Mesélő fák között Budapesten
Különleges városi sétán jártunk a napokban. Nevezetes budapesti fákat látogattunk meg, és az ő történeteiken keresztül a város elmúlt kétszáz évének egy-egy fejezete is feltárult előttünk.
Fáj a térded, pedig nem erőltetted meg? Szúr a sarkad, pedig jó a cipőd? A test sokszor ott üzen, ahol aligha várnánk: a belszerveink és izmaink között kapcsolat húzódik, és ha ez kibillen, az a lábakban is érezhetővé válik.
Az UNESCO hivatalosan is kibővítette a Pilisi Bioszféra Rezervátumot: a Pilishez most újabb települések csatlakoztak, hogy együtt őrizzék meg a térség páratlan természeti és kulturális örökségét.
80 történet, 40 beszélgetés, 2 nap. Idén november 15-16-án lesz a 18. Járatlan Utakon Fesztivált, ahol kiderül, hogyan utazz igazán.
A piros-fehér szalagokat nem az illetékes EGERERDŐ Zrt. helyezi ki, ezért ezek nem hivatalos lezárást jeleznek.
Négy olyan hosszabb-rövidebb túrát ajánlunk a Természetjáró kínálatából, amelyek hangulatos domb- és hegyvidéki tavakhoz vezetnek.
A látványos jelenséghez izgalmas tudományos magyarázatok kapcsolódnak. Íme, néhány érdekesség, amit talán még nem tudtál a ködről.
A Közép-dunántúli Piros vándorút Oroszlánytól Mórig tartó szakasza a Vértes egy igen sokrétű részletét mutatja be.
Idén 8. alkalommal rendezik meg a Csillag-Képek kiállítást, amelyen az elmúlt év 100 legszebb magyar asztrofotóját mutatják be.
Olyan különleges ősi templomokat gyűjtöttünk össze az Árpád-korból, amelyek romosan sokkal titokzatosabbak.
Ezúttal az egyik leglátványosabb Balaton-felvidéki helyszínt, a Szent György-hegyi bazaltorgonákat látogattuk meg.
Érdekes nyomait a mai napig felfedezhetjük az erdőben, emlékét pedig a földrajzi nevek mellett a Királyréti Kirándulóközpont kiállítása is őrzi.
Ha a tökéletes őszi kirándulócélpontot keresed egy kevésbé populáris helyszínen, ahol az örökzöldek lila, vörös, sárga és narancssárga színekben játszó cserjékkel váltakozva kísérik a hegyoldalban kanyargó ösvényt, irány a Zajnát-hegyek!
Több jelvényszerző kéktúra is létezik, a Soproni KÉK-frankos aligha a legismertebb. Az egy nap alatt kényelmesen lejárható körtúra a méltán híres soproni borvidéket és a Fertő-táj egy kis szeletét mutatja be, kiváló apropót adva Sopron és a határmenti kultúrtáj értékeinek megismeréséhez.
Ha egy változatos, kihívásokkal teli őszi kerékpártúrára vágysz, irány a Börzsöny! Kismarosról indulva átszeljük a legszebb részeket, megkerülve majdnem az egész hegységet.
Ha gyorsabban túrázunk, tovább élünk és élesebb marad a gondolkodásunk. Hihetetlen? Pedig nem az. Nézzük, miről is van szó.
A tatai Öreg-tó partján ismét összegyűlnek a vadludak – idén azonban a víz szintje és az idő próbára teszi kitartásukat.
A kevés megmaradt szentélyerdőt gyűjtötte össze a WWF Magyarország, hogy felhívja rájuk a figyelmet, és esélyt teremtsen a megőrzésükre.
Mutatunk pár szuper szabadtéri programot a november harmadik hétvégéjére, ami akár rossz idő esetén is jó ötlet lehet.
Léteznek egy nap alatt is lejárható jelvényszerzők, melyek a rövidülő nappalokra kiváló túratippel szolgálhatnak.
A legtöbbször végzetes kimenetelű betegség ráadásul gyorsan is terjed a nyulak között. Gócos elváltozásokat, kötőhártya-gyulladást és ödémákat okoz.
A kecskefűz, a hamvas éger és a rezgő nyár verseng az Év Fája címért – a döntés a természetbarátok kezében van. A szavazás november 30-ig tart.
Kánya Tamás, Manófalva építője azt kéri, hogy akinek van fotója vagy videója a Duna-parti installációról még a rombolás előttről, az töltse fel a Facebook-csoportjába.
Elkeseredett posztban hívja fel a vadaspark a látogatók figyelmét, hogy ne etessék az állatokat, ha jót akarnak nekik.
A baleset a Vértesben, Oroszlány és Gánt között történt a hétvégén, a 73. Őszi Spartacus Kupán.
Elsőre azt gondolnánk, hogy ez a torony a Mátrában tetején áll, de három vetélytárs is megelőzi.
Szokás a Hársas-tavat az Őrség Balatonjának is hívni, de nem csak strandoláshoz szuper helyszín. Mutatjuk, miért.
A Sas-hegy tetején dolomitsziklagyepek között tanuljuk meg, miért kincs minden lépés, odalent pedig a szeizmológusok világába ereszkedünk, ahol a föld mozdulatait hallgatják.