Programok

Túzokfesztivál a Körös-Maros Nemzeti Parkban

Aki május 7-én kilátogat a Dévaványa mellett található Réhelyi Látogatóközpontba, nemcsak túzokkal találkozhat, de szakemberek segítségével a puszta élővilágával is megismerkedhet, és látogatást tehet Magyarország egyetlen túzokvédelmi állomásán.

Szerző:
Tóth Judit
Fotó:
Nedeczky Gábor
www.magyarnemzetiparkok.hu
Molnár Péter
2016. május 4.

Aki május 7-én kilátogat a Dévaványa mellett található Réhelyi Látogatóközpontba, nemcsak túzokkal találkozhat, de szakemberek segítségével a puszta élővilágával is megismerkedhet, és látogatást tehet Magyarország egyetlen túzokvédelmi állomásán.

 

Vannak, akik azt gondolják, hogy a pusztában nem történik semmi érdekes, és a forróságban remegő délibábon kívül más nemigen mozdul itt. Ezt azonban csak a felületes szemlélő látja így, mert a puszta valójában tele van élettel. Persze, nem kapjuk tálcán a látnivalókat, kellő türelem kell ahhoz, hogy titkai feltáruljanak. De aki egyszer is látott már például dürgő túzokkakast, színpompás szalakótát, méltóságteljesen köröző parlagi sasokat, hallotta már a sordély énekét vagy a nagy póling különös hangját, az aligha fog szabadulni az alföldi puszták varázsától.

 

A Túzokfesztivált most rendezik meg első alkalommal a Körös-Maros Nemzeti Parkban, és remek lehetőséget kínál a fent említett csodákkal való ismerkedésre, hisz ezen a napon szakemberek segítségével fedezhetjük fel a pusztai élővilágot.

 

A nemzeti park Dévaványa-Ecsegi-puszták részterülete sok más mellett azért is különleges, mert ez hazánk egyik legfontosabb túzokélőhelye. Európa legnagyobb testtömegű röpképes madara világszinten veszélyeztetett faj.

 

 

Május első hétvégéjén, ha szerencsénk van, megleshetjük a túzokok dürgését is. A kakasok ilyenkor különös tánccal próbálják meghódítani a tojókat. Ebben az időszakban az egyébként óvatos, ritkán szem elé kerülő madarak elfelejtkeznek szemérmességükről, így alkalmas megfigyelőhelyekről mi is megcsodálhatjuk ezt a különleges szertartást.

 

A Túzokfesztivál persze nem csak a túzokokról szól. Lesz például botanikai túra, madárgyűrűzés, solymászbemutató, megismerkedhetünk régi magyar háziállatfajtákkal és a Hortobágy-Berettyó halfaunájával is. A rendezvényen a nemzeti parkban folyó természetvédelmi munkából is kaphatunk egy kis ízelítőt. Megtudhatjuk például, milyen módszerekkel lehet megvédeni a ragadozó madarakat, és mire használják a drónokat a természetvédelemben. Ezen a napon Magyarország egyetlen túzokvédelmi állomásának megtekintésére is lehetőség nyílik, és első kézből kaphatunk információkat arról, hogyan keltetik itt azokat a túzoktojásokat, amelyeket zavarás miatt végleg elhagytak a tojók, és hogyan lesz újra vad madár az itt nevelt túzokokból.

 

A Réhelyi Látogatóközpont

 

Aki elfáradt a szakmai programok során, az a Réhelyi Látogatóközpontban kipihenheti magát, miközben a színpadon a térség zenekarai és néptánccsoportjai szórakoztatják a nagyérdeműt. A gyerekeket népi játszótérrel és kézművesprogramokkal várják, és természetesen a Réhelyi Múzeum kiállításai is látogathatóak lesznek.

A bográcsokban szürkemarha-pörkölt és gulyás fő, az ínyencek pedig megkóstolhatják a Nemzeti Parki Termékeket, többek között vadvirágmézeket, juhgomolyát, illetve a négyféle ízesítésben kapható Túzok sört.

 

Még több infó ide kattintva.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Dévaványa, ahol jó túzoknak lenni

Sikerrel vadították a túzokokat
Rejtett kincseink - Hazánk kevésbé ismert természeti csodái

Cikkajánló