A Szent László-hasadéktól a szentkúti remetebarlangokig

Cikkünk első részében bejártuk a szentkúti templomot és annak közvetlen környezetét. Most sétára indulunk a Szentkúti-patak völgyében, ahol nemcsak látványos sziklaképződményeket, de több forrást is találhatunk, és megnézzük a híres remetebarlangokat is.

Ahol Szent László a lovával ugratott

Az Országos Kéktúra jelzését követve néhány perc alatt magunk mögött hagyjuk a templomot, és a patak völgyében egyre beljebb haladunk az erdőben. Az erdei út mellett a Szentkúti-patak csörgedezik, amely az évezredek során, több helyen is nagyon látványos, kanyonszerű völgyet vágott magának.

Miközben nézelődünk, néhányan műanyag kannákkal sétálnak el mellettünk, forrásvízért mennek. Mi is követjük majd őket, de előtte benézünk a völgy egyik oldalágába, ez itt ugyanis a híres Szent László-hasadék.

Egy időszakos kis vízfolyás által kialakított hasadék bejáratát tábla jelzi. A meredek sziklafalak és hatalmas sziklatömbök által határolt szűk kis kanyonban száraz marad a cipőnk, itt nem nagyon csordogál már víz. A Szent László-forrás – pontosabban annak helye – a hasadék elején található. Mivel tábla nem jelzi, ezt csak onnan tudjuk, hogy szóba elegyedünk két idősebb hölggyel, egyikük verebélyi, ő mesél arról, hogy gyerekkorában még csordogált a víz a sziklafalból.

Innen nem túl messze, a Meszes-tető oldalában nyílik az ország leghosszabb homokkőbarlangja, a Betyár-barlang, ahol korábban barlangimedve-csontokat is találtak. A barlang nem látogatható.

Patkónyomok a sziklában

1091-92-ben Szent László király csapataival komoly harcokat vívott a Cserhátban a moldvai kun sereggel. A legenda szerint az ellenség bekerítette őket, a katonákat pedig rettentő szomjúság gyötörte. A király egyedül indult el felderíteni a környéket.

A néphagyomány szerint Szent László lovának patkónyomai ma is ott vannak a hasadék szikláiban. És valóban, számos helyen látni kerekded mélyedéseket. Hogy ezek hogyan keletkeztek valójában, arra a Kövek mesélnek blog oldalán kaptam magyarázatot: „…a “patkónyomok” nem mások, mint a szurdok aljában folydogáló időszakos vízfolyás által létrehozott ún. áramlási kagylók. Ezeket a patak által szállított üledékek koptató hatása hozza létre.”

Ahogy a fenti blog is írja, hogy mik a legendabeli patkónyomok, az nem is olyan egyértelmű, a szakirodalmak nem minden esetben a meder alján levő mélyedéseket tartják a “patkónyomoknak”, hanem a szurdok falában fellelhető egyéb bemélyedéseket.

Csodatévő források

A szentkúti források később különös gyógyulásokat eredményeztek. Az első csodás gyógyulás időpontját 1095 és 1195 közé teszik, amikor egy verebélyi néma pásztorfiúnak megjelent a Szűzanya egy tölgyfa koronájában.

A csodás gyógyulásokról hosszabban is lehet olvasni a ferences.hu oldalon, de a templom környékén sok-sok hálaadó táblát is láthatunk, amelyeket azok juttattak el ide, akiknek imája meghallgatásra talált. A templom főoltára mögött fogadalmi ajándékokat, ezüstből megformázott kis testrészeket is láthatunk.

Hogy ezekből miért látni csak keveset itt, arra szintén a fenti könyv lapjain kaptam választ: „József császár, a kalapos király rendeletére az arany és ezüst tárgyak elvitetettek. A megmaradtakat pedig Ferenc császár parancsára szállították Bécsbe, hogy ő háborús kiadásait fedezze nem csak a fogadalmi ezüst tárgyaktól, de az arany és ezüst kelyhektől is megfosztotta a szenthelyet.”

A Cserhát ezen részén kevés a forrás, a Szentkúti-patak völgyében azonban egymás közelében rögtön négy foglalt forrást is találunk. A legbővizűbb, a Szűz Mária-forrás, amelynek közvetlen környezetében egy kis erdei pihenőhelyet alakítottak ki. Ha kicsit továbbmegyünk, a patak kanyarulata után három kis forrás csordogál, a Szent Imre-, a Szent István- és a Szentháromság-forrás.

A patak vizében már zajlik az élet, a bolharákok nyüzsögnek a vízben. Ezeket a kis, kifliformájú rákokat a patakok takarítógépeinek is nevezik, mert ők azok, akik a vízbe hullott leveleket szépen megeszegetik. Érdemes közelebbről is megfigyelni őket, ha túránk során egy patak mellett haladunk el, mindegyik hegységben találkozni lehet velük.

Ahol a remeték éltek

A Meszes-tető déli oldalában, a szentkúti kegyhely fölött találjuk a remetebarlangokat, ahová mindenképpen érdemes felmenni. Ide a templom mellett induló meredek hegyi ösvényen juthatunk fel, de ha a Szent László-hasadéktól tennénk egy körtúrát, akkor a barlangjelzést követve, az erdőn át is eljuthatunk ide.

A hegyoldalban látható fehér színű meszes homokkő jól faragható, de a szél általi erózió is szépen megmunkálta, és formálja ma is azt. Az ideköltöző remeték is kihasználtak a kőzet könnyű alakíthatóságát, és itt hozták létre kis barlanglakásaikat.

Az valószínű, hogy itt már előtte is voltak kisebb, természetes barlangok, de hogy mikor költöztek ide az első remeték, azt nem tudni pontosan. Egyes vélemények szerint már a középkorban is voltak errefelé egyszerűbb remetelakok, mások szerint csak a 18. századtól kezdve éltek itt remeték. Ez utóbbinak azonban némiképp ellentmond, hogy, az utolsó szentkúti remete Dobát Jozafát 1767-ben halt meg.

Ki nyugalmat keres, ki nyomot akar hagyni

A hegyoldalban több kőbe vájt helyiséget is láthatunk, van, amelyik egyszerű hálófülke volt, másik konyhaként szolgált, és az egyik szentély lehetett, ahol most is megvan a kőoltár.

Sajnos az utókor nem bánt jól ezekkel a különleges emlékekkel, mert a falak szinte minden négyzetcentiméterébe feliratokat véstek az idelátogatók, hogy tudassák mindenkivel, itt jártak. Némelyik még a 60-as években, vagy még korábban keletkezett, némelyik sokkal frissebb, de akármikor születtek is, nagy kár, hogy odakerültek.

Az egyik fülkében barna kartonra írt feliratokkal vannak tele a falak, amelyekkel azt mutatják, hogy a különleges múltú és energiájú hely ma is sokak számára jelent egyfajta menedéket és lehetőséget az elvonulásra. Persze, gondolom, mindezt nem hétvégére időzítik, amikor vélhetően elég sokan vannak itt.

A nem is olyan messzi távolban a Mátra hegyei magasodnak, az előtérben Mátraverebély, de látszik az a hatalmas, domboldalakat beborító napelempark is, amit már idefelé jövet is kiszúrtunk.

Teszünk még egy rövid sétát a Meszes-tetőn, útközben megcsodáljuk a kicsi, de annál szebb tavaszi héricseket, amelyek a többi növényhez hasonlóan nagyon szomjaznak. Szó szerint porzik az út a lábunk alatt, ahogy a hegytetőn álló fakereszt felé tartunk.

Voltak még terveink a környéken erre a napra, de végül még a késő délután is itt talált bennünket. Szóval, aki ide készül, ne siessen, szánjon Szentkútra egy egész napot, vagy töltsön el itt egy-két éjszakát, hogy nyugodtan bejárhassa ezt a sok érdekes látnivalót tartogató környéket.

A cikk először 2022 áprilisában jelent meg.