Tudástár

A tiszaugi erdő és ami mögötte van

Tiszaug gyönyörű fekvésű alföldi falu, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán. Egyik oldalról a Tisza, a másikról annak holtága öleli. A Tiszát övező galériaerdő néhol egészen vadregényes, hatalmas nyárfákkal és a fátyolként aláhulló vadszőlővel. Január közepén épp egy ilyen erdőrészleteket vágtak ki. A miértekre kerestük a választ.

Szöveg:
2020. március 6.

Tiszaug gyönyörű fekvésű alföldi falu, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán. Egyik oldalról a Tisza, a másikról annak holtága öleli. A Tiszát övező galériaerdő néhol egészen vadregényes, hatalmas nyárfákkal és a fátyolként aláhulló vadszőlővel. Január közepén épp egy ilyen erdőrészleteket vágtak ki. A miértekre kerestük a választ.

A fakivágás helyszíne nem messze van a 44-es főút tiszaugi hídjától. A híd mindkét oldalán termeltek ki fákat, de a Tiszaug 1/A nevű erdőrészlet azért is volt különösen értékes, mert közel 100 éves fák, őshonos fekete és fehér nyarak álltak itt. Hogy némelyik nyárfa hatalmas lehetett, így is látszik, vannak olyan fatönkök, melyeknek átmérője egy méternél is nagyobb. Az 1,3 hektáros területen a WWF Magyarország szakemberei 75 kivágott nyárfát számoltak. Az egykori erdőből ma már csak egymásra rakott farönkök, és itt-ott egy-egy lábon hagyott faóriás maradt. A tájkép lehangoló, de állatok úgy tűnik, egyelőre maradtak. Jöttömre két őz riad meg, az egyik fán épp őszapók ugrándoznak, fejem fölött egy vörös vércse repül el, amott egy zöld küllő.

Miért vágták ki az idős fákat?

Az idős ártéri erdők ma már nagyon ritkák. Ezeknek az erdei élőhelyeknek komoly természeti értéke van, bennük olyan fajok fészkelnek, mint például a rétisas vagy a fekete gólya. Erre egyébként egy tájékoztató tábla is felhívja a figyelmünket, az innen pár lépésre magasodó töltés elején, amit a terület természetvédelmi kezelője, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság rakott ki.

A híd jobb oldalán található Tiszaug 1/A jelzésű hullámtéri erdőrészlet a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet része, és Natura 2000-es terület. Ettől még lehet itt fát vágni, tudom meg később dr. Gálhidy Lászlótól, a WWF Magyarország Erdő programjának szakértőjétől, de hogy hogyan, annak megvannak a jogszabályi keretei, és csak megfelelő engedélyek birtokában lehet ezt megtenni.

Az idős fák kitermelésére itt, és egy másik erdőrészletben az engedély nem adott lehetőséget, ráadásul a többi területen sem abban az időpontban történt a termelés, mint amire engedély volt.

Az ügy a tiszaugiakat is foglalkoztatja. A faluban járva beszéltem pár emberrel. Voltak, akik rezignáltan térnek napirendre a fakivágások felett, és vannak, akik fel vannak háborodva. „Gyerekkorom óta itt élek, mindig is sokat jártunk arrafelé biciklizni. Nem értem, miért kellett kivágni azokat az idős fákat” – teszi fel szomorúan a kérdést, inkább csak úgy magának, egy fiatal nő.

Természetesen megkérdeztük a vízügyi szolgálatot is, s bár a WWF Magyarország állítását az illetékes hatóság is alátámasztotta, dr. Váradi József címzetes egyetemi docens, a Vízügyi Tudományos Tanács elnöke másképp látja az ügyet. „Tudomásom szerint fakitermelés a természetvédelmi kezelő bevonásával, az előírt mérték szerinti hagyásfák kijelölésével és meghagyásával történt. Ezt egy idős ártéri erdőterület engedély nélküli letarolásaként beállítani meglehetősen elfogult állítás. Az eljárási szabályokat ugyanakkor lehet, hogy megsértette az alvállalkozó. Ez hiba volt, amiért a kormányhivatal a valós mulasztóra, ismereteim szerint, ki is szabja a jogos bírságot. Ha valaki építkezett már az tudja, hogy a hiba velejár a munkával. Ebből a szolgálatra vonatkozó, parlamenti interpellációig eljutó negatív következtetést levonni, viszont nem hiba, hanem felelőtlenség.”

Tiszaugi dugó

Ez a mostani eset ismét rávilágított egy régóta húzódó problémára, a vízügyi szolgálat és a természetvédők hullámtereket érintő konfliktusára.

Az árvízi védekezés egyik fontos eleme az árvízi mederben a lefolyás gyorsítása, vagyis olyan szabadon hagyott levezető sávok kialakítása, amelyek lehetővé teszik az árhullámok minél alacsonyabb szinten, minél rövidebb idő alatti levezetését. „Az árvízi terhelés, amire a töltéseket méretezni kell, az utóbbi időszakban jelentősen megemelkedett, a hullámtérre betört invazív fajok elszaporodása pedig olyan mértékű, hogy az árvízszintek növekedése csak ennek a tényezőnek betudhatóan átlagosan mintegy 80 cm. Helyenként több is” – mondja dr. Váradi József.

„A 2000-es árvíz idején a tiszaugi hullámtéri szakasz úgy viselkedett, mintha dugó lenne a levezető sávban. Ezért is kiemelt jelentőségű éppen ezen a szakaszon a levezető képesség javítása. Természetesen ilyen esetben sem kell a teljes hullámteret tarra vágni, ugyanakkor az árhullámok levezetésével érintett hidraulikai sávot szükséges megtisztítani a lefolyási akadályoktól, éppen azért ott, mert ott jár a legkisebb terület igénybevétellel. De ezeken a területeken sincs kizárva a természetközeli legelő vagy gyepgazdálkodás.”

A WWF szakemberei a tiszaugi hullámtéren történteket kicsit másképp, a „dugót” pedig máshol látják. „Ami számunkra a terepbejáráskor egy nagy kérdésként merült fel, hogy a híd, mint terepakadály megmaradt, mint egy dugó a két letermelt erdőterület között. A cél érdekében akkor ezt a hidat is lábakra kellene állítani” – mondja Kajner Péter, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője. „Ráadásul a levágott erdő helyén fél éven belül gyalogakác-tenger lesz, ami megint csak egy óriási érdességi tényezőt jelent, ennek a karbantartási igénye továbbra is fennmarad.”

Természeti érték vagy érdességi tényező?

Az árvízvédelem és a természetvédelem közötti konfliktus egyik legfőbb forrása az, hogy ami a természetvédők számára érték a hullámtéren, az a vízügyi szolgálat számára elsődlegesen inkább terepakadály, ami megnehezíti a víz levezetését.

„Minél erősebb a hullámtér növényzettel való borítottsága, annál jobban lelassul a víz sebessége, emelkedik az árvízszint, az árhullám hosszabb ideig terheli a töltéseket, és növekszik a hordalék lerakódás. A hullámtéri területek 1970-es években tapasztalt művelésének fokozatos megszűnésével a folyók 1990-es évek óta a korábban mért vízhozamokat helyenként egy méterrel magasabb szinten vezetik le” – magyarázza dr. Váradi József.

Azzal, hogy a kivágott erdő helyén kialakuló sarjerdő kevesebb vizet fog visszatartani, a WWF szakemberei sem vitáznak. „Főleg, ha nemesnyaras kerül a kivágott erdő helyére, aminek az aljnövényzetét rendszeresen kitakarítják, árvízvédelmi szempontból jobbnak tekinthető, kevésbé akadályozza a lefolyást, de mindenképpen egy veszteség össztársadalmi szempontból" – mondja Kajner Péter.

A hullámterek természeti értékei jobb sorsra érdemesek, mint hogy terepakadálynak, érdességi tényezőnek tekintsék őket

„Az erdőtörvény 2017-es módosítása szélesre nyitja a kaput, mert a jogszabály szerint a hullámtérben az első és második levezető sávban lévő erdő automatikusan árvízvédelmi rendeltetést kap. Ilyen esetben ki lehet irtani az aljnövényzetet, le lehet vágni a fák ágait öt méter magasságig, sőt, a fafaj-összetételt is meg lehet változtatni” – magyarázza dr. Gálhidy László. „Ez természetvédelmi szempontból nagyon aggályos, és még itt vannak az inváziós fajok is, mint a zöld juhar, az amerikai kőris vagy a gyalogakác, ami kefesűrű állományt tud létrehozni. Ezeket az erdőket rendkívül intenzív módon, vetés-aratás jelleggel kezelik. Ilyen idős erdők, mint amilyen ez volt, gyakorlatilag már nincsenek az ártérben.”

Dr. Gálhidy László szerint tény, hogy az ártéri erdők aljnövényzete nagyon fejlett tud lenni, sok holtfa összegyűlik bennük. „Ezek a vízlefolyással szemben akadályt jelentenek, és a karbantartásuk is nehéz. De ahogy Gemencnél látjuk, nem kell érinteni az egész erdőterületet ahhoz, hogy a hagyományos megoldások működjenek. Pont azért jelölték ki a nemzeti parkos kollégák is ezt az idős erdőrészletet, mert még belefér, ettől még lehet biztosítani a víz lefolyását. Azért volt fájdalmas ennek az erdőrészletnek a kivágása, mert magának az ide tervezett árapasztó vápának (lefolyást segítő mesterséges meder) a nyomvonalát is módosították miatta.”

Lehetetlen küldetés?

A 19. század második felében megindult folyószabályozások jelentősen leszűkítették a folyók mozgásterét. Ha megnézzük az ármentesítés előtti állapotokat ábrázoló ún. „pocsolyatérképet”, jól látszik, hogy folyóink áradás idején hatalmas területen terítették szét a vizüket. Most ugyanezt a mennyiséget egy gátak közé szorított szűk sávban kell elvezetni.

Azért, hogy mindez károkozás nélkül megtörténhessen, a vízügyi szolgálat felelős. „Ez azt jelenti, hogy vízügyi szempontból optimális esetben minden terepakadályt el kellene távolítani. Vízügyes szempontból a hullámtér akkor néz ki jól, ha gyepek vannak rajta. Ez állandó területhasználati konfliktust jelent, ugyanis itt jelentős természeti értékek találhatók” – magyarázza Kajner Péter.

„A vízügyet visszaszorították a hullámtérbe, itt kell megoldaniuk az árvíz problémáját. Ezt viszont nem lehet itt megtenni, már csak azért sem, mert a hullámtér folyamatosan töltődik. A folyó ugyanis csak itt tudja lerakni a hordalékát”. A szabályozások kora óta mintegy 1-1,5 métert emelkedett a hullámtér szintje. Az árvizes években több centiméternyi a feltöltődés mértéke, ezzel párhuzamosan a szállítható vízmennyiség folyamatosan csökken.

Árvíz és aszály

A WWF szerint megoldást jelentene a problémára, ha a víznek helyet biztosítanánk a töltéseken kívül, és a számításaik azt mutatják, hogy lenne is erre lehetőség. „Készíttettünk egy tanulmányt, amelyben azt vizsgálták, hol vannak olyan mélyárterek, ahová rendszeresen, biztonságosan ki lehetne vezetni a vizet árvíz idején. A szakemberek 150 ezer hektárnyi, sekélyvízi tározók létesítésére alkalmas területet találtak” – mondja Kajner Péter. „A vízügyi szabályozás azonban még most is ott tart, hogy minél gyorsabban folyjon le a víz. Pont az Alföld az, ahol az aszály, az árvíz és a belvíz sok helyen ugyanazt a területet sújtja. Kézenfekvő lenne, hogy a víztöbbletet a vízhiány kezelésére fordítjuk. Évente 3 Balatonnyival több víz megy ki az országból, mint ami bejött. Most már nem csak az árvízzel kell küzdenünk, hanem egyre inkább az aszállyal is, ezért a vízzel gazdálkodni kellene, nem gyorsan elvezetni.”

Dr. Váradi József szerint nem igaz, hogy a vízügyi szolgálat vízelvezetésre „rendezkedett be”. „A hazai vízgazdálkodási javaslatok mindig a komplex problémakezelésre irányultak, más kérdés, hogy mennyire érvényesültek a javaslataik” – teszi hozzá. A levezetéssel szembeni, a vizek visszatartására és hasznosításuk lehetővé tételére a szakember szerint jó példa a Tisza-Körös-völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer, ami Európa legnagyobb ilyen vízkormányzó rendszere. „Ez a rendszer teszi lehetővé többek között a szarvasi holtág biztonságos vízhasználatát, a Valki-medence természetvédelmi területté nyilvánítását, a Tisza-tó kiemelt üdülőkörzetként történő igénybevételét, de ez a rendszer tette lehetővé a Tiszán érkező cianid szennyezés elleni eredményes védekezést is.

„Dr. Váradi József azt mondja, természetesen ismerik a WWF elgondolását, amit a vízügyi szolgálat, ha megvan az ehhez szükséges társadalmi támogatottság, lehetőségeikhez mérten meg is valósít. „A javaslatnak azonban nagyon erős korlátai vannak, amiről nem beszélünk.

Az ördög a részletekben rejlik, mert más dolog a társadalom általános szimpátiáját elnyerni, és megint más azokét, akik az elképzelésben érintett területen élnek és gazdálkodnak.

Nézzünk szembe azzal, hogy a tájgazdálkodás feltételeit a Cigándi-tározó esetében megteremtettük, mégsem működik, pedig kialakítása jelentős többletköltséget jelentett. Nem sikerült érdekeltté tenni az itt gazdálkodókat. Az agrárminisztériumban az e célra félretett források nem fogytak el.”

Kajner Péter szerint az egésznek a kulcsa a területhasználatban van. „Most a gazdálkodó csak akkor tud területalapú támogatást kapni, ha műveli a területét. Anyagilag arra ösztönzik, hogy szántson. Néhol azonban annyira rossz a talaj minősége, hogy hatékonyan nem is lehet termelni, a területalapú támogatást azonban így is fel lehet venni utána. A gazdálkodókat támogatási lehetőségekkel érdekelté lehetne tenni a vízvisszatartásban.”

Töltésen innen és azon túl

Dr. Váradi József azt mondja, a vízügyi szolgálatnak van tapasztalata mindebben. 2001-ben már megvizsgálták a tározás lehetséges helyeit, vizsgálták azt is, hogy a tározók lehatárolása nélkül a vizeket az Alföldre kiengedve lényegében mi történne. Az akkori áron, a 32 tározóhoz kapcsolódóan több ezer milliárd forintos költséget jelentettek volna a járulékos beruházások, mint például az út- és vasútvédelem vagy a településbiztonsággal kapcsolatos átalakítások. Dr. Váradi József szerint a tározók tervezésekor figyelembe kell venni azt is, milyen termelés lehetséges a javasolt új vízgazdálkodási környezetben, és milyen a javasolt rendszer lakosságmegtartó képessége.

A valamikori Tisza-ártér oly mértékben beépült, annyian élnek rajta, és olyan gazdasági potenciált jelent, hogy annak tározásra való felhasználása a következő 50 évben reálisan, egy százaléknyi értékben sem valósítható meg.

Alternatív megoldásokra van szükség. Nyugaton már több mint 20 éve elindult „Teret a folyóknak” mozgalom. Ha megnézzük az ebből eredő beruházásokat, látható, hogy az árterek visszavétele nem tud átfogó megoldást jelenteni. A program keretében elvégzett beavatkozások jelentős része a nagyvízi mederben történik.” (Vagyis az árvízvédelmi töltések között fekvő területen, ami magába foglalja a folyómedret és a hullámteret. Szerk.)

A WWF szakemberei szerint szükség lenne egy olyan rendeletre, amely az egész ország területére meghatározza, hol és milyen beavatkozások történhetnek a hullámtérben „Most projektszinteken határozzák meg, eseti környezetvédelmi engedélyekkel meccseli le a vízügy és a természetvédelem, hol mit lehet csinálni. Ezt magasabb szinten kellene szabályozni, és meg kellene végre szüntetni azt az árvízvédelmi kezelés miatt fennálló állandó nyomást, ami a hullámterek természeti értékeit sújtja.”


Cikkajánló