Instant túra a ködös Visegrádi-hegységben
A Spartacus-ösvény és az Apátkúti-völgy az ország legszebb kirándulóhelyei közé tartoznak. Ezúttal egy instant teljesítménytúra keretében, ködben úszva jártuk be azokat.
Válogatásunk második részében egyaránt szerepelnek népszerű és turisták által ritkábban látogatott helyszínek, továbbá vannak köztük igazi kuriózumok is.
Idén harmadik alkalommal hívja az érdeklődőket az etetők madarainak számlálására a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Mi a helyzet most a Balaton vízgyűjtő területén előforduló idegenhonos halfajokkal, arról kérdeztük dr. Takács Pétert, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársát.
Szinte nincs most olyan hétvégi szabadtéri program, ami ne kapcsolódna valamilyen módon a címben is szereplő nagyszakállúhoz.
A KÉKTÚRA alkalmazás elősorban a kéktúrázóknak készült, de számos praktikus térképes és terepi funkciója miatt mindenki hasznát veheti, aki túrázni indul.
Megjött a télies idő, előkerültek a bojtos sapkák. A mókás kis pamacs több ezer éves utat tett meg, mire divatos dekoráció lett.
Egyedi értéket képviselő, ámde sérülékeny, veszélyeztetett, száraz gyepekhez kötődő növények közül választhatod ki a legszimpatikusabbat.
A zempléni várromnál 2015 óta zajlanak felújítások. Most egy határon átnyúló együttműködés keretében szépül tovább.
Az egyik legkülönlegesebb fekvésű várunk, illetve az ország egyik legelső halastava és angolkertje is Tatán található, hogy mást ne említsünk. Összeszedtük Tata legérdekesebb helyszíneit.
Ez a jelvényszerző túramozgalom jó apropót adhat megismerni a műemlékekben, természeti és történelmi kincsekben gazdag Budai-hegységet.
Egyesek kapásból rávágnák, hogy csak egy betű az eltérés, és valóban, de azért ennél többről is szó van. Körbenéztünk a neten és a szakirodalomban, hogy melyik micsoda.
A vitathatatlan természeti szépségek mellett az ország múltja, jelene és jövője is teli van kérdésekkel, de egy valami biztos: aki a magashegyi túrák miatt érkezik a Balkán-félsziget nyugati szegletébe, az nem fog csalódni az országban.
Fáj a térded, pedig nem erőltetted meg? Szúr a sarkad, pedig jó a cipőd? A test sokszor ott üzen, ahol a legkevésbé várnánk: a belszerveink és izmaink között finom kapcsolat húzódik, és ha ez kibillen, az a lábakban is érezhetővé válik.
Avagy: hogyan lehet rávenni egy csapat kamaszt, hogy 10 napot töltsön az erdőben áram és telefon nélkül?
Válogatásunkban egyaránt szerepelnek népszerű és turisták által ritkábban látogatott helyszínek, továbbá vannak köztük igazi kuriózumok is.
Miközben hihetetlenül vadregényes sziklaalakzatokra is felmásztunk, véletlenül felfedeztük Szlovákia talán legveszélyesebb láncos turistaútját is.
Régóta szemeztünk a közelmúltban felújított turistalakkal. Végül egy novemberi túra alkalmával eltöltöttünk benne egy éjszakát, megtapasztalva az egyszerűség kényelmét.
Az idős fák segítik az erdőt, hogy az egészségesebb és ellenállóbb legyen, ráadásul egy 300 éves fa annyi oxigént termel naponta, ami 50 ember napi szükségletének felel meg.
A jelenségre november 22-én figyeltek fel a vadászok, azóta többször is látták a zergéket az osztrák határtól nem messze.
Radikálisan átalakultak a hazai sportolási szokások: berobbant az outdoor, egyre többen keresik tudatosan a természethez közeli, közösségi mozgásélményeket.
Az extrém száraz év új kihívások elé állította a Közép-Tisza fekete gólyáit. Mit mutatnak a 2025-ös költési adatok?
A pécsi Tettye legismertebb látnivalója a központjában álló rom. Hogy milyen volt az épület fénykorában, arról keveset tudni, a történetéből azonban fennmaradt néhány fejezet.
Misztrál, sirokkó, nemere. Ezek mind olyan szélfajtákat jelölnek, amelyek valamilyen egyedi tulajdonsággal bírnak, illetve egy adott területre jellemzőek. A teljesség igénye nélkül csokorba szedtünk néhány lokális légköri jelenséget.
A világ legismertebb főemlőskutatójának halála megrendítette a világot. Az általa megkezdett munka azonban folytatódik, Jane Goodall örökségét a nevét viselő intézetek viszik tovább.
A Kőszegi-hegység legendás, 260 éves Öreg Bükkje végül megadta magát az időnek – kidőlt, de öröksége tovább él a tanösvényen és a rovarok birodalmában.
Hazánk tavainak 75 százaléka mesterséges állóvíz. A tavak az ország területének 2 százalékát teszik ki, összesen 1685 négyzetkilométeren.