Garantált nyári túrák az Őrségben

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság júliusban és augusztusban minden hétköznapra izgalmas programot kínál a látogatóknak.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Szigeti Ferenc Albert (Kiemelt kép)
Forrás:
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
2021. július 7.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság júliusban és augusztusban minden hétköznapra izgalmas programot kínál a látogatóknak.

Először nézzük meg röviden, mitől is különlegesen izgalmas az Őrség! A honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek erre a vidékre, akik egészen a 17. sz. derekáig királyi kiváltságokat élveztek, mivel saját költségükön, saját fegyvereikkel védték a nyugati határt. A dimbes-dombos táj szárazabb magaslatain vertek tanyát a katonák, így jöttek létre később a több házból álló falurészek, az ún. szerek. A hazánkban különlegesnek számító szeres településforma a mai napig kiválóan megfigyelhető az Őrség több településén. Sőt, az Őrség hazánk egyetlen tája, ahol a honfoglaló lakosság egy része bizonyítottan egy helyben él a mai napig. A földrajzi szempontból nem önálló tájegység népi hagyományaiban sok sajátosságot mutat, és a hagyományos kultúráról árulkodik úton-útfélen maga a táj is.

A hagyományos őrségi parasztporták képéhez hozzátartozott például a házakat körülvevő gyümölcsös, valamint a házaktól távolabb, a meredekebb domboldalakon kialakított kaszáló gyümölcsös is, amely elszórtan álló fáival az őrségi tájkép legjellegzetesebb alkotóeleme. Mivel az őrségi ember a domb tetején nem tudott kutat fúrni, ívóvízért a völgybe járt. Az ún. tókában gyűjtötték viszont a csapadékvizet, ami az állatok itatására és mosásra, egyes kézi munkákra (pl. lenáztatás) szolgált. Egyes helyeken még felleljük a félrideg állattartás miatt kialakult őrségi háztípust, a kerített házat: a ház és a gazdasági épületek nem egy sorban helyezkednek el, hanem U alakban, ezzel is védelmet nyújtva állatnak, embernek egyaránt.

Végül, de nem utoljára, az Őrség pompás rétjei! Ezek azért különlegesek, mert a tájegység éghajlata átmenetet képez a Dunántúl és az Alpok között, ugyanakkor mediterrán elemek is érezhetők rajta. A hatalmas erdőségek jelenléte és az évszázados gazdálkodási forma mellett ez az ún. szubalpin klíma kiváló feltételeket teremt meseszép rétek kialakulásához.

Egyszóval valóban érdemes szakvezetés keretében felfedezni ezt a csodálatos világot! Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság minden esetben előzetes bejelentkezést kér a résztvevőktől a túrát megelőző napon 16.00 óráig, az alábbi elérhetőségeken: +36 94 548 034; turisztika.orseg@gmail.com (a csütörtöki túra kapcsán jelentkezési lap kitöltését is kérik).

És most lássuk az izgalmas programokat!

1. Hétfő 09.00: túra szerről szerre a hét dombra épült Szalafőn

A túra helyszíne a talán legarchaikusabb őrségi település, ahol megismerheted az Őrségi Népi Műemlékegyüttest, továbbá a Pityerszeren látható európai bölényeket is.

  • Kiinduló- és végpont: Szalafő, Őrségi Népi Műemlékegyüttes
  • Táv: 10 km
  • Részvételi díj: felnőtt 2150 Ft/fő; diák, nyugdíjas 1450 Ft/fő
  • A túra min. 5 fő jelentkezése esetén kerül megrendezésre.

2. Kedd és péntek 09.00: körséta a tőzegmohás lápréten

Könnyed gyalogtúra keretében kerül bemutatásra a szőcei tőzegmohás láprét izgalmas élővilága. A szőcei patakvölgy az Őrségi Nemzeti Park egyik legfontosabb természetvédelmi szentélye, ahol a sajátos klimatikus és hidrológiai viszonyok, valamint az évszázados gazdálkodás együttesen tette lehetővé, hogy olyan különleges növénytársulások és fajok maradtak itt fenn, amelyek ismereteink szerint az utolsó jégkorszakhoz kötődtek. A körtúrát követően a Lápok Házában a résztvevők megtekinthetik az interaktív kiállítást, és a Pataklakók kalandjai című természetfilmet.

  • Kiinduló- és végpont: Lápok Háza (Szőce, Ady Endre u. 2.)
  • Táv: 1 km
  • Részvételi díj: felnőtt 1450 Ft/fő; diák, nyugdíjas 950 Ft/fő
  • A túra min. 5 fő jelentkezése esetén kerül megrendezésre.

3. Szerda 09.00-15.30: e-bike-körtúra Szőcére vagy a Rábavidékre

Július 7-én, 21-én, valamint augusztus 4-én és 18-án a kerékpáros túra célpontja Szőce. A túra során a résztvevők érintik Pankasz látványos szoknyás haranglábát, Szőcén a tőzegmohás láprét izgalmas élővilágával ismerkedhetnek meg, valamint megtekinthetik a Lápok Háza interaktív kiállítását. Visszafelé ejtőznek a Vadása-tó partján, majd Hegyhátszentjakabon betekintenek egy tökmagolaj sajtoló műhelybe. Végül Nagyrákoson a Németh Porta sajtkínálatát kóstolhatják végig. Amolyan Őrség esszenciája túra ez.

  • Találkozó: Őriszentpéter, Harmatfű Erdei Iskola hátsó parkolója (Siskaszer 26/A), 08.30
  • Táv: 42 km
  • Részvételi díj: 8000 Ft/fő. Egyéb költségek: belépődíj a Natura 2000 Látogatóközpontba: felnőtt 700 Ft/fő; diák, nyugdíjas 500 Ft/fő; belépődíj a Lápok Házába: felnőtt 500 Ft/fő; diák, nyugdíjas 300 Ft/fő; tökmagolajsajtoló látogatás: 500 Ft/fő; sajtkóstoló: 500 Ft/fő.
  • A túra min. 3 fő jelentkező esetén kerül megrendezésre, a résztvevők száma pedig max. 10 fő.

Július 14-én, július 28án, valamint augusztus 11-én és 25-én a kerékpáros túra célpontja a Szlovén Rábavidék keleti területe. Az őriszentpéteri indulást megelőzően a résztvevők megtekintik a Natura 2000 Látogatóközpont kiállítását, majd célba veszik a Hársas-tavat. Onnan Apátistvánfalvára tekernek, ahol a Határőr Múzeumban az egykor a környéken szolgáló határőrök munkájába tekinthetnek be. Végül Orfaluban a Vadvirág Méhes- és Gyógyítókert mézeit kóstolják meg.

  • Találkozó: Őriszentpéter, Harmatfű Erdei Iskola hátsó parkolója (Siskaszer 26/A). 08:30
  • Táv: 47 km
  • Részvételi díj: 8000 Ft/fő. Egyéb költségek: belépődíj a Natura 2000 Látogatóközpontba: felnőtt 700 Ft/fő; diák, nyugdíjas 500 Ft/fő; Vadvirág Méhes- és Gyógyítókert mézkóstolója, rövid bemutatkozással: 1400 Ft/fő.
  • A túra min. 3 fő jelentkező esetén kerül megrendezésre, a résztvevők száma pedig max. 10 fő.

4. Csütörtök 09.00: Gyalogtúra a gerencsérek földjén

A körtúra során megismerhetik a résztvevők Magyarszombatfa erdeinek világát, valamint betekintést kapnak a sok évszázados múltra visszatekintő őrségi fazekasság világába is. A gyalogtúra keretében többek között megtekinthetik a Czugh János Emlékszobát, és egy őrségi fazekasmester korongozási bemutatóját is láthatják.

  • Táv: 6 km
  • Kiinduló- és végpont: Magyarszombatfa, Tűzzománc szomjoltó (Fő út 39)
  • Részvételi díj: felnőtt 1300 Ft/fő; diák, nyugdíjas 1000 Ft/fő
  • A túra min. 5 fő jelentkezése esetén kerül megrendezésre!
  • Jelentkezni kizárólag a jelentkezési lap kitöltésével lehet.


Cikkajánló