Több mint ezer homoki nőszirom virágzik a Felső-Kiskunságban

A növény három éve már eltűnőben volt, csak maroknyi területen maradt fent. A rákosi viperák élőhelyére ültették ki a felszaporított állományt.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Dr. Mizsei Edvárd / Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (Kiemelt kép)
Forrás:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Wikipédia
2023. május 22.

A növény három éve már eltűnőben volt, csak maroknyi területen maradt fent. A rákosi viperák élőhelyére ültették ki a felszaporított állományt.

Ahogy a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság oldalán olvasható, a homoki nőszirom élőhelye az évtizedekkel ezelőtti beszántások miatt romlott le. Három évvel ezelőtt alig maradt belőle, így néhány tucat tövet begyűjtöttek, és ezekről szaporították fel kertészeti körülmények között több ezerre az állományt.

Több mint két hektárnyit területre, 22 gyepfoltban ültették ki a több mint 5000 példányt, melyek most virágoztak legelőször. Egynegyedük nyílt ki.

A homoki nősziromról azt kell tudni, hogy bennszülött növényfaj a Kárpát-medencében, és legnagyobb számban a Kiskunságban maradt fenn. Védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft. Alacsony termetű, mindössze 6-12 cm-esre nő meg. Sárga színű virágokat hoz, április közepétől májusig virágzik.


A növényt a rákosivipera-védelmi LIFE-projekt keretein belül szaporították, melynek célja, hogy a ritka kígyó élőhelyeit is helyreállítsák. Mivel a homoki nőszirom karakterisztikus növényfaj, de nagyon rosszul terjed, segítség nélkül nem sok eséllyel telepedett volna meg újra nagyobb területen. A rákosi vipera ernyőfaj – írják, ami azt jelenti, hogy a megőrzésére irányuló védelmi intézkedések nem csak e fokozottan védett hüllőfajnak kedveznek, hanem az élőhelyén található más természeti értékek hosszútávú megőrzéséhez is hozzájárulnak. Ilyen a homoki nőszirom is.

Cikkajánló