Őszi túratippek Szarvas környékén

Szarvasra nyáron érkezik a legtöbb turista, de ősszel is érdemes itt eltölteni pár napot, hisz remek túrákat lehet tenni a környéken, akár gyalogosan, akár két keréken, vagy épp a vízen.

2020.10.20.

Idővel dacoló várfalak a Csobánc tetején

Hogy miért érdemes felmenni a Tapolcai-medence keleti peremének 376 méter magas tanúhegyére, a Csobáncra? Egyrészt azért, mert itt találhatók a csobánci vár több mint 750 éves romjai, másrészt – bizton állíthatjuk – innen nyílik a környező vidékre az egyik legszebb és legteljesebb panoráma.

2020.10.17.

Öt kolostorrom őszi túrákra

A hegytetőkön, csendes völgyekben megbúvó kolostorok egykor a világtól elvonult szerzeteseknek adtak otthont. Emléküket ma már csak romok őrzik, melyek azonban még most is misztikus hangulatot árasztanak, amely az embert a múltba repíti vissza.

2020.10.16.

Cseppkövekbe öltözött meseország, színházterem és állatkert a város alatt

Nyugodtan mondhatjuk, hogy Budapest a barlangok fővárosa is, hiszen sehol a világon nincs még egy olyan város, amely alatt ilyen jelentős kiterjedésű, különleges képződményekkel díszített járatrendszer húzódna. Ezek közül is a legjelentősebb a második kerületben található Pál-völgyi-barlangrendszer, ami jelenleg Magyarország leghosszabb ismert barlangrendszere, és amelynek egy részét a legnagyobb kényelemben, akár utcai ruhában is bárki bejárhatja.

2020.10.11.

Az októberi számunkból: Bringával a Börzsöny körül

A Börzsöny Ring elnevezésű teljesítménytúrát tavaly októberben rendezték meg első alkalommal. A 90 kilométer hosszú túraútvonal a Börzsöny lábának legszebb részein vezet végig, érintve a Dunakanyar festői szakaszait, a méltán népszerű Királyrétet és a nógrádi várat, valamint a talán kevésbé ismert északi és nyugati hegylábi részeket is.

2020.10.09.

Városi séta az erdőben

Ezen a budapesti sétán Mátyás király többször is előkerült, de szó esett még a római lovak hátsófeléről, az atomreaktorokról és arról is, vajon mi köze van Columbo felügyelőnek Sisihez. Vajon ennyi információból rájön valaki, hogy hol jártunk?

2020.10.02.

A somogyi édenkert vasútján

Egy sínpár, egy erdő, elveszett falvak, rövid órákban mért idő, 20 km/h-s csúcssebesség. Talán két város és egy wellnesshotel közt könnyű ezeket hiányosságnak nevezni, de aki eltölt itt egy napot, az inkább csodáról beszél. Mesztegnyő eldugott erdei vasútja a természetben töltött idő esszenciájával kecsegtet.

2020.09.25.

Új látnivalók és régi lakók a Jági tanösvényen

A Pilisszentiván melletti tanösvényt önállóan is érdemes bejárni, de még jobb, ha mindezt, ahogy most én is, szakvezetéssel tesszük. A túra során a Pilisi Len Látogatóközpont munkatársaitól rengeteg érdekességet tudtam meg az itteni élővilágról, miközben a fokozatosan megújuló tanösvény vadonatúj élményelemeit is megnéztük együtt.

2020.09.25.

Ismert és kevésbé ismert kilátópontok - 1. rész

Egy túra valódi csúcspontja lehet, ha a fárasztó kaptatók után elénk tárul a táj, és mi egyre lassuló pulzussal kezdünk el gyönyörködni a környékben. Ehhez persze jó idő is kell, de ha szerencsénk van, a most bemutatott kilátópontok felejthetetlen élményekkel ajándékoznak majd meg minket.

2020.09.24.

Látványos hazai kilátópontok - 2. rész

Jó érzés fent lenni és szétnézni, befogadni a magasság kínálta újszerű távlatot. Szárnyaink nincsenek, mint a madaraknak, pazar panorámát nyújtó kilátóhelyeink azonban igen. Ha a tájat a legszebb „oldaláról” szeretnéd megcsodálni, vedd célba a következő természetes kilátópontokat. Ezek a helyek az év minden évszakában ugyanolyan jók, csak éppen más-más élménnyel ajándékoznak meg.

2020.09.24.

Romantikus lovagvár a Mecsek rengetegében

A Dunántúl déli részén emelkedő Mecsek több szempontból is kiváló túraterep. A tájképi, geológiai, természeti értékekben egyaránt gazdag hegység bőven tartogat történelmi emlékeket is, köztük az erdő csendjében megbúvó legendás Márévárat, amit egy észak-mecseki kirándulás során vétek lenne kihagyni.

2020.09.21.

Szarvasbőgésre vadásztunk Budakeszi legnépesebb erdejében

Egy alacsony kilátóban állok nagyjából huszadmagammal már jóval sötétedés után, előttem egy tisztás, messzebb a környékbeli települések pislákoló fényei. Távolról halkan felsejlik egy gímszarvasbika jellegzetes nászéneke. Szarvasbőgéstúrán vettünk részt a Budakeszi Vadaspark melletti bekerített kis erdőben.

2020.09.18.

A Szlovák Paradicsom rejtett oldala

Észak-déli irányban szeltük át a Káposztafalvi-karszt fennsíkját, és bár 24 óránál alig több állt rendelkezésünkre, végigmentünk a leghosszabb szurdokon, kipróbálhattunk egy turistaházat, a karszt hangulatos völgyeiből a legmagasabb kilátópontjára másztunk, majd egy kanyonon átsétálva megérkeztünk egy hegyek közé ékelt tó partjára. Az általunk is bejárt mintegy 30 kilométeres táv azoknak ajánlott, akik a Szlovák Paradicsom belső zugaira, sokoldalú hangulataira is kíváncsiak.

2020.09.18.

Pazar madárvilág és Árpád-kori emlékek a Holt-Tisza mentén

Mára már nagyon kevés olyan igazi, árvíz járta ártéri területe maradt a Tiszának, amely a hamisítatlan, 19. századi, folyószabályozás előtti állapotokat idézi állat- és növényvilágában egyaránt. Mindez fűszerezve két, az Alföldön szinte egyedülálló Árpád-kori emlékkel, melyeket jól járható turistaút köt össze.

2020.09.18.