Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szöveg és fotó:
2022. december 2.

Télies bűvölet a Kis-fennsík sziklavilágában

A Bükk évszaktól függetlenül is lenyűgöző felfedezéseket tartogat, de a sejtelmes ködfátyolba burkolózott táj számunkra csak tovább fokozta a barlangos körtúránk magával ragadó hangulatát.

A november végi erdőtájat általában szürke nyirkosság és csönd lepi el, melynek kietlen atmoszférája sokakat visszatart a természetjárástól. Csupán a vadonélmény keresőire hatnak csábítóan a télies körülmények, melyben az olyan „csodabogarak”, mint amilyenek mi is vagyunk, ugyanolyan szépséget és meghittséget találnak, mint a napsugaras májusi kikeletben vagy a lombhullás színpompás tarkaságában. Ha a késő őszi, már-már télies látványba belefoglaljuk a Bükk névadójának pompás rengetegét, egyedi sziklatáját, akkor ez az élményhatás csak fokozódik, és elindul bennünk a keresés, hogy hol lehetne ezt a hangulatot igazán átélni. A számunkra ismerős Bükk általunk járatlan részét, a Kis-fennsík egy kis szegletét szemeltük ki a térképen, aminek élményét és egyedülálló látnivalóit belefoglaltuk egy rövid, mindössze 7 kilométer hosszú körtúrába.

Az impulzusszerzéshez van, hogy az ember falja a kilométereket, máskor andalogva jár-kel az erdőben, lelassul, és közelebbről is megszemléli a dolgokat. Ez alkalommal túratársammal az utóbbi felfedezőmódot választottuk, a hangsúlyt pedig a terepi sziklaérdekességekre és a ködös misztikum átélésére helyeztük. A mindössze 7 kilométeres körút a Bükk mesés miliőjén túl négy látványos barlangját is feltárta előttünk, köztük egy igazi kuriózumot, amit korábbi útjaink során érthetetlen módon eddig kihagytunk.

A Garadna-völgyből kiágazó Szentlélekre tartó műút egyik kanyarulatából vágtunk neki a sejtelmes rengetegnek, egészen pontosan a Csókás pihenőtől. A kis erdei lakokkal, tűzrakóval bíró táborhely elhagyatott magánya gyorsan ráhangolt minket a télies táj menedékért kiáltó idilljére. Kabátunk melegéből szemlélve ez az idő cseppet sem volt riasztó, sőt, inkább valami bensőséges érzetet keltett, ami a vándor, a felfedező vagy az elcsendesedést kereső számára igazi harmóniát jelent.

Ennek az erdei pihenőnek a közelében fekszik a Csókás-forrás és felfedezőutunk első érdekessége, a Csókás-barlang, ami egy nagy töbör északi oldalában nyílik. Bedőlt fák és kőfolyások nehezítették a vadregényes tájban rejtőző sziklába foglalt üreg meglelését, ahová hajdanán jelzett turistaút vezetett. A napjainkban már inaktív víznyelőbarlang felkutatása kis híján felért egy geocaching ládakeresési élménnyel, amit legfőképp a köd nehezített.

A föld alatt vízszintesen húzódó 148 méter hosszú Csókás-barlang tektonikus törésvonalak mentén felső triász mészkőben jött létre. Néhány kis cseppkő és tufamedence látható benne.

Miután megvolt a keresés és meglelés élménye, következhetett a ködben trappolás kényelmes ritmusa. A lomb nélküli fák mozdulatlan és egyhangú szürke csendjében egyre beljebb jutottunk az erdőbe, követve a piros kereszt jelzéseket, amiről egy kilométer megtétele után egy rövidke leágazást kerestünk következő állomáspontunkhoz. Több töbör mellett is elhaladunk, mire felbukkant a kihagyhatatlan természeti jelenség, a már fentről is sokat sejtető Udvar-kő sziklakatlanja, amit „Dante poklának” is neveznek.

Egy páratlan sziklakatlanban
Meredek és csúszós lejutás várt ránk a felázott saras, sziklás talajon. Még az is felvetődött bennünk, hogy kénytelenek leszünk lemondani hazánk egyedülálló szakadéktöbrének felfedezéséről, mert a lejutás még valahogy kivitelezhetőnek tűnt, de a kikapaszkodás már kétségesnek. Némi bizonytalankodás után bevettük magunkat a beszakadt tetejű víznyelőbe, mondhatni beszánkáztunk a páratlan sziklacsarnokba, ahonnan egy egészen lenyűgöző perspektívából szemlélhettük a bükki tájat.

A hatalmas, mohos sziklafalakkal lépcsőzetesen mélyülő tölcsérszerű karsztképződmény már puszta méreteivel is elképesztő látványt nyújt. Bár felülről is látszik, hogy egy nem mindennapi képződményről van szó, udvarából kitekintve még óriásibbnak, már-már nyomasztónak hat az egykori víznyelő. A szakadéktöbör függőleges falú, 18–22 m átmérőjű és 18 m mély, melynek aljára egy látványos sziklaboltíven keresztül lehet lejutni. Körös-körül a katlan mészkőfalában az egykori barlangteremből szerteágazó járatrendszer maradványait láthatjuk, illetve az egész évben zöldellő páfrányok és mohák telepeit.

Hosszú, néma percek teltek el a falak csodálásával, és még az idő közben eleredő eső sem csillapította kíváncsiságunk. Az ember csak áll és bámul, és egyre jelentéktelenebbnek érzi magát a természet alkotta léptéket szemlélve. Sem az erőt, sem az időt nem lehet emberi tudattal felfogni, melyek együttese megalkotta eme páratlan természeti jelenséget.

Nagy nehezen, gyökerekbe kapaszkodva és sárdagasztva kikapaszkodtunk az Udvar-kő beszakadt barlangterméből, majd a látványtól eltelve elégedetten tartottunk tovább keleti irányba. Már csak ezért a látnivalóért bőven megérte kimozdulni – mondtuk egymásnak, pedig még hátra volt két térképről kiszemelt sziklaélmény. Az út további részében a köd engedni kezdett komorságából, amitől a nemrég lehullott avar rozsdaszíne és a köveket ellepő moha zöldje egyre élénkebb kontraszttal festette meg az erdőt. Ebben a hangulatban értük el a Felső-forrás környékét, ahol a piros kereszttel jelzett útról leágazva újabb terepi felfedezések vártak ránk.

Az egyik ilyen, a sziklakertes hegyoldalban megbújó Bronzika-barlang volt, ami különös nevét a benne talált, bronzkorból származó női koponyatető miatt kapta. A hegy gyomrába induló barlang bejáratát csak egészen közelről lehet észrevenni, fokozottan védett és szerteágazó belső cseppkővilágát pedig vasajtó védi az illetéktelenektől. Az elágazó barlang formakincse változatos. Megfigyelhetők benne eróziós, oldásos és hasadékjellegű járatok. Feltételezhető, hogy a közeli Felső-forrás vize egykor ezen a járatrendszeren keresztül ért ki a felszínre, de manapság már nem erre vezet a víz útja. A kutatások során egy barlangi medve szemfoga, különféle meg nem határozott csontok, és egy barlangi hiéna alsó állkapcsa került elő. A járatrendszer egyébként barlangjáró alapfelszereléssel járható, de csak az arra jogosultak számára.

Felső-forrás környéke
Kívülről is érdekesnek találtuk a Bronzika-barlang vadregényes környezetét, de tudtuk, hogy a szomszédos Felső-forrás-barlang valamivel figyelemreméltóbb látványt fog nyújtani. Szintben maradva, alig pár tíz métert megtéve közelítettük meg a Felső-forrás felett 26 méterre, egy sziklafal aljában méretes szádával felszínre nyíló barlangot. A pusztuló forrásbarlangnak körülbelül 6 méter széles és 4 méter magas bejárata van, járatainak hossza 60 méter. A szabadon látogatható barlang nagyon feltöltődött törmelékkel, és a bejáratán kívül nyolc helyen nyílik a felszínre. Ebből a nyolc kürtőből három nagy átmérőjű, ötnek pedig szűk a keresztmetszete. Boltíves bejáratán belépve egyből láthatunk is két nagyobb felszínre szakadást, melyek „világítóablakként” juttatnak be némi fényt a barlang belsőbb részeire.

A barlang sziklás, kőtörmelékes talaját a fentről bejutó avarszőnyeg takarja, ami fokozott figyelmet igényel a balesetek elkerüléséhez. Az ásatásoknál sok újkőkorszaki, a bükki kultúrába sorolt cserépedény töredéken kívül, egy barlangimedve-ujjperc is előkerült. Egy szürke, kalcedonból készült, jól megmunkált, őskőkorszaki vakarót is találtak a régészek.

Mi persze nem álltunk neki kutakodni, csupán kihasználtuk a természetes menedék nyújtotta esővédelmet. Sokáig azonban itt sem maradtunk. Még mielőtt visszaindultunk volna a kiindulópontunk felé, megnéztük magát a Felső-forrást is, aminek bővízű foglalása kimondottan lágy vízzel szolgálja az erre járókat. A forrástól alig pár méterre egy romosabb tűzrakót és egy kisebb esőbeállót is találni, aminek völgybe zárt környezete idilli táborozóhely lehet azok számára, akik mindentől távol szeretnék átélni a természet varázsát.

Immáron visszafelé tartottunk, és bár több látványos karsztformát már nem érintett a piros ösvényt követő utunk, a mesés bükki hangulat még kitartott a végállomásig. Széles és kényelmes utunkat a Bükkre oly jellemző töbrök szegélyezték, helyenként pedig érdekes formájú és élénk színű gombákra lettünk figyelmesek. Mindezt a bükkösök ködfátyolba vesző szürke törzsei keretezték, amely a természet időtlennek ható oszlopcsarnokaként valamifajta végtelenségérzetet keltett bennünk. Ez az a varázs, amit csak a télies táj tud nyújtani, ez az, amit át akartunk élni, minden, ami ehhez hozzájön, csak hab a tortán.

A zebegényi Malom-völgyi túrát receptre kellene felírni

A zebegényi Malom-völgyi túrát receptre kellene felírni

2023.01.27.

Egy völggyel, amelyben ráadásul még patak is csörgedezik, nem lehet hibázni. Még télen sem. Kivéve, ha csordultig van kirándulókkal. A Malom-völgyben hétköznap azonban nem lesz tömeg, és a patakátkelésekkel, nyílt rétekkel, zsombékosokkal, megnyerő Dunakanyar-panorámaponttal megtűzdelt útvonal Zebegénytől Nagymarosig rácáfol arra, hogy a februári szürkeségben nem érdemes túrázni. Aki nem hiszi, járjon utána.

→ Tovább