Madarászcsemege: három példányt is láttak a ritka fajból

A madárfaj rejtett életmódot folytat, és csak kóborló egyedei tűnnek fel Magyarországon.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép
illusztráció)
Forrás:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
2023. július 17.

A madárfaj rejtett életmódot folytat, és csak kóborló egyedei tűnnek fel Magyarországon.

A bugaci pusztán három törpesas vadászgatott a múlt héten. Ez azért nagy szó, mert a kisméretű sasféle 1988 óta nem költ hazánkban, csak egy-egy átrepülő példányt lehet észrevenni május-július között – adta hírül a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a weboldalán, hozzáfűzve, hogy a madarászok között igazi csemegének számít a megfigyelés.

A törpesas egyébként régen is ritka fészkelőnek számított. Egykor a Duna-Tisza-közén, a Duna menti erdőkben és az Alföld más erdősült területein telepedett meg. Az 50-es évektől csak egy-egy pár költött a Dunántúli- és az Északi-középhegységben, utoljára pedig 1988-ban regisztráltak költőpárt a Bükkben.

A Kiskunságra az ürgék miatt járnak a törpesasok, 2012 és 2014 között minden évben megjelentek. Idén Fülöpháza és Kunpeszér környékén is lehetett látni egyet-egyet.

Bugacon ragadozómadár-felmérés közben került szem elé július 12-én három példány a Karikás Csárda és a Pásztormúzeum közötti ürgés gyepen.

A fajnak két színváltozata van, itt a világos és a sötét is képviseltette magát. Annak nem mutatták jelét, hogy bármelyik kettő egy párt alkotna.

Ha szeretnéd megnézni a ritka madarakat, lehet, hogy még elcsípheted őket. A nemzetipark-igazgatóság leírása alapján Bugacon a Karikás Csárdától az ürgés információs tábláig kell begyalogolni (kb. 500 métert), és ha még ott vannak a törpesasok, előbb-utóbb fel fognak tűnni.

Cikkajánló