Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szöveg és fotó:
2022. április 12.

Három évszak egy túrán a Börzsönyben - Teleki 50

Hajthat a kaland és felfedezővágy, a kihívást jelentő sportteljesítmény, vagy egyszerűen csak a természet szeretete, ebben a hegységet átszelő teljesítménytúrában mindenki megtalálhatja a számítását.

Térképnézegetés közben előbb vagy utóbb minden Börzsöny, illetve túrarajongóban felötlik a kérdés: vajon milyen lenne ezt a változatos, számos élményt tartogató hegységet észak-déli, azaz hosszanti irányban és egyhuzamban átszelni? Anno a „hazajárós” srácokban (Hazajáró Honismereti és Turista Egylet) is valami ilyesmi gondolat munkálkodhatott a Teleki 50 elnevezésű teljesítménytúra megalkotásánál, ami a műfaj klasszikusaként (21. alkalommal) idén április 2-án is elrajtolt.

„Túránk célja egyrészt emléket állítani gróf Teleki Pál földrajztudós, természetbarát miniszterelnöknek, másrészt elkalauzolni minden indulót a Börzsöny szebbnél-szebb tájaira, hogy megismerhessék a hegység csodálatos értékeit.”

Korábban már két feledhetetlen emléket szereztem erről a túráról, és ez alkalommal is valami maradandóra készültem, ám várakozásomat felülmúlva, kedvenc tájam három évszak hangulatával is gyönyörködtetett.

Kora tavasszal a szeszélyes időjárás – és persze minden, ami ezzel jár – különösebb meglepetést nem okozhat, de ilyentájt a túra magas-börzsönyi részei még akár a masszív téli hangulatot is visszaidézhetik. Így volt ez most is, de haladjunk csak szépen sorjában, hiszen a Börzsönyön való átkelésnek nem ez volt a legfőbb attrakciója: a Drégelypalánkról induló és Zebegénybe érkező közel 50 kilométeres élményt minden alkalommal egészben kell értékelni.

Aligha van a hajnali órákban Drégelypalánkra döcögő „piroskának” akkora utasforgalma, mint a Teleki 50 napján.

A Drégely megállóhely reggeli párás csendjét a begördülő szerelvény kattogó zaja, kisvártatva pedig a fedélzetéről lekászálódó népes turistacsoport zsibongása törte meg, ami pillanatokkal később jókedvtől harsány sorba rendeződve várta a nevezés utáni egész napos terepezést. Számomra a pálinkával koccintós reggeli lelkesedés még korai volt. Álmos gondolataimmal csupán az erdő meghitt csendjére vágytam, arra a fajta magányra, amivel ráhangolódom az egész napos utazásra.

Elnyújtott léptekkel indultam a Drégelyvár rohamára, aminek kaptatója már a falu határában megbúvó Schaffer-kútnál megkezdődik, de a legendás meredekje közvetlenül az erősség alatt izzaszt meg csak igazán. Ezen a részen már magányos némaságban, monotonan lépdeltem a télből éppen csak felocsúdó, szürke légkörben, ami bágyadt hangulatomhoz tökéletesen passzolt. Mire felszuszogtam magam a számomra oly kedves, számtalan emléket adó Drégely várába, a felpumpált vérnyomásom már egészen felébresztett. Jöhettek a nagyobb hegyek, illetve maga a Börzsöny, ami a várfalakról nézve komor fakósággal hirdette kora tavaszi állapotát.

Immár felélénkülve és sportos lelkesedéssel vetettem bele magam a kilométerfalásba. Másnak talán a saras és a ködbe zárt erdő bús és rideg környezetnek hat, főleg ha gyaloglásról van szó, de számomra ez a télies hangulat inkább az alvó erdő meghittségét jelenti, melyben untalan szeretek elmerülni. A nagy fehérségben helyenként még felbukkant egy-két túratárs, de az ismerős táj jóformán az egész út során csak az enyém volt.

A Nagyhát gerincéről meredek és saras ereszkedésben értem el a Központi-Börzsöny északi határát jelentő Kemence-patakot. A hónapokon át tartó szárasságnak szerencsére már nyoma sem volt. Az előző nap lehullott eső ugyanis alig pár óra alatt üdítő frissességet hozott a teljesen kitikkadt erdőnek, beindítva a patakok tavaszi zúgását, amit az elmúlt aszályos évek során sajnos egyre ritkábban és rövidebb ideig lehet hallani.

A hömpölygő Kemence-patakon még hídon lehetett átkelni, de a Nagy-Mána alatt összefolyó Rakottyás- és Rózsa-patak vízéhez már technika kellett, amit ki így, ki úgy oldott meg, függően attól mennyire akart vizes lenni. Nekem is választanom kellett a terepfutók bátor és lendületes, avagy a kényelmet és biztonságot keresők megoldásai között. Gondoltam vagyok annyira tapasztalt, hogy minden praktikát ötvözve (tehát gyorsan és szárazon) kelek át a zúgón, de az utolsó sziklás szökkenés teljes merüléssel járt a bal lábam számára. Mit bánom én, majd a felmenetben megszárad – mondtam magamban –, csak annak a két sorstársnak ne okoskodtam volna hogyan is kell ezt csinálni..

A Nagy-Mána bérc az egyik kedvenc helyem a Börzsönyben, és ezzel azt hiszem, nem vagyok egyedül. Panorámás ösvényéről ez alkalommal nem nyílt szép kilátás a vadregényes Rózsa-völgyre, de a ködbe burkolt hegygerincnek így is megvolt a sajátos varázsa. Emlékszem, néhány éve még milyen szomorúsággal baktattam itt fölfelé, kételkedve, hogy az én életemben már sosem lesz olyan ez a táj, mint 2014 decembere előtt. Szerencsére nem lett igazam, mert az erdők gyorsabban gyógyulnak, mint azt bárki is gondolta volna.

A Csóványos felé tartó hegymenet télies hangulatban telt, de a Sasfészek-bércen vezető ösvényen már hóvirágok jelezték az évszakváltást. Pár száz méterrel odébb – a Három-hányás őserdőjében – viszont újfent visszaköszönt a fehér évszak, mesés dérpompával megszórva a tájat.

A fagy és köd néma dermedt tengerében meredező fatörzsek között egyszer csak egy szögletes forma kezdett kirajzolódni előttem. Elégedetten konstatáltam, hogy ez mára a csóványosi kilátó, a hegység legmagasabb pontja, (938 m) amit még dél előtt sikerült meghódítanom, holott ilyen jó erőnlétre nem számítottam magamtól. Nem is álltam meg – hisz a ködben nem is nagyon volt miért – vitt tovább a lendület Nagy-Hideg-hegy felé.

A Csóványost és Nagy-Hideg-hegyet összekötő hegygerinc jelenti a miocén kori vulkán kalderájának déli oldalát. Ha kellő hideg és pára van, a meredek, szakadékos északi oldal felől átbukó légáramlat látványos, több centis dérdíszeket alkotnak a fák ágaira és törzseire. Ezeket a jellegzetes téli jeleket most is megcsodálhattam, aminek megidéző látványát minden szerencsés alkalommal a szívembe zárok, mint hamisítatlan börzsönyi hangulatot.

A Nagy-Hideg-hegyi turistaházat – ahol az ellenőrzőpont és a frissítő is várt – sejtelmes tejködben értem el. Egy ilyen hegyi lak menedékhangulatát a nyirkos idő csak tovább fokozza, és még ha esetemben csak pár percre is, de komfortja már-már luxusnak hatott az izzadságtól, párától nedves tagjaimnak. A szervezőktől kapott tea ilyenkor lélekmelengető, a nápolyi pedig finomabb, mint valaha. Mindig ez van, ha az ember hiúságból hajtja magát, minden korty és falat ízesebb és értékesebb.

Eddig ugyanis tényleg hajtottam magam. Kezdtem sportot csinálni a dologból, felbuzdulva az addigi – nem remélt – teljesítményemen, amit kezdtem a hat évvel korábbi, jól sikerült túrám szintidejével összevetni. A lendületem a Kisinóc felé tartó lejtmenetben is kitartott, igaz itt jóformán gurultam a köves hegyoldalban, mígnem megérkeztem a túra 30 km-es távjának végállomásához, egyben egy újabb frissítőponthoz.

Ez már Kóspallag, ahová szintén sok kedves emlék köt. A túra viszont csak jó néhány száz méter kerülővel, a kálvária megmászása után vezet be a faluba, és ezt a rész én valamiért ki nem állhatom. Még az eleredő eső sem zavart, csak az a fránya hegy a kálváriával. Végül csak leértem a faluba, ahol már úgy eleredt az eső, hogy kénytelen voltam poncsót ölteni, majd szembenézni a ténnyel, hogy innentől még nagyobb sárra számíthatok, mint odafent a Magas-Börzsönyben.

Túl voltam a féltávon, innentől kevesebb szint várt rám, ellenben a sár legalább annyira megdolgoztatott, mint korábban a felmenetek. A Bibervár felázott buckája – ahol pecsételni kellett – kimondottan időgyilkos feladat volt. A csekély romokhoz ugyanis a fel, de főleg a lejutás ilyen csúszós időben kimondottan technikás és odafigyelős, de leginkább balesetveszélyes mutatvány. Megúsztam, de azért jó néhány kapaszkodós percet eltöltöttem a dologgal.

Bár a csapadék, a hőmérséklet és a feltámadó szél leginkább novemberi légkörre emlékeztetett, a Törökmező felé vezető úton a kikeletet hirdető tavaszi hérics sárga virágtengere gyönyörködtetett a déli fekvésű domboldalakon.

Jött Törökmező, és én kezdtem erővel és kedvvel is leereszteni. Egy kicsit olyan volt ez számomra, mint amikor a gyerek megunja a játékot, és valami másra terelődik a figyelme, nekem ez a fáradság és a célban remélt sör volt, melyek minden addigi pozitív élményemet kezdték felülírni. Nyűgös itt talán még nem voltam, de az előttem álló Hegyes-tető megmászása kimondottan rezignálttá tett. Aki már legalább egyszer felkapaszkodott a Julianus-toronyhoz, az tudja, aki mindezt saras, havas esős időben tette, az pedig érti miről is van szó.

Átnedvesedve, 45 km után kissé megviselten értem fel a kilátóhoz, ahol épp havazni kezdett. Kilátásért itt sem kellett felkapaszkodni a torony tetejére, ellenben a frissítéshez és az átöltözéshez kiváló menedéket nyújtott az épület. Innen már csak egy rövid lejtmenet a Mókus-söröző, ami a cél! – ezzel nyugtattam magamat. Kidurrant szellemem előtt ez már vágyképként lebegett, mert az az igazság, hogy a végére kissé elmértem az erőm.

A túra persze csak a célban ér véget, erre pedig a csúszós és meredek hegyoldalon bemutatott vetődésem figyelmeztetett. Az esést szerencsére csak az elgörbült túrabotom bánta, de engem mindenesetre annyira felrázott az akrobatikus mozdulat, hogy egycsapásra kiment belőlem a fáradság. Kisvártatva kocogásban jött elém a zebegényi kilátó, majd a kálvária, innen pedig pár egy köpésre a kánaán.

A Mókus sörözőben minden szép lett. Élményekkel teli és a végén megpróbáltatással megfűszerezett tíz órás utazás ért itt véget, ahol evés, ivás és barátságos arcok fogadtak.

Nem is nagyon akartam hazamenni innen, olyan jól elücsörögtem a sörömmel, miközben kint már javában rákezdett a havazás.

Így teltek az esti órák a „hazajárósokkal”, akikkel a fáradság ellenére már terveztem a következő túrát: velük ugyanis főként a Kárpát-medence határon túli szebbnél szebb részeit lehet felfedezni.


Különleges kővilág meseszép erdőkkel a Bükk lábánál

Különleges kővilág meseszép erdőkkel a Bükk lábánál

2022.06.28.

Cserépfalu minimum két ok miatt is remek túracélpont. A településhez közeli kaptárkövek már önmagukban is megérik az egynapos kiruccanást, ám a falutól északra nyílik a Bükk egyik legszebb szurdoka, a Hór-patak völgye. A Suba-lyuk és a község érdekes formájú kilátója pedig hab a tortán az innen induló, a környéket átszelő, változatos terepen vezető turistaösvények között.

→ Tovább
Könnyű túra a Budai-hegység egyik legszebb és egyben egyik legeldugottabb részére

Könnyű túra a Budai-hegység egyik legszebb és egyben egyik legeldugottabb részére

2022.06.01.

Kiváló panorámájú dolomitsziklagyepek, erdei ligetek, virágos tisztásokkal tarkított hegyoldalak váltogatják egymást a Budai-hegység északnyugati csücskében. A „Fehér út” sárgáján jártunk, ahol a főváros közelsége ellenére aránylag kevesen mozognak az erdei ösvényeken, és így minden adott egy nyugis, lazulós és pazar mód látványos kiránduláshoz.

→ Tovább
Budapest egyik legszebb Duna-parti sétánya

Budapest egyik legszebb Duna-parti sétánya

2022.05.28.

Egy hely a városban, ahol azonnal körülvesz a természet, méghozzá ott, ahol a legkevésbé számítanál rá. Ártéri fák árnyas lombsátra kilométereken keresztül, hihetetlen folyóparti kilátásokkal. Ligetek, parkok, nádasok, hattyúk, vadkacsák, csend és lustán hömpölygő Duna. Bringával és gyalogosan is végigjártuk a csepeli Kolonics György sétányt, és minden méterét imádtuk.

→ Tovább