A Cuha-völgy felülről, avagy gyerekekkel az ország leghosszabb vasalt útján
Egy hegygerincen kikapaszkodni a fák fölé, majd körbenézni a magasból – minden bizonnyal ez a sziklamászás egyik esszenciája. Ez a már-már magashegyi élmény várt ránk a Cuha-völgy szurdoka fölé látványosan kikapaszkodó Bucsek Henrik Emlékúton, az ország leghosszabb vasalt útján. Persze addig fel is kellett valahogy jutni…
Miután megjártuk már a Futrinka Ucca és a Makk Marci kezdő via ferrata pályáit Cseszneken, illetve Tatabánya felett, egy újabb bakonyi kirándulás másodprogramjának a számunka sokszor zsúfoltnak tűnő Cuha-völgy szokatlan meghódítását tűztük ki célul. Merthogy első nap felfedeztük a páratlan, és a kora nyári napon tett túránk tapasztalata alapján nagyobb testvérénél kevésbé járt Alsó-Cuha-szurdokot, ami durván jó felfedezés volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A patakátkelés már önmagában jó móka gyerekekkel.
Nem kis elvárásokkal érkeztünk meg tehát Vinyére, a Cuha-völgy bejáratához. A Cuha-völgy szurdoka méltán foglal el kitüntetett helyet a magyar természetjárásban. Látványos sziklák között bukdácsoló patak, gyönyörű erdő, az ország legszebb vasútvonala és ma már vasalt utak tömkelege - ráadásul mindez közvetlenül is elérhető. A mi tervünk egy esszenciális bakonyi élményprogram volt: patakozás, mászás, vonatozás. A felejthetetlen élmény megvolt, bár a program kissé máshogy alakult.
Elsősorban azért, mert eleve későn érkeztünk meg Vinyére, túl hosszúra sikeredett a reggelizés és a pakolászás. Mivel a patakátkelések rögtön izgalmat okoztak a gyerekeknél, mi meg nem akartuk túlzottan siettetni őket, ezért már az elején megcsúsztunk az idővel. A szurdokba besétálva tehát a gyerekek önfeledten patakoztak, a felnőttek meg az egyre inkább közel kerülő sziklafalakat pásztázták, ahol nem mellesleg új, felfedezésre váró via ferrata útvonalakat alakítottak ki nemrég.
A beszállásig is kalandos az út
A viadukt szépséges íve alatt átkelve már lázasan kerestük a beszállási pontot a patak innen nézve bal kanyarjában. A térképet sajnos nem töltöttük le, térerő meg nem volt, így nem is találtuk meg elsőre a kis csapást, amely közvetlenül a vízpartig érő szikla aljához, a beszálláshoz vezet. Bár a csapás valóban keskeny, a beszállás megközelítése nem nehéz, hiszen a hazai hegymászás nagy alakjának, Bucsek Henriknek emléket – és mint látni fogjuk, micsoda emléket - állító vasalt út a patak kanyarjában található sziklagerincen halad végig, kikapaszkodva magasan a fák és a völgy fölé.
Minden kezdet nehéz
Mi kicsit tovább mentünk a kelleténél, befordultunk a patakkal együtt balra, ahol az ottani sziklafalon már csattogtak a sziklamászók karabinerei. Hozzájuk felkapaszkodva vettük észre, hogy innen is van egy beszállás, ezért végül innen indultunk. De először faágakból híd épült a patakon és az elemózsia is jócskán fogyott – kellett az energia a mászáshoz. Aztán jött még a beöltözés, ami szintén időigényes.
Felfele az egyre keskenyebbé váló gerincen
A mászófal aljából egy drótkötéllel biztosított út vezet vissza a gerinchez, mi így indítottuk a mászást. Ez azt is jelenti, hogy kihagytuk az első két, B/C nehézségű, mondjuk így, bemelegítő felszökést és rögtön az egész út legnehezebb részével kezdtük, ami egy rövid, de áthajló sziklafal, C-s besorolással. A vasalt utaknál bevett gyakorlat, hogy a kezdet direkt nehéz, ne menjen fel az, aki nem bírja. Gyerekekkel azért máshogy van ez. Miután kiosztottuk a sorrendet, a bátran a sziklához lépő nagyobbik lányom nagy meglepetésre nem talált fogást ezen a pár méteres falon. Kötél persze nem volt nálunk, visszafordulni meg elég lelombozó lett volna. Ezért aztán én néztem meg közelebbről ezt a sziklát, hogy hát mi is várható odafent. S hát bejött a szabály: a felszökést követően laza, de roppant látványos hegygerincen halad tovább az út, valóban B és C nehézségű terepen. Úgyhogy megmutattuk a lányoknak, hogyan kell kimászni a kezdő szakaszt, ők meg simán ki is mászták a felszökést. Onnan pedig kezdődött a nagybetűs vagányság.
Örömmászás a sziklagerincen
A felszökést követően az út első fele lényegében egy biztosított séta a karsztbokorerdő göcsörtös fái között. Aztán a sétát egy-egy nagyobb sziklatömb megmászása teszi változatossá, miközben a hegygerinc egyre jobban elvékonyodik.
Kikapaszkodás a fák fölé
Az ember a patakparton sétálva nem is gondolná, hogy micsoda sziklavilág rejtőzik a lombok fölött. Csodálkozásunkból egy nagy dübörgés szakított ki: egyszer csak kibukkant a vonat az alattunk lévő alagútból. Különleges élmény volt a magasból lenézni a zakatoló vonatra.
A Bucsek Henrik Emlékút második szakaszának kezdete
Aztán a hegygerinc egyre inkább függőlegessé válik, itt már jócskán kellett kapaszkodni, bár nem volt nehéz a mászás, inkább a kitettség volt látványos. Végül a gerincút egy nagy falba, az útvonal lényegében különálló második szakaszába torkollik. Ez a felső fal költési időszakban (02.15-07.15) nem mászható, bár sajnos erre helyben semmi nem figyelmeztet, könnyű úgy járni ahogy mi, hogy ezt az információt – felelőtlenül - csak utólag olvastuk el az interneten.
A nagy fal és egy kalandos lemászás
Ezen a látványos falon egy hurkot tesz az út, majd ide, a fal tövébe visszatérve ereszkedik le éppen az alagút kijárata mellé. Mondjuk úgy: ez a sziklafal volt a hab a tortán. Látványos, szuszogtató, de nem nehéz mászást nyújtott, csodás panorámával. A szikla tetején, az erdő árnyékában elfogyasztottuk a gondosan félretett csúcs csokikat, hiszen az itt valóban járt mindenkinek. A fal tövébe való könnyű lemászás már bőven adott lehetőséget a nézelődésre, a fal tövéből pedig a levezető út ismét inkább séta volt, mint mászás – egészen az utolsó 15 méterig. Az út vége ugyanis egy C nehézségű, függőleges lemászás a vasúti alagút szomszédságában, amely miatt kezdő gyerekeknek semmiképpen nem javasolt ez az útvonal, akármilyen látványos is - a lemászás ugyanis mindig nehezebb, mint a felfelé való mászás!
A jól megérdemelt csúcs csoki - bár még le is kell jutni valahogy
A 350 méter hosszú, 100 méter szintkülönbséget letudó Bucsek Henrik Emlékút kifejezetten nagy kaland már tapasztalattal rendelkező ferratázóknak. A honlapon írt 30-60 perc mászásidő pedig gyerekekkel simán ennek a többszöröse, főleg, ha az ember gyönyörködni is akar a tájban és a megtett útban. Ezért nem jutott idő a további túrára a patak mentén, illetve a vonatozásra, s így lyukadtunk ki rövid úton Vinye egyik éttermében.
A cikk 2021 augusztusában jelent meg először.
A legjobb erdei móka: land art
2023.11.20.Persze a land art egy komoly dolog, és üzenete, valamint a művek halandósága miatt általam nagyon is respektált művészeti ág, de az erdőben örökké „kincseket”, azaz faleveleket, ágakat, terméseket gyűjtögető gyerekek bármikor kaphatók egy kis alkotásra ezekkel a „kincsekkel”. Ráadásul korántsem csak a gyerekek élvezik a mókát! Miért ne szólhatna hát erről egy szép őszi kirándulás?
→ Tovább
Szlovákia legváltozatosabb szurdoktúrája családoknak lett kitalálva
2023.08.22.Két látványos szurdok: létrás mászás, vízesés, búvópatak az elsőben, virágpompában úszó havasi rét felhőbe vesző fenyvesekkel és játszóteres étterem a túra közepén, végül egy újabb vízesés, működő vízimalom és két kilátóból is élvezhető szédítő mélység a másodikban. Mindezt egyben, a Kócs-hegység látványos körtúrájában.
→ Tovább
Meghódítottuk a gyerekekkel a Szlovák Paradicsomot
2023.07.22.Én úgy nőttem fel, hogy a Szlovák Paradicsom minden természetjáró álma, gyerekkoromban mégsem jutottam el e különleges helyre. Bár felnőttként és a Kárpátok szerelmeseként jártam ott kétszer is, most egy barátomnak jutott eszébe, hogy mutassuk meg a gyerekeknek, elég nagyok és tapasztaltak hozzá.
→ Tovább
