
A Cuha-völgy felülről, avagy gyerekekkel az ország leghosszabb vasalt útján
Egy hegygerincen kikapaszkodni a fák fölé, majd körbenézni a magasból – minden bizonnyal ez a sziklamászás egyik esszenciája. Ez a már-már magashegyi élmény várt ránk a Cuha-völgy szurdoka fölé látványosan kikapaszkodó Bucsek Henrik Emlékúton, az ország leghosszabb vasalt útján. Persze addig fel is kellett valahogy jutni…
→ Tovább
Megmásztuk Szlovákia első vasalt útját
Az egyedülálló kaland egyben komoly magashegyi túrának bizonyult: a megtett majdnem 800 méter szintemelkedésből mindössze 310 méter a mászás, igaz, cserébe majdnem megérintettük a vízeséseket, lefelé pedig tereprolleren lehetett robogni.
→ Tovább
Gyerekekkel a hazai vasalt utakon
Avagy így hódítottuk meg az Ostromlók Útját a gyerekekkel 3 év alatt.
→ Tovább
Az összes hazai via ferrata egy helyen
A „ferratázás” Magyarországon is egyre népszerűbb, ezért igazi hiánypótló oldal született akkor, amikor a Természetjáró.hu csapata összegyűjtötte mindegyik magyarországi helyszínt praktikus információkkal, fotókkal és falrajzokkal – sőt, a fontosabb sziklamászóhelyeket is megtaláljuk.

Mostantól 11 via ferrata útvonal vár Demjénben
Elkészült Magyarország hetedik via ferrata helyszíne, ahol hazánkban először F nehézségű pálya is várja a profi mászókat.

Átadták a Magas-Tátra első vasalt útját
Elkészült az első via ferrata a Tátrában, amely a Vörös-torony-hágón vezet át, és minden év június 15-tól október 31-ig használható.

Kis hidak nagy felfedezésekhez
Sokszor csak átsétálunk rajtuk, néha épp maguk a hidak jelentik a fő látványosságot, máskor pedig még tágabb környezetükkel együtt várnak felfedezésre. Képeslapok hazánk kis hídjairól, a kőtől az acélon át az újból felfedezett fáig.

Gyerekszemmel a tatabányai kezdő via ferratán
A gyerekek többnyire imádnak mászni, így általában rajonganak a vasalt utakért is. De vajon a mászókázáson túl mit gondol erről egy, a természet csodáira fogékony gyerek? Második vasalt utas családi kalandunkat így látták 6,5 és majdnem 9 éves lányaim.
→ Tovább
Kalandokkal körülbástyázott vár
Itt található az ország egyik legromantikusabb várromja és első via ferratája (vasalt útja). Az pedig hab a tortán, hogy Csesznek környéken minden megvan, ami egy izgalmas természetjáráshoz szükséges: vadregényes ösvények, barlangok, meredek sziklák, zúgó patakok.
→ Tovább
Keresik a cuha-völgyi via ferrata rongálóját
A leghosszabb magyarországi via ferratán belevágtak a drótkötelekbe és a biztosítókötél-tartókba.

Végre kipróbáltuk hazánk egyetlen, kisebb gyerekeknek is ajánlott vasalt útját
Az őszi szünet a gyönyörű Gézaházán ért minket, s bár természetjáró program ezen a környéken bőven adódik, ezen alkalommal már nem mondhattunk nemet arra, hogy kipróbáljuk a biztosított mászást a gyerekekkel Cseszneken.
→ Tovább
Őszi túra a Júliai-Alpok legizgalmasabb csúcsán
Miután idestova húsz éve járom a Júliai-Alpok hegyvilágát, és feljutottam már csaknem az összes elérhető csúcsára, ha valaki megkérdezné, melyik jut eszembe elsőre közülük, rögtön rávágnám, hogy nem, nekem nem a Triglav, hanem a Prísank. Hogy miért? Mert itt vannak a hegység talán legjobb turistaútjai, ahol az erőnket, ügyességünket is próbára tehetjük a hatalmas mélységek fölött, törmelékes, kitett ösvényeken, drótkötéllel biztosított falakon.

Vasalt utakon a Körmöci-hegységben
Kipróbáltuk Szlovákia egyik legújabb via ferratáját Körmöcbánya szomszédságában. Az akár egy nap alatt is teljesíthető túra családi programnak sem utolsó.

Adrenalinfröccs a Békás-szorosnál
A Gyilkos-tó feletti, a turisták által gyakran fotózott Kis-Cohárd merész sziklafalát most már az aktívabb és elhivatottabb természetjárók is megmászhatják a Wild Ferenc-emlékút páratlan via ferratáján. Az egekből pedig hova máshova, mint a Kis-Békás-szoros bugyraiba vezet utunk, ahol kipróbálhatjuk a kanyoningozást. Érdemes fentről és belülről is megtapasztalni a Békás-szoros környékének páratlan természeti kincseit.

Kalandokkal körülbástyázott vár
Itt található az ország egyik legromantikusabb várromja és első via ferratája (vasalt útja). Az pedig hab a tortán, hogy a környéken minden megvan, ami egy izgalmas természetjáráshoz szükséges: vadregényes ösvények, barlangok, meredek sziklák, zúgó patakok.

Gyergyószentmiklós, Erdély outdoor fővárosa
Gyergyó kapcsán a legtöbb embernek a Gyilkos-tó és a Békás-szoros ugrik be, pedig a környéken egy sereg egyéb izgalmas lehetőség vár az aktív kikapcsolódásra vágyó turistákra. Beszélgetés Simon Lászlóval, a Gyergyószentmiklósi Turisztikai Információs Iroda munkatársával, a Gyilkostó Adventure Egyesület vezetőjével.

Függőhidak a világ minden tájáról
Ezeken a hidakon szó szerint szédületes élmény lehet végigmenni. Tériszonyosok válogatott rémálmai következnek üvegpadlóval, via ferratával vagy éppen bungee jumpinggal fűszerezve.

Már a Gyilkos-tó fölött is via ferratázhatsz
Vasalt utat építettek ki a Kis-Cohárd sziklafalán mintegy kétszáz méter hosszan. Felérve a két sziklacsúcs között kifeszített kötélhídon lehet áthaladni.

Több évtized után megnyitották a Kysež-szurdokot
Újra látogatható a Szlovák Paradicsomban található Kysež-szurdok. Az egyedi szépségű szurdokot 40 évvel ezelőtt egy hatalmas, valószínűleg felelőtlen turisták által okozott tűzvész miatt kellett lezárni. Augusztus közepétől megéri ellátogatni és felfedezni az újonnan megnyitott szurdokrészt.

Borbarát természetjárókat csábít Stájerország
Egyebek mellett egy 950 kilométeres gyalogtúra útvonallal és 403 kilométernyi, újonnan létesített tematikus kerékpárúttal várja Ausztria legzöldebb tartománya azokat, akik számára a nyaralás többet jelent egy leterített törölközőn való barnulásnál.

Íme, tíz olyan hely, amelyet érdemes a bakancslistánkra venni, ha az Alföldön járunk.
Általában egy túrázó akkor érkezik meg az Alföld kék útjára, ha már egészen belemelegedett az országjárásba, megigézte a vándorlás szabadságérzete, és e mámorító élmény átéléséhez új terepet keres.
Petőfi Sándor nagy költő és nagy távgyalogló volt. Kora neves emberei közül talán senki se járta be úgy keresztbe-kasul Magyarországot, mint ő.
