Jártál már Sátán?

Végtelen dombhullámok, panorámás fenyvesek, rozsdásodó vasszerkezet és egyetlen turistaút, ami viszont éppen elegendő. Az ózdi kistérség egyik szegény falujáról nehéz csupa szépet és jót mutatni, de aki ezekre nyitott szemmel érkezik, csodákat talál.

2021.06.18.

Szurdoktúra a Szádelői-völgyben

A magyar-szlovák határtól néhány kilométerre egy, a hazai turisták által talán kevésbé ismert, de igen látványos kirándulásra csábító szurdokot találunk. Vadregényes kanyon, változatos sziklaalakzatok, virágos rétek és festői kilátások várnak ránk Szádelő völgyében. Érdemes legalább egy fél napot rászánni a felfedezésére, ha Észak-Magyarországon vagy Aggtelek környékén járunk.

2021.06.18.

Nyáreleji túra a megújult Jági tanösvényen

Pár éve jártam először a Pilisszentiván melletti tanösvényen. Azóta többször is megfordultam már itt, de mindig találok érdekességeket, pláne most, hogy az útvonal nemrégiben számos újítással, például egy remek kilátóponttal gazdagodott.

2021.06.17.

Az Öreg-Bakony legszebb tájain

A Bakony hegység központi és egyben legvadregényesebb része az Öreg-Bakony – vagy más néven Magas-Bakony –, amelyet egy magára valamit is adó természetjáró nem hagyhat ki. Van egy kiváló túratippünk e varázslatos vidék bebarangolásához, amely kötöttségek nélkül tárja elénk hazánk e természeti kincsekben oly gazdag és páratlan területét.

2021.06.17.

Rejtett kincseink - Hazánk kevésbé ismert természeti csodái

Túlpörgetett életünkben hajlamosak vagyunk minden téren csak a legszebbre, a leghíresebbre, a legkülönlegesebbre figyelni. Épp ezért most olyan látnivalókat mutatunk be, melyek nem tartoznak a legismertebbek közé, de ettől még nagyon is érdekesek, és mindenképpen érdemes meglátogatni őket.

2021.06.15.

Aludj a szabad ég alatt - Szuper bivakszállások

A francia eredetű bivak (bivouac) szó szabad ég alatt tartózkodást, táborozást jelent. Ezt a természetjárók is sokféleképpen értelmezik, ezért mi, a klasszikus bivakolás fogalmától némileg eltérve, olyan helyeket válogattunk össze, amelyek nem csupán fekhellyel, de valami plusszal is kecsegtetnek egy hálózsákos, odakint éjszakázós túra során.

2021.06.14.

Öt különleges hazai tó, ahova megéri elutazni

Mi lehet jobb a kánikulában, mint hűsölni a vízparton, vagy csobbanni egy nagyot? Összeállításunkban olyan magyarországi tavakat ajánlunk, amelyeknek talán nem annyira jó a PR-juk, mint mondjuk a Balatonnak, a Velencei-tónak vagy a Tisza-tónak, viszont pont emiatt talán kevesebben is vannak. Garantált a szép természeti környezet és a kikapcsolódás.

2021.06.13.

Határjárás a Karancs-vidék eldugott szegletében

Az elmúlt években egyre több természetjáró kezdte felfedezni a Salgótarján környékén található természeti értékeket, az itt található meseszép várromokat, ezzel együtt pedig e vidék varázslatos hangulatát, azonban a fő látnivalók mellett akadnak még kihagyhatatlan gyöngyszemek is.

2021.06.12.

Titokzatos kaptárköveket rejt a Bükkalja

Rejtélyes időkapszulák a bükkaljai erdő mélyén. Az ismerkedést e különleges sziklaalakzatokkal érdemes Szomolya környékén kezdeni, hiszen itt találjuk hazánk legtöbb fülkével rendelkező kaptárkőcsoportját. Meg egy tanösvényt is, amely segít bepillantani a kőből faragott világ rejtelmeibe. Plusz tufába vájt pincelakások, lankás szőlőültetvények és egy kilátótorony játszótérrel, amelyek könnyű sétával összekötve izgalmas félnapos kirándulást nyújtanak minden korosztálynak.

2021.06.12.

Bazaltba zárt mesevilág a Medves-vidéken

Utazásaink során számtalan helyen megfordultunk már határainkon innen és túl. Bejártunk hegyeket-völgyeket, láttunk romantikus várromokat, ültünk vulkánok tüzében született sziklaszirtek ormain, jártunk évszázados erdők árnyas ösvényein. Mégis, sok-sok év és megannyi kirándulás után is van egy kicsiny szeglete hazánknak, amely egyszerre képes nyújtani mindezt: a Medves-vidék.

2021.06.08.

Bejártuk a „magyar Svájcot”

Nemcsak a híres Csepegő-sziklát és Ferde-vízesést láttuk, de sétálgattunk a hangulatos Óbányán és Kisújbányán, felmentünk egy remek kilátóhelyre és az erdei üveggyártásról is sok-sok érdekességet megtudtunk.

2021.06.04.

Romvár és mesés tiszafás a Bakonyban

Bakancslistám top 5-jében régóta ott szerepel a szentgáli tiszafás, mint az egyetlen nagy kiterjedésű hazai, természetes tiszafa-előfordulás. Eddig valamiért nem jutottam el ide, ezért is örültem a bakonyi kirándulásnak. És ha már Bánd felé vettük az irányt, megnéztük az Esseg-vár romantikus romjait és a közeli Miklós Pál-hegy tetején magasodó kilátót, ahonnan szerintem a legszebb rálátást nyeri az ember a Bakony északi és déli domborulataira, valamint a Balaton-felvidék felé.

2021.06.03.