Interjú, Fotó

„Alkotás közben még az idő is másképp telik”

Fókuszban a természet rovatunkban ezúttal Kovács tenere Norberttel beszélgettünk természetfotózásról, egy elpusztult fa éltető erejéről, a repülés élményéről, és az alkotás folyamatának mélységeiről, amelyben a fotós szinte eggyé válik a természettel.

Fotó:
Kovács tenere Norbert
2021. február 5.

Fókuszban a természet rovatunkban ezúttal Kovács tenere Norberttel beszélgettünk természetfotózásról, egy elpusztult fa éltető erejéről, a repülés élményéről, és az alkotás folyamatának mélységeiről, amelyben a fotós szinte eggyé válik a természettel.

2020-ban a második alkalommal megrendezett Magyarország 365 fotópályázaton a Turista Magazin kiadója, a Magyar Természetjáró Szövetség különdíját a Komlón élő Kovács tenere Norbert természetfotós kapta. Az interjú során kiderült, hogy a díjazott fotón egy olyan fa látható, amely nagyon fontos szerepet tölt be az életében.

A fa jó apropót adott egy beszélgetéshez, amelyben megismerhettük Norbert eddigi életútját, fotózáshoz és természethez való viszonyát, és azt is, mit jelent számára az alkotás. Most egy kis részletet mutatunk nektek abból az interjúból, amelynek teljes verzióját a Turista Magazin legújabb, februári számában olvashatjátok.

- Azt jól látom, hogy ez az a szelídgesztenyefa, amely a tavalyi spanyol szervezésű Memorial María Luisa nemzetközi fotópályázaton kategóriát nyert képed főszereplője is?

- Igen, ez az az öreg, kiszáradt fa, amely Komló határában egy domb tetején áll.

- Mikor fedezted fel ezt a fát?

- A 90-es években figyeltem fel rá, akkor még az egyik fele élt, lombkorona is volt rajta, a másik fele meg már halott volt. Aztán pár évig nem fotóztam, el is adtam az akkori filmes Chinon fényképezőgépemet, majd rájöttem, hogy hiányzik a fotózás, és újrakezdtem egy Canon géppel, amely még mindig filmes volt. És mire visszatértem a fához, az addigra már teljesen kiszáradt. Egyébként ez a fa az egyik kedvenc fotótémám, vagy ezer arcát lefotóztam már. Eddig úgy 1600 képem van róla.

- Mi fogott meg benne? És mi lesz, ha már nem lesz itt ez a fa?

- Ez egy „főnökfa”. Egy domináns fa egy dombtetőn, és én úgy gondolom, hogy „főnöke” lehetett a többi fának, amelyek itt éltek régen. De hívhatjuk hagyásfának is. Ha egyszer eltűnik innen, nagy hiány lesz utána, ugyanis sok élőlénynek ad otthont, életteret, és mivel minden mindennel összefügg, a fa sorsa is összefonódik az itt élők sorsával. Mostanában rétisaspárok pihennek kiszáradt csúcságain, a közelben ugyanis horgásztavak vannak, és ez idecsalogatja a ragadozó madarakat. A fa tetejéről pedig jól belátható a környék, ezért szeretnek ott időzni a sasok. Rajtuk kívül nagy errefelé az egerészölyv- és a hollópopuláció is. Az öreg fát belülről már bontják a szúk és mindenféle faanyagbontó élőlények, de ezzel élőhelyet is ad nekik, így fontos szerepe van az ökoszisztémában.

- Mivel sokat fotóztál filmre, biztosan megtanultad jól beosztani a kattintások számát. Ma már csak a memóriakártya kapacitása szab határt, és az utólagos korrekciós lehetőségek is elkényelmesíthetik a fotóst. Te hogy látod ezt?

- A jókor lenni jó helyen mellett a siker titka most is az, hogy ki kell várni a megfelelő pillanatot, majd akkor exponálni. A sorozatfelvétel jól jöhet egy gyorsan mozgó témánál, például madárfotózásnál, de ritkán szoktam használni. A fotó azt jelenti: pillanatfelvétel. Ha elkezdesz sorozatfelvételt csinálni, az már olyan, mint ha videóznál. Így nem te kapod el a pillanatot, hanem a géped, és tulajdonképpen a sok felvételből választod ki „a fotót”. Így az elkapott pillanat öröme veszik el.

- Mit jelent számodra a természetfotózás, a természetben lenni?

- Számomra egy magasabb tudatállapotot jelent kint lenni fényképezőgéppel a természetben, és ha fotózni megyek, akkor leginkább egyedül teszem azt. Ilyenkor elcsendesedek, a gondolatok elcsitulnak, és ekkor jönnek az intuíciók, megérzések, technikai ötletek. Az elme ebben az állapotban élesebben, tisztábban tudja befogadni a benyomásokat. Sajnos sok ember, ha kimegy az erdőbe, azt se hallja, hogy dalolnak a madarak a fákon, mert annyira tele van a fejük gondolatokkal, hogy észre sem veszik. Ha elcsendesedik az elme, kitágul a világ, olyan hangokat hall és lát meg az ember, amilyeneket a hétköznapok során nem. Az ilyenkor készült fotóimon pillanatnyi benyomásokat örökítek meg, tulajdonképpen dokumentálok. Ha pedig kombinálom ezt azzal a szándékkal, hogy olyat szeretnék csinálni, amit még más nem, akkor az meg már egy alkotói munka.

A teljes interjút a februári Turista Magazinban olvashatjátok!

A FEBRUÁRI DIGITÁLIS SZÁMUNKAT ITT TUDOD ONLINE MEGRENDELNI, KORÁBBI LAPSZÁMAINKAT PEDIG IDE KATTINTVA ÉRED EL.

Cikkajánló