András főleg kardiózni akart, Gábor elsősorban rekreálódni, én inkább túrázni, így beneveztünk a Kincsesbánya 20 Teljesítménytúrára. Megérte, pedig az előrejelzés sarat, havat ígért. És mi lett? Sár és hó. De az írás mégsem erről fog szólni, mert a kellemes élmények mindent felülírtak.

3 / 10

Fotó: Németh Imre

Nekem már az indulásnál akadtak ismerőseim a rendezők között a Fejér Megyei Természetbarát Szövetségből. Az előzetes regisztráció működött, pár perc után már indultunk is a starthelyről. Könnyű volt követni az útvonalat. A 10-km-es távon szinte mindig voltak előttünk, mögöttünk, a huszasig a szalagozás is jól működött. Ezután mintha az útvonal kijelölői és mi is elfáradtunk volna, kétszer is beletettünk az útba (feleslegesen?) jó pár száz métert. (Sajnos a tájékozódásban, ha ritkán is, de segítettek a „banán” és „Balaton szelet” jelek, az eldobált frissítők maradványai.)

Az első pár kilométer eléggé jellegtelen volt, de mivel csillogó hólepel fedte, így hangulatos erdőben haladt, s jobbról, majd balról is egykori bauxitbányák sebei színesítették a tájat. Itt több futó is lehagyott minket. Ekkor jöttem rá, hogy mi a jó a futásban; a gyaloglók lealázása.

Hamar elértük az első ellenőrzőpontot, ahol banán volt a jutalmunk, no és a Fehérvárcsurgói-víztározó megpillantása. Az erős szélben haragos hullámok sorjáztak a víz felszínén. Letérve az útról a partra, még zordabb, de felemelőbb lett a látvány: tajtékzott a tó felszíne, vad táncot járt. Visszakapaszkodva üdülők sorát láthattuk: mintha megállt volna az idő, csupa retro épület. De bármelyiket elfogadtuk volna, olyan szép helyen álltak: kilátással a tóra, a távoli Vértesre.

Egy hosszabb országúti talpalás után egy parkolóhoz, a Gaja-szurdok alsó, déli bejáratához érkeztünk. Az egyre tornyosuló dolomit-sziklafalak között meglepetés fogadott: a vadul zúgó, rohanó Gaja-patak.

Ezt látva el kellett hinni, hogy ezt a méretes sziklaszorost elsősorban a völgy tengelyében folyó víz vájta ki az idők folyamán.

1 / 10

Fotó: Németh Imre

Egy nagyobb, ködbe burkolódzó tisztásra érve jobbról egy romantikus tó, és fedett turistapihenők fogadtak, míg balról a 2. ellenőrzőpont várt ránk, ahol forró tea és pár jó szó volt a frissítő.

Következett a „klasszikus” Gaja-szurdok, egészen a felső végén lévő Varjúvárál található fordulópontig. Itt jöttek a sziklaszoros leglátványosabb látnivalói: apró vízesések, alámosott partoldalak, erős sodrású kanyarok, vízbe dőlt fák, uszadékfa-torlatok, kisebb-nagyobb szigetek, markáns dolomit sziklaalakzatok, barlangnyílások, tanösvénytáblák, famatuzsálemek, gyökérszobrok… Meglepő volt annak a nyoma, hogy a megáradt patak nemrég még a turistaútra is kikószált. Itt bizony lelassultunk, csak bámultunk és fotóztunk.

2 / 10

Fotó: Németh Imre

A megáradt Gaja-patak erős vízhozama elgondolkoztatott: mennyi idő is kellett a szurdok létrejöttéhez?! Most úgy látszott, kevés. Ez a bámulatos élménykavalkád erősítette meg elhatározásunkat, hogy a vállalt 20 km-es távot a várható további szépségek és élmények miatt megfejeljük. Nem bántuk meg: úgy a szurdokban, mint annak a felső, keleti peremén túrázni hatalmas élmény volt! Már az első kilátóponton jutalmat kaptunk: a szurdok északi folytatása felé elragadó kilátás nyílt még így, borult időben is. A Károlyi-kilátó pedig sokadszorra is elvarázsolt „szolgáltatásával”: lábunk alatt a mélyben a Gaja-patak vadregényes szurdoka! S a távolban a Fehérvárcsurgói-víztározó idecsillanó tükre is hívogatott: arrafelé lesz a cél.

7 / 10

Fotó: Németh Imre

Kapcsolódó cikkek

Tudtad, mi köze van a rómaiaknak a bakonyi Római fürdőhöz?

Tovább

Famúmiák temetője: a Páris-patak szakadékvölgye

Tovább

A szurdok belső peremén haladva hamar a szépen kiépített Alba Regia forráshoz értünk, ahonnan egy vadregényes le-fel szakasz után érkeztünk a Vasutas-pihenőhöz. Itt fogyasztottuk el szerény ebédünket, gyönyörködve az előttünk, pontosabban, az alattunk elterülő sziklaszurdok látványában.

8 / 10

Fotó: Németh Imre

Innen délnek, az Öreg-hegy felé vettük az irányt, ahol újabb arcát mutatta meg e vidék: hangulatos szőlők között pincék, présházak, üdülők, lakóházak bújtak meg. Amint kereszteztünk egy műutat, egyre inkább a tópart felé húzott az utunk, ahol szinte tengerparti zúgással csapdostak a szél által felkorbácsolt hullámok a parton. A völgyzáró gát előtt északkeletnek fordult utunk, az elegáns fehérvárcsurgói Károlyi-kastély felé, ahol a következő ellenőrzőpont várt, egy motiváló Balaton szelettel. Visszafordulva a víztározó déli vége felé a gátra jutottunk a már igencsak erős hóviharban. Eddig tartott a boldogság: nem is a vízszintesen támadó hópelyhek, hanem inkább az innentől már aszfalton vezető, unalmas útvonal miatt, ami csak a településre érve lett érdekesebb.

10 / 10

Fotó: Németh Imre

A célban kellemes meleg, elismerő gratuláció, kézfogás, oklevél és kitűző fogadott, ami igencsak jólesett. A kiváló szervezés, a változatos útvonal és időjárás, no és a túratársak kellemes élményt varázsoltak a zord teljesítménytúrából: a kilométereket nem legyőztük, hanem élveztük. Kb. mind a 26-ot.