Gyertyánosi- forráshoz. Kódírás a Koppányba, kapaszkodás a Hunyadi-házig, ahonnét újabb meredek ereszkedés a Patkó-kút felettébb romantikus, megkapó környezetébe. Mint neve is mutatja, itt volt az egyik búvóhelye Somogy leghíresebb betyár testvérpárosának. Az öreg bükkök, fekete és vadgesztenyefák ölelésében a környék birtokosai, a Hunyadiak is szívesen időztek és egy kis Mária-kápolnát is építtettek itt, ami 1947-ben vált az enyészet martalékává. Szuszogtató emelkedő a kis vadászházig, ahol egy tízórait toltunk a gallér mögé.

Gerincvándorlás következett, kisebb úttévesztésekkel a Kecske-hegyen és hosszú ereszkedés, szép panorámákkal a Koppány-völgyre, az Árpád-kori sváb településre, Somogydöröcskére, ahol csak a DDP-füzetünkbe kellett elvégeznünk az adminisztrációt. Innét hosszú, fárasztó szerpentinezés Somogy 5. legmagasabb pontjára, a 297 m magas József-hegyre. Itt egy geodéziai toronynál írtuk a kódokat a Koppány füzetbe, betoltunk egy csúcscsokit, és hosszasan ereszkedtünk le Somogyacsára. Innét még vissza akartunk gyalogolni a Koppány gátján Szorosadig, de a tűzoltószertárnál pont elkaptunk egy buszjáratot, amivel túránk indulópontjáig hajtattunk. Mivel maradt még idő, autóval elgurultunk Törökkoppányba, mely már a Honfoglaláskor is lakott terület volt. Egykor erős várának már nyoma sem maradt, csak pár kisebb emlék idézi a virágzó múltat.

Rácsodálkoztunk a hatalmas Gülbaba emlékműre, aztán máris Koppány vezér fából készült szobránál jegyeztük fel a Koppány következő kódját. Az autót a Bajcsy-Zsilinszky utca végén hagytuk, és a Z sávon a Kápolna-dombra kapaszkodtunk fel egy hosszú mélyútban. A kód a Szőlőhegyi kápolna melletti egyik kereszten található, felírtuk, ejtőztünk a kellemes napsütésben, és szerencsénkre az öreg torony őrével, egy macskabagollyal is megismerkedtünk. Ezután már csak haza kellett jutnunk és elpukkantani a jól megérdemelt pezsgőnket.

Eljött a mozgalom teljesítésének második és a szokásos hétvégi hidegfront napja, mely ezúttal péntekre esett. Vakaróztunk még reggel is, mi legyen, de szabit is vettem ki, meg bizakodtunk is. Kedvesem kiadta az ukázt: „Hisz tudod, akkor kell menni, ha jól esik!” Egy életünk, egy halálunk, uccu neki! Somogyacsán a kálváriánál parkoltam le, ahol beírtuk a nap első kódját a Koppány-füzetbe. Ömlő esőben, erős kapaszkodással faltuk a métereket az Árpád-kori településen, mely az oszmán uralom alatt elnéptelenedett, és csak a 18. sz-ban jöttek római katolikus német telepesek Padányi Bíró Márton püspök hívó szavára. Múltkor sietve léptünk a távozás mezejére a faluban, így a központban pótoltuk a DDP-pecséteket. A tűzoltószertártól aztán jött az első feketeleves. Nem volt elég az özönvíz, de az agyagos talaj rendesen átázott a hatalmas esőktől. Minden lépésnél kilónyi agyag a bakancsokon, a meredekebb részeken csúszás visszafelé, öröm volt. Aztán a dombtetőn a csodálkozás, ha a mellettünk levő temetőn keresztül kapaszkodunk fel, aránylag száraz lábbal megúszzuk.

A hangulatos acsai pincesoron újabb igazolópont, majd innét az említett megszüntetés végett úttalan-utakon a kaposvári műútig. Szerencsére itt sok volt az erdő, és nem annyira mély a talaj, így itt csak a víz volt az úr. Nem követtük végig a régi zöldet, a legrövidebb utat választottuk mindig okos eszközeink segítségével. Az aszfaltot egy termetes hullámvasutazás után értük el, majd újra agyagos terepre váltottunk, a változatosság kedvéért a piroson. Jöttek is a piruettek, dupla-tripla Axelek. A Hármas elágazásban hiába kerestük a kódot, itt be kellett érnünk a fényképes igazolással, csakúgy, mint a Bonnyai feszületnél, ahova a sárgán érkeztünk meg. Koffeinszintünk vészesen leesett, aztán, mint kiderült, így is maradt. Ezért egy hatalmas, vadregényes mélyútban lekorcsolyáztunk Bonnyára. A Somogy Kertje néven ismert, híres és ikonikus gasztrokegyhelyen szerettük volna koffeinszintünket beállítani, de a helyen csak hatalmas lakatokkal találkoztunk, élettel nem. Mindegy, „jó lesz a kávé a helyi becsületsüllyesztőben is”, kiáltottam fel, de ilyet sem találtunk.

Bonnya zsáktelepülése is az Árpád-korban lett lakott, aztán a török kiűzését követően ide is német telepesek érkeztek. A sárga másik ágán felkapaszkodtunk egy újabb kódért az egykor lakott Öreg-hegyre a Mosolygó Krisztushoz. Közben az eső is csepergőre váltott, majd mire visszaértünk a faluba, el is állt. Esőkabátok le, mindjárt jobb lett a közérzetünk, és megkezdődött egy hosszú aszfaltkoptatás (legalább a bakancsainkról lerázódott a rengeteg agyag, sár) a Koppány hídig. Itt letértünk az egykor jelzett útra, mely ma magánterületen keresztül vezet a Tőzeges-tóig. Erre a tényre hatalmas tacepao is felhívja a figyelmet és tiltja a belépést, szankciókkal fenyeget. Csendesen bevallom, hogy mi ezt nem vettük észre, és

a mozgalom egyik legszebb helyszínére érkeztünk, a Tőzeges-tó nyílt vízterületéhez.

Jelek hiányában GPS-szel értük el az igazolópontot, ahol persze le volt kaparva a kód, akárcsak az idevezető jelzések mindegyike. Ez tényleg egy rejtett kincs, csak keveseknek adatik meg, hogy láthassák. Vagy kiváltságos, vagy bátor vagy. Igazolófénykép után vissza az aszfaltra, és hosszas slattyogás Bonnyapusztáig, ahol az összeboruló félben lévő csárdánál van a mozgalom utolsó igazolópontja. Nekünk a jutalom Koppány-tál és bélyegző helyett be kellett érnünk egy fotóval magunkról, mellyel ittjártunkat igazoljuk. Hatalmas ováció, hátlapogatás, gratulálócsókok! Végére értünk a kalandokban bővelkedő Koppány-mozgalomnak! Aztán rögtön eszünkbe is jutott a szomorú jövő, mely a Koppányra vár, és ezzel a jókedv is elillant.
Busz nagyon sokára jött, a stoppolás nem volt eredményes, így beletettünk még plusz 3 km-t bónuszként az aznapi túrába Somogyacsáig, az autónkhoz. Örülünk, hogy tüzetesebben is megismerhettük Somogy ezen eldugott, de tündéri szegletét, de nagyon nagy bánat van bennünk, hogy megszűnik a mozgalom. Meggyőződésem, hogy megfelelő újraszabással, eredményes marketinggel fel lehetne támasztani, visszaadni az alapítók által elképzelt irányvonalat, és egy ismert, sokak által járt mozgalmat létrehozni. Bízom benne, hogy olvassa valaki, aki lát még jövőt a mozgalomban és felkarolja.

​Elhagyatva omladozik Mátraháza jelképe, a legendás „Pagoda”

​Elhagyatva omladozik Mátraháza jelképe, a legendás „Pagoda”

2022.07.04.

Hatalmas ünnepség keretében avatták fel 1930. június 9-én a gyöngyösi Mátra Egylet kékesaljai menedékházát, amely meghatározta a két világháború közti időszak mátrai turizmusát, majd később Sport Szálló néven népszerű üdülőhely lett. Mátraháza névadó épülete és egyben jelképe hamarosan száz esztendős lesz. Ha megéri.

→ Tovább
Barlangászkodás a Kab-hegyen

Barlangászkodás a Kab-hegyen

2022.06.26.

Az ásványokat és a barlangok világát kedvelő baráti társaságunk elsősorban a Bakony könnyebb, nehezebb víznyelőit, üregeit részesíti előnyben, ez alkalommal a Déli-Bakony ékkövére, a Kab-hegyre (599 m) esett a választás.

→ Tovább
Egy eltűnt falu emlékei a somogyi erdők mélyén – Béndek

Egy eltűnt falu emlékei a somogyi erdők mélyén – Béndek

2022.06.14.

Béndek, vagy más elnevezéssel Béndek-puszta már az ókorban is lakott település volt a Somogy megyei Hács közelében, 1983-ban teljesen elnéptelenedett. Ami belőle megmaradt, azt birtokba vette a természet, és az idő szinte teljesen megsemmisítette. Megnéztük az elveszett falut.

→ Tovább