​Majdnem tragédiába torkollott a tátrai kaland

Az alábbi élménybeszámoló nagyon tanulságosan mutatja be, hogy a körülmények hirtelen megváltozása milyen veszélyes lehet a magashegységekben.

Szerző:
Turista Magazin
2023. január 23.

Az alábbi élménybeszámoló nagyon tanulságosan mutatja be, hogy a körülmények hirtelen megváltozása milyen veszélyes lehet a magashegységekben.

Várkonyi Gábor volt az egyik túrázó, akit a szlovák hegyimentők segítettek ki a hó fogságából január 20-án kora este a Nagy-Tarpataki-völgyben (Veľká Studená dolina). Gábor, és társa rutinos természetjárók, jól felkészülten vágtak neki a hétvégi tátrai túrának, mégis olyan helyzetbe kerültek, ami akár végzetes is lehetett volna. Hála a józan helyzetfelismerésnek, és a gyors segítségnek, egy kis kihűléssel úszták meg a kalandot. Íme, a pénteki mentés beszámolója Gábortól:

"A terv az volt, hogy – a tavalyi hétvégénkhez hasonlóan – feltúrázunk a Zbojnická chata menedékházhoz, és két napot elvagyunk a hegyen. Ehhez képest egy egésznapos, embert próbáló menetelés után, átfagyva, az utolsó erőnkkel haladtunk, amikor megmentettek minket. Nem szépítek: halálközeli élmény volt, és még napokkal később is fut bennem az adrenalin. Nem voltunk felelőtlenek, nem voltunk felkészületlenek, tudtuk, hova megyünk, hiszen megcsináltuk már egyszer. Időjárásról, lavinaveszélyről tájékozódtunk. Két napnyi cuccal, megfelelő felszereléssel és kondícióban, időben indultunk.

A hegy, az viszont nem játék, ezt most a saját kárunkon tapasztaltuk meg.

Néhány óráig minden rendben ment. Aztán erősödött a szél, és vészesen lelassultunk. Olyan magasra fújta össze a szél a havat, hogy egy idő után minden egyes lépés derékig történő beszakadással járt. Így alig pár métert tudtunk haladni tíz perc alatt. A völgy után egy éles bal kanyart kell tenni a ház irányába, ahol nagyon meredekké válik egy szakaszon az út. Itt már csak négykézláb tudtunk haladni, az idő pedig fogyott.

Egy idő után pedig már négykézláb sem ment, mert egész testtel szakadtunk be a hóba. Egy nyomorult millimétert sem tudtunk megtenni fölfelé. Semmit, nullát. Ilyet még nem tapasztaltam, de ami rosszabb hír volt, az sem, akivel együtt voltunk, pedig ő megmászott már pár hegyet. Páran kérdezték azóta, hogy miért nem vittünk magunkkal hótalpat, de semmit nem segített volna. Ahol számított volna, ott átjutottunk így is. Ahol elakadtunk, ott meg azzal se ment volna.

Közben sötét lett. A háztól olyan 600 méterre lehettünk. De haladni nem lehetett, térerő pedig nem volt ott. Ilyenkor bepánikolni nem szabad, mert jönnek a hülye döntések. Visszaindultunk. Szétfagyva, átázva a kúszástól. Közben néztük a térerőt. Amint lett egy pálcika, hívtam a hegyimentőket. Elmagyaráztuk nekik, hol vagyunk nagyjából. Azt tanácsolták, hogy meneteljünk lefelé, ahogy bírunk, ők meg indulnak szemben. Eddigre már korom sötét volt, fejlámpával haladtunk. Minden egyes lépés derékig hóba szakadással járt. Elképesztően sok energiát jelentett.

A szél miatt utat, nyomot nem lehetett már látni. A bakancsainkba összegyűlt a víz, a kesztyű merevre fagyott.

Víz sem nagyon volt, mert belefagyott a palackba. Itt volt az a pont, hogy mindkettőnkben komolyan felmerült, hogy ha a körülmények rosszabbra fordulnak, akkor szó szerint itt döglünk meg. Vergődtünk lefelé, utolsó utáni erőnkkel, órákig, mire egy kanyar mögött megláttuk a mentők fejlámpáit. Addigra már tényleg járni is alig tudtunk. Óbégattunk, hogy meghalljanak, és igazi megváltásnak éreztük, amikor ránk találtak.

Meleg tea, csoki, új kesztyű, melegítő tasakok, kis pihenés, és indulás lábon lefelé, mert vinni nyilván nem tudtak. Innentől volt még egy szűk óra, mire a motoros hószánokat elértük, amivel végül levittek minket. Feljebb ezekkel azért nem tudtak jönni, mert a terep nem alkalmas rá. Nagyon hálásak vagyunk nekik, kedvesek, profik, együttérzőek voltak. Azt már csak lent árulták el, hogy havi 6-8 ember hal meg ezen a szakaszon, és az isteni gondviselés, valamint a higgadtság az, aminek az életünket köszönhetjük.

Ha nincs térerő, ha valamelyikünk lába kificamodik, ha köd jön, ha erősebb a szél, ha még pár fokkal hidegebb van, ha lemerül a fejlámpa, stb, stb, akkor vége.

Tanulság: tisztelni kell a hegyet, nagyon. Felkészülten, felelősen, alázattal indultunk el. Majdnem ottmaradtunk.

Köszönjük a szlovák hegyi mentőknek, és a Jóistennek!"




Cikkajánló