Vasalt utakon a Körmöci-hegységben

Kipróbáltuk Szlovákia egyik legújabb via ferratáját Körmöcbánya szomszédságában. Az akár egy nap alatt is teljesíthető túra családi programnak sem utolsó.

Szerző:
Nógrádi Attila
Fotó:
Nógrádi Attila
Szigeti-Böröcz Ferenc
2019. augusztus 3.

Kipróbáltuk Szlovákia egyik legújabb via ferratáját Körmöcbánya szomszédságában. Az akár egy nap alatt is teljesíthető túra családi programnak sem utolsó.

Valamiért Szlovákiában nem szaporodtak úgy el a „klasszikus” via ferrata útvonalak, mint például Ausztriában vagy Olaszországban, ezért is figyeltünk fel arra a hírre, hogy 2017-ben négy új útvonalat is átadtak a Körmöci-hegységben. Egészen pontosan a Körmöcbányától mindössze 10 kilométerre található Skalka síközpont szomszédságában, ami eddig elsősorban a sífutók között lehetett népszerű úti cél.

 

 

Budapestről bő háromórás úttal számolhatunk, így ha időben indul a csapat, már kora délelőtt ott lehetünk a síközpont parkolójában (Skalka Kremnica), ahol nem mellesleg egy egész évben nyitva tartó, hangulatos panzió és étterem várja a vendégeket. Eltévedni nem nagyon lehet, mert a parkoló szélén egy információs tábla jelzi, merre találjuk a via ferratát. A mintegy félórás sétát (a piros jelzést kell követni) mi megtoldottuk egy kis kerülővel, hogy megnézzük a nemrég felújított Görgey-alagutat, ahol 1849 januárjában szó szerint utat tört magának Besztercebánya felé a Görgey Artúr vezette sereg.

 

 A sípálya parkolójától a piros jelzést kell követni

 

A sífutók paradicsomának számító Körmöci-hegységről annyit érdemes tudni, hogy létét vulkanikus tevékenységnek köszönheti, és geológusszemmel nézve igazi csemege, mert a keleti oldala meredek, míg a nyugati sokkal lankásabb így állítva - ha nem is örök, de emberi léptékkel meglehetősen maradandó - emléket egy hajdani óriásvulkánnak. Kőzete jellemzően andezit, amelyből a természetes erózió szép képződményeket képes alakítani: nem véletlenül hívják szlovákul Skalkának, azaz sziklakertnek a környéket. Eszményi terep via ferrata útvonalak kialakításához.

 

 

A hatalmas fákat felvonultató erdő kanyargó ösvényei nagyobb túrára csábítanának, mi azonban megállunk, mert a fák között előbukkan egy tábla, és örömmel állapítjuk meg, hogy jó helyen járunk. Bár az összes táblán csak szlovákul vannak információk, a sematikus térképek azért beszédesek, így hamar kiderül, hogy bemelegítésnek egy, pontosabban két miniferratával kezdhetjük a napunkat.

 

 A via ferratáktól mintegy negyedórás kitérő a híres Görgey-alagút

 

A hivatalosan A és B nehézségi szintű útvonalak egyike (Jánošíkova diera a neve) egy hatalmas sziklatömbön halad át 30 méter hosszan, míg a rövidebb a sziklatömb belsejében lévő alagúton vezet fel 5 méter hosszan. Ez utóbbi megmászáshoz kell fejlámpa is, mert koromsötét van a kis üregben, és arra is készüljünk fel, hogy zsákutca az út, azaz visszafelé is ugyanott kell lejönnünk. A külső útvonal akár jó kondiban lévő 10-12 éves gyerkőcökkel is teljesíthető, mert a hajlított fémrudakból kialakított lépések közel vannak egymáshoz, így „csak” végig kell létrázni a szikla oldalában.

 

A java még csak most jön


A tökéletes bemelegítés után indultunk el a fő attrakció felé, ami meredek ereszkedést jelentett egy jól kiépített miniszerpentinen. Ennek az aljában találjuk a három fő útvonal közös beszállási pontját, ahol nagyon figyelmesen egy kis pad és információs tábla fogadja a látogatókat. Ha már itt vagyunk, érdemes felmenni a pad feletti hegygerincre, mert innen szó szerint szédítő kilátás nyílik a környékre. Az első, A-B nehézségűnek mondott Zostupovka névre keresztelt útvonal kakukktojás, mert lefelé kell mászni rajta, egészen konkrétan mintegy 70 méternyi szintet veszíthetünk a segítségével.

 

 

 

Akárcsak a legelső ferratánál, itt is könnyedén lehet haladni a sűrűn telepített lépéseknek köszönhetően, így bátran csodálhatjuk közben a környezetünket, ugyanis van mit. A sokféle hatalmas fának hála igazi őserdei hangulat vesz minket körül, a sziklák repedéseiből páfrányok nyújtózkodnak a fény felé, ráadásul pont egy (táblácska szerint) 200 évesre becsült juharfa „ölébe” érkezünk. Ennek a matuzsálemnek a kacskaringós gyökerei között kell átcsatolnunk az első út végét jelentő függőhíd drótkötelére.

 

 A 200 éves juharfa és a függőhíd

 

A hídon átkelve és visszanézve megemeljük a sisakunkat az építők előtt, hogy ilyen varázslatos környezetben tették lehetővé a biztonságos lejutást - ez eddig csak a hegymászók és az erdő lakóinak kiváltsága volt. Sajnos ezt követően volt időnk nézelődni, mert a híd után egy kiadós nyári zápor kapott el minket, ezért egy kis sziklamélyedésben vártuk az égi áldás végét - minő figyelmesség, itt is volt egy pad.

 

Legalább a villámok nem csapkodtak

 

Az eső csak nem akart elállni, és mivel az időnk vészesen fogyott, kénytelen-kelletlen továbbindultunk azzal vigasztalva magunkat, hogy legalább a szél nem fúj, illetve a villámok sem csapkodnak körülöttünk. Ez utóbbiak különösen kellemetlenek lehetnek egy több száz méter hosszú drótkötélbe csimpaszkodva.

 

 

Az „igazi” via ferratázás csak most következett, ugyanis hirtelen ott találtuk magunkat a Výzva (Kihívás) nevű, E nehézségű útvonal aljában. Egy 60 méter magas, függőleges, néhol kisebb visszahajlásokkal emelkedő, hatalmas sziklatömböt kell elképzelni, amelynek oldalában vezet fel a drótkötél, lépéseket viszont csak egy-két helyre tettek, így ide csak az juthat fel, akinek már van némi jártassága sziklamászásban.

 

 

Az eső miatt úgy döntöttük, kihagyjuk a kihívást, és inkább a mellette kiépített Komín (Kémény) nevű, B-C nehézségű útvonalon jutunk fel. Ennek az az érdekessége, hogy a felénél kétfelé ágazik, így eldönthetjük, hogy a kereszttel megkoronázott Trubac-toronyra kapaszkodunk fel, avagy az egyre szűkülő, majd kéménnyé összeálló sziklahasadékon át érjük el a közös kiszállási pontot.

 

 

Akárcsak az eddigi utakon, itt is könnyű a dolgunk a sűrűn kiépített lépésekkel, de az egyre szűkülő sziklahasadék miatt azért itt-ott mászni is kell, ám aki idáig eljutott, annak nem okozhat gondot a terep, sőt minél több via ferrata helyszínen járt már valaki, annál jobban értékeli majd ennek a varázsát és egyedi hangulatát, ahogy az egymásra dőlt sziklatömbök között halad felfelé.

 

 A Trubac-torony

 

Az elágazásnál először a Trubac-torony meghódítását választjuk, és felkapaszkodunk a cukorsüveg formájú sziklára, amelynek tetején az Emil Trubac hegymászó emlékére állított kereszt és táblácska áll. Kedves gesztus, hogy a kereszt mellett egy kis deszkalapot is elhelyeztek, így viszonylag kényelmesen tudunk ücsörögni a tájban gyönyörködve. Ez utóbbiról sajnos lemaradtunk, mert a csúcsra érve úgy éreztük magunkat, mint egy vattacukor-készítő kondérban: fehér habként vettek körül minket a felhők. Az élményt egy kis drótkötélhíd teszi teljessé, ezen át jutunk a Trubac-torony csúcsáról a hegy oldalába, majd érjük el a kiszállási pontot, ahol egy fa nyugágy várja a feljutókat. Ha nem lett volna az az eső, valószínűleg még most is ott heverésznénk a panorámában gyönyörködve.

 

 

 A Trubac-tornyot stilszerűen egy drótkötélen hagyjuk el

 

 

Kincs lapul a föld alatt
Az aranyáról híres Körmöci-hegység - többek között a Madarassal, a Selmeci-hegységgel és a Polyánával együtt az Északnyugati-Kárpátok külső vulkáni övezetéhez tartozik. Az övezet hegységtagjait változatos felépítés jellemzi, anyagát elsősorban andezit, riolit, dácit, néhány helyen bazalt alkotja, továbbá mindezek lepusztulástermékei is sokfelé megtalálhatók. A Körmöci-hegység nem büszkélkedhet olyan szabályos kalderával, mint a Polyána, erdős hátainak kulturális látnivalói azonban kiemelkedők. A hegységek repedésrendszerében a hidrotermális ércképződés eredményeképpen színes- és nemesfémeket tartalmazó telérek jöttek létre. A Körmöcbánya környéki kvarcerek aranyat és antimonitot rejtenek, ez alapozta meg Körmöcbánya hírnevét.

Toronyból az alagútba

 

Mivel az eredeti menetrendünkhöz képest csúszásban voltunk, nem kezdtük elölről a teljes kört a leereszkedéssel és a függőhíddal, hanem visszamásztunk a Trubac-torony oldalában az elágazásig, és onnan indultunk vissza a kéményen keresztül, hogy kipróbáljuk az összes lehetőséget. Amikor többen is vannak az útvonalon, ilyet természetesen nem illik és szabad csinálni, de a szakadó esőben finoman szólva sem volt nagy tolongás a környéken.

 

A Kémény nevű út szó szerint hozta a formáját, hiszen egy kürtőn kell keresztüljutnunk a kiszálláshoz, így akinek klausztrofóbiája van, az inkább a Trubac-torony felé vegye majd az irányt. Sajnos az eső egyre jobban esett, a szél is feltámadt, így a korábban eltervezett gerinctúra helyett inkább a parkoló melletti menedékházat választottuk.

 

Mellékszál ugyan, de számomra most vált világossá, hogy aki Szlovákiában sztrapacskát rendel, az jó eséllyel egy szafttal meglocsolt hússzeletet kap galuskával, ezért ha valaki tényleg juhtúrós galuskára vágyik némi szalonnapörccel, az a bryndzové halušky nevű étkeket keresse az étlapon. Ezt persze lehet még cifrázni kolbásszal, káposztával, kicsit olyan ez, mint a lecsóuniverzum, csak a fantázia és az elérhető alapanyagok spektruma határozza meg, hányféle variációt hozunk ki az alapreceptből.

 

 Körmöcbányán érdemes megállni egy kis városnézésre

 

 

TIPP
A hely közelsége miatt akár egy nap alatt is teljesíthető a ferratázás. Érdemes egy kis időt szánni a Körmöci-hegység felfedezésére, amire egy gerinctúra lehet a legideálisabb, annál is inkább, mert a közelben - a via ferrata helyszíntől mintegy másfél órányi gyaloglásra - egy menedékházban is megszállhatunk. Hazafelé ugyancsak érdemes megállni Körmöcbánya főterénél, hogy sétáljunk egyet a városka macskaköves utcácskáin a több száz éves házak között.

 


 A cikk a Turista Magazin 2018. szeptemberi számában jelent meg.

 

 A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Adrenalifröccs a Békás-szorosnál

Őszi túra a Júliai-Alpok legizgalmasabb csúcsán

Kalandokkal körülbástyázott vár

Gyergyószentmiklós, Erdély outdoor fővárosa

 

 

 

Cikkajánló