Budai hegyek piros útján

A Budai-hegységet átszelő közel 30 km-es piros sávjelzésű túraútvonal Budaörsről indul, és egészen Pilisszentivánig kalauzolja a túrázókat. Ezt a távot mi megfelezve, két külön túraajánlóban mutatjuk be, nem csupán a táv hosszúsága, hanem rengeteg élményt adó látnivalói miatt is. Előjáróban annyit elárulhatunk, nem csupán a budai hegyek jól ismert helyszíneit érinti az útvonal – ahol nem mellesleg mindig új impulzusokra lelhetünk –, ellátogatunk e sokszínű táj kevésbé járt részeire is.

Délről észak felé haladva, az ősz és a tél találkozásának hangulatában mutatjuk be a piros utat. Kiindulópontunk Budaörs központja, a városon átvezető 1-es út (Szabadság út) és a Kisfaludy utca találkozása, ahonnan a piros a város fölé magasodó két karakteres sasbérc közti völgybe, illetve a hegység déli peremét jelentő budaörsi hegyek gerincére vezet. Már rögtön az első lépéseknél kitérőre invitálunk: ez az említett két sziklaszirtes sasbérc nem mindennapi látványt ígér, melyek lentről nézve is csalogató, már-már messzi tájakat idéző miliőt idéznek.

A Kő-hegy és az Odvas-hegy szikláin
Budaörs jellegzetes dolomitrögeinek egyike a Kő-hegy. Tetején messziről látszó kápolna és kereszt áll. A hely csodás panorámája, pazar sziklatája mellett történelmi érdekességet és egy hajdani remetelakot is tartogat mindazoknak, akik a Kőszikla utcából induló lépcsősoron meghódítják a 235 méteres magaslatot. A Kő-hegy remetéjéről és az itt álló kápolnáról ebben a cikkünkben olvashatsz részletesen.

A környezetéből meredeken kiemelkedő, különleges sziklaformációkat rejtő Odvas-hegy 314 méteres magasságával a Budaörsi-kopárok legmagasabb tagja. Sziklás oldalába és panorámás platójára a piros utunkról leágazó tanösvényen lehet meredeken felkapaszkodni. A hegyen a sziklagyepek és lejtőssztyepprétek növényfajai dominálnak. Kora tavasszal a leánykökörcsin, a tavaszi hérics és a fürtös gyöngyike, kicsit később a fekete kökörcsin és az apró nőszirom virágai pompáznak. Azt gondolnánk télvíz idején kevesebb természeti élmény vár az Odvas-hegyen, de ez a bérc a kilátás mellett színpompás sziklatájat és egy kisebb barlangot is tartogat a felfedezőinek.

Közvetlenül a piros út mentén is megcsodálhatjuk az Odvas-hegyet felépítő kőzetet. A hegylábnál található felhagyott kőfejtő triász korú dolomitot és az eocénból származó breccsát tár fel úgy, hogy mindkét kőzetet kalcit- és barittartalmú erek szövik át. Mindkét ásvány előfordul a hegytömb kisebb feltárásaiban is, de itt különösen jól látszik a két eltérő földtörténeti időszakból származó kőzetek határvonala.

Bár a Budaörs fölé magasodó hegyekre felszökik a nyüzsgő város morajlása, és az innen nyíló panorámához hozzátartozik az autópálya, az áruházak és a logisztikai központok szürke kockái, ezeknek a kopár hegykúpoknak mégis különös varázsuk van.

Különös üregek az út mentén
Meredek és agyagos, csapadékos időben kiváltképp csúszós ösvényen kapaszkodunk fel a Farkas-hegy nyergébe. Már a lapos hátú Budaörsi-hegy irányába tartunk, amikor utunk mentén különös föld alatti járatokra lehetünk figyelmesek. Ezek a térképen is feltüntetett ipartörténeti mementók a piktortéglaüregek, amelyeket a környéken élő sváb családok főként a 19. század második felében hoztak létre. Az elsőre elhagyatott pincének látszó járatok igazából egykori agyagbányák, ahol a festékhez szükséges alapanyagot fejtették, amit aztán téglaformában értékesítették.

A magányos kőóriás
Fiatalos tölgyesben vezető kényelmes ösvényen tartunk Budakeszi irányába, immáron enyhe lejtésben, mígnem egyszer csak az erdő fái között egy valószínűtlen látvány fogad minket. Önmagában semmi különös nem lenne ebben a hatalmas sziklatömbben, de a közelében sehol sem látunk hasonló képződményt, így némiképp bizarrnak hat a dolog. A Szent Mihály-szikla, vagy másik nevén Végvári-szikla jellegzetes, 7 méter magas dolomitoszlopát a hajdani hőforrások kovasava tette szívósabbá környezeténél, ennek köszönhetően magányos kőszoborként áll a turistaút kanyarjában.

A Budakeszi-erdőben
Ligetes erdőben érjük el a Budakeszihez tartozó Makkosmária határát. Egy hangulatos tisztásra érkeztünk, ahol padokkal, esőbeállóval és tűzrakóval felszerelt pihenőhely nyújt kényelmet az erdei piknikhez. Itt is felfedezhetünk egy-két piktortéglaüreget, továbbá megcsodálhatjuk a Makkosmária nevezetességét, az Angyalok Királynéja-kegytemplomot, amit ma a Domonkos-rend működtet, és ahol úgy, mint hajdanán, most is elsősorban a „foglyokért”, a káros szenvedélyek rabjaiért imádkoznak.

Makkosmárián piros utunk egy forgalmasabb szakaszához érkeztünk. A településre nem térünk be, annak határán enyhe emelkedésbe kezdünk a János-hegy irányába. Az erdei ösvény mentén kisebb-nagyobb kőoszlopok jelzik Budapest és Budakeszi határát, köztük pedig láthatunk évszámmal és HP-jelzéssel ellátottat is. De mit jelent a HP?

Fel a János-hegyre
Egy szakaszon a hegységet szintén átszelő sárga jelzésű útvonallal közösen haladunk. A Virág-völgynél már méretes bükkök is felbukkannak az út mentén, melyek terebélyes ágazatukkal jelzik korukat, valamint azt a tényt, hogy valamikor régen nem kellett társakkal versengeniük a napfényért, bőven volt helyük a kényelmes fejlődéshez. Mára azonban az elegyes erdő zárt lombkoronát alkot, melynek csendje és bája csupán pár száz méterre van a városi forgatagtól. Ebből a nyüzsgésből mi mit sem érzékelve baktatunk tovább a János-hegy tetejére, immáron a sárga nélkül. A felmenet során keresztezzük a Gyermekvasút sínpárját, majd az út egyre meredekebb kaptatásra kényszerít. Télen ebben a magasságban már könnyen előfordulhat, hogy míg a városban, vagy akár a hegylábnál csupán esőt tapasztalunk, itt a csapadék már hó formájában meg is marad.

A Béka-tó
Útvonalunkról néhány méteres leágazással a Budai-hegység egyik kuriózumát láthatjuk. Ez a természetes eredetű kis erdei tavacska a Békás-tó, amely a Budai-hegység legnagyobb felületű állóvize. Különlegessége mégsem a méretében keresendő – hiszen alig pár méter széles – hanem abban, hogy a hegység java része meszes kőzetből áll, amelyekben ritkák az állóvizek. Létezését annak köszönheti, hogy a medrében sok az agyag, ami nem engedi elszivárogni a vizet. A tóban a névadó békákon kívül élnek pettyes gőték, többféle vízi csiga és sok rovar, például szitakötő is. A tó mellett padok és asztalok, valamint tűzrakó hely szolgáltat komfortot a pihenéshez vagy a piknikhez.

A Béka-tótól már csupán néhány száz méter a Libegő felső állomása: büfé és játszótér, hétvégén pedig népes kirándulótömeg fogadja az ide érkezőket. Azonban még nem értünk fel a János-hegy tetejére, a piros további szuszogós lépcsőzéssel tör fel a hegy, illetve Budapest legmagasabb pontjára, ahol hazánk egyik legszebb kilátóépületét találjuk.

A pompás Erzsébet-kilátó
Aligha van olyan fővárosi, aki legalább egyszer az élete során ne járt volna a festői neoromán stílusú, 23,5 méter magas épületet tetején, amely 1910 óta a város talán legszebb panorámájával ajándékozza meg a kirándulókat. Az Erzsébet királyné tiszteletére – aki anno több alkalommal is járt a János-hegyen – elkeresztelt kilátó egyedi perspektíváját a szemünk láttára összeolvadó nagyvárosi és természeti környezet együttese adja.

A kilátás párás, szmogos időben is lenyűgöző tud lenni, amit a környezetéből sasbércként kimagasló 527 méter magas János-hegy tesz lehetővé. Tiszta időben a Pilis és a Visegrádi-hegység, a Börzsöny, valamint a Mátra legmagasabb csúcsai is feltűnnek a távolban. Rálátunk innen a Gerecse elterülő rögvidékére, a Vértes és a Velencei-hegység platójára, és persze a közelbe tekintve számos budai magaslatra és környező településre is egyaránt. Persze a téli körülmények gyakran nem engedik ezt a látványt, de a toronyba ilyenkor is érdemes betérni, ahol kávézó, az épület történelméről regélő infótáblák és rejtett érdekességek is várják a látogatókat.

Látványos sziklaalagút

Az esős, havas és szeles időben egyaránt menedéket jelentő épületet a hegy északi oldalban hagyjuk magunk mögött. Érdemes kis kitérőt tenni a piros barlangjelzésen, ami rövid ereszkedés után egy érdekes sziklaüreget tár elénk. Ez a nevében árulkodó János-hegyi-átjáró-barlang, amit a víz és az ember közösen formált átjárható járattá. A pár méter hosszú barlang felső bejáratán belépve a mennyezeten és a falakon az egykor feláramló termálvíz oldó hatására keletkezett jellegzetes gömbüstöket figyelhetünk meg. A középső rövid szakasz már alagútszerűen kialakított mesterséges járat, ami az ember érckeresésének a mementója. Ennek jellegzetes nyomai a mennyezeten látható csákánynyomok és a falban megmaradt fúrólyukak.

A barlangtól a Jánoshegyi út aszfaltján gyorsan visszatérhetünk a piros jelzésre, ami további ereszkedéssel a Budakeszi út mentén fekvő Szépjuhásznéhoz vezet. Itt nem csupán frissíthetünk a Gyermekvasút állomásánál kényelmet kínáló büfében, de vonatra vagy buszra szállva akár meg is szakíthatjuk az eddig (leágazások nélkül) 11 km-t megtett túránkat. A Szépjuhásznénál indulás előtt még egy 14. századi pálos kolostorromot is megtekinthetünk, amely anno a mára már nem létező Budaszentlőrinchez tartozott. A szabadtéri oltárral bíró szentélyről, és a piros útvonal további folytatásáról a következő túraajánlónkban olvashattok.