A homokhátság egyik utolsó oázisa: a Vadkerti-tó
A Soltvadkert határában hullámzó Vadkerti-tó a kiszáradófélben lévő homokhátság egyik utolsó természetes, vizes menedéke. A strandolók, horgászok és főleg a környékbeli madárvilág számára oázisként szolgáló tavat egy hangulatos tanösvény járja körbe, melynek segítségével egy kellemes, másfél órás sétával a tó mindhárom arcát felfedezhetjük.
Gyermekkorunkban még Büdös-tóként emlegettük, ez volt az eredeti, becsületes neve, jól mutatja ezt az a puszta tény is, hogy a fellelhető 18. századi katonai térképeken is pontosan ugyanezen a néven szerepelt. Persze, mikor a 80-as években nyaranta rendszeresen azért nyafogtunk, hogy „Menjünk már a Büdös-tóra fürdeni!”, nagyszüleink olyankor mindig ránk szóltak, hogy „Nem Büdös-tó, gyerekek, hanem Petőfi-tó”.
A több mint hetven hektáros, fentről nézve vízcsepp alakú állóvíz eredeti ragadványnevét valószínűleg a jelentős jód- és kéntartalma miatt a régi időkben olykor érezhető „illatokról” kaphatta. A népi emlékezet szerint viszont a 19. században kenderáztatásra és lovak csutakolására is használták a tavat, így akár ezen, nem éppen virágillatú tevékenységek is szerepet játszhattak a különös névadásban.
Ez volt a régmúlt, jelenleg ilyesmikről szó sincsen, a tó vize kristálytiszta, a nyári időszakban évről évre strandolni vágyó környékbeliek tízezreit vonzza, de érkeznek ide turisták távolabbról, sőt külföldről is.
A finomszemcsés, homokos, lassan mélyülő partszakaszok miatt a Vadkerti-tó a kisgyerekes családok egyik kedvenc fürdőhelye.
Legnagyobb mélysége nem haladja meg a 2,5 métert, átlagos mélysége alig másfél méter, ezért jó idő esetén könnyen, gyorsan felmelegszik. A tó vizének kémiai összetétele még napjainkban is jótékony hatással van a reumás eredetű problémákra.
A strandolók nyüzsgő, nyári forgatagán túl azonban van egy másik, valamivel rejtettebb, kevesek által ismert arca is a Vadkerti-tónak. A ligetes erdők által övezett, pihenőhelyekkel ellátott, csendes, füves partszakasza horgászparadicsom, a zegzugokkal teli, több hektáros nádas pedig a környékbeli élővilág, elsősorban a vízimadarak menedéke. Ezt a békés, nyugodt vízi világot a tavat körbekerülő, részben dűlőutakon, részben kiépített sétautakon vezető, mintegy 4,5 km hosszú, szépen karbantartott Vadkerti-tó tanösvény bejárásával fedezhetjük fel.
Élmények és meglepetések a tó körül
Az első lépéseket az utóbbi években igényesen kiépített strand bejáratától indulva tesszük meg. A Parti-sétány üdülőházai mellett elhaladva egy csónakok kikötésére használt hangulatos kis öbölhöz érve, szinte Matula bácsi Kis-Balatonját idéző miliőben lépünk be a horgászok csendes, nyugodt világába.
Az egyre inkább kiszélesedő, homokos szekérút mentén hosszan elnyúló, tenyérnyi nádasfoltokkal aprócska öblökre tagolt partszakaszon fából készült, esőtől védett padok, asztalok szolgálják a halfogás szerelmeseinek kikapcsolódását. A természetes állománynak és a telepítéseknek köszönhetően a tóból számos halfajta, többek közt ponty, amur, csuka, süllő, dévérkeszeg, kárász, angolna és törpeharcsa is a lelkes pecások horgára akadhat.
Tanösvényünk útvonala alapvetően jól követhető, ahol szükséges ott kék színű jelzések segítenek a tájékozódásban. Két ilyen helyszín van, az egyik éppen itt, a horgászparadicsom után felbukkanó Gerbera utca üdülőházainál található. A kerítések mellett oldalazó, egy ponton nehezen észrevehető, ám egyébként széles, jól járható ösvényre, egy nyárfára festett, régi kék nyíl hívja fel a figyelmünket.
A ligetes nyárfaerdőből kilépve, majd egy aprócska hídon egy kis csatornát keresztezve a tó eredeti állat- és növényvilágát legjobban megőrző, legszebb partszakaszához érünk.
Nem messze tőlük, a víz kellős közepén felépített fészkében egy számomra első pillantásra valamilyen bíbicfélének tűnő madárka ücsörög. Mint később a tanösvény tábláiról kiderült valószínűleg nem bíbic volt, hanem a tó környékén honos jégmadár, vörös gém, törpegém, dankasirály, nádirigó vagy éppen búbos vöcsök valamelyikének – valószínűleg a törpegémnek – egyik jeles képviselője.
Ahol a széles, homokos dűlőút véget ér, egy jól kiépített kavicsos sétányra lépve folytatjuk a Vadkerti-tó élővilágának felfedezését.
A nagyjából tizenöt hektáron elterülő, zegzugokkal teli nádas peremén kanyargó sétaúton egy kutyák fürdetésére kijelölt kis öböl érintésével hamarosan a tanösvény leglátványosabb eleméhez, a 2010-ben átadott, fából épült kilátóhoz érünk.
A rönkfák alkotta, ránézésre kissé labilisnak tűnő, ám mégis meglepően masszív torony legfelső szintjéről valamelyest korlátozott, ám még így is nagyon szép kilátás nyílik a nádasokkal keretezett, csillogó víztükör felé.
A másik, némi odafigyelést igénylő letérés a tó déli oldalán található, mikor a jól követhető sétaútról egy öreg nyárfák által koronázott, gátnak tűnő földsáncra térünk, melyen a környező térszínnél lényegesen magasabban futó ösvényen haladunk majd tovább. Az árnyékot adó lombok mellett az öreg fák másik nagy előnye a széles, vastag törzsük, melyekre nagyon szép jelzéseket lehet festeni. Ennek megfelelően túránk ezen szakaszán találjuk a tanösvény jelzéseinek nagyjából nyolcvan százalékát, eltévedésünk esélye ezzel immár minimálisra csökkent.
A gátról lekanyarodva a szemlátomást gyerekek számára kialakított Vadkerti Élménypark mellett érjük el a kemping felé vezető aszfaltos utat. Az nem okoz túl nagy meglepetést, hogy a Vadkerti-tó partjainál találunk egy Soltvadkerti Gyermektábor és Ifjúsági Szálló elnevezésű, szépen karbantartottnak tűnő telepet, az azonban már igen, hogy a kihelyezett táblák tanúsága szerint ezt is és a mellette lévő, Budapest XIV. kerületi önkormányzat által fenntartott „Zuglói Gyermektábort” is a fővárosból üzemeltetik. Ennek pozitív üzenete remélhetőleg az, hogy Budapesten is sokan ismerik és kedvelik a Vadkerti-tavat.
A számomra a nyolcvanas évek vidám gyermekkorát, a nagyszülőkkel töltött sátras nyaralásokat felidéző kemping kerítése melletti kis kapun sétálunk be a forró nyári hétvégéken zsúfolásig megtelő strand területére. A homokos, lassan mélyülő, kisgyerekes családok számára szinte ideális partszakaszon nem csupán a nyári fürdés, de egy tavaszi, bizsergető mezítlábas séta is élményszámba megy. Az utóbbi időben szépen, igényesen kiépített fürdő térköves sétányán – immár cipőben – érünk vissza a főbejárat előtt várakozó autónkhoz. Végszóra, egy üdvözlőtáblán Soltvadkert városának jelmondatát megpillantva megállapítjuk, hogy az nem is lehetne ennél találóbb: „Soltvadkert: Oázis a Homokhátság szívében”.
Leülök, hogy a lelkem is utolérjen, avagy ilyen volt az Everest Base Camp trekking
2025.12.04.Az őrült jó kalandokat tartalmazó pakliból most az 5364 magasan fekvő Everest Base Camp (EBC) gyalogtúrát húztam. Tizenegy nap gyaloglás Nepálban, a hegyek országában, egészen Csomolungma, a Föld istenasszonya lábához, vagy ahogyan a nepáliak nevezik, Sagarmantha, a mennyország csúcsának kezdetéig.
→ Tovább
Tíz dolog, amit nem tudtál a cserkésztáborokról
2025.11.25.Avagy: hogyan lehet rávenni egy csapat kamaszt, hogy 10 napot töltsön az erdőben áram és telefon nélkül?
→ Tovább
A Somló: egy hegy, ami több, mint egy hegy
2025.11.18.Ami a Japánoknak a Fuji, a görögöknek az Olimposz, az nekem a Somló. Hiszem, hogy itt is istenek laknak. Ha nem is a felhőkben, talán nem is a ligetekben, de a hegy levében biztosan. Régóta vallom, hogy túráink során nemcsak a tájat, a benne lakó embereket kell megismerni, de az ottaniak étkét és italát is. Így kerülhet sor a borra.
→ Tovább
->siteRenderer->imageSrc(null, 'https://crm.mtsz.org/msite/24/045N41CSJSAJ.jpg', 270, 366, '', '', false, false, '', '', false, 1, false);?>)
