
Elindult a regisztráció a Kéktúrázás Napjára!
Mától lehet regisztrálni és túrákat választani az október 11-i Kéktúrázás Napjára az esemény hivatalos honlapján.

Száz éve született az Országos Kéktúra egyik alapító atyja
Pontosan száz éve, 1925. augusztus 28-án született Thuróczy Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség egykori tiszteletbeli elnöke, aki hosszú életének jelentős részét a hazai természetjárásnak szentelte.

„Ne féljetek elindulni!” – tanácsolja a négygyermekes kéktúrázó család
A Wieder-család négy gyerekkel járja évek óta a KÉKTÚRÁT, a gyerekek korából adódóan változatos felállásokban. Volt, aki hordozóban utazott, volt, aki a saját lábán gyalogolt, volt, akivel be kellett pótolni olyan részeket, ami egy-egy új jövevény miatt kimaradt, de a lényeg, hogy együtt túráznak, együtt élik át a kalandokat, élvezik a kéktúrázást, és életre szóló közös élményeket szereznek.

„Ez egy függőség” – vallja Csernus Gábor, aki 14. alkalommal járta végig az Országos Kéktúrát
Csernus Gábor nevét jól ismerhetik a kéktúrázók, hiszen amellett, hogy ő a Magyar Természetjáró Szövetség egyik önkéntese, aki az igazolófüzeteket ellenőrzi, évek óta rendszeresen jelentkezik Ellenőri tapasztalatok című rovatával is a KÉKTÚRA hivatalos oldalán. 1988 óta járja az Országos Kéktúrát, amit idén áprilisban 14. alkalommal is teljesített. Ennek apropóján beszélgettünk az okokról, motivációról és élményekről.

Új bélyegzők a KÉKTÚRÁN
A Magyar Természetjáró Szövetség hét új bélyegzőt helyezett ki az Országos Kéktúra mentén, egyet a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrán, egy régi bélyegzőnek pedig a lenyomata változott meg. Cikkünkből kiderül, hova kerültek ki az új bélyegzők, van-e teendő, ha már jártál az adott szakaszon, és hogyan kell bélyegezni, ha még csak ezután teljesíted.

Két kreditért kéktúrázni
A szegedi egyetemen Geokéktúra címmel indult egy kurzus, amelynek keretében a hallgatók az Országos Kéktúra útvonalát bejárva tanulnak hazánk földtudományi értékeiről.

Hegycsúcstól a folyóig – Dobogókőtől Visegrádig a kéken
Az Országos Kéktúra 16. szakasza Dobogókő és Visegrád között vezet. Kényelmesebb kirándulóknak mindenképpen ez az irány javasolt, míg a mászás szerelmeseinek a Visegrád-Dobogókő irány lehet kedves, összesen 1200 méternyi emelkedővel. A túra a Báró Eötvös Loránd Menedékháztól indul, de ne szaladjunk ennyire előre.

Végigvinni egy fél osztálynyi gyereket az Országos Kéktúrán
Egy csapat gyerek, szüleik, volt tanítójuk és egy lelkes túraszervező alkotják azt a társaságot, akik kéthetente útnak indulnak, hogy bejárják az Országos Kéktúrát. Szabó Györggyel, a csapat motorjával beszélgettünk a túrázás fontosságáról, motivációról és hogy hogyan alakult ki ez a kis túraközösség.

Tudod, hány vármegyét érint a KÉKTÚRA?
A kérdés pontosabban így hangzik: hány vármegyét érint a teljes kékkör, tehát az Országos Kéktúra, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra együtt?

2024-ben is rekordot döntött a KÉKTÚRA-teljesítők száma
Továbbra is rendkívül népszerű a kéktúrázás, hiszen soha annyian nem teljesítették még a legendás mozgalmak útvonalát, mint 2024-ben. Egyre több túrázót vonz a Dél-Dunántúl és az Alföld is, de az idén nem csak ebben újult meg a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) által működtetett KÉKTÚRA.

Egy nap tél – kirándulás a Mátrában
Elmúltak az ünnepek és elmúlt a bejgli is. A karácsony utáni januári szürkeségben leginkább egy kis igazi télre, fehér tájra, zúzmarával borított erdőre vágytam. Budapestről a szélrózsa minden irányába el lehet indulni, én most a Mátrában kötöttem ki.

"Ha elkezdted, nem lehet abbahagyni" – interjú az Országos Kéktúra 9999. és 10 000. teljesítőjével
Nemrég ünnepeltük az Országos Kéktúra 10 000. teljesítését, ami igazi mérföldkő volt a népszerű túramozgalom életében. Ebből az alkalomból beszélgettünk Kozma Zoltán jubileumi teljesítővel és édesanyjával, Kozma Jánosnéval, akik együtt járták végig a több mint 1100 km-es útvonalat.

„Indulj el egy úton…” címmel hirdetnek versenyt iskolásoknak
2024. december 17-ig lehet jelentkezni a Seregélyesi Baptista Iskola által szervezett, és a Magyar Természetjáró Szövetség szakmai partnerségében zajló versenyre.

Ajándékozz KÉKTÚRÁT karácsonyra!
Ha ajándékot keresel kéktúrázó szerettednek vagy magadat szeretnéd meglepni karácsonyra, nézz körül a Magyar Természetjáró Szövetség webáruházában! A Turistashop.hu-n most beszerezheted a kéktúrázás alapkellékeit, hasznos és praktikus kiegészítőket vagy akár egy jövő évi falinaptárat is.

Hamarosan megjelenik a hivatalos KÉKTÚRA mobilapp, megújul az arculat is
A Magyar Természetjáró Szövetség végső tesztelés alatt álló alkalmazása nemcsak a túrák nyilvántartására, hanem többek között a kéktúrázáshoz optimalizált tervezésre, terepi navigációra, sőt digitális bélyegzésre is alkalmas lesz. Ennek apropóján megújul a KÉKTÚRA arculata is.

Mérföldkő az Országos Kéktúra életében: megvan a tízezredik teljesítő
Hetvenkét év után talált gazdára a Magyar Természetjáró Szövetség által működtetett legendás túramozgalom, az Országos Kéktúra tízezredik jelvénye.

Tarts velünk egy madárlessel fűszerezett kirándulásra a Kéktúrázás Napján!
Nyüzsgő madárvilág, falusi hangulat szürkemarhákkal, kecskékkel és pulykákkal, valamint virágokkal és az ősz bogyós terméseivel színezett útvonal vár rád, ha csatlakozol hozzánk a Biharugra-Körösszakál szakaszra a Kéktúrázás Napján. A hajdani vadvízországot is érintő túrán egy természetvédelmi őr kísér majd minket, és mesél e természeti értékekben gazdag vidékről.

Ötödik alkalommal is várunk a Kéktúrázás Napjára!
Hamarosan indul a regisztráció a Magyar Természetjáró Szövetség ingyenes túrarendezvényére, a 2024-es Kéktúrázás Napjára.