Túraajánlat

Geokéktúra a Börzsöny vulkáni kúpjai között

Hosszú cserháti vándorlásunkat a Szendehelyhez tartozó Katalinpusztán fejeztük be, a Naszály északnyugati lábánál. Innen további utunk már a Börzsöny bércei között halad, ahol a cserhátihoz képest egészen más jellegű túraterep vár ránk.

Szöveg:
Fotó:
Gulyás Attila
Veres Zsolt
2021. augusztus 22.

Hosszú cserháti vándorlásunkat a Szendehelyhez tartozó Katalinpusztán fejeztük be, a Naszály északnyugati lábánál. Innen további utunk már a Börzsöny bércei között halad, ahol a cserhátihoz képest egészen más jellegű túraterep vár ránk.

Komoly szintemelkedések, hatalmas erdőségek, félelmetes vulkanikus sziklaképződmények, árnyas és vad patakvölgyek, mesés kilátóhelyek váltogatják egymást, településeket pedig szinte alig találunk. A már-már magashegységi érzést idéző, örök álomra szenderült ősvulkán közel 60 km-es OKT-szakaszával emberpróbáló túrát kínál, de a földtudományi, tájképi és kultúrtörténeti értékek mindenért kárpótolnak.

A Duna, az Ipoly és a Nógrádi-medence által határolt, mintegy 600 km² kiterjedésű Börzsöny a földrajzi értelemben vett Északi-középhegység legnyugatibb tagja. Vulkanikus geológiai képződményei azonban folytatódnak a Visegrádi-hegységben is, hisz a Duna megjelenése előtt a két „testvérvulkán” kialakulása és fejlődése szoros kapcsolatban állt egymással.

A mai Börzsöny térségében a középső miocén bádeni korszakában, kb. 16,5–16 millió évvel ezelőtt kezdődött el a vulkanizmus (méghozzá sekélytengeri környezetben), s kisebb-nagyobb megszakításokkal 2,5–3 millió éven át tartott.

A Kárpát–Pannon térség lemeztektonikai folyamatai által generált vulkanizmus során éppúgy keletkeztek kiömlési (effuzív) vulkanikus kőzetek (pl. andezit, dácit), mint törmelékesek (azaz piroklasztikusok; pl. andezittufa, dácittufa), bár utóbbiak előfordulása alárendeltebb.

A csendesebb, lávát szolgáltató és a hevesebb, robbanásos vulkáni működések előtt, illetve azok lezárulta után tengeri üledékes kőzetek is lerakódtak (pl. agyagkő, márga, homokkő, mészkő), amelyek a hegység peremein bukkannak a felszínre (pl. a vadregényes Honti-szakadéknál vagy Zebegény térségében). A börzsönyi vulkanizmust több helyen (pl. Nagybörzsöny környékén) erős hidrotermális tevékenység kísérte, amelynek színes- és nemesfémeit a középkor óta bányászták a területen.

A börzsönyi vulkánok álomba szenderülése óta a külső erők (pl. víz, jég, szél) vették birtokukba a területet, s az ősi, elsődleges vulkáni formákat jelentősen átalakították, lepusztították. A különféle típusú kőzetekből álló vulkáni felépítményeken látványos formakincs alakult ki, amelyeket többek között a kéktúra útvonalai mentén tanulmányozhatunk.

A nógrádi Várhegy

Katalinpuszta és Szendehely után az OKT útvonala a Keskeny-bükki-patakot követve vezet el a Verőcéhez tartozó Magyarkútra, majd egy kis szuszogtatóval a Nagy-Kő-hegy szép kilátást adó csúcsára. Innen már csak közel 5 km-es gyaloglás vár ránk, és befutunk a megye legősibb településére Nógrádra, ahol egy különleges földtudományi csemege vár ránk.

Már messziről uralja a tájat a település fölé közel 100 m-es relatív szintkülönbséggel tornyosuló, középkori erősség romjaival koronázott Várhegy csúcsa.

A hegy anyaga a földtörténeti miocén kor bádeni korszakában (kb. 15–13 millió évvel ezelőtt) zajló vulkáni működés során keletkezett kőzet, a dácit. Az Erdély római kori nevét őrző kőzetet alaposabban tanulmányozva szabad szemmel is szépen kivehetők a fehér és szürke színű plagioklászok, valamint a sötétebb, hatszöges alakú csillámok, a biotitok. A biotitok dominanciája miatt az itteni kőzetet a biotitdácit névvel is illetik.

A Várhegy kialakulását tekintve egy úgynevezett monogenetikus dagadókúp. A monogenetikus azt jelenti, hogy a Várhegy nem tartozott a Börzsöny fő tömegét létrehozó vulkanizmushoz, hanem attól távolabb, egy kisebb méretű, egyszeri működésű, magányos kitörési központot alkotott. Dagadókúp pedig azért, mert a mélyből felnyomuló, sűrűn folyó (viszkózus) dácitos magma nem folyt szét a felszínen, hanem belenyomult azokba a tengeri üledékes kőzetekbe, amelyek már jóval korábban lerakódtak a területen. A lassan kihűlő, gomba alakú magmatömeget később a külső erők „hámozták ki” a lazább tengeri üledékek fogságából. Az agyagos, homokos üledékek és a dácit kontaktusa a Várhegy északnyugati oldalában tanulmányozható. A dácit tartóssága, jó megmunkálhatósága és dekoratív mivolta miatt a középkori vár felépítésére is alkalmas volt.

A Várhegy platóján már a népvándorlás korában kezdetleges földvár állott, amelyet a szlávok Novigrádnak, azaz Újvárnak neveztek. Első említésével Anonymus krónikájában találkozhatunk.

A Felvidék felé vezető utat védelmező erődöt a honfoglaló magyarok később továbbfejlesztették, s Nógrád megye katonai és igazgatási központjává tették.

A vár története során sűrűn cserélgette gazdáit, például 1544 és 1594, valamint 1663 és 1685 között török kézen is volt. 1685-ben egy villámcsapás következtében felrobbant a lőporraktárnak használt öregtorony, és a vár többi része is súlyosan megrongálódott. Később már nem újítottak fel az erősséget, így az pusztulásnak indult. A vár megmaradt romjai viszont még így is lenyűgöző látványt nyújtanak a Várhegy kicsiny platóján, akárcsak a falak mellől a Börzsöny erdővel fedett vulkáni kúpjai.

A Magas-Börzsöny vulkanizmusa

Nógrád után a hegység legmagasabb pontjáig, a Csóványosig mintegy 12 km és közel 800 m szintemelkedés vár ránk. A Saj-kút és a bükkösökkel ékesített Három-hárs érintésével jutunk fel a Csóványosra, ahol a 2014-ben felújított, közel 23 m magas, modern kilátóvá lett geodéziai mérőtoronyból pazar körpanorámában lehet részünk. A hegység „tetején” állva kevesen gondolnak bele abba, hogy a magas-börzsönyi vulkán működésekor a mai Csóványos térsége akár 1500 m magas is lehetett, szemben a jelenlegi 938 m-rel. De vajon hogyan lehetséges ez?

A Börzsöny központi részének felépülésére a börzsönyi vulkanizmus utolsó fázisában (kb. 14–13 millió évvel ezelőtt) került sor, amikor egy több vulkáni kitörési centrum alkotta lávadómegyüttes alakult ki, immáron nem tengeri környezetben. A lávadóm gyakorlatilag a lávaöntés egy speciális formája, amikor a vulkáni kúp kráteréből kitüremkedő viszkózus (sűrűn folyó) láva nem folyik szét, hanem gyakorlatilag „hozzáforr” a vulkán tetejéhez, egyre meredekebbé és instabillá téve azt. Ennek természetesen meglesznek a maga következményei is, amelyekkel a cikk későbbi részében foglalkozunk.

A hatalmas és egységes magas-börzsönyi vulkáni felépítmény komoly mennyiségű andezites jellegű vulkáni anyagot (térfogata akár 25 km³ is lehetett!) eresztett a felszínre, amely a kutatások tanulsága szerint több kisebb-nagyobb kráterből származhatott (ezek ráadásul nem is feltétlenül egy időben működtek).

Az akár 1500 m-es magasságot is elérő Magas-Börzsöny felépítményét a vulkanizmus befejeződése után a külső erők (pl. víz, jég) lepusztító tevékenysége formálta tovább.

A tektonikus mozgások (emelkedések és süllyedések) és a változó éghajlati körülményekhez igazodó felszínlepusztulás hatására az ősvulkán több száz métert veszített a magasságából, így ma már az 1000 m-t sem éri el.

A Csóványos kilátójából észak-északnyugat felé tekintve egy óriási, patkó alakhoz hasonló, elnyújtott forma rajzolódik ki, amelyet gerincek jelölnek ki (pl. Holló-kő, Nagy-Hideg-hegy, Godóvár), tengelyében pedig a Fekete-völgy húzódik. Ez nem más, mint egy hatalmas, szakmai kifejezéssel élve eróziós kaldera maradványa, amely a magas-börzsönyi vulkáni felépítmény lepusztulásával alakult ki. Kialakulásában szerepet játszottak tektonikus mozgások, óriási tömegmozgások (pl. csuszamlások), no és persze a külső erők lepusztító tevékenységei is. Az erdővel borított, csendes tájat szemlélve nehéz elképzelni azt, hogy a miocénben vulkánok ontották magukból a lávát és a törmeléket, bevilágítva az éjszakai égboltot.

A Korona-kő, a Szabó-kövek és társaik

A csóványosi nézelődés után a kék ösvényen délnyugat felé, a Nagy-Hideg-hegy irányába indulunk. A turistaúton bandukolva bizarr, égbe törő sziklaképződményekre lehetünk figyelmesek, amelyek a Nagy-Hideg-hegyig elkísérnek minket. Ilyen például a nem messze a Csóványostól található Korona-kő vagy továbbhaladva a Katalin-szikla és a Szabó-kövek.

Korábban már szóltunk róla, hogy kb. 14–13 millió évvel ezelőtt a Magas-Börzsöny vidékén óriási lávadómegyüttes épült ki, amelynek tagjai a tetejükön, a kráterek peremén feltorlódó lávatestek miatt rendkívüli módon meredekké váltak. Az instabillá lett lávadómok saját súlyuk alatt egymás után omlottak össze, anyagukból pedig úgynevezett izzófelhők alakultak ki. A hatalmas, egy tömegben lezúduló, izzó áradatok a terep mélyen fekvő pontjait (pl. a vulkánok oldalában található völgyeket, vízmosásokat) követték, s belőlük blokk- és hamuárüledékek rakódtak le. Ezek az üledékek rosszul osztályozottak: ez azt jelenti, hogy az autónyi blokkoktól a legfinomabb vulkáni porig szinte minden frakcióméret megtalálható bennük, alapvetően szögletes, tehát nem lekerekített szemcsék formájában.

A látványos sziklaképződmények tehát úgy értelmezhetők, hogy az egykoron jóval magasabb vulkáni felépítmény kráterei felől érkező izzófelhők anyaga a hajdani völgyek tengelyét követve zúdult alá, majd állapodott meg a vulkán középső, illetve alsó részén.

Ennek megfelelően napjainkban a sziklák tövében kuksolva egy ősi völgy mélyén állunk, ahonnan az egykori völgykitöltő blokk- és hamuárüledékeket az erózió preparálta ki a környezetükből.

Ezek a kaotikus szövetű, durvatömbös breccsák szépen tanulmányozhatók az OKT útvonala mentén, a Csóványos és a Nagy-Hideg-hegy között, azaz a magas-börzsönyi kaldera keleti peremén.

A sziklatornyok kipreparálódásában a földtörténeti jégkorszak (pleisztocén) hideg szakaszaiban intenzíven ható fagyaprózódásnak volt döntő szerepe, az úgynevezett periglaciális („jég környéki”) éghajlaton. Az egykori völgykitöltő képződmények a külső erők lepusztító tevékenységével szembeni ellenállásukat annak köszönhetik, hogy a nagyobb kőzetblokkok tágulását és zsugorodását jól tűri a cementáló, finomszemcsés kötőanyag (idegen kifejezéssel mátrix), azaz az összetömörödött vulkáni hamu. Természetesen vándorlásunk során nemcsak ezekkel a kőzettípusokkal találkozunk, hanem az egykori andezites lávaárak erózió által megbontott kőzettestei is szép számmal képviseltetik magukat.

A kaldera peremén a Csóványostól mintegy 3 km-es sétával érjük el a Nagy-Hideg-hegyet. Útközben, ha időnk engedi, tegyünk egy kis kitérőt a Hangyás-bérc szép kilátóhelyéhez, ahonnan a kaldera belsejére, a Fekete-völgyre és mellékvölgyrendszerére csodálkozhatunk rá. A Nagy-Hideg-hegyen ne felejtsünk el bélyegezni, na és persze felfrissülni az 1936-ban elkezdett, teljesen ugyanakkor csak 1947-re elkészült turistaházban. Innen egy kis pihenő gyanánt közel 6 km-es ereszkedés vár ránk a Kisinóci turistaházig.

A Dunakanyar kialakulása

A Kisinóci turistaháztól már nem kell sokat gyalogolnunk a településről elnevezett kis medencében elhelyezkedő Kóspallagig. Innen az OKT útvonalán körülbelül 5 km-t baktatva kitérőt tehetünk a Toronyalja-tó fölött omladozó Pusztatorony, valamint az onnan nem messze megbújó egykori pálos kolostor maradványaihoz. A lehetséges kitérő után már csak pár kilométer, és Törökmezőre érkezünk. Itt, a forrásokkal övezett Török-mezőn, és a közeli Köves-mező térségében is előbukkannak már olyan kőzetek, amelyek nem vulkanikus eredetűek.

A vulkanizmus befejeződése után sekély, szubtrópusi meleg tengervízben rakódott le a lajtamészkő, amely rendkívül gazdag ősmaradványokban (pl. kagylók, csigák, korallok). A mészkő több helyen is előbukkan a Köves-mezőig tartó utunk során, sőt Zebegény mellett bányásszák is (Bőszobi-bánya).

Hosszú kaptatók után hamarosan a Hegyes-tetőn emelkedő Julianus-kilátóban találjuk magunkat, ahonnan pazar kilátás nyílik hazánk egyik legszebb tájára, a Dunakanyarra.

A méltóságteljes Dunát szemlélve azt gondolhatjuk, hogy a folyó mindig is itt volt, s körülöttünk minden állandó. Ezt emberi léptékben gondolkozva talán kijelenthetjük, de évmilliók távlatából tanulmányozva a folyamatokat ez egyáltalán nem igaz.

A földtörténeti pliocén korban (kb. 5,3–2,5 millió évvel ezelőtt) a Duna még nem a Visegrádi-szorosban folyt, hanem a Dunántúlon délies irányba tartott a mai Horvátország északi részén elhelyezkedő, a Pannon-tó utódjának számító Horvát-Szlavón-tó irányába. A később bekövetkezett szerkezeti események miatt (bizonyos területek emelkedtek, míg mások süllyedtek) a Duna a pliocén végén vagy a pleisztocén elején jelenhetett meg a Dunakanyar térségében, mintegy 2,5–2 millió évvel ezelőtt. Ekkor a terület természetesen nem így nézett ki, mint napjainkban: a Dunát 10–15 km széles, tengeri üledékekkel feltöltött síkság kísérte, amelyet a Börzsöny és a Visegrádi-hegység mindössze pár száz méterrel kiemelkedő, erősen lepusztult vulkánjai öveztek. A Dunakanyar látképében ma meghatározó Szent Mihály-hegy mindössze 50–100 m-re dughatta ki a „fejét” a laza üledékek takarója alól.

A komolyabb változás a pleisztocénben (jégkorszakban) vette kezdetét: hiába a vulkánok további lepusztulása a változó éghajlat hatására, a függőleges kéregmozgások miatt a Dunakanyar térségét legalább 300 m-es kiemelkedés érte, viszonylag gyors tempóban.

A terület emelkedésével lépést tartva a Duna lassan belefűrészelte magát a Börzsöny és a Visegrádi-hegység kemény vulkáni kőzeteibe, s az utóbbi 300 ezer évben létrehozta hazánk egyik legkisebb táját, a folyóteraszokkal kísért Dunakanyart.

A kiemelkedés még ma is tart (kb. 2 mm/év), s ezzel párhuzamosan természetesen a Duna mélyebbre vágódása is zajlik.

De miért Dunakanyar a Dunakanyar? A tájat szemlélve láthatjuk, hogy a folyó a Szent Mihály-hegyet nemes egyszerűséggel kikerüli, egy U alakú kanyart leírva. Ennek az az oka, hogy a Duna e területre kerülésekor olyan alacsonyabb és könnyebben „leküzdhető” helyeket keresett, ahol kifolyást tudott találni az Alföld irányába. A Szent Mihály-hegy anyaga kemény andezitbreccsa, amelyet a Duna inkább kikerült (ahelyett, hogy átfűrészelte volna). Az iránymutatást segítette a Visegrádi-hegységben található hatalmas, tömegmozgás által kialakult, észak felé nyitott patkó is, amelyről majd a következő geotúránkon esik szó. Börzsönyi és egyben északi-középhegységi geokéktúránk a Duna partján fekvő Nagymaroson ér véget, ahonnan a bélyegzés és egy jó korsó ital után komppal kelhetünk át Visegrádra.

A cikk a Turista Magazin 2019. szeptemberi számában jelent meg. Korábbi lapszámainkat ide kattintva érheted el.

Cikkajánló