Keresés eredménye

Már gyülekeznek a vadludak Tatán

Bár az első példányok egyelőre még nem az Öreg-tavon, hanem a környező halastavakon pihennek, a novemberi Vadlúd Sokadalomkor már több tízezren lesznek a tatai vár mellett.

2018.10.11.

A vadludak már készen állnak Tatán

Hétvégén 17. alkalommal rendezik meg a Tatai Vadlúd Sokadalmat. A kétnapos rendezvényen nem lesz hiány érdekes programokból, hogy madárfronton mi várható, arról Csonka Pétert, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetőjét kérdeztük.

2017.11.22.

Holdfénytúra és vadlúdbuli - Programajánló hétvégére

Aki túrázáshoz van szokva a szabadidejében, annak ezúttal egy remek holdfényes talpalással tudunk a kedvére tenni Rezi várához. Aki azonban inkább vadludakat nézegetne Tatán, vagy muzsikát hallgatna Kékestetőn advent tiszteletére, netán az ízlelőbimbóit kényeztetné borokkal és sajtokkal a Városligetben, az sem fog unatkozni advent első hétvégéjén.

2015.11.26.

Ha november, akkor Vadlúd Sokadalom Tatán

A vadludak minden évben visszatérnek a tatai Öreg-tóhoz, de nemcsak tízezres tömegeik látványa varázsolhatja el a természetkedvelőket, hanem az esemény köré szervezett fesztivál is, amelyet idén november 27-28-án már 15. alkalommal rendeznek meg.

2015.10.29.

Különleges vendégek az Öreg-tavon

A tavalyinál sokkal nagyobb ütemben emelkedik a vadludak száma a tatai Öreg-tavon, már 36 ezer madarat számoltak össze a természetvédők. Tavaly ilyenkor csak harmadannyi madár pihent a tavon - közölték a rendezvény szervezői.

2014.11.20.