Hírek

Pótszülőket keresnek a frissen kikelt vándorsólyom-fiókának

Mentett tojásból kelt ki nemrég a Körös-Maros Nemzeti Park dévaványai Túzokvédelmi Állomásán egy vándorsólyom-fióka.

Szerző:
TM
KMNPI
Fotó:
Czifrák Gábor
2017. május 9.

Mentett tojásból kelt ki nemrég a Körös-Maros Nemzeti Park dévaványai Túzokvédelmi Állomásán egy vándorsólyom-fióka.

A pelyhes apróságnak most sürgősen pótszülőket kell keresni, mert a kéthetesnél idősebb vándorsólyom-fiókának már káros emberi bevésődései lehetnek, azaz nagyon szelíddé válhat. Ha időben kihelyezik, későbbi viselkedése ugyanolyan lesz, mint vadon kikelt társaié.

 

 

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálata még április közepén jelezte a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának, hogy segítségre lenne szükségük három vándorsólyom-tojás keltetésében, amiket a Mátrában mentettek ki. Az itt élő egyik sólyompár egy nagy forgalmú sziklaútra rakta le négy tojását, amiből sajnos egyet már véletlenül lesodortak a szikláról a turisták, és a többi is folyamatosan veszélyben volt. A vándorsólymok nem építenek fészket, hanem tojásaikat egyszerűen a sziklapárkányokra rakják.

 

A tojásokat a dévaványai Túzokvédelmi Állomásra vitték, ahol az első vizsgálatok során kiderült, hogy csupán egynél tapasztalható életjelenség, a másik kettőnél sem a lámpázás, sem a szívritmusmérő műszer nem érzékelt életjelet.

 

A fiókás tojás három és fél hétig volt keltető-berendezésben, míg végül kibújt belőle a kis vándorsólyom. Az új jövevény szerencsére egészséges és jó étvágya is van, napi menüjében fehér egér és galambhús szerepel. Az elárvult fiókának most mielőbb pótszülőkhöz kell kerülnie, olyan fészekbe, ahol maximum két hasonló korú kis sólyom lakik, ugyanis ha többen vagy nagyobbak lennének, akkor kilökhetnék a fészekből, illetve háttérbe szoríthatnák a táplálkozásnál. Nehezíti az adoptálást, hogy kései kelésű fiókáról van szó.

 

 

Legközelebb a Mátrában és a Bükkben lehetnek hasonló korú fészekaljak, de ha ott nem találnak megfelelő helyet számára, akkor a Duna-Ipoly Nemzeti Park területére szállítják a fiókát, ott ugyanis vannak kései költésű sólyompárok.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kastélyok és kunhalmok a Dél-Tiszántúlon

Dévaványa, ahol jó túzoknak lenni

Vándorsólyom költ a Fehér-kövön

Ők leselkednek a templomtornyokról télen

Cikkajánló