Már négy rétisaspár költ a Kis-Sárréten

Mindannyian a tojásokon ülnek, március végén fognak kikelni az első fiókák.

Szerző:
TM
Fotó:
Pabar Zoltán (kiemelt kép)
2020. március 5.

Mindannyian a tojásokon ülnek, március végén fognak kikelni az első fiókák.

Eddig három rétisaspár költött a Körös-Maros Nemzeti Park területén található Kis-Sárréten, idén viszont egy negyedik is csatlakozott hozzájuk. Az első pár még 2003-ban foglalta el a korábban kihelyezett műfészket az Ugrai-halastavakon. A második költőpár a Begécsi-halastavaknál található erdőben telepedett meg, a harmadik pedig 2016-ban érkezett az országhatár közelébe.

Idén újabb költőpár költözött a területre, a Begécsi-halastavak közé ékelődött puhafás ligeterdőben építettek fészket – számol be róla a nemzetipark-igazgatóság a weboldalán. A négy fészek egy 5 kilométeres sugarú körön belül helyezkedik el, így ez egy viszonylag sűrű állománynak mondható. Egyébként a Kis-Sárrét távolabbi szegletében is évek óta él két pár.

A rétisas a legkorábban költő ragadozó madár, március végén már számíthatunk a fiókákra. A faj jellemzően 1-3 tojást rak, és 38 napig tart a kotlás.

Forrás: kmnp.hu

Cikkajánló