Megérkezett fészkére az első gólya

Kele január 24-én hajnalban érkezett meg a Somogy megyei Vörs településre. A gólya továbbviszi a családi hagyományt, hisz 14 éven keresztül az apja volt az, aki már februárban hozott egy kis tavaszt a faluba.

Szerző:
Turista Magazin
2022. január 25.

Kele január 24-én hajnalban érkezett meg a Somogy megyei Vörs településre. A gólya továbbviszi a családi hagyományt, hisz 14 éven keresztül az apja volt az, aki már februárban hozott egy kis tavaszt a faluba.

A vörsiek megszokták, hogy gólyájuk korán érkezik, de idén még ők is szokatlanul korainak tartják Kele érkezését, mert a madár eddig mindig február elején foglalta el a családi fészket. Ráadásul, ahogy azt Farkas Dezsőtől, a település alpolgármesterétől megtudtuk, nem sokkal később egy másik gólya is feltűnt a fészek környékén, de hogy ő ki, annak kiderítéséhez további megfigyelésekre van szükség. Lehet, hogy már a párja is megjött, vagy a szintén itt kikelt testvére tért vissza szülőhelyére, vagy csak egy vadidegen érdeklődő?

Kele nem az első korán érkező a családban, 2011-ig az apja, Charlie köszöntötte elsőként a tavaszt, és vált évek alatt a falu jelképévé vált. Az apai hagyományt Kele viszi tovább, aki 2020 óta fészkel párjával Vörsön.

Hogy Kele merre járt ősz óta, azt nem tudni, hisz nincs rajta GPS-jeladó. Ma már egyébként egyre több gólya próbálkozik meg az átteleléssel, hisz számukra nem elsősorban a hideg jelenti a problémát télen, hanem a táplálékhiány. Vannak viszont olyan területek, például a szeméttelepeken, ahol találhatnak maguknak elegendő élelmet, de gólya remekül elvan pockokkal is télen, azok pedig télen is mozognak.

A tartós hóborítás és fagy persze megnehezítheti a gólyák dolgát, de a szakemberek azt mondják, a telelő gólyák az esetek többségében nem szorulnak segítségre. Valószínűleg egy kis pihenés után Kele első útja is valamelyik környékbeli mezőre vezetett, hogy pockok után nézzen.

Kele és párja Vörsön a Tüskevár ABC mellett fészkel. A gólya és az ABC is Fekete István tiszteletére kapta a nevét, az író ugyanis ide, a szomszédos vörsi templomba járt misére, amikor itt időzött a Kis-Balatonnál.

Fekete István ezer szállal kötődött a Balatonhoz. A Kis-Balaton egyik eldugott kis zugában, a Diás-szigeten fejezte be a Tüskevárat, de sokat járt a szomszédos Nagy-Berekbe is horgászni és vadászni, és a szigligeti alkotóházban is évente többször is megfordult. Tutajos és Bütyök, a Tüskevár főhősei ide, a Kis-Balatonhoz érkeznek nyári szünidőre, ahol az öreg pákász, Matula Gergely felügyel rájuk

A Kis-Balaton fővárosának, Vörsnek a neve egyébként két dolog miatt is ismerős lehet. A vörsi templom ad helyet Európa legnagyobb beltéri, templomban található betlehemének, és itt, a Kis-Balatonnál állt szolgálatba 1922-ben az első kócsagőr, a vörsi Gulyás József, akinek egyébként tavaly emlékművet is állítottak a faluban.

Ahogy a falu jelképének számító gólyáknak is van már szobra, a hét állomásos, 3,5 kilométer hosszú Kele-sétaútvonal mentén, de a gólya a falu címerében is szerepel.

Cikkajánló