Így készült a júniusi címlapképünk

Már az újságárusoknál legújabb júniusi lapszámunk, amelynek címlapján egy gyönyörű szürke gém pózol. De hogy miként került lencsevégre? Címlapsztorinkból kiderül.

Szöveg és fotó:
2021. június 3.

Már az újságárusoknál legújabb júniusi lapszámunk, amelynek címlapján egy gyönyörű szürke gém pózol. De hogy miként került lencsevégre? Címlapsztorinkból kiderül.

Júniusi lapszámunk fő fókuszába a Duna került, ezért adta magát, hogy a magazin címlapján valamiképp ez visszaköszönjön. Természetes vizeink elképzelhetetlenek lennének az ott élő, esetleg vándorlásuk során ezeken a helyeken megpihenő állatok nélkül, így a címlapunkon is ez látható, azaz egy szürke gém, amelyet a Szigetközben kaptam lencsevégre egy kellemes kenutúra során.

Vízi úton rovatunk Csónakkal a labirintusban című cikkünkben Szigetköz története mellett elviszünk benneteket erre a csodálatos helyre, amely sok-sok szigetével és a Duna számtalan mellékágával elképesztően vadregényes tájat varázsol a szemünk elé. A késő tavaszi evezésre újságíró kollégámmal és tapasztalt túravezetőnkkel vágtunk neki a Dunasziget Cikolasziget nevű részéről.

Én még soha nem jártam ezen a vidéken, és mivel személyes kedvenceim a vizes élőhelyek, leesett az állam ettől a gyönyörű helytől. A bütykös hattyúk szinte minden kanyarban ott vannak – egy tojásokkal teli fészket is meglestünk –, és mivel erősen fészkelési időszakban jártunk itt, a nádirigók teljes erővel hangoskodtak, csak úgy, mint a kakukkok, akik alig várták, hogy elrejtsék tojásaikat a nádirigók fészkébe.

Egyik ágból haladtunk a másikba, és estünk egyik ámulatból a másikba. A víz csobogását és a madarak énekét emberi zaj nem törte meg, mivel szezon előtt jártunk itt, csak mi voltunk a vízen. Így lehet az, hogy amikor a Barkás-ágba érkeztünk egy gyönyörű szürke gém várt minket. Elsőre picit megijedt tőlünk, de pár méter repülés után szépen leszállt egy halom vízből kilógó holtfára a gyönyörűen zöldellő háttér elé. Percekig figyeltük egymást, én persze folyamatosan fotóztam, és végül is így készült el a júniusi címlapkép.

Ezután tovább csorogtunk a gém felé, hisz arra vezetett utunk. Bevárt minket, de csak egy bizonyos távolságig, majd méltóságteljesen felreppent, lassú szárnycsapásokkal repült tőlünk távolabb, de csak annyira, hogy újra egy biztonságos helyre szálljon le, tőlünk tisztes távolságba. Ezt többször is megcsinálta, szinte modellt állt a szebbnél szebb hátterek előtt, így készült róla egy ilyen kép is:

Felejthetetlen élmény volt ez a pár órás vízitúra a Szigetközben, de hogy még merre eveztünk, milyen érdekes és szép dolgokat láttunk, azt júniusi lapszámunkba nézheted meg.

JÚNIUSI LAPSZÁMUNKAT IDE KATTINTVA TUDOD MEGRENDELNI, ELŐFIZETNI PEDIG ITT TUDSZ RÁNK.

Cikkajánló