A homokhátság egyik utolsó oázisa: a Vadkerti-tó
A Soltvadkert határában hullámzó Vadkerti-tó a kiszáradófélben lévő homokhátság egyik utolsó természetes, vizes menedéke. A strandolók, horgászok és főleg a környékbeli madárvilág számára oázisként szolgáló tavat egy hangulatos tanösvény járja körbe, melynek segítségével egy kellemes, másfél órás sétával a tó mindhárom arcát felfedezhetjük.
Gyermekkorunkban még Büdös-tóként emlegettük, ez volt az eredeti, becsületes neve, jól mutatja ezt az a puszta tény is, hogy a fellelhető 18. századi katonai térképeken is pontosan ugyanezen a néven szerepelt. Persze, mikor a 80-as években nyaranta rendszeresen azért nyafogtunk, hogy „Menjünk már a Büdös-tóra fürdeni!”, nagyszüleink olyankor mindig ránk szóltak, hogy „Nem Büdös-tó, gyerekek, hanem Petőfi-tó”.
A több mint hetven hektáros, fentről nézve vízcsepp alakú állóvíz eredeti ragadványnevét valószínűleg a jelentős jód- és kéntartalma miatt a régi időkben olykor érezhető „illatokról” kaphatta. A népi emlékezet szerint viszont a 19. században kenderáztatásra és lovak csutakolására is használták a tavat, így akár ezen, nem éppen virágillatú tevékenységek is szerepet játszhattak a különös névadásban.
Ez volt a régmúlt, jelenleg ilyesmikről szó sincsen, a tó vize kristálytiszta, a nyári időszakban évről évre strandolni vágyó környékbeliek tízezreit vonzza, de érkeznek ide turisták távolabbról, sőt külföldről is.
A finomszemcsés, homokos, lassan mélyülő partszakaszok miatt a Vadkerti-tó a kisgyerekes családok egyik kedvenc fürdőhelye.
Legnagyobb mélysége nem haladja meg a 2,5 métert, átlagos mélysége alig másfél méter, ezért jó idő esetén könnyen, gyorsan felmelegszik. A tó vizének kémiai összetétele még napjainkban is jótékony hatással van a reumás eredetű problémákra.
A strandolók nyüzsgő, nyári forgatagán túl azonban van egy másik, valamivel rejtettebb, kevesek által ismert arca is a Vadkerti-tónak. A ligetes erdők által övezett, pihenőhelyekkel ellátott, csendes, füves partszakasza horgászparadicsom, a zegzugokkal teli, több hektáros nádas pedig a környékbeli élővilág, elsősorban a vízimadarak menedéke. Ezt a békés, nyugodt vízi világot a tavat körbekerülő, részben dűlőutakon, részben kiépített sétautakon vezető, mintegy 4,5 km hosszú, szépen karbantartott Vadkerti-tó tanösvény bejárásával fedezhetjük fel.
Élmények és meglepetések a tó körül
Az első lépéseket az utóbbi években igényesen kiépített strand bejáratától indulva tesszük meg. A Parti-sétány üdülőházai mellett elhaladva egy csónakok kikötésére használt hangulatos kis öbölhöz érve, szinte Matula bácsi Kis-Balatonját idéző miliőben lépünk be a horgászok csendes, nyugodt világába.
Az egyre inkább kiszélesedő, homokos szekérút mentén hosszan elnyúló, tenyérnyi nádasfoltokkal aprócska öblökre tagolt partszakaszon fából készült, esőtől védett padok, asztalok szolgálják a halfogás szerelmeseinek kikapcsolódását. A természetes állománynak és a telepítéseknek köszönhetően a tóból számos halfajta, többek közt ponty, amur, csuka, süllő, dévérkeszeg, kárász, angolna és törpeharcsa is a lelkes pecások horgára akadhat.
Tanösvényünk útvonala alapvetően jól követhető, ahol szükséges ott kék színű jelzések segítenek a tájékozódásban. Két ilyen helyszín van, az egyik éppen itt, a horgászparadicsom után felbukkanó Gerbera utca üdülőházainál található. A kerítések mellett oldalazó, egy ponton nehezen észrevehető, ám egyébként széles, jól járható ösvényre, egy nyárfára festett, régi kék nyíl hívja fel a figyelmünket.
A ligetes nyárfaerdőből kilépve, majd egy aprócska hídon egy kis csatornát keresztezve a tó eredeti állat- és növényvilágát legjobban megőrző, legszebb partszakaszához érünk.
Nem messze tőlük, a víz kellős közepén felépített fészkében egy számomra első pillantásra valamilyen bíbicfélének tűnő madárka ücsörög. Mint később a tanösvény tábláiról kiderült valószínűleg nem bíbic volt, hanem a tó környékén honos jégmadár, vörös gém, törpegém, dankasirály, nádirigó vagy éppen búbos vöcsök valamelyikének – valószínűleg a törpegémnek – egyik jeles képviselője.
Ahol a széles, homokos dűlőút véget ér, egy jól kiépített kavicsos sétányra lépve folytatjuk a Vadkerti-tó élővilágának felfedezését.
A nagyjából tizenöt hektáron elterülő, zegzugokkal teli nádas peremén kanyargó sétaúton egy kutyák fürdetésére kijelölt kis öböl érintésével hamarosan a tanösvény leglátványosabb eleméhez, a 2010-ben átadott, fából épült kilátóhoz érünk.
A rönkfák alkotta, ránézésre kissé labilisnak tűnő, ám mégis meglepően masszív torony legfelső szintjéről valamelyest korlátozott, ám még így is nagyon szép kilátás nyílik a nádasokkal keretezett, csillogó víztükör felé.
A másik, némi odafigyelést igénylő letérés a tó déli oldalán található, mikor a jól követhető sétaútról egy öreg nyárfák által koronázott, gátnak tűnő földsáncra térünk, melyen a környező térszínnél lényegesen magasabban futó ösvényen haladunk majd tovább. Az árnyékot adó lombok mellett az öreg fák másik nagy előnye a széles, vastag törzsük, melyekre nagyon szép jelzéseket lehet festeni. Ennek megfelelően túránk ezen szakaszán találjuk a tanösvény jelzéseinek nagyjából nyolcvan százalékát, eltévedésünk esélye ezzel immár minimálisra csökkent.
A gátról lekanyarodva a szemlátomást gyerekek számára kialakított Vadkerti Élménypark mellett érjük el a kemping felé vezető aszfaltos utat. Az nem okoz túl nagy meglepetést, hogy a Vadkerti-tó partjainál találunk egy Soltvadkerti Gyermektábor és Ifjúsági Szálló elnevezésű, szépen karbantartottnak tűnő telepet, az azonban már igen, hogy a kihelyezett táblák tanúsága szerint ezt is és a mellette lévő, Budapest XIV. kerületi önkormányzat által fenntartott „Zuglói Gyermektábort” is a fővárosból üzemeltetik. Ennek pozitív üzenete remélhetőleg az, hogy Budapesten is sokan ismerik és kedvelik a Vadkerti-tavat.
A számomra a nyolcvanas évek vidám gyermekkorát, a nagyszülőkkel töltött sátras nyaralásokat felidéző kemping kerítése melletti kis kapun sétálunk be a forró nyári hétvégéken zsúfolásig megtelő strand területére. A homokos, lassan mélyülő, kisgyerekes családok számára szinte ideális partszakaszon nem csupán a nyári fürdés, de egy tavaszi, bizsergető mezítlábas séta is élményszámba megy. Az utóbbi időben szépen, igényesen kiépített fürdő térköves sétányán – immár cipőben – érünk vissza a főbejárat előtt várakozó autónkhoz. Végszóra, egy üdvözlőtáblán Soltvadkert városának jelmondatát megpillantva megállapítjuk, hogy az nem is lehetne ennél találóbb: „Soltvadkert: Oázis a Homokhátság szívében”.
Akit a mozdony füstje megcsapott, húzzon néha bakancsot
2024.05.11.Vajon ki gondolta volna, hogy régen még gőzmozdony is csühögött a Bükk-fennsíkon, a ma már szigorúan védett őserdő közelében? Vagy, hogy a Magas-Bakony legszebb hegyei közt vadregényes sziklaszorosokban apró dízelmozdonyok pöfékeltek az erdők mélyén? És azt, hogy Nógrád megye legnagyobb vonatrablása éppen a Medves-fennsíkra tartó kőszállító kisvasút alagútjánál történt?
→ Tovább
Siófoktól a Piroson, betyárok nyomán
2024.04.24.Sajnos napközben jó párszor eláztunk a hideg, télvégi esőben, de így is teljesítettük a Dél-Dunántúli Piros túramozgalom több mint 24 kilométerét Külső-Somogy dombjai között.
→ Tovább
A Pilis déli kilátópontjai
2024.04.19.Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.
→ Tovább
