MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2018.06.13. 16:46,   Szöveg: Gulyás Attila,   Fotó: Gulyás Attila

Hamarosan indul a balatoni nyári hajózási és vasúti szezon

Több járat és új eljutási lehetőségek is várják a magyar tengerre érkezőket, a síneken június 15-től, míg a vízen július 7-től. Összegyűjtöttük a legfontosabb újdonságokat.

Indul az Aranyhíd Expressz

 

Vasúton az eddigi évekhez hasonlóan bőséges kínálatnövekedés várható, a járatok sűrűségében éppúgy, mint a napi első és utolsó eljutási lehetőség időpontjai terén. Az Elvira vasúti menetrend-keresőben természetesen már szerepelnek a június 15-től augusztus 26-ig tartó időszak indulásai.


A Budapestről induló és az északi parton közlekedő, többé-kevésbé gyorsított vonattípusokat idén is a már ismerős nevekkel jelöli a vasúttársaság. Az átlagosan két óránként induló járatok közül a „legkisebbek” a Katica elnevezésű gyorsított személyvonatok, amelyek Budapest és Székesfehérvár között egy helyen sem állnak meg, onnan Balatonfüredig viszont mindenhol.

 

A légkondicionált Siemens Desiro motorvonatokkal kiszolgált járaton egyszerre legfeljebb körülbelül 10 darab kerékpár szállítható. A Katicákhoz hasonlóak a Kék Hullám nevű járatok, amik már egészen Tapolcáig haladnak, Balatonfüredig csak a forgalmas állomásokon, onnan pedig már minden megállóhelyen megállva. Ezekben a vonatokban a klasszikus, lehúzható ablakú (nem légkondicionált) gyorsvonati kocsik mellett nemcsak nagyobb kapacitású kerékpárszállító kocsik közlekednek, de külön pótjeggyel igénybe vehető, klimatizált Intercity-kocsik kis. A leggyorsabban idén is a Tekergő gyorsvonatok haladnak, a főváros és Tapolca közt csak a legfontosabb 12-15 megállóban megállva (a megállási rend napközben kissé változik).

 

Gyorsvonat Badacsonytördemic-Szigliget állomáson 

 

Újraindulnak a hosszú távú, közvetlen vonatok is: hétvégenként a Szegedről a Balatonra közlekedő Aranyhíd Expressz pár perccel nyolc előtt indul és a budapesti Kőbánya-Kispest érintésével délre éri el Siófokot, majd a déli parton gyorsvonatként továbbhaladva egészen Keszthelyig közlekedik. Hasonló közvetlen gyorsvonatok indulnak majd Szolnok és Fonyód, illetve Győr és Tapolca között is, valamint idén is lesz Tapolca-Pécs és Szombathely-Kaposvár járat – kár, hogy nem egész évben. 


Ami a déli part vonatait illeti, Budapestről Siófokra a menetidő 80 percre, míg Fonyódig két órára csökkent a tavalyi pályafelújításnak köszönhetően. A központi forgyalomirányítás miatt pedig remélhetőleg egy-egy késés hatásai hamarabb elsimulhatnak az egyvágányú pályán, amely a biztonság kedvéért egy rövid szakaszon második vágányt is kapott.

 

Ugyancsak a hétvégétől indulnak a népszerű Bagolyvonatok: ezekkel a személyvonatokkal Budapestről hajnal kettőkor vagy négykor is meg lehet célozni a Balatont, és visszaindulni is elég késő este, vagy akár éjfél után, de a tóparti éjszakában egy-egy megállóra is hasznos alternatívát kínálnak.

 

Bár a hosszú szerelvények akár ezer ülő utast is képesek elnyelni, a tapasztalatok alapján a péntek délutáni és vasárnap esti csúcsforgalomban a rendszer így is túlterhelődik. Érdemes ezt figyelembe veni az utazás tervezésekor, különösen, ha a kerékpárok is velünk tartanának az útra.

 

Vízi utak éjjel-nappal

 

Indulásra kész a Révfülöp-Balatonboglár hajó – a nyáron reggel és este fél tíz közt hat alkalommal indul
 

A tavi hajózásban idén is fokozatosan sűrűsödnek és bővülnek az útvonalak: a 172. hajózási szezon áprilisi kezdete óta már három alkalommal bővült a menetrend, az utolsó, főszezoni sűrítés pedig július 7-én lép érvénybe és augusztus 26-ig tart. Szrencsére már a jelenleg érvényes elő- és utószezoni útvonalkínálat is lefedi szinte az összes helyszínt: az újdonságot a Siófok-Tihany közvetlen járat, és a Balatonszemes-Balatonakali-Balatonudvari hajók indulása jelenti majd. 

 

Természetesen idén is várják az utasokat a népszerű egy-két órás sétahajó járatok is, mind a 18 nagy hajóállomáson. A körutazásokat különféle extra programok is színesítik: naplemente- és éjszakai csillagnéző utak, gyerek- buli- és augusztus 20-án tűzijátéknéző hajó is szerepel a programok között.

 

A részletes, könnyen kezelhető menetrend letölthető a Balatoni Hajózási Zrt. oldaláról.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Azt hiszed, mindent tudsz a Balatonról? -kvíz

Gyorstalpaló autómentes utazáshoz

Tihany mediterrán ösvényein





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Garai Szilvia Ilona:
Szúnyogcsípés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...