Pénteken sajnos csak munka/suli után tudtunk elindulni Budapestről, így mi gyakorlatilag csak aludni érkeztünk. Szüleim már tartalmasan töltötték a pénteket is, és pár órával előttünk átvették a HepeHuta házikó kulcsát, így már vártak minket. Nagyon komfortos volt a ház, ha rajtunk múlt volna, szívesen pihentünk volna abban a két napban, de azért a gyerekek persze tettek arról, hogy nyugalom ne legyen a házban, és ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, hogy kivisszük őket az erdőbe.

1 / 9

Fotó: Nábrádi Judit

Óhuta központjából néztem ki egy kisebb kört a tanösvényen. Ez a kisbolttól indul, merőlegesen, meredeken fel a hegyoldalba. Anyukám és apukám az első pár tízméteren meg is torpant, és végül nem is jöttek velünk, pedig csodaszép kört tettünk!

Kapcsolódó cikkek

Rákóczi köve Regéc határában

Tovább

Vártúrák a Zemplénben

Tovább

Az erdő millió színben pompázott, a napfény pedig olyan ragyogást és hangulatot adott neki! Először a Nagy-Gömböc és a Kis-Gömböc-kő mellett haladtunk el, a gyerekek persze meg is mászták őket! Aztán kapaszkodtunk tovább, és a „Kínok vége pihenő” padján megpihentünk, ahonnan már tényleg nem volt több kaptató, szintben vitt tovább az út. A Babuka-tó partján elolvastuk a versidézetet, és továbbmentünk a Trianon-emlékműhöz, ahonnan már csodaszép panoráma tárult a szemünk elé!

2 / 9

Fotó: Nábrádi Judit

Aztán ahogy ereszkedtünk le a hegyről, volt még egy gyönyörű rét, nyírfákkal szegélyezve, ott is megpihentünk kicsit. Az erdei ösvény végén egy kis fahídon is át kellett mennünk, majd visszaértünk Óhutára. Egy 5 km-es kört tettünk meg, ez kb. 2 órát vett igénybe úgy, hogy Hanna kétéves létére majdnem végig a saját lábán jött! Visszamentünk a házikóba, ebédeltünk a szüleimmel, akik a mi túrácskánk alatt Óhután, Középhután és Újhután sétálgattak.

Ebéd után elmentünk Regéc várát megnézni. A vár alatt, az erdő szélén van egy parkoló, itt hagytuk az autót. Feljebb is lehet menni, de csak 500 méterrel kerül az ember közelebb a várhoz – ami egyébként az erdőszéli parkolótól 1,7 km, kitartóan emelkedő, széles erdei úton.

3 / 9

Fotó: Nábrádi Judit

Némelyikben QR-kód is lapul, így hallgattunk például kakukkszót is útközben.

Egy bő fél óra alatt fent voltunk, megvettük a belépőjegyet, és elkezdtük megnézni a várat töviről hegyire. A toronyban kezdtünk, majd a reneszánsz épületszárny vezetett ismertetőjén vettünk részt. Ez nagyon érdekes volt, meséltek Rákócziról is, aki 7 éves koráig nevelkedett a vár falai között. Már bőven záróra volt, amikor kifelé a várból megálltunk még inni egyet a büfében, aztán visszasétáltunk az autókhoz. A fel/le út, illetve a várban csalinkázás együtt 4,5 km lett, így aznapra azt hiszem, kisebbek és idősebbek is kellemesen elfáradtak.

4 / 9

Fotó: Nábrádi Judit

Fáradt tagjainkat vacsora után a jakuzziban áztattuk, vagy egy órát ücsörögtünk a kellemesen meleg vízben, miközben már koromsötét volt, és még az eső is esett. De minket ez egy cseppet sem zavart, melegben voltunk, és féltető is volt a fejünk felett.

Vasárnapra a Regéc – István-kúti erdészház kéktúraszakaszt néztem ki magunknak, szüleim ide már nem tartottak velünk. Reggel elköszöntünk a házikótól, átparkoltuk a kocsinkat a szemközti, közterületen álló parkolóba, majd apukám elvitt minket Regécre – kétszer is sajnos, mert a hordozót első körben sikerült a saját kocsinkban felejteni. Elköszöntünk tőlük, és bevettük magunkat az erdőbe.

5 / 9

Fotó: Nábrádi Judit

Nem is emlékeztem rá az előző teljesítésünkről, hogy ez a rész ennyire gyönyörű! Regéc után nem sokkal láttunk egy foltos szalamandrát is, ami azért kuriózum, mert igen ritkán találkozunk ezzel az állattal! Megcsodáltuk, aztán mentünk is tovább felfelé. Amikor a szintemelkedés nagy részét már a hátunk mögött tudhattuk, egy naposabb részen megálltunk piknikezni. Hanna idáig nem nagyon akart a hátamon utazni, így fel-le vetette magát, hol Gábor vitte, hol én. A piknik alatt felfaltunk szinte mindent, ami nálunk volt: szendvicsek, felszelt zöldség, főtt csülök. Végül is pont dél volt, ideje volt megebédelni.

8 / 9

Fotó: Nábrádi Judit

Aztán mentünk tovább, Nimród és Barnus ugráltak előttünk, mint a kis bakkecskék, Hanna innen jobbára már a hátamon utazott. Tettünk egy kitérőt a Pengő-köre, majd megcsodáltuk a panorámát, ami közvetlenül utána tárul a szemünk elé, ha a kéken folytatjuk utunkat. A távolban ott áll Regéc vára, a Zemplén vonulatai, és a gyönyörű, vadregényes hegyoldalak. Nem tudtunk betelni a tájjal.

6 / 9

Fotó: Nábrádi Judit

Aztán gyönyörű, a mi szemünknek egzotikus nyírfaerdő következett, az István-kúti erdészházzal. Itt megrohantuk a kéktúrapecsétet, bekerült a lenyomat mind a négy füzetbe, és megálltunk elfogyasztani a csúcsnyereményt, ami egyenesen Szicíliából érkezett hozzánk, ugyanis Gábor tesójáék hoztak nekünk igazi olasz pizzát: ami igazából gumicukor volt. Tökéletes volt csúcsnyereménynek.

7 / 9

Fotó: Nábrádi Judit

Innen már nem sokat mentünk a kéken, inkább letértünk a sárga sáv, majd a sárga háromszög jelzésre, hogy megcsodáljuk a Sólyom-bércet is.

Sok időnk azonban sajnos nem maradt, mert indulni kellett volna már haza, de még kb. 3 km lejtmenet várt ránk. Gyönyörű túránk volt, minden szempontból, a gyerekek is nagyon aranyosak voltak! 14 km-t tettünk meg ezen a napon, és kellemesen elfáradtunk!

9 / 9

Fotó: Nábrádi Judit

Szívem szerint még legalább egy hetet maradtam volna a házban, annyira szuper, és annyira csodálatos a környék! Rengeteg látnivaló van, remek helyek azok is, amiket a szüleink meglátogattak addig, amíg mi úton voltunk, vagy épp túrázunk: Anyukám mondta étterem Encsen, a kastély Füzérradványon, a Csodarabbi sírja Pálházán, vagy épp a szerencsi vár. Néhány éve mi is meglátogattunk pár gyönyörű helyet, mint például Boldogkő vára, Füzér vára, a Megyer-hegyi tengerszem – ezek most kimaradtak, de majd még, ha a gyerekek nagyobbak lesznek, egészen biztosan visszatérünk!