História

Titokzatos kő mesél a Sas-hegy múltjáról

Nemrégiben a budai bor múltjával foglalkozó cikkünk nyomán egy kedves levelet kaptunk, valamint egy fotót, egy Sas-hegyen talált, több mint százéves, birtokhatárt jelző kőről. Hogy kit takar a kőbe vésett SA monogram, arról a levél írója, Etter Dénes mesélt nekünk.

Szöveg:
Fotó:
Gulyás Attila (Kimelt kép)
2020. október 20.

Nemrégiben a budai bor múltjával foglalkozó cikkünk nyomán egy kedves levelet kaptunk, valamint egy fotót, egy Sas-hegyen talált, több mint százéves, birtokhatárt jelző kőről. Hogy kit takar a kőbe vésett SA monogram, arról a levél írója, Etter Dénes mesélt nekünk.

A Szentendrétől Óbudán át a Tétényi-fennsíkig tartó Buda-Sashegyi borvidék történetének a 19. század végi filoxérajárvánnyal vége szakadt. A névadó Sas-hegy szőlőültetvényeinek helyén ma már gyönyörű villák, kacsalábon forgó paloták és lakóparkok állnak, a borvidék emléke ma már jobbára csak írott szövegekben és képekben maradt fenn. A budai lankákon azonban itt-ott még néhány kézzel fogható emlék is felbukkan, mint amilyen például ez a Sas-hegyen talált, birtokhatárt jelző kő.

Egy lokálpatrióta a hegyen

Etter Dénes a Svábhegyen nőtt fel, de már gyerekként sokat kirándult a Sas-hegyen, ahol idestova 47 éve él. Most nyugdíjasként nemcsak azért járja a környéket, mert szereti azt, hanem azért is, mert a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság polgári természetőreként ez feladata is.

A polgári természetőrök – egy képzés és az azt követő vizsga után – önkéntesként a hivatásos természetvédelmi őrök munkáját segítik. Munkájuk sokrétű, részt vesznek többek között a védett, fokozottan védett területek őrzésében, bemutatásában, az élőhelyek kezelésében, de túrát is vezetnek. Etter Dénes a Sas-hegyi tanösvényen kalauzolja a vendégeket, de helytörténeti sétákat is tart.

„Mindezt megkönnyíti, hogy 77 éves vagyok, ráadásul a Sas-hegy oldalában lakom, a hátsó kertkapun kilépve már a szolgálati helyemen tudok lenni. Szinte minden nap fönn vagyok a hegyen.” Megfigyeléseit Facebook-oldalán is rendszeresen bemutatja, fotóit nézegetve, láthatjuk, hogyan változik a Sas-hegy arca az évszakokkal és olyan ellesett, szép pillanatokat is megmutat, amiket csak az láthat, aki nagyon sok időt tölt fenn és jól ismeri a hegyet.

Egy különös kő az avarban

2019 karácsonya előtt, szokásos terepbejárásán volt, amikor a Farkasréti temető fölött, a hegy nyugati lankáin egy érdekes formájú követ látott meg az avarban.

Ahogy lesöpörte róla a leveleket és meglátta rajta az SA monogramot, felcsillant a szeme, azonnal tudta, mit talált.

„Édesanyám a közelben lakott, van is egy fotóm róla, 1928-ból, az egyik jellegzetes sziklaalakzatnál. Sokat mesélt arról, hogy azokban az időkben ide bejutni csak a birtokos, Saxlehnher család engedélyével lehetett, mert az ő szőlőik vették körül a csúcsokat.”

Etter Dénes persze nem csak édesanyja elbeszéléseiből ismerte a Saxlehner nevet, hisz amatőr helytörténészként sokat foglalkozik a hegy múltjával, 2013-ban egy összefoglalót is írt a Sas-hegy történetéről. A Saxlehner család szőlőbirtoka több tagból állott, Etter Dénes eddig összesen hat birtokhatárt jelző követ talált.

De kit takar a titokzatos monogram?

„Saxlehner András már itt született, Kőszegen, de a család Thüringiából jött”— kezdi a történetet Etter Dénes, akinek téma iránti lelkesedése átragad rám is, mert a helyek, amelyekről hamarosan mesél, épp lakóhelyem közelében vannak.

„Saxlehnerék először Sopronban telepedtek meg, majd Kőszegre költöztek. Hagyományosan posztókereskedéssel foglalkoztak, így a fiatal András is ezt a pályát választotta, és Kossuth Lajos személyes biztatására üzletet nyitott Pesten. A Váci utcában, testvérével közösen üzemeltette a Fekete kutyához címzett posztóüzletét. Ide tért be egyszer Bayer József, budaörsi gazda, aki elpanaszolta neki, hogy a telkén kutat ásatott, a birkái azonban nem isszák a vizet, mert az keserű.”

Saxlehner érdeklődve hallgatta a történetet, annál is inkább, mert ő már hallott a környék keserűvizeiről. „1822-ben Schams Ferenc, aki elsőként írt útikönyvet Pestről és Budáról, említést tett az Őrmező, Budaörs, Kamaraerdő körül fellelt meleg vizekről, és tudjuk azt is, hogy akkor a Szent Imre kórház környékén már működött gyógyvizes fürdő” – mondja Dénes. Saxlehner megvizsgáltatta a vizet, kiderült, hogy kiváló gyógyvíz, amely magas a glaubersó tartalma miatt emésztési problémákra jelenthet gyógyírt.

Sasadtól a Wall Streetig

Saxlehner 1862-ben 4000 koronáért megvásárolta a Budai-hegység és a Tétényi-fennsík között fekvő, a mai Egér út környékén található területet, és 1863-ban már több tízezer Hunyadi keserűvizet palackoztak itt.

A telepen, amely rövidesen már közel 40 hektáron 70 kúttal működött, volt idő, amikor 250 munkás dolgozott. Saxlehner állandóan fejlesztett. Három hatalmas tárolómedencét ásatott, onnan került át a keserűvíz egy ma már nem létező víztoronyba, 1886-ban pedig szabadalmaztatott egy palacktöltő gépet is, a korábbi lovaskocsis szállítás helyett pedig 1888-ban 2,5 km hosszú iparvágányt építtetett ki a Kelenföldi pályaudvarig.

1913-ban, a termelés csúcsán, már 15 millió palackot forgalmaztak a keserűvízből, ennek nagy részét, külföldi képviseleteken keresztül, a világ különböző országaiban értékesítették. Saxlehner, korát megelőzve, nagy hangsúlyt fektetett termékei reklámozására, többnyelvű ismertetőket adott ki, plakátjait számos világvárosban lehetett látni. Állítólag New Yorkban, a Wall Street egyik hatalmas felhőkarcolóján is hirdették a Hunyadi-féle keserűvizet.

Nyaralóvilla és szőlőbirtok

Saxlehner András rendkívül sikeres üzletember volt. Háromemeletes palotája – amely a jövőben luxusszállodaként újul meg – az Andrássy út 3. alatt áll. Az épületen a kor legnagyobb mesterei dolgoztak, az ablakok ólomüveg berakásait Róth Miksa, a mennyezeti díszítőfestéseket Lotz Károly készítette. Néhány falfestmény, nem meglepő módon, a gyógyvizek és a gyógyfürdők jótékony hatását ábrázolja. A családnak a Gellért-hegyen is volt egy gyönyörű villája, a Ménesi út 21. szám alatt álló épület ma társasház. A Saxlehner család sas-hegyi története azonban a családfő halála után kezdődött.

Saxlehner András 1889-ben bekövetkezett halála után két évvel özvegye, Pelikán Emma operaénekesnő megvette Weber János királyi tanácsos Clark Ádám által tervezett sas-hegyi nyaralóvilláját és a hozzátartozó 53 holdas területet a hegy északkeleti oldalán.

Akkoriban rangot adott a fővárosi polgárság számára, ha valaki szőlővel rendelkezett a Sas-hegyen, épp ezért sok módos budai polgárnak volt szőlőbirtoka ott

– mondja Dénes. „A feleség ügyes üzletasszony lehetett, mert a környéken vásárolt ingatlanokkal ezt a ötvenhárom holdat sikerült tovább gyarapítania.”

A család 1928-ig lakott a Sas-hegyen, akkor a Notre Dame de Sion rend megvásárolta a villájukat, amit a következő években átépítettek, többek között integrálták az új épületbe a Weber - Saxlehner villa gótikus stílusú kápolnáját A Notre Dame de Sion Leánylíceum 1930-ban nyitotta meg a kapuit. 1944-ben az itt lakó apácák 110 zsidó életét mentették meg, úgy, hogy 1944 karácsonya előtt a Waffen SS is itt alakította ki budai központját. Az intézményt 1948-ban államosították, a háborúban megsérült kápolnát lebontották. A hatalmas épületben, amit az apácák 1949-ben hagytak el, ma az Arany János Általános Iskola és Gimnázium működik.

Saxlehner gyógyvízüzeme a 2. világháborúban jelentős károkat szenvedett, de az épületek egy része ma is megvan. A kutak egy része is üzemel, és a Hunyadi János keserűvíz is létezik. Etter Dénes többször is járt itt, hogy felkutassa a gyár múltját. Egy régi épületben lakó idős hölgy például mutatott neki egy Saxlehnerék által kiadott kis kiadványt a gyógyvízről, de ismeri a hajdani telep központi épületét is, ahol ma egy vasudvar üzemel. A család sas-hegyi szőlőiből mára már csak a birtokjelző kövek maradtak, de ha Etter Dénesen múlik, a Saxlehner család és a hegy története nem merül feledésbe.

Cikkajánló