Amikor a fák mesélnek Budapestről

Viczián Zsófia először a Pest-Buda.hu várostörténeti blogon kezdett el a főváros nevezetes fáiról írni, majd ahogy egyre több és több fát ismert meg, lassan könyvvé kerekedett történet. „Erősen beszippantott a dolog, szenvedéllyé vált, olyannyira, ha a gyerekekkel elmegyünk valahová, és meglátnak egy fát, rögtön megkérdezik, hogy erről írtam-e már” – mesélte a szerző a könyv bemutatóján. Az eseménynek stilszerűen a Zugligeti Lóvasút Kulturális Központ adott otthont, mely nemcsak gyönyörű, de várostörténeti szempontból is fontos helyszín.

Magányos cédrus a Hűvösvölgyben

Zsófia, ahogy magát röviden bemutatta, „újságíró, művészettörténész, budai lakos, 4 gyermek édesanyja, és a fák szerelmese”. Könyve igazi élmény mind a fák, mind Budapesti szerelmeseinek. „Ha a fák mesélni tudnának” – kívánjuk sokszor hiába, a szerző tolmácsolásában ezek a fák azonban most tényleg mesélnek, érdekes történeteket a főváros elmúlt 200 évéből.

Az első fa, amivel a sorozat elindult, a Lánchíd pesti hídfőjénél, az Akadémia előtt álló, vagy most már inkább csak fekvő öreg akác volt, amelyet sokan a város legidősebb fájának tartanak. Zsófia kutatásai során kiderült, hogy a fa nem lehet 227 éves, ahogy azt sokan tartják, kora inkább 120 év körül lehet, de ettől az öreg akác persze még ugyanolyan fontos és értékes szereplő itt a pesti belváros közepén.

A II. kerületi libanoni cédrussal kapcsolatban is tartja magát egy tévhit. Sokan úgy tartják, hogy Fedák Sári ültette azt. A színésznő azonban nem itt lakott, bár valóban nyaralt errefelé egy időben, de ekkor a fa már itt volt. A közelben működött azonban a Huber-vendéglő, valószínű, hogy a fa annak kertjében állt, és a fogadó tulajdonosa ültette, méghozzá akkoriban, amikor Csontváry híres képe született, ami valószínűleg megihlette a vendéglőst.

Babérkoszorú helyett tölgycsemete

Zsófia persze nemcsak a fákról írt, hanem a körülöttük elterülő városról is. „A fa a fókusz, akkor lesz érdekes, ha kontextusba helyezzük. Az, hogy valaki miért épp ilyen fát ültetett, akkor lesz izgalmas, ha megnézzük azt is, hogy vele egy időben, a többiek mit csináltak.” Mindig azzal kezdte egy fa történetével való foglalkozást, hogy megnézte a fát mai valóságában, majd következett a korabeli térképek alapos átböngészése, hogy kiderítse, mi volt ott egykor.

A könyv tele van remek fotókkal is. A fákat természetesen láthatjuk a jelenben, de talán még izgalmasabbak a múltbéli fotók, melyeken ott vannak a fák is, de legtöbb esetben csak mellékszereplőként, a háttérben megbújva.

Ezzel kapcsolatban a könyvbemutatón Zsófia egy érdekes történetet is elmondott. A Hűvösvölgyben álló Olimpiai emléktölgy ma egy óriási fa, amelynek neve minden térképen ott van, de történetét nem volt egyszerű kinyomozni. A fát Zombor Ödön birkózó kapta, amikor olimpiai bajnok lett az 1936-os berlini olimpián, ahol a győztesek babérkoszorú helyett egy-egy tölgycsemetét kaptak ajándékba. A könyvben láthatjuk a fotót, amin Zombori Ödön kezében ott a kis csemete, mellette pedig azt is, amelyen már óriási faként magasodik a hűvösvölgyi házak fölé.

Sokat elárulnak egy városról a fái

A kérdésre, hogy melyik a kedvenc fája, a szerző azt mondja, nem tudna válaszolni, mert mindegyik könyvben szereplő fához van valami kötődése. De ha ki kellene párat emelni, talán a Kondor úti libaboni cédrust említené, mint az első nagy szerelem, vagy a budafoki Ősök fáját, aminek története nagyon megható számára, vagy a margitszigeti idős narancseper fát, ami mindig lenyűgözi, ha látja, a fa ugyanis már az 1838-as nagy árvizet is túlélte, de ugyanennyire tiszteli a Rákóczi út dézsába ültetett páfrányfenyőit is, melyek szerinte a maguk nemében ugyanilyen nagy túlélők.

"Általuk kicsit jobban értem a várost, és jó érzés az, hogy ezekről a fákról most már van egy leltár, és ha nem érik meg a jövő évet, ebben a könyvben akkor is megmaradnak.”

Reméljük, hogy a könyv által mások is észreveszik a városban velünk élő fákat, és jobban fognak vigyázni rájuk, legyenek azok évszázados matuzsálemek vagy fiatal csemeték.

„… ahhoz, hogy évtizedek múltán megszülethessen majd egy hasonló könyv Budapestről, most kell elültetnünk a csemetéket, és most kell vigyáznunk a fiatal, felnövekvő növendék fákra. Azokra, amelyeknek a története a jelenben íródik: mi hagyunk nyomot az évgyűrűkben, a mi jelenkori történetünk záródik majd a kérgükbe.”

Viczián Zsófia: Budapesti fák – Kéregbe zárt történelem

Látóhatár Kiadó, 2019.