Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szöveg és fotó:
2020. június 23.

Nagymaros, a szelídgesztenyésen innen és azon túl

Nagymaros a Dunakanyar egyik legszebb települése, könnyű megközelíthetőségének és fekvésének köszönhetően a túrák kedvelt kiindulási pontja. Mielőtt azonban nekivágnánk a hegyeknek, érdemes egy kicsit a városban és közvetlen környékén is körülnézni, mert itt is akadnak érdekes látnivalók.

Hol a radarképre pillantok, hol az égre, sajnos egyelőre itt is, ott is esik, de látszik már a fény a felhők mögött. Legalábbis virtuálisan, ahogy körülnézek, sajnos ennek egyelőre még nem sok jelét látom, szürkeség ül mindenhol. Míg az ígért és a még jobban remélt "jóidő-ablak" érkezésére várok, behúzódom a Duna-parti étterem eresze alá. A folyó túlpartján Visegrádból most nem sok látszik, a fellegvár is csak néha-néha bukkan ki a felhők közül.

Kiváltságok és méretes vizák

Bár a Duna ellentétes oldaláról néznek egymásra, Nagymaros és Visegrád történelme számos ponton összeforrott. Nagymarost, pontosabban akkor még Marost 1285-ben IV. László a visegrádi várhoz csatolta. A jelenben a környék legforgalmasabb kompjárata köti össze a két várost.

Maros 1324-ben Károly Róbert idején kapott városi rangot, és a király Budával azonos kiváltságokat biztosított a városnak, szabad bíró- és lelkészválasztási jogot, önálló törvényhatóságot és vámmentességet. A király által adott kiváltságlevél egyik követelménye volt, hogy a kifogott vizák egynegyedét a mindenkori királyi udvarnak ajándékozzák. A Károly Róbert által adott kiváltságjogokat a későbbi királyok is megerősítettek, 1432-ben pedig Maros szabad királyi város lett.

A középkorban a település egyik fontos bevételi forrása volt a vizahalászat, melyre a marosiaknak Verőcétől az Ipoly torkolatig volt halászati joguk. A tokfélék közé tartozó viza a legértékesebb halfajok közé tartozott, amit a királyok halának is neveztek. A viza az édesvizekben előforduló halak közül az egyik legnagyobb, a méretesebb példányok 4-5 méter hosszúak is lehetnek, tömegük az 5-600 kg-ot elérheti, és akár száz évig is élhetnek.

A viza alapvetően tengeri hal, de íváskor felúszik a nagyobb folyókba, több száz vagy ezer kilométert vándorolva. Régen például a Dunán is felúszott, és ebben az időszakban a folyó mentén több helyen halásztak rájuk, például Budapesten a mai Vizafogónál, Komáromban vagy itt Nagymaroson.

Ulmi skatulya parton

A török megszállás, majd az 1709-es pestisjárvány után a város népessége jelentősen megfogyatkozott. A 18. században a magyar nemesek toborzására német telepesek jöttek az elnéptelenedett magyar településekre, hogy új életet kezdjenek itt. Nagymarosra a Rajna vidékéről, Mainz környékéről érkeztek telepesek, akik újra fellendítették a kertészetet és a gyümölcstermesztést.

A nagy utat legtöbben hajókkal tették meg, amelynek korabeli prototípusa, az ulmi skatulya volt, amelynek hossza 20 méter körüli volt. Ez tulajdonképpen nem is hajó, inkább egy tutaj volt tetővel, amit a víz sodrása vitt le a folyón. Mivel visszamenni már nem lehetett vele, a skatulyát a célállomáson szétszedték, fáját eladták, de a gyakran az új életet kezdő telepesek a hajó faanyagát felhasználták házaik építéséhez. A nagymaros hajókikötő mellett látható az ulmi skatulya makettje, amely a magyarországi svábok fontos szimbóluma.

A 19. században jelentős fejlődést hozott Nagymaros számára, hogy megépült a Vác-Párkány-Pozsony vasútvonal és a Dunai Gőzhajózási Társaságnak is lett itt kikötője. A vasút megépítésével a település népszerű nyaralóhely lett, és sok művész is kijárt ide.

Középkori emlék a város közepén

Azt terveztem, hogy nemcsak a várost járom be, de a település feletti hegyeken is sétálok kicsit, egy darabig követve a nagymarosi Gesztenyés tanösvény útvonalát, amelynek kezdő állomása a Duna-parton, a kompállomás és a strand között található.

A következő, még szintén a belvárosban található második állomás felé tartva útba esik a nemrégiben felújított Szent Kereszt felmagasztalása-templom.

A gótikus műemléktemplom nemcsak nagyon szép, de a Dunakanyar egyetlen ma is álló középkori egyházi műemléke.

Az építés kezdetet óta eltelt évszázadok alatt persze jócskán átépítették, négy évszázad alatt nyerte el mai formáját. A tornyot a 15. században tették rá, majd 1772-75 között barokk stílusban átépítették az egészet, ekkor falazták be a régi gótikus ablakokat.

Mielőtt továbbhaladnék a Kálvária-kápolna felé, még teszek egy kis kitérőt a 2010-ben felállított Szent Erzsébet-szobor felé. Annál is inkább, mert még mindig esik, és jó lenne, ha a szép kilátást nyújtó pontokhoz akkor érnék oda, amikor már nem takarja szürke esőfüggöny a panorámát. A Szív utca és a Vasút utca kereszteződésében található hangulatos kis téren, stilszerűen rózsák veszik kerül a szobrot és néhány régi pince is látható, Nagymaroson ugyanis egykor virágzott a szőlő-és bortermelés.

Mi is az a sajbázás?

A Kálvária utcán induló hangulatos lépcsősoron sétálok fel a kápolnához, amelyhez egy régi sváb szokás is kötődik. Ezt a lépcső mellett található tábláról tudom meg, amihez hasonló több is van a belvárosban, régi képekkel és érdekes helyi történetekkel. Érdemes ezeket elolvasgatni.

A nagypénteki liturgia után a fiúknak nem volt illendő a lányos házakhoz elmenni, ezért ezen a napon, régi sváb szokás szerint, sajbáztak. A sajba egy négyszög alakú középen lyukas korong, amit megizzítottak és a kápolna mellől a magasba röpítették. Az elsőt Istennek, a másodikat édesanyjuknak, a harmadikat pedig a szerelmüknek ajánlották. A lányok között természetesen nagy volt az izgalom, vajon egy röpülő sajbával együtt felhangzik-e az ő nevük is.

A szelídgesztenyék élnek, de már nem virulnak

Hajdan a marosi szerelmesek gyakran sétáltak a város feletti szelídgesztenyésekben. Ahogy ők, a kápolnától most én is a gesztenyések felé veszem az irányt, amelynek régi egyedeit a tanösvény útvonalát követve hamarosan el is érem. Az út mellett hatalmas, vastag törzsű egyedeket is látni, ki tudja, hány évesek lehetnek már.

A szelídgesztenye az ország nyugat-és dél-dunántúli lelőhelyein nagy valószínűséggel őshonos, de az évszázadok alatt az ember mindenhol markáns nyomot hagyott ezeken az állományokon is.

A Dél-Börzsöny lankáin is már évszázadok óta jelen vannak a szelídgesztenyések.

A hagyomány szerint Károly Róbert, Nagy Lajos és Mátyás idején is jelentős telepítések történtek. A marosi gesztenye keresett árucikk volt a múltban. A gyümölcstermesztés számára nagyon kedvező település mikroklímája, a hegyek ölelte fekvés és a Duna „fűtő” hatása következtében itt az átlagnál ritkábbak a tavaszi és az őszi fagyok.

Az öreg szelídgesztenyések állapota azonban ma már sajnos egyre rosszabb, a tanösvény útvonala mentén is mindenfelé látni a pusztuló fákat. A hagyományos gazdálkodás megszűnése és a beépített területek növekedése mellett egy kéregrák nevű betegség is veszélyeztetik a gesztenyéseket. Ennek okozója egy gombafaj, a Cryphonectria parasitica, amit először, 1904-ben, az USA-ban írták le, ahová japán és kínai oltványokkal kerülhetett be. A kórokozó az 1920-as években került át az Egyesült Államokból Európába, nálunk 1969-ben írták le először Zala megyében.

A kéregrák jellegzetes tüneteit, a lecsupaszodott, száraz ágakat a Fehér-hegy idős fáin is látni. Ez a tanösvény is azért jött létre, hogy felhívja a figyelmet a pusztuló szelídgesztenyésekre és azok természeti értékeire. A táblákat olvasgatva sok aspektusból megismerhetjük a szelídgesztenyéseket, melyek élőhelyként számos gomba, növény-és állatfaj számára fontosak. A táblák viszonylag sűrűn követik egymást, a köztes szakaszokon festett jelzések helyett fából készült útjelzők vannak.

A szelídgesztenyések ma 18 kisebb nagyobb foltban helyezkednek el a városban és annak környékén. A tanösvény mentén szép nagy gesztenyéseket érintünk, és közben egyre feljebb kapaszkodunk a Fehér-hegy oldalában, mint egy kötéltáncos ide-odabillegve az erdő és a lakott terület határán, hol a házak, hol a fák között haladva. Vannak meredek kapaszkodók, de megéri egyre feljebb és feljebb menni, mert elképesztően jó kilátópontok várnak ránk, többek között talán a Kisoroszi Szigetcsúcsra nyíló egyik legszebb panoráma.

Mivel közeledett a "jóidő-ablak" vége és újabb nagy felhőszakadás készülődött, a Fehér-hegyen levő Kaci- pihenőhöz érve a kék kereszt jelzésen, a Fehérhegy utcán visszatértem a városközpontba. Őszre pedig, gesztenyeszüret idejére, beírtam a naptáramba a folytatást.


A bakonyi Gyilkos-tó - feltöltődés receptre

A bakonyi Gyilkos-tó - feltöltődés receptre

2021.09.17.

Van a Magas-Bakony rengetegében egy különleges hely, amely egyszerre vad, romantikus és sejtelmes. Ahol a mozdulatlanságba dermedt facsonkok úgy meredeznek ki a víztükörből, mintha évszázadok óta arra várnának, hogy megpillantsd és felfedezd őket. A Gyilkos-tónál megváltozik a világ.

→ Tovább
Mi is újra gyerekek lettünk a Gyadai Tanösvényen

Mi is újra gyerekek lettünk a Gyadai Tanösvényen

2021.09.16.

A Naszály északi lábánál kialakított körtúra főleg akkor tökéletes választás, ha gyerekkel vágsz neki, de egy kellemes ősz eleji séta helyszíneként sem utolsó. Szakadék felett átívelő függőhídon lépdeltünk és hosszú pallósoron vesztünk bele a sűrű erdőbe.

→ Tovább