Kéktúrázás potyautasokkal Keszthely környékén
Az OKT 70 után kellett egy kis pihenés a gyerekekkel, de nem akartunk túra nélkül maradni, így egy rövidebb szakaszt jártunk le a Gyöngyösi csárda és Keszthely között.
Az „OKT 70” után kellett pár nap pihenés. A Balatonon nyaraltunk, jó pár strandolós, Hannának délutáni alvásos, a fiúknak olvasós napot iktattunk be. De azért nem akartunk teljesen túra nélkül maradni, így egy rövidebb szakaszt csináltunk meg a Gyöngyösi csárda és Keszthely között. Tudtuk, hogy ez csak kisebb részben megy erdőben, nagyobb részben lakott területen, illetve bicikliúton, így nem csomagoltunk túl sok ételt, italt, mert útközben bőven volt lehetőség ezek beszerzésére.
Délelőtt átautóztunk Keszthelyre, a vasútállomással szemben parkoltunk, majd felszálltunk egy buszra, mellyel a Gyöngyösi csárdáig mentünk. Itt már jó illatok terjengtek, de még csak 11 óra volt, így ebédhez még korai lett volna. Ránéztem a térképre, és kiszámoltam, hogy kb. 6 km túra után leszünk Hévíz határában, Egregyen, mely egy szőlőhegy, jó sok pincével, étteremmel. Azt terveztük, hogy valamelyik pincében ebédelünk.
Az út első kilométere az országút szélén vezetett, itt Hannának nem engedtük a totyogást, a fiúkat biztattuk, hogy szedjék a lábaikat. A tűző napon sétáltunk tovább, nagyon száraz, poros volt a táj. Aztán találtunk egy egykor volt zsidó temetőt, itt megálltunk szemügyre venni a sírokat, kellemes árnyékot adott egy nagyobb fa. Volt egy pihenőhely is, de 2,5 km megtétele után még nem szerettünk volna pihenni. Hanna sem, így állandóan le akart jönni a hátamról. Ezt engedtük is neki ott, ahol nem járnak autók, de így sokkal lassabbak lettünk.
A menetet tovább lassította egy bozótosabb rész ott, ahol még egy kis szintemelkedést is le kellett gyűrni, mindennek tetejébe pedig szederbokrok szegélyezték az utat, amit a gyerekek nagyon szeretnek, így muszáj volt megállni „legelni”. Valahogy ez a vadszeder nem sínylette meg annyira az aszályt, mint a kerti rokona, mert nálunk is tele van a kert szederrel, de közel sem olyan lédús, mint az erdei rokona. És nem is olyan tüskés, ugyan egyik-másik inda megpróbált minket marasztalni, de sikerült kigabalyodni belőlük.
Fent a dombtetőn már könnyebb volt haladni, és hamar fel is tűnt az első épület is.
Kellemes hűvös volt bent és félhomály, a gyerekeknek muszáj volt felmászni a karzatra, mert nem volt lezárva. Izgalmas volt, főleg lefelé, mert inkább egy tyúklétrára emlékeztetett a feljáró, mint lépcsőre. Aztán kitereltem őket, mert a hangerő nem éppen templomba illő, Hanna pedig valahogy még nem érzett rá, hogyan kell suttogni.
Beültünk a Római pincébe, ettünk-ittunk finomakat. A gyerekek tudtak hintázni, mászókázni, amíg az összes maradékot megettük mi, felnőttek, aztán találtak egy könnyen megmászható fügefát, és azon csüngtek. Szerencsére a pincérek kedvesek voltak, nem volt ezzel senkinek gondja.
Aztán ahogy sétáltunk le ebéd után Hévíz belvárosa felé, egy néni kiszólt egy teraszról, hogy térjünk be, kóstoljuk meg a szörpjeit. Mondtam neki, hogy nem vagyunk jó vevők, mert még több mint 10 km-t túrázunk, biztos nem veszünk szörpöt, de azért behívott. Kaptunk házi sajtos tallért és nagy, finom sárgabarackokat is. Aztán kiderült, hogy kenyeret és kolbászt is árul, így e két utóbbiból azért vettünk egyet-egyet, szendvics úgysem volt nálunk.
Megköszöntük a vendéglátást, és továbbálltunk. A következő cél a fagyizó volt, a régi buszállomás utcájának sarkán. Gyerekkoromban nagyon imádtam, anno ez volt számomra az első olyan fagyizó, ahol nemcsak a klasszikus ízeket lehetett kapni, hanem különböző kreációkat is. Nekem a „velencei álom” a kedvencem.
A fürdő körüli csodaszép virágágyások éppen valami építkezés helyszínén most feltúrva álltak, és legnagyobb meglepetésemre már a kék sem arra vezetett, hanem másik oldalról kerülte a tavat. Így visszafordultam, és a srácok elé mentem, majd pecsételtünk.
Az ártéri erdő nagyon különleges a Hévízi tó mellett, egyszer a tanösvényt is megnézzük majd, oda most nem tértünk le. Hanna éppen akkor ébredt, amikor a kifolyóhoz értünk, és az volt a terv, hogy itt megmártózunk kicsit a kánikulára való tekintettel. A parkolót és a kempinget elhagyva van egy szabadstrand rész, a Locus map is jelöli. Ott telepedtünk le, megnéztük a vizet közelebbről, majd előkerült a táskából a bicska, a kenyér és a kolbász, és meguzsonnáltunk.
Innen az ártéri erdőn keresztül vezet a hosszú, nyílegyenes bicikliút Keszthelyre. Az egyik pihenőhelynél még megálltunk, kulturált volt, mert kuka is akadt bőven, így a szemetünket nem kellett végig magunkkal cipelni.
Amíg Hanna vécéztetésével voltam elfoglalva, Barnus jelentette, hogy evett egy szamócát, de nem volt finom, így kiköpte. Kicsit kétségbe estem, mert tudtam, hogy nincs már szamócaszezon, és nem láttam, mit vett szájába Barnus. Nem kellett sokat keresgélnünk a bicikliút mellett, hogy megtaláljuk a szamócahasonmást.
Rákerestem, és kiderült, hogy indiai pimpóról van szó, aminek túlzott fogyasztása okoz csak rosszullétet, hasmenést. Megint megbeszéltük Barnussal, hogy nem szabad csak úgy akármit megenni az erdőben, először mutassa meg, hogy mit talált, és akkor elkerülhető az efféle ijedtség.
Persze fagyizó is akadt útközben, így megálltunk még egy fagyira, ezzel teljes mértékben gasztrotúra lett ez a kék szakaszunk.
A gyerekeknek megígértük, hogy a túra végén lemegyünk a Balatonpartra, ahol van egy nagyon jó kis vizes játszótér. Teljesen rámozdultak, a kapu viszont sajnos zárva volt. 19 óra volt a záróra, Barnus nagyon csalódott volt. Aztán megláttuk kicsit közelebb a parthoz a kivilágított óriáskereket, így vigaszdíjnak felültem a fiúkkal, Hanna és Gábor lentről integettek, mert Hanna fél az óriáskeréken. Az összes kitérővel végül 19 km-t sétáltunk, szép és egyben fárasztó napunk volt.
OKT Bányahegyi-erdészház – Pusztamarót egy körre felfűzve
2024.03.21.Március 15. mindig tálcán kínálja magát arra, hogy túrázzunk egy jót. Hiszen szabadnap, a gyerekeknek is és nekünk is, végre kopogtat a tavasz, megjelennek az erdőben a jó idő első hírnökei, és még a nap is egyre melegebben süt. Régen jártunk a kéken, pláne családostul. És még a medvehagyma is kibújt a föld alól, így azon törpöltem, hova kellene menni, ami kék is és medvehagyma is van. A Bakonynak a hagymás-erdős részét már a korábbi években bejártuk az önjáró gyerekekkel is, így magától értetődött a Gerecse.
→ Tovább
Kéktúrázás potyautasokkal és forgatással a Visegrádi-hegységben
2023.11.29.Az a megtiszteltetés ért minket, hogy megkeresett az ultrafutó, filmrendező és podcaster Simonyi Balázs, hogy a készülő Kékkör filmsorozatához szívesen forgatna velünk. Természetesen boldogan elfogadtuk a felkérést, már „csak” azt kellett egyeztetni, mikor és hol kerül sor a közös túránkra.
→ Tovább
Székelyföldön a Potyutasokkal – 1. rész
2023.10.22.A férjem régóta szeretett volna eljutni Székelyföldre, így egy családi nyaralás keretében idén augusztusban erre végre sort kerítettünk. A szokásos túrázós programok mellett most kicsit több idő jutott a városnézésre is.
→ Tovább
