Keresés eredménye

Jóba Kati: „Ha volna patrónusom, az biztosan mosómedve lenne”

Aki járt már a Budakeszi Vadasparkban és találkozott vele, esetleg még egy látványetetésen is részt vett, biztosan emlékszik az életvidám, pozitív kisugárzású gondozóra, aki nemcsak az állatok, de a gyerekek nyelvén is jól ért. Mindenféle platformon láthattuk már nyilatkozni, de többnyire nem magáról beszélt. Mi ezúttal egy rendhagyó interjút készítettünk vele, amiben kivételesen nem az állatvilág, hanem maga Jóba Kati áll a középpontban. Ismerjétek meg a Vadaspark „arcát és hangját”, akinek mintha nem is huszonnégy, hanem legalább negyvennyolc órából állna egy nap.

2024.04.23.

Alszanak a medvék téli álmot?

A közvélekedés szerint a medvék átalusszák a telet, és csak február elején bújnak elő barlangjukból, hogy megnézzék, itt van-e már a tavasz. De ha ez így van, akkor hogyan futhatunk össze velük a téli erdőben?

2023.12.18.

Kerti vasúttal bővült a Budakeszi Vadaspark

Mostantól még teljesebb élményben lesz része a vadasparkot látogató családoknak. A kifejezetten gyerekeknek készült keskeny nyomtávú kisvasút mintegy kétszáz méter hosszan szállítja a kicsiket.

2022.11.08.

Szarvasbőgésre vadásztunk Budakeszi legnépesebb erdejében

Egy alacsony kilátóban állok nagyjából huszadmagammal már jóval sötétedés után, előttem egy tisztás, messzebb a környékbeli települések pislákoló fényei. Távolról halkan felsejlik egy gímszarvasbika jellegzetes "nászéneke". Szarvasbőgéstúrán vettünk részt a Budakeszi Vadaspark melletti bekerített kis erdőben.

2021.09.23.

Kalandozz alkonyatkor a Budakeszi Vadasparkban

Június utolsó péntekén és júliusban péntek esténként, záróra után Alkonyati szakvezetést hirdet a vadaspark kalandvágyó érdeklődőknek. A túra során a kicsik és a nagyok testközelből ismerkedhetnek meg az alkonyati erdő vadjainak titokzatos életével.

2021.06.25.

Mosómedve: féken kell tartani a banditamaszkos cukiságot

Mosni ugyan szokott, de a medvékhez semmi köze. Németországot ellepte a faj, nálunk jelenleg nincs sok, ám időről időre felbukkan itt-ott, legutóbb például egy soproni ház padlására költözött be egy példány. Mit kell tudni a mosómedvéről? Hogyan alkalmazkodik az ember közelségéhez, és miért nem való házi kedvencnek?

2021.03.29.

Összefogás a vadmacskákért

A vadmacska fennmaradását leginkább az élőhelyek szűkülése, illetve a házimacskával való keveredés veszélyezteti. A most elindult fajmegőrzési program a főváros térségében szeretne a fokozottan védett ragadozó helyzetén javítani.

2021.03.26.