Tudtad, hogy a cseheknek is van egy „kéktúrájuk”?

Az is körbejárja az országot, fontos célja a honismeret, és hasonló hosszúságú is, mint a mi Országos Kékkörünk. Sok mindenben viszont teljesen más ez a túramozgalom.

Fotó:
Pavlína Čapková / Stezka Českem
2022. október 19.

Az is körbejárja az országot, fontos célja a honismeret, és hasonló hosszúságú is, mint a mi Országos Kékkörünk. Sok mindenben viszont teljesen más ez a túramozgalom.

Kezdjük azzal, hogy a „Cseh Út” (Stezka Českem) egy nagyon is új kezdeményezés, 2020-ban hozta létre pár elszánt természetjáró a Cseh Turista Klubbal együttműködésben. Két szakasza van, egy északi és egy déli, mindkettő kb. 1000 km hosszúságú.

A kezdeményezés honlapja szerint annyiban mindenképpen más ez a történet, hogy már meglévő utakon halad, sőt, követni sem muszáj a megadott útvonalat. Ugyanakkor, ha az ember elismerő oklevelet szeretne kapni, akkor a bejárt útvonal nem lehet sokkal rövidebb, mint a javasolt útvonal. A teljesítés igazolása sokkal egyszerűbb, a szervezők mindössze pár fotót kérnek a túráról és a túrázókról az útvonal elején és a végén, valamint pár tetszőleges pontról.

A teljesítés nincs időhöz kötve, a honlap, illetve a nemrég megjelent túrakönyv tájegységenként szakaszolja az útvonalat, amely bármilyen irányban bejárható.

Érdekes dolog a háttérben az „útvonal angyalai” elnevezésű kezdeményezés, amely azon önkéntes segítők listáját tartalmazza, akikhez segítségért lehet fordulni a túra során (sátorhely, tisztálkodás, elemek töltése, stb).

Cikkajánló