Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Kóstoló a legendás sárból a Cserhátban

Soós Lajos 2019.11.27.

Kíváncsiak voltunk, nagyon kíváncsiak, most végre eljött a megfelelő alkalom. Sokat hallottunk, olvastunk már a hírhedt agyagos sárról a Cserhátban. Szinte rémtörténetbe illő legendák keringenek körülötte.

A Göcsej és az Őrség saras, agyagos talaját már sokszor dagasztottuk, rengetegszer szedtünk le bakancsainkról kilónyi sarat, lettünk nyakig sarasak. Most, hogy a kékezésünk közben a Cserhátban túrázgatunk, már régóta bujkált bennünk a kisördög, hogy jó lenne összehasonlítani a tájegységeket saras vonalon is. Az elmúlt időben rengeteg égi áldás áztatta a földet, a túra előtti napon is kiadós eső esett, így adódott az alkalom, hogy „saraskodjunk” egyet a Nyugati-Cserhátban. Nem mellékesen lejárjuk a Felsőpetény – Kétbodony OKT-távot is.

A tapasztaltak szerint kemény a Cserhát a vendégmarasztaló agyagos sarával. Minden lépésnél vagy csúszkálsz, vagy próbál a cuppanós agyag magánál tartani. Kaptatókon, lejtőkön különösen nehéz haladni, minden lépéshez másfélszer több energia kell, akárcsak „szűzhavazásnál”. Nekem most is sikerült közelebbről is megismerkedni az áldott jó anyafölddel, erről majd később részletesen. Eddigi tapasztalatunk szerint azonban a Göcsejben, és néhol az Őrségben is sokkal rosszabb a sárhelyzet, mint a Cserhátban. Ott mélyebb, vendégmarasztalóbb saras részek vannak, melyek még száraz időben is sok helyütt megmaradnak, bosszantva az arra járót.

Szokás szerint már hajnalban cihelődtünk és indultunk. A Balatonnál még esett az eső, és ez az úton majd végig kitartott, de most a fentiek végett még örültünk is neki. Tudtuk, hogy reggelre eláll, és így tökéletes lesz a terep mai céljainkhoz. Aztán a „Nagyfalu” környékén hasított kedvesembe a gondolat: „A kamáslik!” Persze azok szokás szerint otthon maradtak a túrás cuccos szekrénybe. Persze azoknak ott is a helyük! Szépen kitisztítva, fényesen várják be nem teljesülő feladatukat. Na, ezen aztán szépen eldödögtünk, és máris az új M2-en találtuk magunkat.

Vácnál integettünk a ködben, párában úszó szeretett Börzsönyünknek és a Naszálynak, melyek ma misztikus, morcos arcukat fordították felénk. Szerpentinezés, kátyuskodás után értünk a most is kihalt Felsőpeténybe, ahol az egykori „bevásárlócentrumhoz” parkoltunk le. A bolt-kocsma kombó szebb napokat látott épületegyüttese ma tetszhalál állapotban várja, hogy jöjjön a királyfi és egy édes csókkal felébressze a hosszú avatag rémálmából. Élénk, hideg szél fogadott bennünket, mely a kocsi melege után igazán nem esett jól. Így rögtön előkerültek a sityakok, a tökfödők. Ezek aztán hamarosan helyre tették hőérzetünket, és rövid cihelődést követően vágtunk neki a mai túránknak.

Átkeltünk a Lókos-patak hídján, a patakkal ma még fogunk találkozni, pár lépéssel elértük az országot körbefutó „nagy kék utat”, melyen keletnek fordulva folytattuk hosszú vándorlásunkat. A kiadós eső friss nyomai látszódtak mindenfelé, de az aszfaltos úton csak a tócsákat kellett kerülgetni, nekem ehhez nem nagyon fűlt a fogam, így inkább átgázoltam rajtuk, had szokják bakancsaim a jót. Most csak bekukucskáltunk az Almássy-kastélyhoz, hisz múltkori túránkon már megismertük, és máris elhagytuk a falu utolsó házait.

4 kezdődik
Fotó: Soós Margit

Egy mezőgazdasági telep épületei mellett aztán elkezdődött a hadd el hadd. Az aszfalt megszűnt, és jött a hatalmas sár a még hatalmasabb tócsákkal. Kerülőút nem volt, így a legegyszerűbb tűnt toronyiránt átvágni ezeken. Néhol csak bokáig ért, a sár-víz vígan fröcsögött felfele a nadrágokra. Azok a kamáslik! De jól is érzik maguk odahaza. Szinte egyszerre kezdtünk rá Máté Péter örökbecsű őszi slágerének soraira: „sáros úton egyre lépkedek”. Átkeltünk a Petényi-patak fölött, aztán máris egy mélyútban kapaszkodtunk felfelé a Szamár-kő oldalában. Itt már nem voltak tócsák, mivel a víz érthető okokból lefutott a dombról, de a csúszós agyagos sár megmaradt. Csak úgy cuppogtak a bakancsaink, ahogy kiszabadítottuk őket az agyag „fogságából”. Valóságos „háborúban” álltunk egymással. Elbaktattunk Móricpuszta karámjai, istállói mellett.

Hamisítatlan dimbes-dombos cserháti tájon folytattuk a sárdagasztást, vegyes erdőben egy gázvezeték nyomvonala mellett vitt az ösvény. Ahogy ritkulni kezdett az erdő, a saras szekérutat egy murvás erdészeti út váltotta úgy 8-900 m-re Alsópeténytől. Ezt nem oly régen szórhatták meg osztályozatlan zúzalékkal, igazi boka- és térdkímélő szakasz következett. Az apróbb-nagyobb köveken folyamatosan félrebicsaklott a lábunk, a hatását még két nap múlva is éreztük. A kihalt jurtatáborba most csak a „rackafűnyírók” vittek némi életet. Az óriási gazdaságban szép számmal tartják ezeket az őshonos magyar juhokat.

10 rackák

Rackák a jurtatáborban

Fotó: Soós Margit

A faluban a gyönyörű és védett Andreánszky-kúria parkjának meglátogatását most kihagytuk, megcsodáltuk a barokk Prónay-kastélyt, és a templomdomb felé vettük az irányt. A kastéllyal szembeni parkban észre vettem egy emlékművet, melyet gyorsan meg akartam ismerni. Na, ezt nem kellett volna!

13 a vétkes emlékmű

A „vétkes” Millenniumi emlékmű Alsópetényen

Fotó: Soós Margit

A parkba egy korlát nélküli fahídon kell átmenni, mely gyalult fenyődeszkából készült. A mohás, nedves deszka és a sáros bakancsom az első lépésnél kölcsönhatásba lépett, és máris egy „tripla leszúrt Rittbergert” láthatott a nézőközönség. A csúszás még a deszkaérésnél is folytatódott, így a saras, vizes árokban landoltam. Kedvesem vigyorogva segített ráncba szedni, közben a helyi erő is előkerült, megnyugtattak nem én vagyok az első áldozata a hídnak.

Alsópetény története

Első ismert hűbérura a Csák nemzettség volt, majd az Alsópetényi család birtokolta. Királyi adományként a Szobi család tulajdonába kerül. Tőlük vásárlás, házasság révén jut a falu legismertebb lakójához, Werbőczi István országbíróhoz 1507-ben. Az ítélőmester itt írta meg az egészen 1848-ig érvényben lévő Tripartitium (Hármaskönyv) törvénykönyvét, mely a jobbágyok röghöz kötéséről a legismertebb. Aztán a török időkben vészterhes korszak köszöntött be. Teljesen elnéptelenedett a falu, és csak a 18. században telepítenek tótokat a környékre. Ebben a században érkeznek a falu meghatározó földbirtokosai, a Somogyiak, az Andreánszkyak, a Gyurcsányiak. Az utóbbiak kihalásával a Prónay család szerez jelentős birtokokat a környéken.

A nemesi családok két jelentős kastélyt is építettek a faluban, az impozáns Andreánszky-kastély az idők során elpusztult, mára csak a kastély védett parkja maradt fenn. A barokk Prónay-kastély 1750 környékén épült, jelenleg felújítva magántulajdon, kastélyszállóként funkcionál.

12 Alsópetény Prónay-kastély

A Prónay-kastély Alsópetényen

Fotó: Soós Margit

A templomdombon található római katolikus templom a falu legrégebbi műemléke, eredetileg a 15. században épült gótikus stílusban, majd 1724-ben meghagyva az eredeti jegyeket, átépítik. Szintén ebben a korban épül a kétemeletes barokk harangtorony, melynek tornyában három harang van. A harangtorony alatti kripták a Gyurcsányi család temetkezési helyéül szolgáltak. A torony mellé 1791-ben Gyurcsányi Ignác felesége állíttatta a Werbőczy-gúla emlékoszlopot, mely napjainkra eléggé megkopott, megérett a felújításra.

15 Harangtorony,Alsópetény

A barokk harangtorony

Fotó: Soós Margit

E rövid kulturális feltöltődés után a visszaút simábbra sikeredett, fejet hajtottunk a világháborús és 56-os emlékművek előtt, majd elérkezett az idő, hogy beüssük OKT igazolófüzeteinkbe a pecséteket. Rövid frissítést követően belevágtunk mai túránk egyetlen nehezebb szakaszába, megkezdtük a kaptatást a Romhányi-hegyre. Először hamisítatlan nógrádi, palóc porták közt kapaszkodtunk a meredek aszfalton, majd rövid, erdei szakaszt követően a volt zsidó temetőhöz érkeztünk. Innét egy saras, agyagos szekérúton kapaszkodtunk. Itt már hamisítatlan cserháti sarazásban, agyagozásban volt részünk. Így bandukoltunk a Korpa-hegyre, miközben balra csodás kilátás nyílt a falura és a Naszályra.

27 Alsópetény a Korpa-hegyről

Alsópetény a Korpa-hegyről

Fotó: Soós Margit

Beérve egy hangulatos tölgyesbe, ripsz-ropsz az egyedi miliőt árasztó verandás, emeletes Kékesi vadászháznál találtuk magunkat. Rövid frissítést és fotószünetet tartottunk, majd egy meredek mélyúton folytattuk a kapaszkodást.

Na, itt aztán eljött a hadd el hadd. A meredek agyagos-saras mélyútban megismertük a saraskodás minden szépségét, mely egészen a Kecske-kőig kitartott.

30 saraskodás

A legendás agyagos-saras úton

Fotó: Soós Margit

Egy nyeregben elértük a Prónay-kilátóhoz vezető Khrsz-jelzést, melyen mi is kitérőt tettünk a nemrég épült messzelátóhoz. Érdekességképpen megemlítem, hogy az OKT csak 2007-től érinti Alsópetényt, addig a Khrsz folytatásában az agyagbánya fölött, a gerincen ért Felsőpeténybe. Pár száz méter enyhe emelkedőn értük el a Prónay-kilátót, mely 2017-ben épült a Kecske-kő 421 méteres ormára az Ipoly Erdő Zrt. beruházásában. A négyszintes torony legfelső kilátószintjére 128 lépcsőfok leküzdését követően érünk fel.

33 a Prónay-kilátó

A Prónay-kilátó

Fotó: Soós Margit

A kilátóból teljes körpanoráma tárul elénk, rossz nyelvek szerint jó körülmények közt még a Magas-Tátra is fel-fel tűnik. Nekünk erre ma esélyünk sem volt, de kedvesem a Selmeci-hegység kontúrját azért láthatta. Nálam ez nem játszott, mivel csak a harmadik szintig jutottam, itt másik társam, a majré győzött, így jött az uzsgyi lefele. A kilátószinten cudar idő volt, szél, hideg, így asszonykám is hamar leért, ahol betoltunk egy csúcscsokit, Ma magasabbra nem törünk. Micsoda remek bivakszállás ez a kilátó is a teraszaival, szélvédett földszintjével. Megdicsértük az építőket: Így kell kilátót építeni! Stabil, megfelelő magasságú.

Hangulatos, hol enyhébb, hol meredekebb ereszkedésbe kezdtünk a Romhányi-hegyről. Tölgyes, cseres és gyertyános erdőben vesztettük a magasságot. Ez az útvonal tavaszi, nyári vegetáció idején mesébe illő szépségű lehet. Lassan fenyves váltotta az erdőt, amiből a szintén nemrég épült Romhányi-pihenőnél léptünk ki. A hangulatos helyen főzési, és persze bivakolási lehetőség is adott. Itt tárul elénk először a Lókos-patak medencéje és Romhány látképe a gyárakkal és templommal egyetemben. Innét már apró zúzalékos úton trappoltunk a Kéken, melyet nemsokára a K keresztjelzésen elhagytunk, hisz szerettük volna útba ejteni a Rákóczi-törökmogyorófát.

42 Rákóczi-fa Romhány

A Rákóczi-fa Romhányon

Fotó: Soós Margit

A hatalmas, több száz éves törökmogyoró fáról több legenda is kering. Ezek szerint már a romhányi-csata idején is állt. Állítólag a hős hadvezér a fa árnyékából figyelte és irányította az ütközetet. Más források szerint a fa a fejedelem által leszúrt mogyorófa botból nőtt ki. Megint mások azt állítják, hogy Rákóczi Rodostóból küldte a híveivel, hogy ültessék el a csata színhelyén, de azt tévedésből ide ültették el. Mindenki a neki tetsző verziót higgye el, de a vizsgálatok szerint a fa valós kora nem lehet ennyi éves.

46 Lila presszó

A Lila presszó

Fotó: Soós Margit

Mindenesetre mi is szerettük volna elhelyezni az emlékezés szalagját itt, de ezek is otthon maradtak, biztos helyen. Ebből aztán megint kerekedett egy kis dödögés, hiába, no, úgy szép az élet, ha zajlik. A falu utcáin értük el a következő igazolópontot, a Lila presszót. Bár ez a műintézmény sok helyütt Lillaként szerepel. Én is így ismertem, a pultos fiú azonban elmondta, hogy ez egy valamikori elírásból adódott, de őket nem zavarja a dolog. Mivel délidőben érkeztünk, a falu szellemi központja felettébb kihalt volt, konkrétan senki nem zavarta meg hosszabb pihenőnket.

Az 1200-as évektől létező település két dologról, az 1710-es romhányi csatáról és a falu három kerámiaüzeméről (ebből ma egy üzemel) ismert országosan.

Legjelentősebb birtokosai a Bornemissza család tagjai voltak. Nevezetességei közül említést érdemel az 1896-ban emelt millenniumi emlékoszlop, a klasszicista római katolikus templom, a szintén klasszicista Laszkáry-kúria és a barokk stílusú Prónay-kastély. II. Rákóczi Ferenc és a romhányi csata emlékét őrzi a Szátokra vezető út mellett 1932-ben emelt Rákóczi-emlékmű, tetején a turullal. Ezeket ma kényszerűségből ki kellett hagynunk, egész egyszerűen nem estek útba. Talán legközelebb.

Miután felkerekedtünk a Lila presszóból, lerobbant gyárépületek, az egykori, ma szellem-vasútállomás és az elhanyagolt buszpályaudvar mellett értük el a Lókos-patak műemlék hídját. A háromlyukú barokk kőhíd a 18. század végén épült, közepén, az úton lévők védőszentjének Nepomuki Szent Jánosnak a szobrával. Az 1980-as években a megnövekedett terhelés végett a hidat lezárták, a gépjárműforgalmat elterelték. A híd melletti parkban egy lengyel kötődésű 1956-os emlékmű kapott helyett.

50 barokk kőhíd a Lókos fölött

Barokk kőhíd a Lókos-patak fölött

Fotó: Soós Margit

Egyedi, amerikás virágtartó mellett értük el az OKT másik pecsételőhelyét, a Fáradt Vándor panziónál, ahonnét már műúton vezet a „nagy kék”. Pár száz méter után már Kétbodony területén trappoltunk. A túrát a Lókos-patak völgyteknőjében II. Rákóczi Ferenc 2010-ben felavatott, fából készült lovas szobránál pár percre megszakítottuk. Az emlékmű a Rákóczi-szabadságharc utolsó jelentősebb ütközetének 300. évfordulójára készült. Az ütközetben mindkét fél győztesnek hitte magát, azonban az ország ezen része mégis a császáriak kezére került.

52 II.Rákóczi Ferenc lovasszobra a Lókos-patak völgyében

II. Rákóczi Ferenc lovas szobra a Lókos-patak völgyében

Fotó: Soós Margit

Dimbes-dombos vidéken jutottunk el Kétbodonyba az OKT-pecsételőhelyig. Maradt még bő negyed óránk a buszunk érkezéséig. Kétszeri átszállással fél Nógrád megyét bebuszozva értünk vissza Felsőpeténybe. Átöltöztünk, majd átugrottunk Alsópeténybe a legendás Hármaskönyv fogadóba, ahol a gasztronómia oltárán áldoztunk.

1 útvonal
Fotó:
Soós Margit
Szöveg:
Soós Lajos