Keresés eredménye

Így újult meg a Kékkör

A munkában részt vevő szakemberek egy pódiumbeszélgetésen nyilatkoztak arról, hogy mit jelentett számukra a kultikus túraútvonal fejlesztése.

2015.10.30.

A galyatetői átadó képekben

A szombat délelőtti megnyitó Dr. Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatójának beszédével kezdődött, utána Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Orbán Viktor miniszterelnök mondott ünnepi beszédet.

2015.09.19.

Stratégiai megállapodás

Szövetségünk aláírta a Nemzetgazdasági Minisztériummal a jogszabályok előkészítésében való részvételről szóló stratégiai partnerségi megállapodást.

2013.11.11.

Lendületes kerékpárút fejlesztések

Elkezdődött a kerékpárút építése a Velencei-tó déli partján: a tizenkét kilométeres szakaszt 730 millió forintos összköltséggel, európai uniós források felhasználásával valósítják meg az év végéig.

2013.11.07.