Visszatértek a békászó sasok a Maroshoz

A ritka fészkelőket a Maros folyó bökényi öblözetében figyelték meg, pedig síkvidéken csak nagyon ritkán költenek.

Szerző:
TM
2020. május 25.

A ritka fészkelőket a Maros folyó bökényi öblözetében figyelték meg, pedig síkvidéken csak nagyon ritkán költenek.

Az elmúlt napokban több alkalommal is láttak békászó sast a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai az említett folyónál, és abban bíznak, ugyanarról a saspárról van szó, amely már hosszú évek óta fészkel a Senki-szigetén, a folyó közepén – írják a weboldalukon.

A békászó sasok vonuló madarak, a Szaharától délre töltik a telet. Termetre kisebbek, mint a réti- vagy a parlagi sas. Érdekesség, hogy a sötétbarna színű, hazánkban fokozottan védett madár (természetvédelmi értéke 1 millió forint) síkvidéken csak ritkán kezd költésbe. Ennek ellenére úgy tűnik, a Maros-ártérben mégis megfelelő élőhelyet talált, mert már évek óta visszatér ide egy költőpár. A nemzetipark-igazgatóság a most látott öreg madarat a pár egyik tagjának véli, többször látták zsákmányra vadászva. Egyébként persze nemcsak békát, de apróbb rágcsálókat, gerinceseket, és még rovarokat is fogyaszt. Általában két tojást rak, a fiókák között jelentős korkülönbség lehet, és később az erősebb gyakran megöli a kisebbet, fiatalabbat.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság

Cikkajánló