MOLFresh Corner

MOL természetjáró blog

Szöveg és fotó:
2022. szeptember 9.

Sziklás körmenet a pilisi vadonban

Mindig másként fest ez a rengeteg, melynek megunhatatlan sziklaormai és látványos kőalakzatai, pazar panorámái és hangulatos ösvényei bármikor feltöltenek, apró részletei pedig órákra is lekötik az embert.

Gyerekkorom óta járom ezt a páratlan vadont, ami időről időre kikapcsolódást és csöppnyi menedéket ígér, ha egy darabka természetre vágyom, és nincs időm vagy épp kedvem távolabbi tájakat felfedezni. A Pilis nem csupán a főváros közelsége miatt népszerű úti cél – aki gyakran járja ösvényeit, az tudja –, számtalan értéke kimondottan változatos terepet kínál, a részletes szemlélődők számára pedig kimeríthetetlen élményegyveleget. Számomra mindezt egy Két-bükkfa-nyeregből induló túrakör szokta megadni, aminek útvonala minden évszakban más-más hangulattal tölti meg az ismerős, de megunhatatlan környezetet.

A járművel és tömegközlekedéssel is könnyen elérhető Két-Bükkfa-nyeregből szinte egyből a pilisi táj legjavába csöppenünk. A Fekete-kő felé vezető ösvény fiatal bükkösbe zárt erdőtája gyorsan feledteti velünk a műút forgatagát, majd nem sokkal később már hatalmas bükkmatuzsálemekkel kísérve érjük el a hegység egyik legszebb panorámás sziklaormát, melynek hegyekkel körbezárt szépsége gyakran még párás időben is megkapó látványt tár elénk. Szeretek itt elidőzni, kicsit elcsendesedni, figyelni az alattunk megbújó Pilisszentlélek csendes idilljét, a faluból felszálló és a völgykatlan felett köröző versenygalambok szélsebes röptét vagy éppen a hegyek közé némán beszivárgó párafelhő sejtelmes tömegét. Legutóbb nem csupán a körülöttem kinyílt és időtlennek ható tér, valamint a látványos időjárás töltött el meghittséggel, hanem a verőköltő bodobácsok serénykedése is, akik a természet rendje szerint tettek-vettek, intézték „bogaras” dolgaikat.

Aligha nem mindenki ismeri ezt a piros alapszínű, jellegzetes fekete mintázatú rovart, aki nevével ellentétben nem rokona a bodobácsoknak, hanem a verőköltő poloskák családjának tagja. Ez a poloskafaj nem áraszt kellemetlen szagokat, illetve nem is csíp.

Hosszan figyelve még egy apró rovar munkálkodása is érdekes távlatokat nyithat a szemlélődőben. Ha entomológus lennék, biztosan más szemmel méregetném ezeket a kis izgő-mozgó lényeket. Számomra azonban a létezés sokszínűségét, a lét miértjének örök dilemmájú fogalmát testesítik meg ezek az élőlények is, elmerengve hasonlóságon és különbségen, az idő és a tér kapcsolatán.. Ezekkel a gondolatokkal sokáig el lehet ücsörögni egy sziklán, de ahogy „bogarász”, úgy szerzetes vagy remete sem vagyok, hajt tovább az úton a mozgás és a természet szeretete.

A Fekete-kő panorámás szikláitól – ahol anno Peták István is szeretett elidőzni – a Pilis-nyereg felé vettem az irányt. Az ösvény kőgörgeteges lejtmenetben érkezik a padokkal, esőházzal, tűzrakóval felszerelt pihenőhelyre, ami a pilisi vándoroknak közkedvelt állomása. A magas fák alatt megbújó táborhelyen ma az erdei kényelemé a főszerep, de az itt álló II. világháborús emlékmű tanúsága szerint ez a hely nem volt mindig ilyen békés. 1945 januárjában súlyos harcok folytak a környéken, a Pilis-nyereg pedig sok katona nyughelyévé vált.

A nyeregből kényelmes lejtmenettel a Klastrom-szirtek felé tartottam, elbűvölve az előző napok frissítő záporainak tájrendező nyomaival. Az apró erekbe gyűlt csapadék látványos hordalékszobrokat, avarfüzéreket és sárképeket hagyott maga után, melyek a természet időszaki kiállításainak műalkotásai. A mohák és páfrányok újra kizöldültek, a már őszbe hajló és a hosszú szárasságban elfáradt erdő pedig némileg fellélegzett e röpke üdeségben.

Elhaladtam a Kapisztrán-kunyhó puritán menedéket nyújtó hajléka mellett, melynek tábortüzes hangulata régen engem is kintalvós kalandokra csábított. Bepillantottam a kunyhóba, de „kényelmét” a mai fejemmel már aligha nevezném meghittnek: azt hiszem már öreg lettem az ilyesfaja bivakoláshoz..

Egy kis kaptatót követően körsétám következő állomása a széles és egyben szédítő panorámával bíró Kémény-szikla volt, ami a közeli Klastrompuszta felől nézve nevéhez hően fest a fák ölelésében. Ennek a hófehér toronynak a tetején is szeretek elidőzni. A tekintet többek között a Budai-hegység északi tömbjét, a Gerecse keleti tájait, és a Pilis markánsan kiemelkedő sziklatömegének nyugati vonulatát pásztázhatja. Alattunk terepasztalként terül el a táj: igazi madártávlatban szemlélhetjük a nagy múltú Klastrompusztát, és az egykor bányászatáról híres Dorogi-medence településeit.

A Kesztölchöz tartozó Klastrompusztán találjuk az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok első kolostorát. Az 1250-ben alapított Szent Kereszt kolostor 1304-ig volt a rend központja. Alapítója az esztergomi kanonok, Özséb volt, aki a Pilis barlangjaiban élő remetékhez csatlakozva hozta létre a rendet. Mára csak nyomaiban látszik a régi monostor, de oltáránál még napjainkban is tartanak szertartásokat. Klastrompusztán egyébként büfét is találunk, így mielőtt megrohamoznánk a látványos barlangokat rejtő Csévi-szirteket, akár frissíthetünk is.

A kolostor romjaitól indulva kaptatós menetben lehet felérni a Leány- és Legény-barlanghoz, melyek a Pilis leglátványosabb szabadon látogatható barlangjai közé tartoznak. Még sokadik alkalommal is lenyűgöznek ezek a méretes kőmenedékek, ahol évezredeken keresztül állat és ember egyaránt biztonságra leltek. A monda szerint, amikor a török had felégette a környéket, ez a két barlang nyújtott menedéket a helyieknek. Ki tudja miért - talán az illem követelte meg -, de az asszonyok és lányok az egyikbe, míg a férfiak és legények a másik üregbe bújtak el a pogányok elől. Innen ered a barlangok neve, melyek napjainkban denevéreknek otthona.

Az időtlennek ható Leány-, és Legény-barlangoknak csak egy kis részét járhatjuk be, a járatrendszer többi részét vasajtók védik az illetéktelenektől, tekintettel, hogy a hegy gyomra védett értékeket rejtenek. Szerencsére a környék járatait feltáró Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület videója nekünk is bepillantást enged ebbe az izgalmas földalatti világba.

A Csévi-szirteken számos barlangot, hasadéküreget találunk, melyek egymásba kapcsolódva szövevényes, közel 19 km hosszú járatrendszert alkotnak. Ez az Ariadne-barlangrendszer, ami Magyarország harmadik leghosszabb és negyedik legnagyobb függőleges kiterjedésű barlangja.

A Vörös-úton északnak tartva folytattam a sziklaérdekességekben gazdag körtúrát. A jelzéseket a Simon halála felé követtem, amely helynév oly sokszor elgondolkodtatott. Immáron csak a pontos helyszín beazonosítása foglalkoztat, de attól tartok, hogy ez a térképen elnagyolva jelzett terület már sosem fogja felfedni valós történetét.

Egyik lábamat a másik elé rakva, és zölddel benőtt sziklatájban kaptattam felfelé a Pilis tömbjének nyugati oldalába. Alig mentem pár kilométert, sétám jótékony hatása testben és lélekben is kezdett megmutatkozni. Hallgattam az erdő madárnépének trécselését, a jöttömre megugró őzek ágzörgető menekülését, az avarban kutató mókus élelmes tevékenységét, és ha megálltam egy pillanatra, még a ganajtúrók roppant munkájuknak neszelésére is felfigyeltem. Így teltek a méterek egészen a Vaskapu-völgy vadonjának aljáig, miközben a Vaskapu-hegy meredek vadregényes szirtjeiben gyönyörködtem.

Ezek a fokozottan védett sziklák több barlangot is rejtenek, közülük az egyiket a piros keresztről leágazó ösvényről is lehet látni. Ez a Szoplák-völgyi-barlang, ami mindössze 10 méteres hossza ellenére is látványos, és nem utolsó sorban tágas és komfortos kőfülkének tűnik. Ne csábuljunk el, ne itt verjünk tábort, ha esetleg a szabadban támad kedvünk éjszakázni: a Szoplák-völgyi-barlang és szomszédos társai csak engedéllyel látogatható, fokozottan védett területen fekszenek.

Ha kint szeretnénk táborozni, arra ott van a pár lépésre található Mária-pad. A tűzrakóval és esőházzal bíró pihenőhely akár bringával is megközelíthető. Tágas és kényelmes erdei környezete több szempontból is ideális, ha a sátrazásról vagy bivakolásról van szó.

A Mária-padtól már a Római-út köves csapásán haladtam vissza kiinduló pontom felé. Sok éven át úgy lépdeltem ezen a nyomvonalon, hogy mit sem sejtettem múltjáról, nem figyeltem fel árulkodó történelmi köveire, melyek az avatatlan szemeknek természetesnek hatnak. Az út bizonyos szakaszain jól kivehetők a sok száz éve lerakott kváderkövek, a rétegesen kivitelezett úttest, ami nagy valószínűséggel a rómaiak munkáját dicséri. A Római-út először Döme halálának emléket állító kereszt, majd a sejtelmes látványt keltő Ördög-lyuk mellett halad el. Utóbbinál sziklaszirtbe foglalt, borostyánnal díszített feneketlen mélységbe tekinthetünk le. A 111 méter mély barlang egy felszínről nyíló tágas teremmel kezdődik, melynek bejárati aknáját korláttal védik. A szerteágazó, összesen 430 méter hosszú járatrendszert 1982-ben fokozottan védetté nyilvánították, ezért napjainkban csak időszakosan, megfelelő technikai felszereléssel és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével látogatható.

Ha erre járok, mindig bekukkantok ebbe a misztikusnak ható sziklaverembe. Hátha meglátok benne valamit: egy denevért, esetleg magát az ördögöt vagy ki tudja mit, egyszerűen csak kíváncsivá tesz az ismeretlen mélység és sötétség.

Az Ördög-lyuktól már csupán 1 kilométerre voltam a végállomást jelentő Két-bükkfa-nyeregtől. Az egész kör alig 12 kilométer hosszú, de ismételten megbizonyosodtam arról, hogy a Pilis gyerekkorom óta képes újra és újra feltölteni egy kis természettel, még egy ilyen rövid séta alatt is. Aki még nem fedezte fel magának a hegység ezen részét, annak csak ajánlani tudom ezt a nem túl megerőltető körtúrát. Rá fog csodálkozni, hogy a Pilis mennyire változatos és élménygazdag környezetet tud nyújtani még egy ilyen kis területen belül is.

Két keréken Szarvas és Békésszentandrás között

Két keréken Szarvas és Békésszentandrás között

2022.08.15.

A Békés megyei Szarvason és a vele szomszédos Békésszentandráson nyaranta felpezsdül az élet. A legnagyobb vonzerő persze a Holt-Körös, de ezernyi más érdekes és szép hely van még errefelé. Bringára szálltunk és felkerestünk közülük néhányat.

→ Tovább