Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szerző:
2020. november 6.

Potyautasokkal Kőhányáspusztától Várgesztesig

Kőhányáspuszta és Várgesztes között egy körtúrát tettünk meg, hogy a vírushelyzetre való tekintettel ne kelljen tömegközlekedni. Kár lett volna megfutamodni az időjárás-előrejelzés miatt, és ezt az október közepi túrát kihagyni!

Az időjósok esőt ígértek, de úgy gondoltuk, kis eső nem eső. Végül pedig a kis eső el is került minket. Igazán csúcsszuper napunk volt, 12 km-t túráztunk a csodaszép Vértesben, 300 m szintet másztunk meg, 9 felnőtt és 14 gyerek – így szép népes társaságban teltek a kilométerek, az egy felnőttre jutó gyerekek számában pedig lehet, hogy rekordot döntöttünk. Minden gyerek kis tündérke volt, az ovisok a táv feléig elől röpültek, utána pedig különböző játékokat játszottak útközben, de senki sem nyafogott.

A kőhányáspusztai találkozó környékén épp rally zajlott, így amíg a legkisebbek táplálkoztak, a kicsit nagyobbaknak akadt érdekes néznivaló. A túra elején mindenki elfelejtett pecsételni, mi pedig a kéktúra igazolófüzeteket épp otthon felejtettük. Körtúra lévén a többiek ezt a táv végén pótolhatták, mi majd legközelebb fogjuk!

Az utat Várgesztesig a kék jelzésen tettük meg. Az ovis kisfiúk már a túra elején nagyon egymásra találtak, öröm volt hallgatni, ahogy csevegtek, közben pedig vidáman fogytak a kilométerek.

Néha útonállót játszottak, akkor képzeletbeli pénzekkel kellett fizetni az úton történő átkelésért. Senki sem panaszkodott, hogy fáradt lenne, Hanna pedig az igazak álmát aludta a hátamon.

Egészen hamar átértünk Várgesztesre, ahol megbeszéltük, hogy felmegyünk a várhoz. Legutóbb, mikor itt jártam, volt fent asztal, pad, ott fogyasztottuk el az elemózsiát. Most viszont se pad, se asztal, a vár körül pedig kerítés. Építési terület, noha építkezésnek nyoma sincs. Sajnos elég lehangoló volt a látvány, viszont felfelé láttuk, hogy milyen csalogató kis rét van a várdomb alatt, padokkal, sütögető helyekkel, így oda mentünk vissza megpihenni.

Hosszabb időt töltöttünk el itt, ettünk-ittunk-etettünk-pelusoztunk, kicsit mindenki kinyújthatta magát. Aztán megkerestük a várgesztesi pecsétet, a gyerekek úgy gyűltek oda, mintha cukorkaosztás lett volna. Sajnáltam, hogy a mi füzeteink otthon maradtak.

Innen kezdődött a túra izgalmasabb része, mert ahogy fáradtak az önjáró nagyobbacskák, úgy találtak ki egyre több játékot az erdőben. Másztak óriási farakásokat – minden tiltás ellenére – aztán, mikor nyomatékosabb lettem, hogy ez veszélyes, végre abbahagyták.

Megnéztek minden bogarat, szedtünk feketeszedret, bár inkább csak aszott, kiszáradt példányok csücsültek a bokrokon. Azért ez nyilván annyira izgalmas és csábító volt, hogy miatta még a tüskés bokorba is bele kellett gabalyodni.

Volt útközben sorompó, amit minden ovis akrobatákat megszégyenítően mászott meg. Aztán több izgalmas kidőlt fa, ahol képzeletbeli vámot szedtek.

Vidáman telt az út, csak a tempón lehetett volna mit pörgetni, de senki sem bánta végül is, hogy későn értünk vissza az autókhoz, mert még világosban kikeveredtünk az erdőből, és az egész napot erre szántuk. Nagyon büszkék voltunk a gyerekekre, mert élvezettel sétálták végig a 12 km-t, tényleg senki sem nyafogott!

OKT Kőhányáspuszta – Várgesztes körtúra (táv: 12 km, szint: +/-256 m)

Pusztamarótra a kéken

Pusztamarótra a kéken

2021.03.22.

Péntekre még tervben volt egy túra, hogy Gábor tudjon nyugodtan dolgozni, és a „Rosszcsontik” is eléggé elfáradjanak fizikailag ahhoz, hogy ne veszekedjenek, és ne szedjék szét a lakást. A Gerecsét néztem ki magunknak, hogy lecsekkoljuk a medvehagymahelyzetet.

→ Tovább
Kékestető pici kékkel

Kékestető pici kékkel

2021.01.14.

Kékestetőn megnyitott a bakancsmosoda! És mivel egész hétvégén vártuk a havat, de Budapest környékére nem jött, muszáj volt nekünk a hóhoz menni. A gyerekek ebédjét már rég lemondtam az oviban, hogy hétfőn akkor szánkózunk.

→ Tovább