MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2016.06.21. 12:30,   Szöveg: Gilicze Bálint,   Fotó: mta.hu/Gilicze Bálint

Érdemes vadabbnak hagyni az erdőinket

A klímaváltozás egyre szélsőségesebb próbatételek elé állítja a magyarországi erdőket. Új kártevők, változó évszakok, a korábbiaknál hevesebb viharok és hosszabb száraz időszakok várhatók. Miként reagálnak erdőink ezekre a változásokra? Milyen fordulatok várhatók az erdőgazdálkodásban? Ódor Péterrel, az MTA ÖK tudományos főmunkatársával beszélgettünk erdészetről, természetvédelemről és a Pilisben indult erdőökológiai kísérletről. 

„S. O. S. – Bajban van az erdő!” – ezzel a szlogennel kezdődött 2014 végén egy nagyszabású adománygyűjtő akció a katasztrofális ónos eső pusztításának enyhítésére. Több ezer hektárnyi erdő sérült meg egyetlen éjszaka alatt, és az Észak-Börzsöny rengetegeiben mind a mai napig találhatunk kiterjedt járhatatlan területeket.


Ilyesfajta természeti csapások persze korábban is bekövetkeztek, azonban a klímaváltozás hatására számíthatunk rá, hogy az időjárás egyre szélsőségesebbé válik. A rengeteg csapadékot és nagy szelet hozó viharok mellett egyre hosszabb száraz időszakok következnek, az enyhe telek pedig nagyobb esélyt adnak a kártevőknek a túlélésre, és a melegedő klíma olyan jövevények túlélését is lehetővé teheti, amelyek eddig szinte teljesen ismeretlenek voltak nálunk.

Az efféle katasztrófák azonban, ha mégoly barátságtalanul is, de fontos visszajelzéseket adnak erdőink gyengéiről. Ezek jobb ismeretében elképzelhető, hogy egyes, eddig bevált erdőgazdálkodási módok átgondolásra szorulnak, és néhány évtized múlva egészen más kép él majd bennünk az erdőről.

 

Névjegy
Ódor Péter, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa arra a kérdésre szeretne választ kapni, hogy milyen összefüggés van az erdők sokfélesége (biodiverzitása) és a faállomány között, hogyan hat az erdei élővilágra az erdőgazdálkodás. Az erdő olyan jellemzőit, struktúráit, funkcióit kutatja, amelyek révén ez a sokféleség megőrizhető. Első kutatásainak középpontjában a mohák álltak, amelyek szerény megjelenésük ellenére fontos jelzői egy erdő ökológiai állapotának. Sokat foglalkozott a korhadó faanyag szerepével is. Az Őrség erdőiben megfigyeléses vizsgálatokkal kutatta, hogy a faállomány egyes jellemzőire mennyire érzékenyek az erdei élőlények csoportjai, mi határozza meg sokféleségüket, fajösszetételüket. Jelenleg a Pilisben folyó erdőökológiai kísérletében arra keres választ, hogyan változtatják meg a különféle erdőhasználati módok a termőhelyet (mikroklímát, talajviszonyokat), a regenerációt és a biodiverzitást.

 

Nagyipari erdőgazdálkodás

Ha bárhol Európában körbenézünk egy erdőben, szinte biztosak lehetünk benne, hogy amit látunk, az javarészt emberi tervezés eredménye. Az ipari forradalom nem túl sok teret hagyott a természet vad burjánzásának – az erdészet egy-két aprócska foltot kivéve kezébe vette az irányítást.

 

Magyarország sem kivétel ez alól, jóllehet nálunk a valóban „iparszerű” erdőgazdálkodás akkor indult be, amikor a trianoni békeszerződés nyomán az ország elvesztette hatalmas kárpáti erdőségeit, és nagyobb részben saját erőforrásokból kellett megoldania a fautánpótlást. Alig telt el húsz év – vagyis az erdők életében egy röpke pillanat –, és jött a második világháború. A hosszú távú terveket hamar felülírta a hadi helyzet, és néhány év alatt hatalmas famennyiségek tűntek el a hadiüzemek és a cserépkályhák gyomrában.

Az 1950-es és 60-as években ezt a szedett-vedett képet próbálták kijavítani az erdészetek hatalmas kiterjedésű telepítésekkel, amelyeknél a gazdaságosságon kívül nem sok szempontot vettek figyelembe. Ilyen, egykorú, egyetlen fafajból álló erdők fáit láthattuk másfél éve dominószerűen ledőlni a jég súlya alatt a Börzsönyben.
 

A 2014. év végi börzsönyi jégkár drónos felvételen

 

Kell egy jó csapat?

Egyszerre, nagy területen ugyanazt a fafajt telepíteni egyáltalán nem elvetendő gondolat, ha az ember a gazdaságosságot nézi. A sűrűn ültetett kis facsemeték lombját folyamatosan éri a fény, és egymással versengve törnek az ég felé. A gyors növekedés, az egyenes törzs és az egykorú, egynemű faállomány mind-mind olyan hívószavak, amelyek lényegében a magas haszonnal egyenértékűek. Könnyen és viszonylag kevesebb odafigyeléssel kitermelhető a fa, jól tervezhetőek a munkálatok, egyenletes a minőség.

Ennek az erdőgazdálkodásnak a szélsőséges formája a faültetvény, amely nem túl sokban tér el egy búzamezőtől – egyetlen fafaj egyedei sorakoznak egymás mellett lehetőleg minél nagyobb sűrűségben, és várják, hogy pár éven belül papíripari alapanyag vagy éppen megújuló energia váljon belőlük.

A gyors növekedésnek, az egykorúságnak és a szegényes fajösszetételnek azonban komoly hátrányai is vannak, amelyek a mérleg másik serpenyőjében erdészeti károkként jelennek meg. A gyorsan növekedő, egykorú fácskák a fényért, így lényegében az életükért küzdenek, és ebben a versenyben másodlagos fontosságú, hogy mennyire erősödik meg a gyökérzetük. A homogén erdőkben nagyobb pusztítást tud végezni egy hirtelen felszaporodó kártevő, amely akadálytalanul terjedhet szomszédról szomszédra. Ha pedig egy területen komoly károk keletkeznek, nincs ott más túlélő fafaj, hogy legalább valamennyi megmaradjon az erdőborításból.

Ahogy Ódor Péter fogalmaz: „Egy focicsapatot is érdemes úgy felépíteni, hogy legyen benne védő és csatár is – ha a közösséget alkotó egyedek különbözőek, mindegyik máshoz tud alkalmazkodni, ami az egész közösségnek nagyobb rugalmasságot ad.”


mta.hu/Gilicze Bálint
Gyapjaspillék petecsomóikkal egy tölgyfa törzsén

 

Sivár piac unalmas standokkal

Míg az erdészek legfőképpen ezeket a közvetlen hátrányokat kénytelenek összevetni a gazdasági előnyökkel, az ökológusoknak más miatt szalad fel a szemöldökük. Az efféle erdők ugyanis meglehetősen sivárak, összevetve azokkal a természetes erdőkkel, amelyek adott helyen háborítatlanul kialakultak volna. Ezekben az akár egyhangúnak is nevezhető gazdasági erdőkben ugyanis kevesebb faj él együtt, egész egyszerűen azért, mert nincsenek jelen a természetes erdőkre jellemző változatos életkörülmények és mikroélőhelyek.

 

mta.hu/Gilicze Bálint

Bükkerdő a Bakonyban


Nincsenek idős fák, nagy odúkkal, amelyek búvó- és fészkelőhelyet adhatnának, nincsenek kidőlt fatörzsek, amelyek különféle élőlényeknek (pl. gombáknak, rovaroknak, moháknak) jelentenek élőhelyet, nincs elég hullott faág a korhadékot hasznosító élőlények számára. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a legtöbb élőlénynek több ilyen feltételre is szüksége van: egyszerre legyen alkalmas fészkelőhelynek, táplálékforrásnak, búvóhelynek stb.

Amikor egy ökológus belép egy ilyen erdőbe, úgy érezheti magát, mint egy olyan piacon, ahol csak krumplit és görögdinnyét árulnak. De akkor milyen egy igazi, pezsgő, változatos piac az erdők világában? Nos, ilyet nem sokat találunk már Európában, azonban az a néhány folt, amely megmaradt, igen fontos tanulságokkal szolgál. Ha jobban belegondolunk, a természetes erdők nem egyszerűen egy lehetséges választ adnak a környezet kihívásaira, hanem egy évszázadok alatt csiszolgatott, működő megoldást. Egy természetes erdő biztosan találkozott kisebb-nagyobb, a környezetére jellemző bolygatással, kártevőkkel, időjárási szélsőségekkel – és most mégis itt van. Az ilyen erdők vizsgálata tehát nem egyszerűen biológiai tudásunkat növeli, de segíthet az erdészetnek is, hogy megtalálja a megfelelő válaszokat a maga környezeti problémáira.

 

mta.hu/Gilicze Bálint

Elegyes őserdő a kárpátaljai hegyekben


Ráadásul olykor egészen apró lökések is sokat lendíthetnek az ügyön. Van, hogy pusztán megszokásból takarítják ki az erdő aljáról a holtfát – rendnek kell lennie –, ezzel teljesen feleslegesen felszámolva rengeteg fontos élőhelyet. Elegyes állományok helyett egy fafajból álló állományok felújítása sok esetben csak megszokásból hozott döntés. Emellett megfontolandó az is, hogy a folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodás (szálaló és átalakító üzemmódok) folyamatosan biztosít állományléptékben faanyagot, és kisebb ráfordítással folytatható, hiszen természetes folyamatokra – például a lékek spontán beerdősülésére – épít.

Erdőökológiai kísérlet a Pilisben


Ódor Péter és munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy miként reagál egy erdő a különféle művelési módokra, méghozzá nem megfigyeléses módszerrel, hanem a lehetőségekhez képest szabályozott kísérleti körülmények között. A kérdés feltevése a puszta tudományos érdeklődés mellett azért is meglehetősen időszerű, mert az erdő épp az ilyen beavatkozásokat követő időben válik különösen érzékennyé a klímaváltozás hatásaira (lásd a cikk törzsszövegét). Vagyis lehet, hogy egy olyan erdő, amelyet nem háborgatnak, nagyjában-egészében változatlanul elviseli a körülmények változását évtizedeken át – nem száradnak ki hirtelen életerős, középkorú fák, nem tűnnek el fajok az életközösségből. Azonban azokon a területeken, ahol művelik, lehet, hogy már nem úgy újul fel, mint tette azt ötven vagy száz éve.

 

mta.hu/Gilicze Bálint

A kísérleti terület egyik erdőrészlete


Az MTA Ökológiai Kutatóközpont kutatói hosszú keresgélés után egy Pilisszentkereszt melletti gyertyános-tölgyest találtak alkalmasnak a vizsgálatra, ahol a kísérletet a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársaival közösen alakították ki. Ez eléggé homogén volt ahhoz, hogy hat, hasonló méretű és fekvésű területet jelöljenek ki rajta a vizsgálatok céljára.

Ezzel egyrészről valamelyest bebiztosították magukat, hogy ha közbejön egy nem várt természeti katasztrófa, még mindig maradjon elég vizsgálati terület. Ami azonban még fontosabb: így lényegében ugyanazt a kísérletet ismétlik meg hatszor. Ha az eredmények mindegyik vizsgált területen hasonlóan mutatkoznak, akkor jó eséllyel valamilyen általános törvényszerűségre bukkantak, ha pedig nem, akkor kezdődhet a nyomozás, hogy milyen eltérés lehet a vizsgált területek között.

 

mta.hu/Gilicze Bálint

Mérés a kerítésen belül és kívül


A hat terület mindegyikén létrehozták a következő típusú területeket: érintetlen kontroll, bontóvágás, lékvágás, tarvágás (benne hagyásfacsoporttal). Az egyes területeken folyamatosan műszerekkel mérik a mikroklíma, a talajviszonyok, az aljnövényzet és egyes állatcsoportok (futóbogarak, pókok, televényférgek) változásait. A természetes folyamatokat elkerített és kerítés nélküli mintanégyzetekben vizsgálják, így meg tudják figyelni azt is, mennyiben befolyásolja a folyamatokat a vadak jelenléte. A hosszú távú vizsgálatok mellett ez a kísérleti elrendezés egyfajta szabványos kutatási platformként is működik, amelyen rövid, pár éves projekteket is el lehet indítani, amennyiben nem zavarják a fő kísérletet.


Boldogok a szegények...

„Fontos, hogy a természetvédelem ne megőrzendő szigetekben, foltokban, hanem táji léptékben gondolkodjon” – mondja Ódor Péter, aki szerint a gazdálkodás alatt álló területek ideális esetben átjárókkal összekötött élőhelyek mozaikjaként működhetnek. Egy ilyen nagy, összefüggő rendszer képes elviselni egy-egy durvább erdészeti beavatkozást vagy természeti csapást, hiszen az egyik foltból kiszoruló élőlények egy másikban meghúzhatják magukat, és később visszahódíthatják a területet.

Magyarország szerencsére e tekintetben nem áll rosszul Nyugat-Európához képest, nálunk a gazdasági fejlettség nem tette lehetővé az erdők olyan szintű, évszázadokon át tartó kizsigerelését, mint tőlünk nyugatabbra, így sok olyan terület van, amely az érintetlen erdőrezervátum és a faültetvény között húzódó skála közepe felé helyezkedik el.

Figyelmeztetésül szolgálhatnak azok a nyugat-európai példák, ahol egy kiirtott erdő helyén szántóföldet létesítettek, majd a huszadik században újra erdőt telepítettek. Ezekben az erdőkben, bármennyire is hasonlíthatnak természetes társaikra, nyomait sem találjuk annak a tavaszi virágszőnyegnek, amelyet most láthatunk, ha mondjuk a Normafánál kirándulunk. Ezek a hagymás, gumós növények ugyanis igen lassan terjednek, és ha valahonnan az utolsó szálig kiirtották őket (például intenzív szántóföldi műveléssel), csak igen-igen lassan térnek vissza – már ha van egyáltalán honnan.

 

mta.hu/Gilicze Bálint


E tavaszi virágok eltűnése azonban csak egy látványos tünet, amely különösen szélsőséges esetekben mutatkozik meg. Sokkal mélyebb problémák is vannak. Ódor Péter kutatótársával európai léptékben vizsgálta az erdők talajszintjének lakóit, és azt találták, hogy sok helyütt hiába adott minden bizonyos specialista mohák, gombák megjelenéséhez, mégis hiányoznak az életközösségből, míg hasonló erdőkben – például az Északi-középhegységben – jelen vannak. A vizsgálatok nagy tanulsága, hogy a folyamatos erdőborítottság és a holtfa állandó jelenléte alapvető feltétele annak, hogy az erdei élővilág ne kezdjen elszegényedni.

Új idők szelei

A rendszerváltás után több erdészet is felismerte, hogy a kirándulók nem szívesen nézik az iparszerű erdészet nyomait, vagyis az óriási, csupasz vágásterületeket, így talán nem is véletlen, hogy épp a Budapesthez legközelebb fekvő területeken gazdálkodó két erdészet, a Pilisi Parkerdő Zrt. és Ipoly Erdő Zrt. mutat jó példát abból, hogyan lehet elindulni egy természetközelibb erdészet felé. A helyzet iróniája, hogy a 2014. év végi jégtörés feltehetően további lökést adott ebbe az irányba, hiszen a sérült erdőrészekben annyi holtfa került a földre, hogy ha akarnák, se tudnák „megtisztítani” az erdő alját.

Az ökológus azonban azoknak az erdőgazdálkodóknak is tartogat néhány tanácsot, akik birtokain ritka vendég a vidám turistacsoport. A kirándulóktól eltérően ugyanis a klímaváltozás hatásai biztosan nem kerülik el őket, és számíthatnak rá, hogy egyre szélsőségesebb időjárással kell szembenézniük. A hatalmas vágásterületeken pedig az erdőben megszokottól igencsak eltérő mikroklíma uralkodik. Az extrém hőingadozás és az óriási esőket követő hosszú száraz időszakok itt könnyen átbillenthetik a kis fácskákat a tűréshatárukon, miközben egy kisebb lékben – vagyis néhány fa kivágásával létrejött nyílt területen – a kedvezőbb mikroklímában túlélnének.

 

mta.hu/Gilicze Bálint

Nem kell mindig „eltakarítani” a holtfát


A kisebb bolygatással járó erdőgazdálkodás és az elegyes erdők kialakítása hosszú távon is segíthet, hiszen a környezeti feltételek lassú változását követni lehet a fajösszetétellel – ez nem okoz akkora gazdasági megrázkódtatást, mintha kényszerből, hirtelen kellene áttérni egy másik fafajra. Emellett érdemes elegendő mennyiségű holtfát is az erdőben hagyni, amely amellett, hogy segít az erdei életközösség sokféleségének növelésében, valamelyest védi is a facsemetéket a vadakkal szemben.

Elképzelhető hát, hogy a klímaváltozás hatására „természetesebbé” válnak erdőink, azonban, véli Ódor Péter, ezeknek is elkél majd egy kis reklám. „A legtöbbünk oszlopos fákból álló, templomszerű, idős gazdasági erdőkön szocializálódott” – mondja. A természetes erdők látványához nem tudott hozzászokni még a legodaadóbb turista sem, és el kell fogadtatni a társadalommal, hogy ezekben az erdőkben nincs „rend”. A feltételek javulásával pedig visszatérhetnek és megtelepedhetnek olyan nagyragadozók, mint a farkas és a medve. Mindezek nyomán az erdő más lesz, titokzatosabb és talán egy kicsit idegenebb, de mindenképpen jobban érzi majd magát.

Forrás: mta.hu

Kapcsolódó cikkeink:

Élet a jégkár után

Semmi sem tölt fel annyira, mint a természet

 

 






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...