Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szöveg és fotó:
2020. november 3.

Potyautasokkal Mórágytól Grábócig

Tavasszal mentünk volna Szekszárdra egy futóversenyre, melyet a vírus miatt elhalasztottak októberre, így az utazást is eltoltuk. Ezután törölték az októberi versenyt, de úgy döntöttünk, hogy helyette túrázunk egy jót a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrán. És milyen jól tettük!

Az első nap csak késő délután értünk le, így a városban sétáltunk egyet. Másnap egy rövidebb szakaszt néztünk ki Mórágy és Bátaapáti között, amit a naponta egyszer közlekedő buszjárathoz kellett igazítanunk. És mivel ez 13.50-kor ment, a délelőttöt még a szálláson és annak környékén töltöttük. Elsétáltunk egy játszótérre, megnéztük a Remete-kápolnát, a pincesort, és gyakorlatilag itt is a Kéken sétáltunk, de szándékosan nem pecsételtük be a szekszárdi városi részt, hátha majd itt fejezzük be az „utazást” – a vége maradjon a végére. Igyekeztünk nem túl sokat sétálni a srácokkal, hogy maradjon erő a túrázásra. Amit azért meg kellett húzni, mert mostanság már korán sötétedik.

Így ebéd után elautóztunk Bátaapátiba, leparkoltunk, és buszra pattantunk. A vírushelyzetre való tekintettel a fiúk is kaptak egy-egy maszkot, noha nekik még nem lett volna kötelező, akkor még mindketten hat éven aluliak voltak (Nimród november 1-jén töltötte be a 6-ot). Szerencsére nem tiltakoztak, az út pedig nagyon gyorsan eltelt.

Mórágy kis főterecskéjén lepakoltunk, hogy átkössük Hannát a karikás kendőből hosszú kendőbe. Közben a fiúk kitalálták, hogy éhesek, így abrakoltattunk, pelenkáztunk, majd pecsétet kerestünk, csokit vettünk, így volt vagy 3 óra, mikor végre elindultunk az erdő felé. Hannácska azonnal elaludt, a fiúk pedig jókedvűen csacsogtak. Barnus azt ecsetelte, hogy ő épp milyen dínó, Nimródka pedig partner volt az effajta társalgásban. Két dombot kellett megmásznunk az úton, az első tetején Barnus közölte, hogy mivel itt a csúcs, kéri a csúcsnyereményt. Még az a szerencse, hogy többféle édesség is volt nálunk, így az első csúcson elfogyasztott elemózsia után még volt a tarsolyban motivációnak való, ami viszont végül megmaradt a következő túrára.

Az erdő nagyon szép őszi volt már, és hihetetlenül békés. Kb. félúton volt egy magasles, ahova Nimródka és Gábor felmásztak, itt találkoztunk két nénivel, akik gombát gyűjtöttek az erdőben. Ami telis-tele volt gombával, de én csak pár fajtát ismerek fel, és azt sem merem leszedni, hiszen szakértő nélkül még véletlenül sem fogyasztanánk saját gyűjtésűt.

Aztán a túra vége előtt kb. 1 km-rel Hanna felébredt, és hangot is adott annak, hogy farkaséhes. Így előkerült a piknikpokróc, és letelepedtünk az erdei út mellett. Megettük a szendvicseket, zöldségeket, kicsit elnyúltunk, megetettem Hannácskát, de nem időztünk túl sokat, mert nem szerettük volna, hogy az erdőben érjen minket az este. Még épp világosban értünk le Mórágyra, ahol a fiúk a fáradtságnak semmi jelét nem mutatva rohantak a játszótérre. Szusszantunk egyet mi is, mielőtt visszaautóztunk volna Szekszárdra.

Vasárnapra rossz időt mondtak, és buszjárat sem volt a kiszemelt szakaszok környékén, így én reggel el tudtam menni futni, utána pedig csak a városban sétálgattunk. Délelőtt lementünk a Főtérre, sétáltunk a platánfákkal szegélyezett sugárúton, aztán ebédeltünk a városközpontban. Persze Hanna baba épp nyűgös volt, így gyorsan elfogyasztottam a levesemet, aztán magamra kötöttem és elaltattam az étterem előtt. A másodikat tányéron kaptam az ajtó elé, így lett a benti ebédből kinti álló fogadás. A pincér meg is jegyezte, hogy még 5-6 év, és nyugodtan tudunk ebédelni…

Délután felsétáltunk a Bartina tetején álló kilátóba, de már odafelé szürkületben mentünk. És mivel a fejlámpa otthon maradt, inkább a belváros felé ereszkedtünk le, és a kivilágított utcán mentünk vissza a szállásra, nem a szőlődombok között. Erre a napra is összejött 10 km séta, pedig erdőben nem is voltunk.

Hétfőre terveztük a hosszabb túrát, mert akkor volt a legértelmesebb a buszmenetrend. Eredetileg Mórágy és Grábóc között tettünk volna meg egy kb. 13 km-es szakaszt, azonban a kései indulás (10.45-ös busz) és a korai sötétedés miatt azon törtem a fejem, hol máshol tudunk kiszállni, mert soknak tűnt ez a táv. Így végül Grábóctól, ahol a kocsit hagytuk, nem buszoztunk el Mórágyig, hanem leszálltunk Kismórágyon. Keletkezett egy viszonylag értelmetlen 2,8 km-es lyuk Mórágy és Kismórágy között, de nyugodtabban indultunk neki a napnak, és majd valamikor visszajövünk ezt a kis szakaszt teljesíteni.

A buszozás felért egy vidámparkos hullámvasúttal, a girbe-gurba, kanyargós utakon nem győztem egyensúlyozni még ülve is, miközben Hannát tartottam. Cserébe gyorsan átértünk Kismórágyba, ahol kisebb fejtörést okozott, hogy hol is vagyunk pontosan, merre induljunk. Rosszul érintett, mikor rájöttem, hogy fél kilométerre vagyunk a Kéktől, így csak bő 2 km-t spóroltunk, mintha Mórágyról túráztunk volna. Sebaj, igyekeztünk gyorsan leküzdeni a járda nélküli, forgalmas utas aszfaltos szakaszt, miközben Hanna ordított a fülembe. Egy örökkévalóságnak tűnt. Már kiszemeltük a helyet messziről a poros út mellett, amire az aszfaltról letértünk, hogy megálljunk piknikezni és Hannát nyugtatni, megetetni, mikor babus a hátamon mély álomba zuhant. Az éhség is iszonyatosan fájdalmas ebben a korban, de az álmosság legalább annyira fájdalmas tud lenni, hangerősségét illetően egész biztosan!

A nap épp előbújni készült, mire csend lett, így a srácoknak melegük lett. Nimródka még a nadrágja szárától is megszabadult, annyira nyáriasnak érezte ezt az október végi napot. A fények gyönyörűek voltak, a színek szép ősziek. Felkapaszkodtunk egy dombra, majd szőlőtőkék közt kanyargott az út. Gábor jött a fiúkkal, én igyekeztem Hannával kicsit nagyobb távolságot tartani, hogy a vidám csacsogás ne zavarja őt az alvásban, és kibírjuk megálló nélkül a szálkai tavakig.

A dombtetőn elköszöntünk a szőlőktől és az erdőben folytatódott az út, egészen a tóig. Már épp kiértünk a fák közül, amikor Hanna tudtunkra adta, hogy megállna. Pár száz métert hozta Gábor kézben, mire megtaláltuk az ideális piknikező helyet, ami igazán idilli volt: közvetlenül a tóparton, susogó nádas és sárguló fák között. Kinyújtóztattuk magunkat, gondoskodtam Hanna gyomorkorgásának megszűntetéséről, a fiúk energiaszükségletének feltöltéséről, és még pihentünk is egy jót. Mikor a srácok már minden intelem ellenére a tóparton egyensúlyoztak, úgy gondoltuk, a vízbeesést megelőzendő szedjük a sátorfánkat, és indulunk tovább. Csodaszép volt a tó, és hétfő ellenére itt azért jópáran sétálgattak.

Megkerestük Szálkán a pecsétet, és ha már kisbolt is volt ott, vettünk szőlőt, kávét, csokit. Csak hogy biztosan legyen energia megmászni a következő dombot. Pincék között vezetett fel az út a szőlőhegyre. Megint az volt a felállás, hogy én az alvó Hanna babával a hátamon mentem elöl, mögöttem pedig a fiúk tisztes távolságra. Nagy kincs az alvó gyermek, mindenkinek jobb így.

Fél 4 körül kezdtünk ereszkedni Grábócra, és a falu határában megálltunk még egy etetésre, nyújtózkodásra. Hanna innen már csak Gábor kezében utazott az autóig, ahol még időztünk egy keveset, mielőtt elindultunk vissza Budapestre. Babus pedig annyira kifáradt az egész napos alvásban, hogy még a hazautat is végigaludta az autóban.

A 4 nap alatt ugyan csak 17 km-t tettünk hozzá a RP-DDK teljesítésünkhöz, de összesen 34 km-t gyalogoltunk. Azt hiszem, Szekszárdot alaposan bejártuk, a gyerekek pedig szuperül jöttek végig a lábukon, és ezt még élvezték is! Kedd reggel itthon Barnus megkérdezte, hogy „Anya, ma hova megyünk túrázni?”, és sajnálattal vette tudomásul a választ, hogy sehova, mert szívesen ment volna.

Mórágy – Bátaapáti (táv: 7 km, szint: +237/-246 m) és Kismórágy – Grábóc (táv: 10 km, szint: +297/-269 m)


Kékestető pici kékkel

Kékestető pici kékkel

2021.01.14.

Kékestetőn megnyitott a bakancsmosoda! És mivel egész hétvégén vártuk a havat, de Budapest környékére nem jött, muszáj volt nekünk a hóhoz menni. A gyerekek ebédjét már rég lemondtam az oviban, hogy hétfőn akkor szánkózunk.

→ Tovább
Potyautasokkal Hűvösvölgytől a Rozália téglagyárig

Potyautasokkal Hűvösvölgytől a Rozália téglagyárig

2020.12.07.

November elején Nimródka 6 éves lett, így megkapta saját kéktúrafüzetét, hogy a Gyermekkéktúra teljesítését megkezdhesse. Barnus is kapott egy füzetet, noha ő még hivatalosan nem teljesíthet, de a pecsételés örömétől nem akartuk megfosztani, ha már saját lábon közlekedik ő is. Az OKT tipikus „kezdő” szakaszát Hűvösvölgy és a Rozália téglagyár között novemberben be is jártuk, a vírus miatt két részletben, mindkét szakaszt nagyjából oda-vissza, hogy ne kelljen tömegközlekedni.

→ Tovább
Potyautasokkal Kőhányáspusztától Várgesztesig

Potyautasokkal Kőhányáspusztától Várgesztesig

2020.11.06.

Kőhányáspuszta és Várgesztes között egy körtúrát tettünk meg, hogy a vírushelyzetre való tekintettel ne kelljen tömegközlekedni. Kár lett volna megfutamodni az időjárás-előrejelzés miatt, és ezt az október közepi túrát kihagyni!

→ Tovább