Keresés eredménye

Kerékpáros kalandozások az Őrségben

A kerékpártúra számomra a megismerés kalandjáról szól: úgy suhanni erdők és mezők között, hogy átélem és megismerem a tájat, meg-megállva, szemlélődve. A dimbes-dombos őrségi táj kiváló bringás túraterep, hiszen zömében alacsonyrendű közutakon lehet tekerni, sűrűn változó, gyönyörű tájban, látványos, sok kincset rejtő falvak között. 

2018.08.19.

A Vendvidéken jártunk, mesebeli erdőket láttunk

Ahogy közeledünk az Őrséghez, az idő egyre vacakabb, a felhők lassan már a földig érnek, a Rábánál pedig az eső is elered. A meleg vargányaleves és a dödölle aztán helyrebillenti a hangulatomat, és megbékélek az időjárással is. Végül is, november van, az Alpok szomszédságában járunk, a ködös ősz pedig remekül áll az Őrségnek.

2017.11.16.

Őrség - Nem lehet megunni

Ahány dombhát, annyi szer hívogat az Őrségben - régi haranglábakkal, templomokkal, takaros portákkal. A gyantaillatú fenyvesek, a magas füvek és virágok hímezte rétek is könnyen rabul ejthetnek. Ráadásul eldugott zugaiban mindig találunk valami izgalmasat. Az apátistvánfalvai oköcentrum és „vasfüggönymúzeum”, már önmagában két olyan látványosság, ami miatt érdemes felkerekedni, és ellátogatni a Vendvidékre. 

2014.10.06.

Hívogat a Vendvidék

Ökoturisztikai Információs Centrum nyílt Apátistvánfalván. Gyümölcsöző a nemzetközi összefogás a hármashatáron.

2013.10.05.