A bezárt Csóri csuka csárda melletti parkolóból indultunk zegzugos utunkra. A bekerített vízmű kerítését elhagyva felfelé indult a zöld jelzés a Kilátó-hegyre, ahol fenn egy pirosra festett sintó kapu fogadott. A japán sintó vallás szerint a torii kapu a földi és a más/szakrális világ közötti átjárót jelképezi. „Rajta áthaladva egy nagyobb szentségű térbe érkezünk.” És valóban, most is működött a kapu: alattunk a falucska, távolban a Mezőföld (az Alföld!) elvégződésével, s előttünk a kaland misztikuma.

1 / 11

Fotó: Németh Imre

Ligetes, feketefenyőkkel tarkított, hangulatos domboldalon talpaltunk tovább, két villanyvezeték-nyiladék útját is kereszteztük. A második után egy felhagyott, szemétlerakónak használt dolomitbányára tekinthettünk le.

2 / 11

Fotó: Németh Imre

Kis darabon hétvégi kertek kísértek, majd egy kidőlt fákkal tarkított feketefenyvesben kanyargott ösvényünk keletnek, a Száraz-horog pereme felé. Hogy mi is itt a horog?

A zöld sávból kiágazó jelzések kilátóhelyhez vittek, a dolomitplató peremére, ahol mesés látvány várt. (Aztán a tapasztalatlanabbaknak vissza a zöldre!) Mi kellő óvatossággal végigmentünk a sziklaszurdok peremén vezető „partizánösvényen”. Alig tértünk vissza a jelzett útra, már meredeken ereszkedtünk alá a Száraz-horogba. Megilletődve haladtunk a zord, sötét völgy mélyén a kidőlt fák között, az égbe szökő fehér dolomitsziklák lábánál.

4 / 11

Fotó: Németh Imre

Kapcsolódó cikkek

Szent kapuval a bakonyi prérire

Tovább

Kirándulás a magyar piramishoz, avagy kastélytúra extrákkal

Tovább

Mielőtt kitágult volna a kanyon, már 180 fokos fordulattal kapaszkodtunk is felfelé a szurdok nyugati peremére, amely egy rövid, de emlékezetesen meredek sziklaél legyőzése után elragadó kilátással jutalmazott: most csodálhattuk meg a szemközti, keleti oldal letöréseit, ahol alig fél órája jártunk.

5 / 11

Fotó: Németh Imre

A sziklagerinc lelaposodott, leereszkedett. Itt is sok kidőlt fát kellett kerülgetnünk, éppúgy, mint a Száraz-horog további részén.

A sok kidőlt fa is áldozata lehet a klímaváltozásnak: szárazság, viharos szelek. És a pusztulásukba besegít a dolomiton lévő vékony talaj, a terep meredek lejtőszöge, no és másodlagosan a gombák és a rovarok tevékenysége is. És sajnos az ember is az egynemű, döntően egy fajt tartalmazó, így a természetes biodiverzitást nélkülöző erdőkkel.

Mielőtt kiértünk volna a völgyből, már üzent a Palotai-Bakony honvédségi gyakorlóterülete: a turistaút két oldalán egykori harcászati gyakorlatok gödrei (tankállás, lövészárok) emlékeztettek a „Béketábor” harciasságára.

7 / 11

Fotó: Németh Imre

A fátlan dolomitfennsíkon az „Ötfa” nevű csomóponthoz tartottunk. Az öt fát nem tudtuk beazonosítani, de innen valóban öt felé ágaztak szét az utak. Mi itt a délkeletnek tartót választottuk, amely a Nagy-tisztás nyugati szélén tartott a Mandulás felé.

Alig kanyarodtunk a zöld sávon északnak, feltűnt a nagy attrakció, a Szenes-horog szenzációsan sziklás túlsó partja, ahol egy órán belül leszünk majd.

10 / 11

Fotó: Németh Imre

A szurdokba rövid, de meredek út vezetett. A kihívás később a sok kidőlt fa átmászása volt. Nehéz volt a lábuk elé figyelni, hiszen hatalmas sziklák, sziklafalak törtek az égnek a keleti völgyoldalban.

Innen jelzetlen ösvényeken bóklászva cserkésztük be a már ismert zöld sávot, ami a parkolóba vitt. Ja, hogy az idő végig szeles, nyirkos és borult volt? Ezt ritkán vettük észre, a sok szépség lekötötte figyelmünket. És tavasszal is vissza kell térnünk a dolomitsziklagyep és a szurdok- és karsztbokorerdő romantikus hangulata, virító virágai miatt! Mert megragadott a táj, horogra akadtunk.

Térkép: Dorogi András

11 / 11

Fotó: Dorogi András