Kéktúra

Vadkempinges téli kéktúra felejthetetlen élményekkel

8 nap a szabadban, több mint 200 km a végtelen sárban, jéghideg esőben, beszakadozó, befagyott lápokon át, a hirtelen jött 20-30 centis hóban, kidőlt fákon és járhatatlan ösvényeken keresztül, sokszor sötétben. Beszámoló egy embert próbáló kalandról.

Szerző:
Pálvölgyi Krisztina (TM)
Kércz Viktor
Fotó:
Makra Ákos
Kércz Viktor
2021. február 13.

8 nap a szabadban, több mint 200 km a végtelen sárban, jéghideg esőben, beszakadozó, befagyott lápokon át, a hirtelen jött 20-30 centis hóban, kidőlt fákon és járhatatlan ösvényeken keresztül, sokszor sötétben. Beszámoló egy embert próbáló kalandról.

Kércz Viktor és Makra Ákos még elég fiatal, vagy talán őrült ahhoz, hogy nekivágjon télen egy nyolcnapos kéktúrának úgy, hogy az éjszakákat is a szabad ég alatt töltsék. Mindketten két éve kezdtek el komolyabban túrázni, a vadkempingezést is ekkortól kóstolgatják, és mára már ez lett számukra az alap, ha többnapos útra indulnak. Kérdésemre, hogy miért szeretik a túrázás e formáját, a válasz egyértelműen az, hogy egyfajta szabadságérzetet ad. Mivel magam is töltöttem már éjszakát szabad ég alatt, ezzel teljesen együtt tudok érezni, viszont azt már kevésbé tudom elképzelni, hogy mínuszokban, jeges szélben, hóban is kipróbáljam. Pedig nincs ebben semmi őrültség, hisz ahogy mondják, „csak” fel kell készülni rá rendesen mind felszerelésben, mind tudásban. És nem szégyen a már tapasztaltabbaktól a jó tanácsokat megfogadni.

Az Everesten meg a sarkvidékeken is alszanak emberek, ahhoz képest ez piskóta volt

– mondja Viktor mostani túrájukról, Ákos pedig a Viktor által emlegetett túrákhoz képest egy átlagos kedd esti sétának titulálta, de a most következő beszámolóból ki fog derülni, hogy azért jóval keményebb volt ez, csak az idő képes ilyen szépészeti beavatkozásokra, ha élményekről van szó.

Viktor napi beszámolóin keresztül haladunk majd, közben a két srácnak feltett kérdéseimre adott válaszokból sok praktikus dolgot tudunk meg a téli túrázásról és vadkempingezésről, és természetesen arról is, hogyan élték meg ezt az egészet.

A terv: 8 nap alatt teljesíteni az Országos Kéktúra Aggtelek és Hollóháza közötti 200,5 kilométeres szakaszát. (Végül 213 km lett.)

Viktor egy éve, januárban vágott bele a kéktúra teljesítésébe, eddig 30 nap alatt 1000 km-t tett meg 3-9 napos szakaszokban. Ákos most harmadik alkalommal csatlakozott hozzá, és nem kellett sokat kérlelni, bár Viktor egyedül is nekivágott volna, azért örült a túratársnak, amely bizony egy-egy nehéz pillanatban jól is jött.

1. nap – Mintha hátrafelé mentünk volna

Aggtelek – Derenk, 20 km

Újra a kéken! Június elején 30 fokban álltam itt Aggteleknél, a határnál, most pedig -3 fokban és hóban. Annyira szép ez a havas vidék, de legalább annyira veszélyes is: lápmezőkből áll, ami ilyenkor télen lefagy. Most pedig hó is esett rá, és Ákos alatt beszakadt az egyik észrevehetetlen vékony jégpáncél, sípcsontig süllyedt a mocsaras, jéghideg vízbe.

Ezt követően elég stresszes volt az utunk, minden lépésünk előtt túrabottal tapogatóztunk, mint egy aknamezőn. Iszonyat lassú volt így a haladás, 10 km-t 4 óra alatt sikerült megtenni, mintha hátrafelé mentünk volna. Így a tervezett 27 km-ből csak 20 lett, ami persze a valóságban 23 volt, mert nem mindig vettük észre a jelzéseket a fehérségben. Derenkig jutottunk csak, ott találtunk két egyenes sátorhelyet, több nem is kell a fáradt túrázóknak.

2. nap – Én azt hittem, a Cserehát lapos!

Derenk – Tornabarakony, 31 km

Reggel ónos esőre ébredtünk. Szerencsére elállt, mire kikecmeregtünk a sátorból, de így is tiszta víz és hó volt minden. Emiatt sajnos későn indultunk, az út a lápon hasonló volt a tegnapi naphoz: aknamező.

Bódvaszilas után a terep egyszerűbb lett. Nagyon érdekes, ködös tájakon haladtunk át, hihetetlen, mennyire érződik, hogy egy-egy ködfoltba belépve mennyivel hidegebb van. Én azt hittem a Cserehát viszonylag lapos! Viszont Bódvarákó után egész komoly szintemelkedés következett, mindketten megszenvedtünk rajta. A hegy tetején pedig ránk esteledett, így sötétben mehettünk még 2-3 órát. Eléggé kimerültünk, én leginkább agyilag, mivel utálok sötétben menni. Már csak a vacsira tartogatott tésztaleves tartotta bennünk a lelket. Tornabarakony után terveztünk megállni, egy útszéli fenyvesben találtunk helyet. Itt is jó lesz – gondoltuk –, csak hadd feküdjünk le. Aha, persze. Tele tüskés ágakkal, tobozokkal és gombával a föld, így egy órányi táborhelytisztítás következett. Majd egy átimádkozott éjszaka után kiderül, hogy kibírták-e a matracok a tüskés földet.

3. nap – Nem szeretnék beszélni róla!

Tornabarakony – Baktakék (Katalin-kilátó), 28 km

Ami minimum 60-nak érződött. Szép reggelnek indult, aztán jött a sár, agyagos, mocsaras, majd elkezdett esni. Nem szeretnék beszélni róla!

Úgyhogy inkább mutatunk pár képet!

A fürdésnél többet ér egy jó zokni

Pálvölgyi Krisztina (TM): Mire kell figyelni a sátorhely kiválasztásánál?

Kércz Viktor: A szúrós talaj kerülendő, ha az ember felfújható matracot használ, mivel ha kilyukad, garantált az éjszakai vacogás a fagyos föld miatt. A sátorhelyválasztás egy nagyon komplex kérdéskör, egy egész cikket is lehetne írni róla. Röviden a mostani túra körülményeit tekintve arra törekedtünk, hogy ne sátrazzunk lehetőleg fa alá, mivel a hó súlyától meghajoltak az ágak. Persze ez nem sikerült mindig, egyik reggelen a már szerencsére összepakolt sátraink helyére leszakadt egy nagy ág, jó, hogy nem voltunk már alatta.

TM: A képeken látszik, hogy futócipőben mentetek végig. Miért?

Viktor: A cipőválasztás személyes dolog, nem is javasolnám mindenkinek ezt, de nekünk bevált. Majdnem minden túrához terepfutó cipőt használunk, mert számunkra sokkal kényelmesebb. Tudtuk, hogy vegyes körülmények lesznek, ezért borítékolható volt a lábbelink beázása, mindegy mit veszünk fel. Ilyen terepen a vízálló bakancsok sem tudják garantálni a száraz lábat, felülről befolyik a víz, kamáslival is. Ráadásul nem volt esély kiszárítani ezeket meleg helyen. Gyorsabban megszárad, ha mozgunk, persze nagyon fontos ilyenkor egy vastag merinógyapjú zokni, mert az vizesen is melegen tartja a lábat. A kulcs a táborhelyre érkezéskor való száraz zoknira cserélés, így éjjel melegen és szárazon lesz a láb.

TM: Hány pár zoknit vittetek magatokkal?

Viktor: Én hármat, Ákos kettőt. Kettőben túráztam, négy nap után cseréltem az elsőt, mivel teljesen egybeállt az iszapos sártól. Egyet meghagytam szárazon, ebben aludtam éjjel. Ákos érthetetlen módon zokni nélkül aludt minden nap.

TM: Ha jól sejtem a nyolc nap alatt nem hogy fürdést, de mosdást se nagyon tudtatok beiktatni.

Viktor: Így van! Fogmosáson kívül más tisztálkodás nem volt. Nem a világ vége, főleg nem télen. Ezt sokan nehezen hiszik el, de tényleg a fürdés volt az utolsó dolog, amire gondoltunk.

TM: Én azért elhiszem. A nálatok lévő vizet, folyadékot hogyan tudtátok pótolni?

Viktor: Szerencsére a kéktúra vonalán mindegyik faluban legalább egy közkutat nyitva hagytak a fagyok ellenére, így sosem volt probléma a víz. Ezért nagyon hálásak voltunk. Azért fel voltunk készülve, hogy néha havat kell majd olvasztani, végül erre nem került sor.

4. nap – Farkasok is vannak! Nem viccelek!

Baktakék (Katalin-kilátó) – Arka, 34 km

Nagyon jót aludtam, az eddigi legjobbat az út során. Reggel 9-kor indultunk, és gyakorlatilag egész nap aszfalton, vagy sáros szántóföldeken kellett haladni. Szerintem soha nem örültünk még ennyire a viszonylag sok aszfaltnak, végre tudtunk tempósabban menni!

Arka felé megállított minket egy piros Fiat:

Jó estét! Ez itt a hatóság. Merre tartanak ilyen későn? Csak viccelek! Szólni akartam, hogy Arkán 2-3 fokkal hidegebb van már, mint Boldogkőn, illetve havazás lehet éjjel. Semmiképp se aludjanak kint, farkasok is vannak! Nem viccelek!

Megköszöntük a tájékoztatást, és nevetve biztosítottuk, hogy pontosan ez a tervünk. Elhagyva Arkát, követni kellett az Arka-patak partját, egy ponton pedig keresztezni, viszont a patak az olvadás miatt rendkívül megáradt. Úgy gondoltuk, ezt a keresztezést most kihagyjuk, így sötétben, és elindulunk a part ezen oldalán. De a térképre pillantva láttuk, hogy még vagy tízszer oda-vissza kellett volna menni, a haladást pedig a benőtt fák nagyon lassították, így amellett döntöttünk, hogy 4 km-rel a tervezettől korábban letáborozunk. Még épp sikerült az eső előtt tábort verni.

5. nap – Nem úsztuk meg szárazon

Arka – Eszkála erdészház, 25 km

A napot elég későn kezdtük, olyan kényelmes volt a sátorhelyünk a patak mellett. Viszonylag meleg volt, azonban reggelre minden csupa kondenzvizes és párás lett a sátorban.

Később jött a köd, Regéc várából így semmit nem láttunk, a betervezett Nagy Péter-mennykő és Sólyom-bérc kitérő pedig ezért ki is maradt, amit nagyon sajnálok.

Az István-kúti kulcsosház után ránk sötétedett, majd viszonylag gyors terep következett. Az utolsó 1,5 km-en viszont megint iszonyat sár lett, így nem úsztuk meg szárazon a táborhelyig, ami az Eszkála erdészháznál volt. Gyors sátorállítás és vacsi után kidőltünk, éreztük, hogy jön a hideg. Éjjelre havat jósoltak.

6. nap – Átgázolni, átugrani vagy hidat építeni?

Eszkála erdészház – Nagy-nyugodó, 26km

Újabb kalandos nap! Hajnali 3:45 körül arra ébredtem, hogy rám dőlt a sátram. Annyi hó esett 3-4 óra alatt, hogy nem bírta el. Úgy döntöttünk, összepakolunk, mert a helyzet csak rosszabb lesz, egész nap esni fog a hó.

Nagy nehezen sikerült a pakolászás úgy, hogy a fontos dolgok viszonylag szárazon maradjanak. 6 körül elindultunk, szűz hóban baktattunk. Jó 20-25 perc után rájöttünk, hogy rossz az irány. Nem láttuk a jelzéseket, mert teljesen beborított a hó mindent. Visszatértünk az erdészházhoz, ahol megtaláltuk a jelzést. 40 értékes perc ment a kukába.

A Zsidó-rétre érve hófúvás fogadott minket, rendesen átfagytunk. Igyekeztünk a lehető leghamarabb Makkoshotykára érni, életem egyik leghosszabb 10 km-e volt. A faluba beérve megmentett minket egy élelmiszerbolt, ahol a pecsét volt. Egy kályha adta bent a meleget, megengedték, hogy ott szárítkozzunk picit. 1-1,5 óra pihenő után elindultunk és csodálkoztunk, hogy itt, párszáz méterrel lejjebb alig van hó.

A Cirkálótanya után ért az újabb nehézség minket, egy megáradt patakon kellett átkelni, viszont átkelő sehol. Több lehetőségünk volt: átgázolni (elvetettük, nyáron sima, télen veszélyes), átugrani (túl kockázatos, a túlpart messze és a zsákot is át kéne dobni), vagy hidat építeni rá. Utóbbival próbálkoztunk. Eszkábáltunk egy rögtönzött átkelőt letört ágakból, 1 óránkba került a patak gyors sodrása miatt, mert rengeteg fát elvitt, amit beledobtunk.

Majd besötétedett, és újabb eltévedések és bozótharcok következtek, a végén már tényleg hegymászásra hasonlított, ahogy a sípcsontközépig érő szűz hóban gázoltunk felfele. Végül sikerült a Nagy-nyugodóig eljutni, bár eredetileg tovább szerettünk volna menni. A tetején tábort vertünk, altatni nem kellett. Holnapra ír egy kis napsütést, remélem így lesz.

Összhang és jól átgondolt felszerelés

TM: Viktor, miért erre az időszakra tervezted ennek a szakasznak a teljesítését? Számítottál ilyen körülményekre? Fel voltatok erre készülve?

Viktor: Télre volt betervezve, ekkora tudtuk időben mindketten megoldani. Úgy voltunk vele, mindegy milyen időjárás lesz, a dátum fix. Számítottam ilyesmire, a túra végén hirtelen leesett sok hó lepett csak meg, ez nem volt benne az előrejelzésekben. De nem bántam, nagyon szép volt így a táj. Többé-kevésbé fel voltunk készülve, volt néhány apróbb probléma, amit megoldottunk, nem lett semmi bajunk a túrán, szerencsére.

TM: Gyakran túráztok együtt? Melyik volt az eddigi legemlékezetesebb közösen?

Makra Ákos: Tavaly egy ultrakönnyű túrázással foglalkozó csoportban kezdtünk el beszélgetni és elég hamar egy hullámhosszra kerültünk. Pár hét múlva Viktor kérdezte, hogy van-e kedvem vele menni, vadkempingezni a Vértesbe, én pedig igent mondtam. Nem bántam meg, mert szerintem nagyon nehéz olyan túra- vagy utazótársat találni, akivel képesek vagytok tolerálni egymást hosszú időn keresztül. Ez nálunk nagyon jól működik, szóval azóta egyre gyakrabban megyünk együtt.

Viktor: Nem megyünk egymás idegeire, ez a legfontosabb egy hosszabb úton. Közös túrákból talán ez a mostani volt a legemlékezetesebb idáig.

TM: Melyikőtöknek vannak a legelvetemültebb túraötletei?

Viktor: Szerintem hasonlóan „őrült” ötleteink vannak, egy rugóra jár az agyunk. Tervezünk még nagyobb közös kalandokat, reméljük, hogy összejön.

A felszerelés

Sátor, hidegnek megfelelő derékalj, quilt, gázfőző, túrabot, elsősegély szett, telefon, powerbank, fejlámpa, Viktornál kamera, ezért picit több elektronikai cucc.

Mi a quilt? Röviden: egy pehelytöltető takaró zárt lábvéggel. 30-40%-al könnyebb, mint egy azonos „tudású” hálózsák, mivel minden olyan rész ki van hagyva róla, amitől még biztonságosan tud funkcionálni. Nincs rajta cipzár, se kapucni (helyette sapkát húznak a túrázók), és a hát része is hiányzik, hisz ráfeküdve a töltet amúgy is összepréselődik, így elveszti szigetelő hatását.

Öltözet: merinógyapjú aláöltözet, túranadrág, polár pulóver, héjkabát, cipő, merinógyapjú zokni, sapka, kesztyű. A hátizsákban volt még egy pehelykabát, ezt a táborhelyre érkezéskor vagy a megállók során vettük fel. Volt még pár pótzokni, más váltóruha nem. Ugyanabban a szettben mentünk minden nap, nincs igazán szükség többre. A napközben hordott aláöltöző ruhát viseltük éjjel is.

7. nap – Éjszakára -11 fokot jósolnak, a cuccom -8-ig jó

Nagy-nyugodó – Füzér, 31 km

Fagyos reggelre ébredtünk. Sátor, cipők, zoknik, víz, minden szétfagyva. Emiatt sajnos csak 10-kor tudtunk elindulni, nagyon meghosszabbította a reggeli készülődést.

Végre napsütés! Nagyon boldog voltam tőle. Újra olyan részeken vezetett utunk, ahol ember még nem járt, csak különféle állatok nyomait láttuk. Annyira szép ösvények vezettek Vágáshutáig, hogy azt a 10 km-t kb. 4 óra alatt tettük meg, noha tudtuk, hogy ez sok sötét km-t jelent a későbbiekben. Sokszor hosszabb kerülőútra kényszerültünk, mivel a hó és a jég durva pusztítást végzett, 10-20 méterenként bedőlt fák akadályozták a haladást. Nagyhuta előtt hihetetlenül szép naplemente volt az ajándékunk. Kishutáig aszfalt vezetett, ennek nagyon örültünk, tudtunk haladni. Bózsva előtt viszont beszakadt fák, leszakadt villanypásztor és tüskés bokrok hátráltattak minket.

Füzérkomlósra már hulla fáradtan érkeztünk, innen még megtettünk 1-1,5 km-t egy remélhetőleg reggel szép táborhelyig. Éjszakára -11 fokot jósoltak, a cuccom kb. -8-ig jó. Remélem, nem lesz gond.

8. nap – Ezt már négykézláb is megtesszük, ha kell

Füzér – Hollóháza, 18 km

Nem mondanám, hogy kellemesen aludtam, de nem is fagytam szét. Több ponton rontottam el: először is a kései érkezést követően a vacsorafőzés alatt sajnos hagytam magam eléggé kihűlni. Ezután bebújva a quilt-be még magamra tekertem belül az izofóliát, hogy gyorsabban bemelegedjek, majd 20-30 perc után le akartam venni, hogy ne izzadjak be nagyon. Sajnos sikerült elaludnom rögtön, így 2-3 óra múlva izzadtan ébredve próbáltam menteni a menthetőt, leszedtem a fóliát magamról. Ennek köszönhetően nem aludtam túl jól, de a reggeli napkelte kárpótolt. Az első (és utolsó) panorámás napkelte volt, amit elcsíptünk az ösvényen.

Ezt a maradék fél napot, kb 15 km-t már négykézláb is megtesszük, ha kell, gondoltuk. Később persze majdnem ez lett. A Kis-Milicre való feljutás keserves volt, sokszor térdig érő hóban botladoztunk, és én nagyon fáradt voltam az éjszaka miatt is. A tetején meglőttük a kötelező fotókat, persze gyönyörű volt, de nekem valahogy a reggeli panorámánk jobban tetszett. Innen a Nagy-Milic már csak egy „ugrás” volt.

Egy-egy betonos részen meg tükörjég, majdnem elestünk mindketten. Az utolsó 1-2 km-en pedig a jó öreg cimboráink, a hó miatt kidőlt fák és benőtt ösvények vártak. Egyszerűen nem hittem el, hogy Hollóháza mennyire nehezen adja magát. A benőtt bokros rész szederinda volt, jól megszaggatott minket a végére, gatyánk, kabátunk, hátizsákunk bánta, de közel volt a cél.

Hollóházán elöntött a jóleső megérkező érzés, az instant nosztalgia, amit már ott helyben érez az ember. Az utolsó lépéseknél már érezni, hogy hiányozni fog a sok küzdés, hogy holnap reggel már nem fagyott cipőre és csípős hidegre kelek. Holnaptól minden könnyebb, mégis minden komplikáltabb.

Tanulságok

TM: Ezt a mostani túrát hova sorolnátok, mennyire volt ez nehéz?

Viktor: A kéktúra szakaszaim közül ez volt eddig a legnehezebb. A terep rendkívül megterhelő volt, és délután 4-5 órától minden nap sötétben mentünk. Ha 10-es nehézségi skálán kéne értékelnem, akkor olyan 8.

Ákos: Mindenképpen a legnehezebbek közé, bár volt már szerintem fizikailag nehezebb is, például a második közös túránkon egy kicsit félresikerült kommunikáció miatt 24 óra alatt 53 km-t kellett megtennem, hogy beérjem Viktort, hogy együtt tudjunk menni a maradék szakaszon. Sikerült, de utána rendesen fájt is egy darabig.

TM: Mi volt a legnehezebb ebben a mostani túrában, hol volt a mélypont?

Viktor: Az említett terepviszonyok. Nyáron ez egy könnyed séta lett volna, most viszont gyakran voltak necces pillanatok. A mélypont talán a harmadik napon volt, az egész napos sárdagasztás után. 12 óra folyamatos gyaloglással csak 28 km-t tudtunk megtenni, estünk-keltünk a rengeteg sárban. És az ötödik éjjelen a pár óra alatt leszakadó rengeteg hó miatt összedőlt sátram se volt a legjobb pillanat. Mondjuk azért felejthetetlen élmény arra kelni, hogy homlokon csap a sátorrúd.

Ákos: Mindenképpen a harmadik nap, a Katalin-kilátó előtti szakasz volt a mélypont. Aznap este úgy ültünk le mindketten, hogy az a 28 km tapasztalataink alapján minimum 50, de inkább 60 km-nek felelt meg mind mentálisan, mind fizikailag. Én öt percig csak meredtem magam elé és alig hittem, hogy végre megérkeztünk. Másrészt az sem volt egyszerű, hogy körülbelül végig vizes volt a lábunk. Egy vízálló bakanccsal sem jártunk volna jobban, ezért döntöttünk a terepfutó cipő mellett, mert nagy előnye, hogy mozgás közben aránylag gyorsan szárad.

TM: Mi volt a legjobb élmény?

Viktor: Az utolsó két nap. Majdnem egy heti borús idő után kitisztult az ég, hihetetlen színeket hozott a napkelte és napnyugta. Sokszor úgy éreztem magam, mintha Lappföldön járnék.

Ákos: Holtversenyben van az utolsó reggeli gyönyörű napfelkelte és az az este, amikor behavazott és kezdte összenyomni a sátrunkat. Ez utóbbi hiába kényszerített minket hajnali indulásra, kellemetlensége ellenére is gyönyörű volt utána az erdő.

TM:: Fizikálisan vagy mentálisan volt nagyobb kihívás ez a nyolc nap?

Viktor: Nekem talán mentálisan. Szerencsére sokat túrázom, ezért viszonylag hozzá vagyok szokva a fizikális nehézségekhez. Mentálisan engem a sötét nagyon le tud hozni, ezért örültem, hogy Ákos velem tartott. Könnyebbek voltak így a sötét kilométerek.

Ákos: Fizikálisan is nagyon megerőltető volt, viszont mentálisan kifejezetten. Az elején a lápos rész, ahol néhol csak tyúklépésben tudtunk haladni, a közepén az eső, hó, jég, és a patakká váló ösvény, a végén az alacsony hőmérséklet. Mindegyik fokozott odafigyelést igényelt.

TM: Megfordult a fejetekben, hogy feladjátok? Ha igen, mi vitt mégis tovább titeket? Tudtátok egymást motiválni?

Viktor: Igen, az említett harmadik, sáros napon minden lépésnél eszünkbe jutott, hogy feladjuk. Ezt persze csak a nap végén mondtuk el egymásnak. Szerencsére nem vagyunk azok a feladós fajták, megbeszéltük, hogy megcsináljuk, akármi is legyen. Ráadásul a végére kitisztuló idő gyönyörű lezárást eredményezett.

Ákos: Furán fog hangzani, de a mélypontokon a legmotiválóbb az volt, hogy a kedvenc és megunhatatlan túrakajánkat, a kedvenc instant levesünket emlegettük fel egymásnak, hogy milyen jó lesz este azt enni melegen. De volt olyan szakasz is, amit nagyon meg kellett nyomnunk, ha tartani akartuk az ütemtervet, és ekkor direkt szóval tartottuk egymást, hogy ne figyeljünk arra, hogy fáj valami, fáradtak és éhesek vagyunk, ráadásul még fázunk is. Már többször bejött ez a fajta figyelemelterelés, most is.

Étel-ital

Ennivalót tudtunk volna venni minden másnap, viszont megbeszéltük, hogy kipróbáljuk, milyen nyolc napi kaját cipelni. Reggel zabkása, napközben energia- és fehérjeszeletek, estére instant leves kolbásszal. Csak egyszer vásároltunk boltban, akkor is chipset meg tejfölt, mert azt kívántuk meg. Fejenként két darab 1 literes palackot vittünk. Meleg italt nem forraltunk az útra, mert nagyon hamar kihűlt, és gázpazarlás lett volna minden nap ezt csinálni. Termoszt a súlya miatt nem vittünk.

TM: Mi az, amit megtanultatok ezen a túrán?

Viktor: Azt, hogy kis hazánk is tud hihetetlen időjárási körülményeket és tájakat produkálni, csak el kell indulni, időjárástól függetlenül. Örülök, hogy nem a meleg kanapét választottam a túra helyett.

Ákos: Hogy képes vagyok -11 fokban mezítláb a jeges hóban állni, ha muszáj. Viccen kívül, például azt, hogy bőven fagypont alatt már megéri a hálózsákban/quiltben bezacskózni a cipőt és zoknit, különben úgy megfagynak, hogy reggel zacskóba csomagolva kell majd a pehelykabát alatt melengetni, hogy egyáltalán fel tudjam húzni őket.

TM: Mit tanácsoltok azoknak, akik hasonlóba vágnának bele?

Viktor: Válasszák inkább a meleg kanapét! Viccet félretéve, a téli túrázás és kint alvás alapos felkészülést igényel. Sokkal több hibázási lehetőség van, ne becsüljük alá a természetet. Cserébe tömegmentes, életre szóló élmények várnak ránk.

Ákos: Amit javasolni tudok az erre vetemedőknek, hogy mindenképpen nézzenek utána mi fán terem a téli kempingezés, és ehhez megfelelő felszerelést vigyenek magukkal (menedék, derékalj, hálózsák, ruhák). A fagypont alatti hőmérséklet már nem játék, 1-1 rossz döntés, még ha nem is lesz végzetes (de lehet!), borzasztó kellemetlen tud lenni.

Viktor egy kis hangulatvideót is készített a túráról, amit most itt ti is megnézhettek:

Cikkajánló