Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szöveg és fotó:
2022. szeptember 6.

Potyautasokkal Erdélyben – 2. rész

Folytatódnak a királyerdei kalandozások gyerekekkel, ezúttal a Lázuri-szoros, a Farcu-kristálybarlang és a Nagy Magyar-barlang került terítékre.

Negyedik nap: Lázuri-szoros

Negyedik nap maradtunk a szálláshelyhez közel, és a Lázuri-szorosban tettünk egy túrát. A házigazda bácsitól tudtuk meg, hogy érdemes a szoros után bő egy kilométert menni még, mert egy nagyon jó pisztrángos található ott, így javasolta, hogy ebédeljünk útközben.

Lázurihegy utolsó utcájában parkoltunk, majd a patak mentén elindultunk felfelé. A településnek ez a patak adja az ivóvízkészletét, így korábbi építési terület nyomai is látszottak, illetve néhol előtűnt a földből egy-egy cső, ami feltehetőleg az ivóvizet továbbította. Volt egy mesterséges duzzasztás és vízesés is, a vízesés alsó felénél pedig egy vályú, aminek szintén a vízgyűjtésben van szerepe. Érdekes látványt nyújtott, ilyennel korábban sehol sem találkoztunk.

Aztán a völgy elkezdett szűkülni, és a sziklafalak mellett, egy morzsalékos, a víz szintjénél kicsit magasabban vezető ösvényen tudtunk haladni. Egy idő után ez az ösvény lekanyarodott a víz szintjéhez, itt tartottunk egy megállót, a gyerekeknek engedélyeztük a fürdést. A víz itt is kristálytiszta volt, kellemesen hideg, de nem zsibbasztó.

Mivel turista egyáltalán nem járt erre, még fürdőruha sem kellett a gyerekekre, mindenki úgy pancsolt, ahogy jólesett neki.

Aztán többször kereszteztük a patakot, nekem mindig jó érzés volt bokáig-térdig belegázolni a vízbe a hőségben. Pár kilométer után találtunk két otthagyott munkagépet a kanyonban, az egyiknek a markoló része már teljesen a föld alatt volt, de a másik is úgy nézett ki, mint ami már sehova sem megy innen. A gyerekeknek kifejezetten érdekes volt, így szépen sorban megmászták mind.

Aztán kiszélesedett a völgy, egy legelésző tehéncsordán keresztül vezetett az út, majd egy autóval is járható földútba csatlakoztunk, ami már a pisztrángoshoz vezetett. Megcsodáltuk a pisztrángovit, majd a nagyobbacska pisztrángok medencéit. Aztán beültünk az étterembe. A választék igen szűk volt: sült pisztráng puliszkával. No, de ezért jöttünk, így pont megfelelt! Két adagot rendeltünk, és amíg vártunk, kaptunk pár kancsó hideg vizet, az asztalra volt készítve a házi szörp, pálinka, és lehetett még sört is inni.

Pisztrángozás után még egyszer körbenéztünk a telepen, akkor láttuk, hogy a konyhás srác előkap egy hálót, kihalász egy adag halat, majd viszi is a konyhára. Valószínűleg 10 perccel korábban még a mi pisztrángjaink is lubickoltak, mielőtt a tányérunkban kötöttek volna ki.

Visszaúton már nem voltak ott a tehenek, ahol egy nagyobb rétté szélesedett a szurdokvölgy, így kinéztünk egy helyet, ahol szétterült a patak, és tehénlepény sem volt, itt táboroztunk le a második nagyobb fürdésre.

Visszaúton már alacsonyabban sütött a nap, csodaszép fények voltak a völgyben! Hanna aludt a hátamon, így jó tempóban tudtunk haladni is. Összesen szűk 12 km-t túráztunk, minimális szintemelkedéssel, de a terep nem mindenhol volt könnyen járható. Este a háziak megint vacsorával vártak minket, a megbeszéltek alapján legtöbbször magunk főztünk, de kétszer készítettek nekünk meleg ételt, ami akkora adag volt, hogy rendszerint két napig ettük. Egyébként ezen a vidéken nagyon kevés az étterem, büfé, de például cukrászdát, kávézót egyáltalán nem láttunk. Bolt sincs minden faluban, a mienkben pont volt, de inkább csomagolt és tartós élelmiszert lehetett kapni, egy lecsónak valóért már Belényesre kellett leutazni – mert gondolom, a helyiek az efféle árut maguknak termelik meg. Nekem azért hiányzott, hogy egy-egy túra után nem volt olyan hely, ahova be lehetett volna ülni feltölteni a kimerült raktárakat, és enni-inni valami jót, de nyilván nincsen akkora fizetőképes kereslet, ami eltartana egy-egy ilyen kis büfét, és épp ez adja a hely báját, hogy még nem érte el a tömegturizmus. Így maradt a háziaktól rendelt vacsora, vagy épp a gyors kotyvasztás az éhes fiókáknak egy-egy túranap végén.

Ötödik nap: Farcu-kristálybarlang és Vida-tó

Ismét egy könnyebb, pihenősebb napot szerettünk volna beiktatni, hogy a legkisebbek jól ki tudják magukat aludni napközben is. Így a közeli, Biharrósa (Rosia) határában található kristálybarlangba látogattunk el.

Itt is csak vezetett túrán lehetett részt venni, a jegypénztárban is tudtak magyarul, és a vezető is két nyelven mondta el az érdekességeket. Ez egy bauxitbánya volt, amit a 90-es években nyitottak, és pár évvel ezelőtt még műveltek is, azonban jelenleg gazdasági okokból szünetel a kitermelés. Ami nekünk, turistáknak kifejezetten hasznos, hiszen a bánya nélkül nem tárták volna fel a kristálybarlangot, ami egészen egyedülálló a világon, viszont valószínűleg aktív művelésű bányába idegeneket nem engednek be, de így most épp látogatható ez a csoda. A vezetőnk elmondta, hogy ilyen a világon kettő van csak, az egyik itt, a másik pedig Dél-Afrikában.

A bánya előtt már a hűvös huzat fogadott minket, ami a bányából áramlott ki, így a perzselő melegben kellemes érzés volt a bejárat közelében tartózkodni. Itt öltöztünk fel, a gyerekeket jobban, magunkat kevésbé öltöztettük be. Azonban ez volt a leghidegebb barlang azok közül, amikben jártunk: mindössze 6-8 fok volt bent, így egy kicsit mindnyájan dideregtünk.

A bejárat után jobbra egy kis bányászati kiállítást találtunk, munkagépekkel, életnagyságú bányászfigurákkal. Balra/egyenesen pedig a kristálybarlang felé indultunk, ahova egy fém lépcsőn keresztül jutottunk fel.

Nagyon érdekes volt a minden irányba növő, csillogó kristályképződmények és a szigorúan függőlegesen növő cseppkövek egyvelege.

A bányából kifelé futólépésben mentünk, mert annyira átfagytunk, aztán kint mellbe vágott a meleg, akkora volt a kontraszt a benti 6 és a kinti 40 fok között.

A barlang után megpihentünk az autók mellett, ettünk-ittunk egy keveset, majd Orsiék úgy döntöttek, visszamennek a szállásra, mi Ágiékkal pedig felmentünk még az út túloldalán induló úton egy kilátópontra, ahonnan az előző nap bejárt Lázuri-szorosra nyílt gyönyörű kilátás. A körtúra mindössze 2 km volt, de délben, kánikulában nem is vágytunk többre.

Visszagurultunk a szállásra, és letettük a gyerekeket aludni, én addig főztem. Egy jó kis lecsó akármilyen kánikulában jól tud esni, így két napra megvolt a meleg étel! Alvás után pedig szerettünk volna még valami programot csinálni, így a nem is annyira közeli Vida-tóhoz látogattunk el.

Rengeteg helyi volt a tó körül, autók tömkelege, noha mindenféle tábla tiltotta a tó körül a parkolást. Itt még streetfood-kisbuszok is voltak, így megkérdeztem az egyik árustól, hogy szoktak-e erre rendőrök járni, büntetni. Azt mondta, nem bíztat arra, hogy maradjunk, de nagyon nagy eséllyel aznap már nem jönnek ellenőrizni, és rengeteg kint az autó… így maradtunk.

A hely elég balkáni volt, maga a tó szép, de nem volt kialakított lejáró, és a környék irtó poros, amit a quadok, motorok és autók még jobban felvertek. Sáron és ingoványon keresztül lehetett bejutni az egyéként tiszta vízbe, de mivel sokan fürödtek, mi pedig sokat autóztunk idáig, 20-25 percig ugyan kerülgettük a tavat, mint a forró kását, végül mégis úgy döntöttünk, strandolunk. Orsival felfújtuk a SUP-okat, és ketten taxiztunk egyszerre 2-3 gyereket – mert ennyi mentőmellényünk van –, míg a többi gyerek vígan lubickolt. A helyiek bevonszoltak két nagy szálfát a vízbe, az egyiket ők lovagolták meg, a másikra a mieink csimpaszkodtak, és irtó jó móka volt ez nekik! A strandolásnak csak a sötétedés vetett véget, ugyan nehezen indult, de annál jobb program kerekedett belőle.

Hatodik nap: Nagy Magyar-barlang és Misid-völgy

Amikor a programot terveztük Királyerdőbe, a Nagy Magyar-barlangot (Peștera Unguru Mare) mindenképp szerettem volna belekomponálni, mert pont szembe jött egy erről szóló cikk a Turista Magazinon. A többieknek is tetszett, így nem volt kérdés, hogy még egyszer elmegyünk a Révi-szoros környékére, ami ugyan nem volt annyira közel, egy bő órát autóztunk, de nagyon sok szépséget rejtett!

Ezen a helyen látszott, hogy nagyobb a turistaforgalom, rengeteg autó parkolt az út mellett, és egy vadkemping placc fogadott, amikor leparkoltunk. A Sebes-Körös itt is zubogott, ugyan elég sekély volt, de szép tiszta a vize.

Egy fabódéhoz mentünk, amiről azt sejtettük, hogy ott lehet a jegypénztár. De semmi nem volt ott kiírva, csak miután felmentünk a teraszára, ott találtunk – kizárólag román nyelvű feliratokat. Megkérdeztük, hogy miként lehet a barlangba bejutni. Egy sem magyarul, sem angolul nem tudó hölgy próbált segíteni, annyit megértettünk, hogy jegyet kell venni és vezetés van. Sorban megvettük a jegyeket, de nem nyomultunk át egyből a függőhídon, egyedül Orsiéknak mutogatta el a hölgy, hogy menjenek, így adódott, hogy különváltunk: ők egy órával hamarabb jutottak be a barlangba, mi ez idő alatt kint várakoztunk, mert a függőhidat lezárták, nem lehetett később csatlakozni. Kicsit sajnáltuk, hogy így alakult, de végül mégis jól jártunk ezzel a várakozással. Ugyanis paradox módon pont a Nagy Magyar-barlangban nincsen magyar idegenvezetés – sem angol, sem német, sem semmilyen olyan nyelv, amit értettünk volna, és mivel mi sok kisgyerekkel voltunk, akik nem türelmesek, pláne, amikor olyan nyelven beszélnek, amit még csak nem is értenek, így a második turnusban látva minket, hogy magyarok vagyunk, sok gyerekkel, előre küldtek, és engedték, hogy a barlangot magunk nézzük meg. Így a fél órás román nyelvű monológot nem hallgattuk meg, a barlanggal kapcsolatos információkat pedig elolvastuk korábban az internetről, amíg várakoztunk.

Ezt a barlangot már az ősember is ismerte és lakta, volt benne temetkezési hely, de megmaradt őskori tűzrakó helye is. Innen is ered egy barlangi patak, ebben sajnos most alig csordogált víz. Hatalmas volt a barlang hatalmas terekkel, ennélfogva nem is volt annyira hideg, mint a szűkebb társaiban.

A barlanglátogatás után strandoltunk a folyó partján, majd tettünk egy kisebb túrát a Misid-völgyben. Ebbe a völgybe egy másik függőhídon keresztül lehetett átjutni, szintén a Sebes-Körös felett. A völgy felső részében lett volna egy olyan barlang, ami még érdekes lehetett volna, de már nem akartunk túl sokat túrázni, így pár kilométert mentünk felfelé a völgyben, majd visszafordultunk. Itt is egy hűsítő patak csordogált, amibe ugyanúgy bele tudtunk gázolni, mint például a Lázuri-szorosba.

A szurdokvölgy után felkerestünk még egy kilátópontot a völggyel átellenes oldalon, ahonnan szép panoráma nyílt a Sebes-Körös által kivájt völgyre. A nap már itt is alacsonyabban sütött, aranyszínűre festve a tájat, csodaszép volt! A szállásra később indultunk csak vissza, a bő 5 km-es túrácska után csobbantunk még egyszer a Körösben.

Potyautasokkal Erdélyben – 3. rész

Potyautasokkal Erdélyben – 3. rész

2022.09.09.

Az erdélyi nyaralás utolsó napjai is mozgalmasan teltek: magashegyi látkép, barlangok, szűk szurdokvölgy, fekete gólyák, vízimalom vártak, és a végére még egy kis városnézés is belefért.

→ Tovább
Potyautasokkal Erdélyben – 1. rész

Potyautasokkal Erdélyben – 1. rész

2022.08.24.

Korábban csak egyszer jártam Erdélyben, amikor is nagyon tartalmas programmal, feszített tempóval végigjártuk a nagy részét, és az épített örökség, a múzeumok voltak a fókuszban. Már akkor nézegettem, hogy milyen jó lenne Torockón a Székely-kőre felmenni, vagy a Békás-szorosban túrázni, esetleg Parajd környékén megnézni a külszíni sóképződményeket – de erre akkor nem volt idő.

→ Tovább