2020 legkedveltebb természetfotós anyagai

Idén is igyekeztünk eljuttatni hozzátok a legszebb és legsikeresebb hazai, illetve nemzetközi természetfotókat. Voltak viccesek, színesek, meghökkentők, cukik és megindítóak is. Lássuk, 2020 legjobb természetfotóit!

2020. december 29.

Idén is igyekeztünk eljuttatni hozzátok a legszebb és legsikeresebb hazai, illetve nemzetközi természetfotókat. Voltak viccesek, színesek, meghökkentők, cukik és megindítóak is. Lássuk, 2020 legjobb természetfotóit!

Sok tekintetben nem mondható szokásosnak az idei év, de szerencsére, ahogy a természet, a természetfotósok sem álltak le, így folyamatosan kaptuk a vizuális töltést hazánk és a világ élővilágáról készült fotókból. Mostani cikkünkben egy kicsit visszatekintünk 2020-ra, megnézzük, melyek voltak a ti kedvenc képes anyagaitok, és hogy milyen hazai természetfotós sikereknek örülhettünk.

A legnépszerűbbek

Tavasszal, amikor mindenki a szabadba vágyott volna, sokunk a négy fal közé szorult, így nem csoda, hogy az április elsejére időzített, legviccesebb állatfotókat felvonultató galériánk ekkora sikert aratott. Szerettünk volna nektek egy kis vidámságot csempészni a nem túl rózsás hétköznapokba, amely annyira jól sikerült, hogy végül 2020-ban ez az anyagunk lett a legnézettebb. Ha visszaidéznéd és kacagnál egy jót, akkor a cikk címére kattintva most megteheted: Ezek az állatvilág legviccesebb fotói.

A fenti összeállítás a The Comedy Wildlife Photography Awards pályázat korábbi éveinek képeiből készült, de idén is megrendezték a versenyt, amelynek finalista képei közt két hazai indulónak is örülhettünk. Sőt! 2020-ban a közönségszavazás győztese a magyar Kránitz Roland lett áriázó ürgéjével. Ha kíváncsi vagy, melyek lettek idén a legviccesebb állatfotók, akkor kattints ide!

Idén a második legnézettebb cikkünk is egy fotós anyag lett, mégpedig egy igen megosztó képpel, amely a világ legnívósabb természetfotós pályázatának, a brit Wildlife Photographer of the Year 2019-es évadának közönségdíjasa lett.

A metróállomáson elcsípett egérbunyót sokan zseniálisnak találták, mások pedig úgy gondolták, hogy csak kevés jóindulattal lehetne ezt a képet természetfotónak nevezni. De mivel az első tábor volt népesebb, így Sam Rowley tagadhatatlanul figyelemfelkeltő fotója lett a győztes. Ha kíváncsi vagy, milyen képekkel kellett ringbe szállnia, akkor kattints ide. Ha pedig 2020 legjobb természetfotójára te is szeretnél szavazni, még megteheted, ugyanis az idei évad közönségszavazása még tart, egészen 2021. február másodikáig, ebben a cikkünkben megmutatjuk az esélyes képeket és azt is, hogyan szavazhatsz.

A legsikeresebb fiatalok

2020-ban is bebizonyították a magyar természetfotósok, hogy ott van a helyük a világ élvonalában. De ami még nagyobb öröm, hogy a fiatalok között is egyre népszerűbb ez a hobbi, és idén több nemzetközi pályázatról is sikerült elhozniuk a legjobbnak járó díjat. Lehet kicsit merész kijelentés lesz, de Koncz-Bisztricz Tamás már biztosan beírta magát a hazai természetfotózás legjobbjai lexikonba - már ha létezne ilyen -, hiszen a most még csak 16 éves csongrádi fiú a 2019-es legjobb ifjú madárfotós cím után 2020-ban a világ legjobb makrófotósa címet is elnyerte, amelyről ebben a cikkünkben számoltunk be.

De nemzetközi szinten egy másik versenyen is megvédte arany pozícióját, ugyanis az orosz Golden Turtle Contest pályázaton is első lett az ifjúsági kategóriában, amelyről itt olvashatsz és nézhetsz meg sok zseniális fotót a pályázat anyagából. És szinte már mondanunk sem kell, de természetesen hazánk legnagyobb pályázatán is ő lett az Év Ifjú Természetfotósa. Érdekesség, hogy a hazai versenyen az ifjúsági kategória első helyezett képét nem Tomi készítette, de mivel a legjobb fotós kiválasztása pontozás alapján dől el, így mégis ő lett Magyarország legjobb ifjú természetfotósa, hiszen 4 képe is a döntőbe került. És hogy ki az első helyezett kép fotósa? Nos, idén egy új résztvevőt üdvözölhettünk a fiatalok között, mégpedig egy ifjú hölgyet, a 18 éves Sztrehárszki Lilit, aki elképesztően izgalmas denevérlábas fotójával mondhatni tarolt a hazai és nemzetközi porondon.

Ezzel a képével lett Európa legjobb ifjú természetfotósa a német szervezésű GDT European Wildlife Photographer of the Year pályázatán, amelyről ide kattintva olvashatsz, két hete pedig a holland szervezésű Nature Photographer of The Year ifjúsági kategóriájának legfelső fokára léphetett fel az aprócska lábaknak köszönhetően, erről a pályázatról készült cikkünket pedig itt nézheted meg.

A legsikeresebb felnőttek

De ne feledkezzünk meg a felnőtt természetfotósok nemzetközi sikereiről sem! A teljesség igénye nélkül íme, néhány a sok közül. A pályázati szezont a spanyol Memorial María Luisa nemzetközi hegyi és természetfotós pályázat szokta nyitni, 2020-ban Kovács Norbertnek sikerült itt kategóriát nyernie, a többi hazai eredményt pedig ide kattintva nézheted meg.

Majd következett az olasz Asferico International Nature Photography Competition, ahol Daróczi Csaba és Nagy Bertold remekelt hasonlóan, ifjúsági kategóriában pedig Koncz-Bisztricz Tamás itt is nyerni tudott, e pályázatról készült összeállításunkat itt nézheted meg. Daróczi Csaba egyébként idén egy másik nagy bravúrt is elért, ugyanis a brit Wildlife Photographer of the Year pályázatán egyetlen magyarként került be a finalisták közé. Hogy melyik fotójával? Azt ide kattintva nézheted meg. De egy helyes galériát is láthattatok tőle idén, hiszen nem tudtuk megállni, hogy ne készítsünk egy válogatást a 2019-es évben világsikert elért üregi nyulairól, stílusosan húsvétkor láthattátok ezt, no meg most is, ha ide klikkeltek.

A legelsöprőbb sikert idén a román szervezésű Milvus természetfotó-pályázaton érték el a magyarok, amelyen megnyerték mindkét, a külföldiek számára is nyitott kategóriát, és összesen 10 magyar fotós került be a finalisták közé. A kategóriagyőztesek Kaszás Norbert és Herpai Imre lettek. Ebben az összeállításunkban a nyertes és a finalista képeket is megnézhetitek.

Idén egy olyan természetfotós pályázatról is beszámoltunk, amelyről eddig még nem, pedig a hazai fotósok ezen is jól szerepeltek már a korábbi években, sőt, abszolút győztese is volt magyar. Ez a pályázat pedig nem más, mint a Kaliforniai Tudományos Akadémia által szervezett BigPicture Natural World Photography, amely tulajdonképpen a brit Wildlife Photographer of The Year amerikai kistestvére. 2020-ban Radisics Milán és Kércz Tibor került be a finalisták közé, a pályázat fődíjas fotója pedig egy igazán zseniális fotó lett, amely már több pályázaton is szembegurult velünk. Az itt látható győztes nyúllabda mellett a magyarok és a többi finalista remek képeit is megnézhetitek ide kattintva.

A legnívósabb magyar versenynek, a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége által szervezett az Év Természetfotósa pályázatnak az ifjúsági győztesét már fentebb említettük, a felnőtt kategóriát pedig Potyó Imre nyerte meg éjszakai mesevilágot idéző fotóival, e pályázatról készült cikkünket ide kattintva nézheted meg.

És bár nem a klasszikus értelemben természetfotókról van szó, de a hazai asztrofotósok sikereiről se feledkezzünk meg, hiszen 2020-ban a magyarok a világ legelismertebb Insight Investment Astronomy Photographer of the Year pályázatán ismét remekül szerepeltek. Tóth Bence és Schmall Rafael is kategóriagyőztesek lettek, a 2019-ben abszolút győztes Francsics László pedig ezúttal a zsűriben kapott helyet, így egy kicsit a kulisszák mögé is beleshettünk ebben a cikkünkben, és természetesen a pályázat győztes képeit is megnézhetitek benne.

A kedvencek

Vannak olyan fotótémák, amelyek valamiért mindig is kedveltek lesznek. Ilyenek például a madarak és a róluk készült fotó-összeállításaink, nem csoda, hogy nagyon sokan megnéztétek a 2020-as év legjobb madárfotóit bemutató képes anyagunkat, amit ha akkor nem, most ide kattintva pótolhattok. Természetesen mondanunk sem kell, de több magyar fotós képe is a legjobbak közé került, többek Szabó Géza Attila itt látható fotója is.

De nagyon örültünk, hogy kedveltétek a hazánk 10 nemzeti parkját képekben bemutató anyagunkat is, amelyet a május 24-én ünnepelt európai nemzeti parkok napjának apropójából készítettünk. Az összeállítást, amelyet ide kattintva nézhettek meg, a Varázslatos Magyarország fotópályázat képeiből válogattuk, nem véletlenül, hisz az idén már 11. éve megrendezett természetfotós verseny célja, hogy hazánk természeti értékeit Magyarország nemzeti parkjain keresztül mutassa be. Ha szeretnél még több varázslatos galériát megnézni e pályázat képeiből, akkor kattints ide.

Kedvenc témáitok közé tartoznak a virágok is. A tavasszal és nyáron nyíló virágokról készült összeállításainkban a gyönyörű fotók mellett sok érdekességet is megtudhattatok például a kecses kakasmandikóról, az erdőket tavasszal szőnyegként beborító odvas keltikékről, a Mecsekben pompázó bánáti, és a nagyon ritka keleti bazsarózsáról, a Bükkben tavasszal nyíló különleges virágokról, vagy a nyár buja hírnökéről, a pipacsról.

De imádtátok a vackukból épphogy kibújt kisrókákról készült galériánkat, és a felújított lillafüredi erdei vasútról készült képes anyagunkat is.

Fókuszban a Természet

Hazai természetfotósokat bemutató sorozatunkban idén megismerhettétek a világhírnevet szerzett denevérlábak megörökítőjét, a 18 éves Sztrehárszki Lilit, akivel ősszel készítettünk egy interjút, amely novemberi lapszámunkba jelent meg. A riportból részleteket itt olvashatsz. Még nyáron számunkban jelent meg a nyomtatott Turista Magazinban a „fehér vadon” fotósával, Kércz Tiborral készült interjúnk, akivel művészetről, expedíciókról, a fehér varázsáról beszélgettünk, és arról, hogy sose késő megvalósítani az álmokat. A teljes interjút és Tibor fotóit ide kattintva immár online felületünkön is elolvashatjátok, megnézhetitek.

Végül egy olyan természetfotóssal készült videónkat ajánljuk, aki bár a pályázati cikkeinkben soha nem szerepel, egész egyszerűen azért, mert sose nevez, viszont kikerülhetetlen, ha a hazai természetfotózásról van szó. Molnár Péter, aki már korábban szerepelt a Fókuszban a Természet rovatunkban is, elképesztő mennyiségű természetfotóval rendelkezik hazánk szinte minden vidékéről és azok élővilágáról. Idén pedig végre elkészítette első albumát is, amely egy hihetetlenül szép és fajgazdag tájról, Tiszaalpárról és környékéről készült, videónkat pedig ennek apropóján készítettük vele, amelyet ide kattintva nézhettek meg.

Reméljük, hogy sok örömteli pillanatot tudtunk szerezni nektek idei természetfotós összeállításainkkal, és hogy jövőre is sok képes anyagot mutathatunk majd be nektek a természet szép és izgalmas pillanatairól!

Cikkajánló